Előzmény

Itt ülök a rendőrségi fogdán, és fogalmam sincs, hogy kerültem ide. Gondolkozom erősen, hogy mit követtem el. Gyorsan végig pörgetem az elmúlt év eseményeit, de semmi olyasmit nem találtam, ami ide vezethetett volna. De semmi kétség, ide vagyok bezárva, már órák óta.
Igaz, ez nem is a fogda, csak egy kihallgató helyiség, hála az őrmester hölgynek, aki „átvett”. Az ő jóindulatának köszönhetem, hogy nem a köztörvényesek közé lettem elszállásolva. De a dolog érdemi részén ez nem változtat.
- 10-20 percről van csak szó! – hallom még most is az ügyeletes tiszt hangját.
- Bakker! De ennek már több órája, és semmi nem történt azonkívül, hogy kínomban az őrület határait kezdtem el súrolni.

- És mi van akkor, ha „valaki” olyasmivel vádolt meg, ami már méltán hozhatta azt az eredményt, hogy országos körözést adtak ki ellenem.
Ez a verzió már elképzelhető lett volna. Tudtam is, hogy ki az a valaki, a volt nejem. Tőle minden kitelik, hogy nekem keresztbe tegyen. Ezt már be is bizonyította többször, mióta véglegesen elváltunk. Bár még csak fizikailag váltunk el, előre rettegek a tárgyalástól, hogy ott miket talál majd ki az elveszejtésemre.

Miért is haragudott meg rám? Nem mondom, hogy nem volt rá oka, de nem ennyire. Ez már túlzás.

A számára hirtelen jött bejelentés: „Egy hónap múlva elköltözöm!” Ami nem is volt annyira váratlan, hisz már voltak látható jelei, csak ő nem vette észre. Túlságosan el volt foglalva saját problémáival. Nem vette észre, hogy körülötte a család már teljesen szétesett.
A bejelentés mégsem volt annyira egyszerű, hisz anyukámnál laktunk, így neki is „mennie” kellet. Közte és anyukám közötti kapcsolat annyira elromlott, hogy ott nem maradhatott, pedig anyukám győzködte, hogy - Nyugodtan.
A kapcsolatuk elromlását, csak ő érzékelte, az önös sérelmeit emelte piedesztára. Ezen kívül nem ismert el más véleményt. A segítő kezet durván ellökte magától, nem dacból, butaságból. Nem értette, hogy miért nem adtam neki „még egy esélyt”! Százegyedére! Nem látta az első százat. Az önsajnálatában teljesen beszűkült körülötte a világ.

Most a sérelmének a bosszúját szenvedem. De volt már előtte sok, azok most mind felelevenednek előttem.

Miután szó szerint szétköltöztünk, mindenki tudta a címemet, telefonszámomat, elkezdődtek a telefonos zaklatások. A párom pocskondiázása, az éjjeli hívások, felelősségre vonások, és lehetne sorolni. A legborzasztóbb az volt, amikor a szomszédokat is elkezdte zaklatni telefonjaival. Persze, nem volt maradásunk.

Mikor híre ment a válásunknak, a barátok, ismerősök, szinte letámadtak. Volt, aki elismerően szólt: - Épp ideje volt már!
De volt, aki pont az ellenkezőjét vágta a fejemhez: - Hogy tehetsz ilyet?
- Tudod, - szóltam ilyenkor – nem tudhatod, hogy otthon a négy fal között, hogyan élünk. Ha csak a látszatra adsz, akkor nagyot tévedsz.
Nem értették, nem akarták érteni. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy minden kapcsolatot megszakítok a régi életemben, és egy redőnyt húzok a múltamra. Lezártam minden olyan kapcsolatot, amit le kellett zárni, aki érdemelte, attól elbúcsúztam, a munkahelyemen is elrendeztem mindent.

Egy teljesen új életet akartam kezdeni. De a múlt visszanyúlt értem.

Pénz híján (amit szintén neki „köszönhetek”), leköltöztünk vidékre, egy pest melletti kis faluba. Ezzel tényleg elvágtam magamat a régi énemtől. Senki nem tudta, hogy hol vagyok, megszűntem létezni a világ számára.
Egy pár hónap után, nem bírtam magammal, és a lelkiismeret furdalásommal, csak fel hívtam édesanyámat, hogy tudja, mi van velem. Persze fülkéből, mert a házibácsi telefonjához nem kaptunk engedélyt, meg nem is akartam, hogy lihegjen a fülembe.
Anyukám elpanaszolta, hogy rendőrök kerestek nála, hisz akkor még oda voltam hivatalosan bejelentve, Az összes égiekre kért, hogy hívjam fel a rendőrőrsöt, hogy tisztázzam magam.
- De hát nem csináltam semmi olyat, hogy a rendőrök keressenek. Mond már el, hogy mi az oka, hogy keresnek? – kérdeztem, de nem tudott többet mondani. Vele nem közölték, csak engem kerestek többször is. Azt üzenték, hogy vegyem fel a kapcsolatot XY zászlóssal, akire az ügy tartozik.
- Akkor mond meg neki, hogy mondják el, milyen ügyben keresnek.
Ezzel a beszélgetés erre vonatkozó részét be is fejeztük, mert volt rengeteg megbeszélni valónk. Végül, mikor elfogyott az apróm, megígértem, hogy hamarosan jelentkezem.
Sokáig nem tudtam elaludni aznap éjszaka. Minden eszembe jutott, de semmi olyan, ami miatt ez lenne a következmény. Talán még az lehet, hogy az exem megvádolt a pedofilia vádjával. A nagyobbik lányom, ami tulajdonképpen az övé volt, eléggé zokon vette a szakításunkat. Képesnek tartottam arra, hogy ilyen hamis vádban összeszövetkezzen az exemmel. Ez az egy magyarázat maradt meg bennem.
Mikor újra „haza” telefonáltam. Anyukám megint panaszkodott, hogy azóta is többször kerestek a rendőrök. A volt nejemmel vettünk régen egy kis parasztházat, amit ő pénzzé akart tenni. Az adásvételi szerződéshez kellett az én aláírásom is, az én tartózkodási helyemet nem tudta, így fordult a rendőrséghez. Hogy, hogy nem, országos körözést adtak ki ellenem, a hollétem felderítésére.
- Csak ennyi? – kérdeztem óriási súlyoktól megszabadulván. – tudd meg, ki intézi az adásvételt, és lebeszélem az ügyvéddel. – tértem át más témára.
- Drága kisfiam! – kezdte anyukám - mindenképpen jelentkezzél a rendőrségen is.

Pár nappal később, mikor a házibácsi nem volt otthon, mégis felhívtam az ügyemben illetékes rendőrt.
Bemutatkozások után, egy érdekes párbeszéd alakult ki közöttünk.
- Azt mondja el nekem, hogy miért is van ellenem körözés? – kérdeztem.
- A neje bejelentette eltűnését! Mint eltűnt személy ellen adták ki a körözést.
- Nem vagyok jogász, de ezt csak akkor alkalmazható, ha felmerül a büncselekmény esélye. – válaszoltam, ill. kérdeztem.
Erre elmagyarázta nekem, hogy nem csak akkor, ha történik egy ilyen bejelentés, akkor kötelességük annak utána járni. Tudtam, hogy sántít a dolog, de egyelőre nem tehettem ellene semmit.
- Nézze uram! Pontosan a nejem miatt kellett inkognitóba költöznöm, elegem volt már a zaklatásaiból. Most bejelentem, hogy nem tűntem el, nem követtek el ellenem semmilyen bűncselekmény, saját akaratomból vagyok ott, ahol vagyok. Nem vagyok köteles megadni a lakcímemet!
- Be kellene jönni ide a rendőrségre, és írásos tanúvallomást kell tenni!
- Vegye úgy, hogy most bejelentettem, borítsunk fátylat a dologra. Nem vagyok hajlandó elmenni, szóban elmondtam, hogy miről van szó, legyen ennyi elég.
- De a telefonszám után tudhatóvá vált a tartózkodási helye! – válaszolt a poszt.
Ekkor szakadt el a cérna.
- Előre figyelmeztetem, hogy ha akár a rendőrség, akár a volt nejem itt keres engem, akkor magát úgy feljelentem, hogy eladhatja az egyenruháját!
- Ne fenyegetőzzön! – kapta fel a vizet a poszt.
- Maga ne fenyegetőzzön! – válaszoltam. – Mert nagyon megütheti a bokáját.
Ezzel én befejezettnek vettem az eddigi beszélgetésünket, és lecsaptam a kagylót.
Úgy tíz-tizenöt perc múlva szólt a telefon. Tudtam, hogy a rendőr hív vissza.
- Akkor egy alternatív megoldást javasolok – kezdte, most már békülékenyebb hangon. – Ha az önhöz legközelebb lévő rendőrőrsre bemegy, ott is tehet vallomást. De mindenképpen írásosnak kell lennie a dolognak.
Megígértem, hogy alkalmasint elmegyek, és vallomást teszek. Kedvesen elbúcsúztunk.

Folyt. köv.
----------
Basszus! Már megint nagyon bő lére eresztettem a mondanivalómat.