2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

Windows 11 egy Linux felhasználó szemével

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A Linux-szal való ismerkedésem kezdete a kétezres évek elejére-közepére vezethető vissza. Akkoriban még csak live CD-ként, később a Windows mellett, dual bootban próbálgattam a Linuxot, majd nem sokkal a Windows 10 megjelenése után, 2016-ban döntöttem úgy, hogy én innentől Linux felhasználó leszek.

Onnantól fogva, a saját gépeimen mindig valamelyik Linux disztibúció volt főállásban. Egy ideig volt Windows-om virtuális gépben, de aztán az is kikopott. Jelen pillanatban két laptopom, egy asztali gépem, három VPS szerverem, és két OpenWRT-s routerem van - ez mind Linux. Ezen kívül a munkahelyemen is rendszeresítettem magamnak egy Linuxos gépet, a céges Windows 10-es mellé. Tehát vegyesen felváltva használok Windowst, Linuxot, beleértve különféle szerververziókat is.
Néhány nappal ezelőtt a GNOME 42 megjelenése alkalmából végigpróbálgattam a friss kiadású, népszerűbb disztrókat, úgy mint Ubuntu, Xubuntu, Mint, és még egy pár, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve feltelepítettem a Windows 11-et a laptopomra. Eddig nem igazán használtam, csak egyszer próbáltam ki virtuális gépben, de mivel nem fogott meg, pár perc nyomkodás után töröltem is. Ezen kívül volt néhány gép az ismerőseim körében, amire feltelepítettem, de nyilvánvalóan az sem ugyanaz, mint mikor huzamosabb ideig használja az ember a saját gépén.
Úgyhogy fogtam a kis Lenovo X240-et (Core i5 4300U, 8 GB RAM, 120 GB WD Green SSD, backlit billentyűzet), és rátoltam a Windows 11-et. Mondanom sem kell, hogy a TPM ellenőrzést már a telepítő elején bypassolnom kellett, és ha már ott voltam, a secure boot követelményt is kilőttem (a Linux miatt ezt ki szoktam kapcsolni a BIOS-ban).
Majd a telepítés után következett a belakás...

Első benyomások

A Windows 11 gyors. Nem mondom, hogy vetekszik a Linux disztrók sebességével, azt mondom, hogy az összes általam használt disztrónál gyorsabb, beleértve a bootolás sebességét, az alvó állapotból visszatérést, a programok indításának sebességét, és az általános működést (animációk, gépház, stb.). Az animációk külön érdekesek; a Windows feladatnézetének animációja egyértelműen simább, mint a GNOME vagy az Elementary OS hasonló jellegű animációja.
A másik dolog, ami rögtön feltűnt, hogy Windows alatt gyorsabban találja meg a wifi hálózatokat a gépem, és alvó állapotból visszatérve is gyorsabban kapcsolódik vissza. Ha indítok egy hotspotot a mobilomon, Windows alatt pár másodpercen belül látom a hálózatot, míg Linux alatt néha még fél perc alatt sem, csak a wifi ki- és bekapcsolása után.
Valószínűleg mindkét jelenség annak tudható be, hogy Windows alatt a Lenovo által írt driverekkel megy a gép, Linux alatt viszont a nyílt forráskódú, független fejlesztők által készített driverek futnak, amik vélhetően nem annyira jó minőségűek.

Programok

Miután a fentieket konstatáltam magamban, elkezdtem letölteni az általam használt programokat. Ebből a szempontból a Windows Store, hogy finoman fogalmazzak, nem nyújt túl nagy segítséget. Szinte semelyik általam használt program sincs fent, vagy ha igen, jellemzően akkor is csak a butított, UWP-s verziója. Pedig viszonylag népszerű szoftverekkel dolgozok, mint például VLC, Gimp, Libreoffice, Inkscape...
Spotify azért van a Store-ban, ennek örültem, és természetesen a nagy közösségi szájtok is képviseltetik magukat a saját alkalmazásaikkal (Facebook, Tiktok, Instagram...). Én utoljára akkor használtam aktívan a Windows Store-t, amikor Lumia 735-ös telefonom volt, de úgy tűnik, azóta sem lett hasznosabb.
De ekkor eszembe jutott, hogy már korábban is szerettem volna kipróbálni az új Windows-os csomagkezelőt, a wingetet. Ennek segítségével már sikerült letöltenem egy VLC-t, ugyanakkor kissé csalódás volt, hogy a folyamat nem megy olyan simán, mint Linux alatt. Windows alatt ugyanis az eredeti grafikus telepítő van becsomagolva, és miután a wingettel kiadtuk a telepítési parancsot, hamarosan ez a telepítő fog megjelenni, ahol a hagyományos, egerezős módszerrel kell végigkattintgatnunk magunkat a folyamaton.
Ugyanígy, a winget segítségével próbáltam telepíteni a Gimpet, ami sikerült is, de a program nem indult el, segmentation fault hiba miatt. Sajnos, pedig kifejezetten hasznos tud lenni egy paranccsoros csomagtelepítő, főleg többgépes környezetben.
Mennyivel egyszerűbb Linux alatt, csak beírom, hogy "apt update && apt install firefox gimp inkscape celluloid gthumb sshfs vifm mc", és a használt programjaim nagy része két perc alatt használatra kész állapotban várnak a gépen.

Felhők

Mindezeken túllendülve, megpróbáltam belőni a szokásos felhős tárhelyeimet. Debian VPS-eket használok, a fájlaim titkosított fájlrendszeren vannak, SSH-n keresztül érem el őket, és van egy saját hosztolású Owncloud szerverem is. Az SFTP megosztásokat Linux alatt könnyedén fel tudom csatolni, Windows alatt viszont sajnos nem megy a dolog, így maradt az Owncloud, amit a kliensprogramján keresztül tudok használni. Az SFTP megosztásokról a fontosabb cuccokat átmásoltam WinScp-vel a gépre, és próbáltam innentől csak az Owncloud-ra támaszkodni.
Aki Onedrive-ot használ, annak persze könnyű dolga van, mert csak a felhasználónév és jelszó párost kell megadnia, és máris indul a szinkronizáció a gépére.

Az egyik legfrusztrálóbb dolog az újabb Windows-okban, hogy ha telepítés alatt csak helyi fiókot hozunk létre, akkor egyes funkciókat csak bejelentkezés után érhetünk el. Ilyen például a Phone Link (Telefonos kapcsolat), amit rögtön szerettem is volna kipróbálni, mert Linuxon sokat használom a hasonló célú KDE Connectet. Miután bejelentkeztem a Microsoft fiókommal és telepítettem az appot a mobilomra, már láttam is a laptopon az SMS-eimet és a mobillal készített fényképeimet, a telefon töltöttségét, az értesítéseket, illetve telefonálni is tudtam volna. De ennyiben ki is merül a Phone Link szolgáltatáspalettája, ha ennél többet szeretnénk, ahhoz Samsung vagy Microsoft telefon kell.
Ehhez képest a KDE Connect ugyanúgy működik mindenféle mobillal, és még csak bejelentkeznünk sem kell sehova. Fel tudom csatolni vele a telefon tárhelyét a fájlkezelőbe, mint egy hálózati mappát, tudom szinkronizálni a kontaktokat, meg tudom osztani a vágólapot a mobil és a laptop között, a telefonról tudom irányítani a gépen folyó médialejátszást, tudom használni a telefon képernyőjét virtuális egérként, billentyűzetként, vagy prezenterként, illetve ha bejövő hívásom van, a KDE Connect értesítést küld a hívóról a laptopra, és megállítja a laptopon zajló médialejátszást, majd a hívás végeztével folytatja is azt...

Beállítások

Ha létezik olyan, hogy megtestesült káosz, akkor az a Windows 11 Gépháza.
A Windows 10 Gépháza még viszonylag kezes volt abból a szempontból, hogy a főmenüpontok alá oda volt címkézve, hogy az adott menüpont milyen almenüket tartalmaz, például, a "Rendszer" menüpont alatt ott az "Energiagazdálkodás". Windows 11-ben már nincsenek ott ezek a kis segítő feliratok, úgyhogy ha valaki nem tudja, hogy melyik főmenüpont alatt keressen egy adott opciót, az eléggé meg van lőve.
Persze, lehet azt mondani, hogy az "Energiagazdálkodás" a "Rendszer" alatt lesz, és nem az "Alkalmazások" alatt. Ez így is van, de azt gondolom, hogy ha nekem a 20 éves számítástechnikai tapasztalatommal, úgy, hogy DOS-szal kezdtem az informatikát, végigmentem a Windows 95-től kezdve a 11-ig az összes asztali Windowson, ismerem az összes nagyobb Linuxos asztali környezetet, vegyesen használok Linux és Windows szervereket, stb., szóval, ha nekem problémát okoz egy-egy menüpont megtalálása, akkor másnak is problémát fog. Az embereknek nem feltétlenül a Microsoft által megálmodott logika szerint jár az agyuk. Azt, hogy az egér érzékenységét hol tudom beállítani, nagyjából a harmadik nekifutásra sikerült megtalálnom (szándékosan nem akartam használni a keresőt), ugyanis a "Bluetooth és Eszközök" menüponton belül van egy "Eszközök" pont, és az alatt szépen ott virít az egér, a billentyűzet és egyebek, de az egérérzékenység nem itt van. Kicsit lejjebb görgetve látszódik csak, hogy van egy külön "Egér" menüpont, és azon belül van a keresett opció. Arra már nem mertem vállalkozni, hogy ugyanezen módszerrel, a menüpontokon végiglépkedve keressem meg azt, hogy hol lehet kikapcsolni a rendszerhangokat (egyébként a Személyreszabás -> Témák alatt van). A gyakorlatban úgyis a keresőt használja az ember, ha a Start billentyű lenyomása után elkezdjük beírni, hogy "hang", ekkor elő fog jönni ez az opció is.
Egy másik sajnálatos dolog, hogy a touchpad érzékenységét az illesztőprogram telepítése nélkül nem lehet állítani. Linux alatt ez, és az egérérzékenység az a két dolog, amit telepítés után rögtön beállítok magamnak. Windows alatt a touchpad érzékenységét csak az illesztőprogram telepítése után tudtam módosítani, de akkor sem volt az igazi...

Illesztőprogramok

Linux alatt nagyon ritkán kell foglalkozni az illesztőprogramokkal, elsősorban akkor, ha nem a nyílt forráskódú GPU drivert szeretnénk használni, illetve ha valamely eszközünk nem működik. Windows alatt sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet, bár a Windows Update elvégzi helyettünk a munka nagy részét, de nem elég önálló. Miután hozzá vagyok szokva a Linux nyújtotta kényelemhez, így a Windows használatának harmadik napján tűnt fel, hogy a touchpadhez még mindig nem érhető el az érzékenység-beállítás, így gondoltam, megkukkantom az eszközkezelőt. Nagyon jól is tettem, ugyanis volt néhány olyan eszközöm, amihez a Windows nem telepített fel drivert. A választható frissítések között ott voltak, de nem kerültek telepítésre, ami bár kicsit furcsa, de ennek valószínűleg az az oka, hogy a múltban számos panasz érkezett, miszerint a Windows képes felülírni a saját, gyengébb minőségű illesztőprogramjával az eszközgyártó kézzel telepített driverét. Ettől függetlenül én azt gondolom, olyan eszközökhöz, amikhez nincs telepítve illesztőprogram, a Windows feltelepíthetné a sajátját.
Tehát, miután a választható frissítések közül kiválasztottam az összes elérhető illesztőprogramot, végül megérkezett a Synaptics támogatás is, ahol többek között be tudtam állítani a touchpad érzékenységét. Az más kérdés, hogy a maximum érzékenység is jóval kisebb, mint amekkorát én Linux alatt megszoktam, így vagy háromszor kellett felemelnem az ujjam, míg a képernyőn átlós irányban végigtoltam az egérkurzort. Végül maradtam inkább az egérhasználatnál.
A Géphát átláthatatlanságához tartozik, hogy a választható frissítések telepítését egy fokkal nehezebb meglelni, mint Windows 10 esetében, így egy átlagos, kevésbé hozzáértő felhasználó aligha fogja keresgetni...
Hozzá kell tennem, hogy Linux alatt, több disztró esetén is előfordul, hogy alvó állapotból való ébredés után nem működik a touchpad. Ez orvosolható úgy, hogy ha a /usr/lib/systemd/system-sleep/ könyvtárban létrehozunk egy olyan scriptet, ami wakeup esemény után törli a psmouse modult és újra engedélyezi, de ekkor a beállított érzékenység visszaáll az alapértelmezett értékre (xinput-tal azonban beállíthatjuk). Egy másik megoldás lehet, ha a /sys/devices/platform/i8042/serio1/input/input*/power/control útvonalra küldünk egy 'on'-t, minden rendszerindításnál. Ez letiltja a touchpad energiaellátásának kikapcsolását, így nem fog elaludni az eszköz.

Hibák, stabilitás

Nem sok buggal találkoztam Windows 11 alatt, azok is inkább apróbb grafikai hibák. Néha késik egy menü árnyéka, máskor az átlászó felületek mögött rossz háttér látszik. Ami azt illeti, Linux alatt ugyanannyi idő alatt több buggal futok össze.
Stabilitás szempontjából megint csak nem tudok rosszat mondani a Windows 11-ről, a tesztek során egyszer sem fagyott le, egyik program sem omlott össze. Egyetlen egy komolyabb buggal találkoztam, mégpedig hogy időnként a wifi, látszólag minden ok nélkül eldobja a kapcsolatot. Valószínűleg illesztőprogram hiba okozza a problémát, de az az igazság, hogy sem kedvem, sem időm nem volt utánajárni.

Apróságok

Nem különösebben jelentős dolgok ezek, de Linux alatt kapok vizuális visszajelzést arról, ha állítom a billentyűzetem fényerejét, Windows alatt nem. Illetve Linux alatt egyes asztali környezetek képesek automatikusan átállítani a sötét/világos témát, kézzel beállított időpontok, vagy a napnyugta/napkelte időpontja alapján. Windows alatt nincs erre lehetőség.

Tehát akkor mától Linux helyett Windows?

Míg a Windowst használtam, komolyan elgondolkodtam rajta, hogy innentől átállok Linuxról. Végső soron a wifi szakadozást érintő bugot és a Phone Link használhatatlanságát leszámítva nem találkoztam olyan kardinális problémával, ami miatt ne használhatnám a Windowst.
Ugyanakkor okom sincs rá. Sőt, ha átállnék Windowsra, az eddig jól bejáratott programjaim és egyebeim (VPS-ek, scriptek) nagy részét dobhatnám ki a kukába. Hát kell ez nekem? Nem, nem kell. Nálam idén is marad a Linux desktop éve :)


Windows 11 bug - üres widget


Windows 11 bug - üres widget ismét


Ismét egy bug - a fájlkezelő helyett az asztal háttere látszik a Jegyzettömb opálos felülete mögött

Szerk: a kommentek között jelezték, hogy ez nem bug, hanem a Microsoft új, Mica nevű designjának része!


Itt megint az asztal háttere renderelődik ott, ahol látszania kellene a Lomtárnak és a VLC-nek

Szerk: a kommentek között jelezték, hogy ez nem bug, hanem a Microsoft új, Mica nevű designjának része!


Ideje lenne frissíteni a frissítés frissítésének frissítését, mert még nem elég friss :)


Hihetetlenül kedvező ajánlat - a tökingyenes Paint.NET most csak 2800 Ft a Windows Store-ban :)


Fedora 36 beta live CD-ről futtatva - alul a visszajelzés a billentyűzet fényerejének változásáról


Elementary OS 6.1 - szintén visszajelzés, ugyanarról


Fedora KDE - itt már nem csak visszajelzést kapunk, de a GUI-ról be is állíthatjuk a billentyűzet fényerejét


Végül az Elementary váltotta a Windows 11-et ezen a gépen. Jólnir? Nálam jól! :D

Hozzászólások

(#1) PDA_FAN


PDA_FAN
tag

Igen, a wifi működése nagyban függ az adott hardver linuxos támogatásától. Sajnos némelyikre csak a windowsos érhető el, ami vagy jól működik Linuxon wrapperrel, vagy szarul.
Többnyire üzleti kategóriás HP vagy Dell laptopokat használok, és van köztük olyan is, amin 2-3 másodperc egy wifi hálózatra átállás, meg olyan is, amelyiknél jó fél perc.

(#2) Hieronymus


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

"Nem különösebben jelentős dolgok ezek, de Linux alatt kapok vizuális visszajelzést arról, ha állítom a billentyűzetem fényerejét, Windows alatt nem."

Érdekes. Ha én állítom a Windows alatt a billentyűzet fényerejét, akkor azonnal kapok visszajelzést. Maga a billentyűzet adja. :DD
De jobban belegondolva a dologba, akkor valóban jól jöhetne a kijelzőn a változtatás megerősítése, ha vakon gépelek. Akkor nem látom a billentyűzetet. :C

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#3) szabonagyur


szabonagyur
félisten

A Gimpnél az egy tutorial :P A sima Gimp nincs storeban.

Gépháznál (nem csak itt, telón is), sokszor nem is keresgélek külön, hanem a keresőbe beírom mi is kell és rábökök a menüpontra.

Eladó: iPhone 13Mini 2 év gari, iPhone 6S 32GB

(#4) urandom0 válasza Hieronymus (#2) üzenetére


urandom0
aktív tag

Érdekes. Ha én állítom a Windows alatt a billentyűzet fényerejét, akkor azonnal kapok visszajelzést. Maga a billentyűzet adja.

Igen, ezért is írtam, hogy ez igazából apróság...

(#5) urandom0 válasza szabonagyur (#3) üzenetére


urandom0
aktív tag

A sima Gimp nincs storeban.

De, van. Gimp Easy néven fut, egy scriptekkel felpimpelt 2.10-es Gimp. 3500 Ft.

Gépháznál (nem csak itt, telón is), sokszor nem is keresgélek külön, hanem a keresőbe beírom mi is kell és rábökök a menüpontra.

Igen, ezeket a "mindent kereső keresőket", mint amilyen van a Windowsban, Gnome alatt, KDE alatt... én is szeretem. Bármit, bárhol, bármikor megtalálnak.

[ Szerkesztve ]

(#6) urandom0 válasza PDA_FAN (#1) üzenetére


urandom0
aktív tag

Igen, a wifi működése nagyban függ az adott hardver linuxos támogatásától.

Azt leszámítva, hogy kicsit lassan veszi észre magát, szerencsére nincs más gond. Fura, hogy épp Windows alatt szakadozik, Linux alatt meg nem.

(#7) Gargouille


Gargouille
őstag

Nagyon jó összefoglaló volt! A legtöbb dologban én is hasonlóképp látom a Win11-et. Egy apróság csak (amúgy lényegtelen), hogy van éjszakai fény beállítás a gépházban, nekem Win10 van a gépemen, abból van a screenshot, de 11-ben is ott van ez:

Egyébként ezzel a "letisztult" design-al tényleg totál szétzilálták az amúgy is szanaszét levő beállításokat, jelenleg egy átláthatatlan káosz a Windows ebből a szempontból.

Illetve nekem nagyon rossz véleményem van a bármilyen store-októl, mobilon is utálom de Windows-ban egyenes bűnnek tartom, hogy beleerőltették. UWP-s alkalmazásokkal úgy vagyok, hogy ha egy programból csak olyan verzió van, akkor inkább nem is használom.

Mindezeken túl viszont stabilitásban és sebességben tényleg sokat javult az évek alatt, ahogy te is tapasztaltad.

Lassan kiderül, hogy amit korábban abszurd humornak gondoltunk, az csak szimpla jövőbelátás volt.

(#8) PDA_FAN válasza urandom0 (#6) üzenetére


PDA_FAN
tag

Itt érdemes kísérletezni, hogy a Windows által telepített, vagy a laptop gyártó oldaláról letölthető driver működik-e jobban. Vannak pl. olyan Dell laptopok, amelyeknél alapból érdemes a Windowst újratelepíteni a Windows driverekkel, mert így üzembiztosabb a gép.

(#9) urandom0 válasza Gargouille (#7) üzenetére


urandom0
aktív tag

Nem az éjszakai fény beállítást hiányolom, azt tudom, hogy van a Gépházban. Hanem hogy a napszaknak megfelelően állítsa át a témát sötétről világosra és fordítva. Mint ahogy itt is be lehet állítani, nézd csak:

Az éjszakai fény egy másik dolog:

Szerintem a Store manapság egy kötelező minimum, nem is tudsz mondani már olyan asztali vagy mobil rendszert, aminek nincs hivatalos alkalmazás boltba. Gyorsabb és biztonságosabb letölteni az alkalmazásokat egy store-ból, mint a neten kutakodni utánuk, és ha valaki "S"-es Windows-szal vásárol gépet, annak elengedhetetlen lenne egy normálisan összerakott store.
De Windows-os körökben valamiért nem terjedt el a store, egyrészt túl későn is jött, másrészt tényleg nincs fent egy rakat hasznos program.

(#10) urandom0 válasza PDA_FAN (#8) üzenetére


urandom0
aktív tag

Igen, elképzelhető hogy ha letöltöm a drivert a hivatalos oldalról, az jobban szuperált volna. Ha a Windows mellett döntöttem volna, akkor ez lett volna a következő lépés, de közben visszaváltottam Linuxra.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.