- Úgy fázik a talpam. - Mondta egy kisegér, és ugrándozni kezdett.

Hallotta is, látta is az eseményt egy cica, és vigyorogva úgy döntött, hogy a mai vacsorája a kisegér lesz.
Ugrott egy nagyot, de addigra a kisegér már tovább ugrándozott. Nagyon mérges lett a cica, és bizony kajakra vette a dolgot.
Némi ugrándozás után belátta, hogy az éhségtől szédelegve nem tudja megfogni az egeret. Lehuppant a cica a fenekére, és keservesen sírni kezdett, miközben a gyomra hatalmasakat korgott.

A kisegér le se tojta volna a cicát, de meghallotta az éhség hangját, és nagyon megsajnálta. Tudta, hogy mit jelent éhezni, így a cica elé ugrándozott, és megszólította.
- Te cica, meg akartál engem enni, de én nem haragszom. Segítek neked, tudok egy jó kis raktárt, ahol mindenféle kaja van.
- Az jó! - Mondta a cica. - Vigyél oda, kérlek, már nagyon éhes vagyok.
- Vinnélek, de csak ugrálva tudok menni, mert fázik a talpacskám.
- Az is gond, öcskös? - Mondta a cica, és mancsát a földre tette, hogy a kisegér bele tudjon huppanni.

A cica úgy ment, mint egy pincér. Mancsában csücsült a kisegér, de nem mint kaja, hanem mint útmutató szövetséges. Elérkeztek a raktárhoz, amelyben volt minden finomság. Szalonna, kolbász, tejcsike, tejföl, sajt, vaj, husi, meg amit egy kisegér, vagy cica csak megkívánhat.

Dudára zabálták magukat, és a tejfölös kolbász nevében örök barátságot fogadtak.