Volt egy nő a cégnél, az volt a dolga, hogy egy kart húzgálva ellenőrizze a legyártott termékeket. Berakta őket a sablonba, meghúzta a kart és a szerkentyű ellenőrizte, hogy ellenáll-e a nyomásnak a munkadarab.
Nem szép, asztmás, mégis vonzó nő volt. Nem a külső, a belső értékei szépek.
Tudtam magamnak annyi időt varázsolni, hogy átjárhattam hozzá dumcsizni. No persze, felfigyelt rá a nagyérdemű, összeboronáltak minket.
Egy másik nőnek - mivel egy irányba haladtunk, - felajánlottam könyökhajlatom és ő belém karolt. Így vonultunk végig a csarnokon, miközben a nászindulót dudorásztam, persze jó hangosan.
Újabb összeborona, holott a férje jó cimbora volt és tudván tudta, hogy nem vagyok csábító.
Jött egy szőke nő váltás melóba, én pedig felordítottam, hogy szeeervusz Zsuzsikaaa! Szervusz drágám, mondta és mosolyogva ment tovább.
Borona, de össze, úgy ám!
Én lettem a ****** Don Juan-ja.
Sajnos komolyra fordultak az események.
Szóltak a górék, hogy nem lesz így jó. Nem kupleráj a cég, fogjam vissza magam.
Röviden elmondtam a véleményem, elfogadták. De ugye a látszat, meg így, meg úgy...
Az asztmással muszáj voltam közölni, hogy ezután nélkülöznie kell néhány perces beszélgetéseinket.
A nászindulós nem volt probléma, a férje szembe röhögte a górékat.
A szöszinél maradt a fesztivál. Alkalomadtán például kellemes húsvéti ünnepeket kívántam neki. Jót nevettem válaszán, hiszen tojáshiányra hivatkozott, így nem tud ünnepelni.
El akarják taposni a játékos gyereket szinte mindenhol. Ha eddig nem tudták, ezután sem fogja senki. 
