Pillanatnyilag 17 milkó gyűlt össze Haiti lakosainak támogatására.
1749 a telefonszám, 200 Forint a terhelés.
Ha még olvasható, értékeld szíved szerint.
17 milkó. Piti melós létemre hatalmas summa, de ha a célt nézem, karcsú összeg.
17 kemény milkó. 85.000 telefonhívás. Sok a segítőkész emberke. Lefogadom, hogy a sóherok közül kerülnek ki, hiszen ők tudják átérezni a nincset, tragédiát.
Nem mai történet.
Csöngettek, kimentem. Az úriember kezdte volna a hablatyot, én viszont megkértem, hogy térjen lényegre. Rátért. Pistike, Manyika, akárkicsodácska gyerekecske meghal, ha nem gyűlik össze műtétjére a pénz, és ha én embernek érzem magam, akkor adok pár, párszáz, párezer pénzecskét.
- Jóember, miért nem a Svábhegyen, Rózsadombon, egyéb gazdag helyen kunyerál?
- Mert ott nem adnak. Csak a sóher melós ad.
Ha lett volna, talán akkor se adtam volna, nem tudom. Nem volt miből, nem adtam.
17 milkó megy ki az országból, amelyet ennek a sóher országnak a lakosai köhögtek ki. Fog ez még szaporodni, jótékony a magyar ember.
De!
Nincsenek saját házukban megfagyott öregjeink, akik képtelenek tüzelőt vásárolni?
Nincsenek (önhibájukon kívüli) éhező hontalanjaink?
17 milkó.
Ha a kölkeimnek nem tudok enni adni, nem nyomok egy kiflit a szomszéd gyerekének a kezébe.
17 tetves milkó.
Vajon mennyi megy olyanok segélyezésére, akiknek eszük ágában sincs dolgozni?
17 milkó.
Mi adunk ennyit, mert nagy a szívünk. Mennyit ad a világ?
Mi adósságokkal küszködünk, mégis adunk önzetlenül. Azok mennyit adnak, akik dőzsölnek?
Jó, elhiszem, páran adnak akár egy millió dolcsit is. Mennyiből? Milliárdos vagyonból.
Sajnálom a pénzt?
Ha úgy vesszük, akkor nem, hiszen szerencsétlenek éheznek, szomjaznak.
Ha úgy vesszük, akkor igen, hiszen a világ nagy, mi kicsik, és sóherok vagyunk.
Lássuk be, pár halálra ítélt gyermek élete megmenthető lenne 17 milkóból.
