Bográcsos spenótfőzelék fasírttal.
A spenótleveleket mossa le a franc, majd tiszta lesz a főzővízben. A szárát és az erét se tépem le, mert akkor elvesztené a vitaminok nagy részét.
Bogrács elő, nem kell elmosni, attól csak kopik. Különben sem használtam vagy két éve, tehát nem koszolódott.
No, bogrács a szolgafára, tüzet gyújtok alá. Belehajigálom a spenótleveleket, rázuttyantok jó sok vizet. Innen kezdve fől magától, más dolgom van.
A darált húst belecsapom egy öblös tálba. Ráütöm a tojásokat, belepakolom a tejben áztatott zsemléket. Sót, őrölt borsot, fél marék fokhagymát, jó sok pirospaprikát teszek bele. Elkezdem gyömöszölni, mint Pista bácsi a felesége khm... mondjuk hátát. Markolászom, kiemelem a masszát, majd visszacsapom. A kezemet nem mostam meg, de úgysem azt esszük majd, hanem a kaját.
Hoppá, a spenót.
Úgy néz ki, hogy lassacskán jó, én meg nem kóstolom.
Ráborítom a tejfölt, cirka fél marék sót szórok bele, két fej fokhagymát héjastól, elkeverem, hagyom főni tovább.
A fasírtnak valóból kiszedek egy keveset, úgy húsz dekányit, és gombócot formálok belőle. Ez annyiból előnyös, hogy nem kell sokszor ismételni, hamar elfogy. Hátránya az, hogy mély sütőedény szükségeltetik.
Sok zsír, kevés tűz, gombócok az edénybe. Mikor érzem az égett szagot, tudom, hogy tuti kész.
Spenót le a tűzről, asztalra a bográcsot.
Fasírtot mellé egy tálba.
Kenyérke az asztalra, jó étvágyat!
Evőeszköz? Minek? Nincs kezed?