2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

VFR életrekeltési projekt

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Ebben a kis blogban szeretném megörökíteni életem első nagymotorjának a felújításai menetét.
Őkelmét egy internetes hirdetési oldalon találtam meg, képről nem nézett ki annyira rossznak mint amilyen igazából volt. Azt láttam, hogy jobbos hűtő elhalálozott, jobbos-és-fejidom is, valamint a jobbos dekli. Kértek érte 448ezret.
Első körben telefonon kérdezgettem ezt azt, beajánlottam érte 400ezret. Mondta a kereskedő, hogy ennyi belefér, örültem, jó bolt lesz.
Irány Szombathely. Élőben jött az első kellemetlen meglepetés, erről szakavatatlan szemnek is lerí, hogy itten biza' enyhe hiányosságok léptek fel. (már itthon készült kép):
[link]
Kuplung enyhén anyagveszteséges állapotokat mutatott. Ennek tudatában jött a következő licit, 350ezer. Kereskedős erre azt mondta, hogy felhívja a motor tulaját, és egyeztet vele. Irány haza, másnap telefon, odaadják ennyiért.
Jött a következő meglepi, hogy azért van ilyesformán kivonva, mert rendőr futóművileg sérültnek találta. Megnéztük elötte, behintáztattuk, tekertük, nem mutatott semmi problémát. Első tesztkörnél kiderül, aztán birkózás a rendszámért, és forgalmiért... szigorított műszaki :) nyammm :)
Hát jó, ezek után feltoltuk futóra, rögzít, irány haza. Másnap nekiálltam szétbontani. Ezeket szedtem le többek közt:
[link]

Jó dolog az egészben, hogy élete első méterétől vezetett szervízkönyves, ráadásul az elmúlt pár évben oda hordták szervízeltetni, ahova én is járok. Szóval ez megnyugató kicsit, hogy nagy baja nem lehet.

Gyászos. Na de majd kialakul, más nem, lesz csomó VFR alkatrészem eladó :)

01.11
Ma meglett az oldaldekli, és a jobbos hűtő is. Melléjük egy bőrruha, és kesztyű. Egész jó állapotban vannak, deklivel valszeg semmi sem fogok csinálni, a hűtőt meg kipucoltam, és megigazgattam a lamelláit. Ugyanezt eljátszottam a motoron lévő ép hűtővel is.

01.15
Itt a kuplungom!!! :D Ennek örömére elmentem venni desztvizet, meg fagyállót. Aztán rájöttem, hogy a két hűtő miatt lehet, hogy kevés lesz az anyag. No mindegy, szerintem nem kell 3 liternél több keverék bele. Ha igen, akkor tévedtem :)

01.16.
Mai napon nagy nehezen félig-meddig lejött az olajteknő. Számítás szerint tele kaviccsal, szénával, és deklidarabokkal. Azt az elborult barmot, amelyik ezt kitalálta. Az addig oké, hogy teknő csak a kipuff levételét követően jön le (ebben nincs semmi meglepő) de az, hogy a hátsó két henger leömlőjét eltakaró lemez mögött van egy-egy bilincs, ami összefogja a kipuff-rendszert, és ezt a lemezt csak úgy lehet leszedni, ha vagy leszedi az ember a kereket, vagy a fékmunkahengert... anyááám. Ráadásul azt a rögzítési módszert, amivel a munkahengerhez van csavarozva a takarólemez :D Na mindegy, végülis nagy nehezen szétjött-kijött-lejött. Na igen ám, csak a kipuffbilincs csavarok meg tövig berohadva :) Csavarlazító nem használt. Egy órán át itattam a blokkból levett olajjal, mire az egyik megindult, a másik marad következő alkalomra. (cserés lesz a bilincs, meg a csavar is savállóra) Kegyetlen.
Leugrott a tank is, volt benne vagy 12-13 liter benzin, ennek nagyon örültem, a lefolyó nyál egy részével ki lett öblítve a gépház, szépen tisztul a bele.
Leszedtem műszerfalat, és az azt körülvevő burkolatot. Műszerfal három lábából kettő letörött, ragasztás/heggesztés lesz. Burkolat kicsit rogyott, hajszárítóval való többszöri melegítés, hajlítgatás után végül eltört :D Na jó ez nem igaz, egész jó lett a végeredmény, csak ahol nyeklett oda kell kis szürke festék majd, és teljesen jó lesz.

Szóval egyelőre itt állok. Holnapután leszerelem az olajhűtőt is, kis pucolás, és a lamellák megigazítása rá fog férni. Csillagkulcsal kitekerem a másik bilincs csavarját is, lekapom a rendszert, és megnézem van-e rajta sérülés. Aztán minden menetet bekenek bronzzsírral, és visszarakom a helyére.

01.19
Ma egy temetés után "gyorsan" szétbombáztam a kipuff-rendszert. Szívás szokás szerint, de szétjött. Tömítések is egész jól megúszták a feszegetést :D Szóval rendszer lent, olajteknő is le... gondoltam én, hogy nem jött ki minden, leltem benne követ, deklidarabot, füvet (nem olyat). Kimostam szépen, csillog-villog, csak a tömítés elment halászni, szóval holnap tömítőpaszta vétel sarki autósboltban. Leszedtem olajhűtőt is, csövestül, szépen meg lett sikálva minden, kipucolva a lamellák köze, remek lett. Vízhűtő rendszer csöveit is megdörgöltem, meg átkentem szilikonos gumiápolóval, szépek lettek.
Holnap még szeretnék hódolni egy régi, nagy hobbimnak: átfújkálok mindent kontaktsprével.

Idáig tartott a szétszerelés, innentől csakis összefele szeretném rakni a műszert...

01.21
Új kuplung berakva. Lamellákat átpakoltam a régiből, azok jobbak tűnnek.

01.25.
No, puding próbája az evés. Akksi be, had szóljon. Lássuk szart vettem-e :)
Szegény sokat álhatott, alig akart beindulni. Mondjuk valszeg a -7 fok is közrejátszik ebben :) V4 meg a fagy nem haverok. Szóval működik. Hangja nincs, csak a fogaskerekek visítanak benne :)) fasza:)
Cimbimtől megvettem a Remus titán dobját, amit az ő motorjáról szedett le. Szerencsére pont ehhez a géphez való összekötő-csöve is megvan még.
45ezer pénz... De állat :)

2013.03.04
Teljesen elfelejtettem, hogy vezettem ezt a bejegyzést.
Sajnos pár dátumra már nem emlékszem.
Ami biztos...
Vettem sárga fejidomot, és sárvédőt Ausztráliából. Ezek 34 pénzt kostáltak postával. It was freakin' cheap lad'! :D
Aztán vettem két oldalidomot, egyiket németből, másikat angolból egy kedves ismerősöm pedig elhozta nekem, Ég áldja ezért. 15@21ezer pénz.
Karbon sár-láncvédő ebayről, angolból 23ezerért, direkt ehhez a géphez.
Vettem egy faridomot rá, magyartól... hibátlannak árulta, de mivel én dolgoztam, édesanyámék pedig Pestre mentek éppen, ők elhozták haza. Lehet én vagyok túlságosan művelt, de nálam a hibátlan az nem a három helyen hegesztett, és teljesen újrafestettet jelenti. Na mindegy. 16ezer. Magyartól többet semmit. Ez később megdőlt, mert bontóból vettem használt tankot... persze az előző tulaj teleragasztgatta matricával, pont ott ahol sérült :D FU.
Gondoltam, ha már ilyen messzire eljöttem, akkor kap tankbőrt, meg hozzá táskát.
Szegény Corsaro-s srác azóta bezárt, de még intézett nekem franciából új huzatot, 33 pénzért, meg 16 volt a táska, beragadt készletről.
Kapott egy Power commandert is. Ez beállítással 110ezer volt ha jól rémlik.
Nem sokkal az első kör után elsült a fesszabi, és vitte az akksit is.
Fesszabit a Tatabányai szakitól vettem, 18 pénzért, az őj Yuasa akksi 14ezer volt.
Tükrök megjárták a világot kétszer rossz címzés miatt. 11ezer.
Üléspúp (fél év ebayezés után): 14.000

Motor: 362.000 (csomagolási, és postaköltséggel :) )
Hűtő: 20.000
Dekli: 10.000
Kuplung: 19.000
Desztvíz+fagyi: 1.800
Idomok: 36+33+16: 85.000
Dob: 45.000
Bagster: 49.000
PCIII: 110.000
IX NGK gyertya: 7.0000
Sárvédő: 23.000
Fesszabi. 18.000
Akksi: 14.000
Tükrök: 11.000
Púp: 14.000
össz: 788.800 huf.

Szóval ennyi.
8kiló menetkészen... ebben nincs benne a rengeteg utánjárás, az új jobbos kormány, lánc-szett, az új tartókonzolok az idomok alá, felni-festés, új hátsó rugóstag (929RR-ből) stb... bőven 1 guriga...
Nem tudom érdemes-e nekiállni itthon töröttből dolgozni...
Igaz, így elmondhatom, hogy van egy JÓ motorom, ami ugyan nem a legújabb, nem a legerősebb, de nekem a legkedvesebb :)

itt megtalálható az összes kép.
[link]

üdv:)

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.