A „kutyaszaros” történet végére.
Ott hagytam abba, hogy a kedves szomszédommal széttapostattam a kutyaszart. Nem ám rosszaságiból, csak szimplán nevelő szándékkal. Hátha tanul az esetből a marhája, és oda figyel a kutyájára.

Másnap reggel nagy csönd volt, és már direkt vártam az estét. Gondolatban elképzeltem mindenféle szituációt, beküldök neki egy balost, ha sokat pampog, vagy át segítem a folyosó korlátján és ráfogom, hogy öngyilkos akart lenni, és hasonlókat.
Kora este az elmélkedésemet a kaputelefon hangja zavarta meg, egy szórólapos kért bebocsátást, szegényke rosszkor volt rossz helyen. Elmagyaráztam neki, hogy mit tegyen a szórólapjával. Ez után már csak a lakáscsengőre koncentráltam.

Végre megszólalt a várva várt hang, és teljes lelki nyugalommal kimegyek és egy kedves úr kérdezi, hogy akarok-e a kiválasztott lenni. Valószínű, hogy megértette, hogy egy árva betűt nem értek abból amit mond, majd tovább kérdezett, mintegy magyarázat képen: - Akarok-e Jehova tanúja lenni?
Ekkor már leesett a fatantusz, és egy – Sajnálom, nem láttam a balesetet! Kiáltással becsaptam az ajtót. Szerencséje volt a pasinak, mert ha két centivel közelebb áll hozzám, akkor több tanút kellet volna keresnie.

Hat óra környékén elkezdtem a vacsora előkészületekkel foglalkozni, éppen klofoltam a húst, amikor valami állat rátenyerelt a csengőgombra. Nem becsengetett, kettő-hármat, nem egy hosszú csengetés volt, hanem szó szerint addig nyomta a csengőt, amíg ki nem mentem. Azután már nem merte.
Az agyam átment lilába, és úgy húscafatos kézzel, kezemben kedvenc testápolómmal, kilibbentem az ajtón, és mindenféle köszönés nélkül elkezdetem, hogy minek tartom azt, aki nem tud kulturált módon viselkedni. A szomszédom volt az persze, és láttam, hogy valamit mondani akar, de nem engedtem szóhoz jutni, amíg el nem mondtam a mondandómat. Miután kellőképem megadtam a hangot a beszélgetésünknek, és a nyomaték kedvéért a kloffolót ott lóbáltam az arca előtt, a szomszéd már nem volt olyan bátor, mint hittem. Elkezdett magyarázni valami jó szomszédi viszonyról, nem ferr magatartásról, meg ilyenek. Megígértem neki, hogy ha legközelebb oda rakja a kutyája a csomagját az ajtó elé, akkor megetetem vele. Majd valami feljelentésről is beszélt, de a pipától nem igazán értettem, hogy mit mond. Mondtam neki, hogy nyugodtan jelentsem fel, sőt megadom a rendőrség telefonszámát is, ha esetleg nem tudná.
Miutá kölcsönösen bemutatkoztunk egymásnak, és több érdemi hozzászólása nem volt a dologhoz, a jehováshoz hasonlóan jártam el.

Másnap délelőtt a közös képviselő hívott, és érdeklődött az eseményekről. Én elmeséltem neki töviről hegyire. Majd ő is elmondta, hogy felhívta a szomszédom, és panaszkodott, hogy ilyen, meg olyan rossz szándékú vagyok.
Alig bírta ki röhögés nélkül. Közölte vele, hogy amennyiben én panaszt teszek, akkor a szomszéd ellen kell eljárást kezdeményezni a házirend be nem tartása végett. Azt is mondta, hogy amikor felhívta éppen kocsiban volt, és le kellett állnia, hogy megnyugodjon, és vezetésre is tudjon koncentrálni.

Azóta csend van a házban, én nem forszírozom a dolgot, a szomszéd nem köszön, és ha meglát, átmegy az utca túlsó felére.

Gondolom ezek után szent a béke közöttünk, és nem kell agyalnom a következő „gaztettem” felett.