Már többször felmerült bennem a gondolat, hogy a múltban és a jelenben (aktuálisan pedig egy jelenleg zajló járványügyi helyzetben) hogyan alakulnak az emberek egymással szembeni interakciói, és a társadalmi viszonyai, "terei".

Az alábbi írást részben a saját életem ihlette, sok időt töltöttem falun és városban is (utóbbiban jóval többet) egyaránt. Tanulmányaim során (társadalomföldrajz) bepillantást nyertem a szociálgeográfia tudományába is (még ha emlékeim kicsit homályosak is ezen a téren), amelyeket ehhez a kis szösszenethez fel tudtam használni. Írásom sokkal inkább átfogó és a konzekvenciák saját magam általi értelmezésén alapuló érdekesség, mint tudományos értekezés, mert nem vagyok szociológus, így lehet, hogy a lenti megállapítások nem helytállóak (főleg azt is alapul véve, hogy "ahány ház, annyi szokás").
Mindenképpen érdekelne a Ti véleményetek is a témában: ki, hogy látja saját tapasztalatai alapján a lent leírtakat?

Kezdjük néhány információval, alapfogalommal. Minden embernek van saját "tere", és máshogy viselkedünk a barátainkkal, a rokonainkkal, a párunkkal, és távoli ismerősökkel, valamint idegenekkel. Ha valakit közel engedünk magunkhoz, az nem csak lelki, szellemi értelemben helytálló kifejezés, hanem fizikailag is. Ha egy idegennel beszélünk a buszmegállóban arról érdeklődve, hogy mikor jön a busz, megtartjuk a "két lépés" távolságot, de ha mondjuk a párunkkal tesszük ezt a menetrend böngészése közben, valószínűleg fizikai kontakt is létesül, ahogy "összedugjuk a fejünket".

Edward T Hall (és a Wikipédia) szerint a minket körülvevő teret 4 részre lehet osztani (a linken magyarázat is van hozzájuk, itt nem fejteném ki bővebben):
- Intim tér
- Személyes tér
- Társadalmi vagy szociális tér
- Nyilvános tér

Jelen írásomban leginkább az idegenekkel szembeni terekre, tehát a társadalmi és a nyilvános terekre, valamint ezzel párhuzamosan az emberek szociális nyitottságára vagy épp zárkózottságára fogok fókuszálni.

Az, hogy kinek mekkora a társadalmi, nyilvános tere, országonként, de akár személyenként is eltérő lehet. Biztos mindenki látott már valamiféle mémet a Finnországban (vagy egyéb skandináv országban) buszra váró emberekről.
Valójában ez logikus is, hiszen a ritkábban lakott területeken, ahol alacsonyabb a népsűrűség, az ember nincs rákényszerítve arra, hogy tömött sorokban sétáljon a járdákon, jóval nagyobb "tere van" távolságot tartani az idegenektől.
Ezzel szemben, a nagyobb méretű városokban, metropoliszokban, ahol nagy a népsűrűség az ember nap, mint nap gyakorlatilag rá van kényszerítve arra, hogy a nyakába lihegjenek a metrón, vagy a buszon. Sokan ezt megpróbálják úgy átvészelni, hogy kerülik az embereket, a tömegrendezvényeket, stb, vagy épp egyszerűen csak megszokják.
Kényelmetlen helyzetbe akkor lehet kerülni, ha valaki egy ritkán lakott helyről hirtelen becsöppen egy metropolisz hétköznapi körforgásába.

Ez eddig azt hiszem elég logikus és észszerű.

Azonban most menjünk egy kicsit vissza a térben és az időben.
Fentebb írtam, hogy a ritkábban lakott területen gyakorlatilag a társadalmi tereink tetszőleges mértékben kitágulhatnak. Gondoljunk egy falura, ahol nincsenek a lakóépületek egymás hegyén-hátán, viszonylag alacsony lélekszámban élnek ott az emberek, nem kell a buszmegállóban egymás lábát tiporni, és még olyan is előfordulhat, hogy a boltban mi vagyunk az egyetlen vásárlók.

Most pedig gondoljunk arra, hogy egy ilyen faluban (vagy akár egy kis népességszámú városra, amely népességrobbanás előtt állt, vagy akár egy kisebb, falusias városrészen) az emberek hogy viszonyultak egymáshoz néhány éve, évtizede, és hogy néz ki ez a napjainkban.
Meglepő, hogy ott, ahol nagyobb a társadalmi tér (tehát alacsonyabb a népsűrűség), az emberek közvetlenebbek (voltak?) egymással. A falvakban szinte mindenki ismert mindenkit, köszöntik egymást az utcán, még akkor is, ha az illető a falu túlsó felén lakott.
Ezzel szemben azt hiszem mondanom sem kell, hogy ha egy városban élőtől megkérdezzük, hogy kik laknak abban 10 emeletes paneltömb lépcsőházában, ahol él, nem tudná felsorolni (én legalábbis biztos, hogy nem). Ez 40 családot jelent, ami lakásonként 2 fővel számolva összesen 80 fő, ami egy nagyon-nagyon kicsi falucskának felelne csak meg.

Következő fontos elemünk, amit érdemes megvizsgálni, az a napjainkra (már enyhülő mértékben) jellemző népesség vándorlási folyamatai, konkrétan a szuburbanizáció (és ide tartozik a Dezurbanizáció is) folyamata (népesség kiköltözése a városhoz közeli falvakba).
A városokhoz közeli falvak a szuburbanizáció előtt (mely Európában a II. világháború után kezdődhetett) épp olyan volt, mint egy általános falu, a fentebb leírtak szerint az emberek egy kis közösséget alkottak, tág társadalmi terekkel és a mindenki ismer mindenkit "érzéssel". A szuburbanizáció után azonban egyrészt ezek a kisebb, város környéki falvak elkezdtek növekedésnek indulni, illetve olyan emberek kezdtek ott új életet, akik addig az időpontig városban éltek, tehát a társadalmi szokásaik és a társadalmi tereik is városiasak voltak. Ezzel együtt járt az is, hogy a kis falusi közösség bomlásnak indult, az emberek (főleg a városból kiköltöző lakosság és a magukkal cipelt szokásaik okán) már kezdtek elidegenedni egymástól. Ezek a város széli kis települések alvó településsé változtak át (az emberek csak aludni járnak haza, minden egyéb tevékenységüket a városban végzik, innen az alvótelepülés elnevezés), vagy már közigazgatásilag is a közeli város részévé váltak.

Fentiekből tehát nagy általánosságban le lehet vonni azt a következtetést, hogy az emberek társadalmi terük méretének csökkenésével szociálisan zárkózottabbak lehetnek, míg ha az ember a számára komfortos társadalmi teret tud kialakítani, akkor valahogy úgy lehetne fogalmazni, hogy jobban megismeri a környezetét, és a környezetében élőket.
Elég csak arra gondolni, ha valakivel megesett, tapasztalta már, hogy egy idősebb (nagy valószínűséggel valamikor faluról a városba érkező) emberrel utazott a liftben, buszon, stb., aki beszédbe szeretett volna elegyedni egy fiatalabb generációt képviselő, tősgyökeres városi egyénnel: a fiatalabb egyénnek nagy valószínűség szerint ez a szituáció kicsit fura, kicsit szokatlan volt, kényelmetlenül érezte magát.

Napjainkban egy olyan helyzet állt elő, ami alighanem ismét hatással lesz az egyének társadalmi tereire és viszonyaira. A fokozott fertőzésveszélyt magában hordozó helyzet miatt még a nagyobb városok lakói is próbálnak a megszokottnál nagyobb társadalmi teret kialakítani maguk körül, jobban kerülik a többi embert, amennyiben ez lehetséges. Azonban gyaníthatóan nem az a helyzet fog előállni, mint a kisebb falvak esetén, hogy tudni fogja mindenki (név szerint), ki lakik a szomszéd utcában (vagy akár a saját társasházában, épülettömbjében, stb.), hanem talán egy kicsit még jobban bezárkózik a társadalom, mindenki kicsit gyanakvóbban néz a többi emberre.

Végül pedig a személyes tapasztalat, amit önmagamat megvizsgálva fel tudok fedezni:
Egy kb. 80 000 fős városban születtem és nőttem fel, jelenleg is itt élek. Gyerekkoromban sok időt töltöttem nagyszülőknél falun, ami a klasszikus értelemben vett falu: pár száz fős lakosságszámmal, távol minden várostól, gazdasági, oktatási és közigazgatási szerepkör nélkül.
Magamat szociálisan zárkózottnak tartom, törekedve a tág társadalmi tér kialakítására. Nem szeretem, ha az utcán jönnek mögöttem, vagy valaki előttem "blokkolja" az utat. Nem kedvelem különösebben, ha a liftben másokkal együtt kell utaznom, még akkor sem, ha épp azon ritka emberek közé tartozik, akit épp ismerek a lépcsőházban, és akkor sem, ha nem is akar hozzám beszélni.
Rengeteget ingázok, ingáztam vonattal, ezt úgy érzem, sikerült megszoknom, 1-2 év elteltével ismertségeket is kötöttem.
Hol érezném jobban magam a lakhelyet illetően? Azt hiszem, mindenképpen egy kis létszámú településen (akár faluban), ennek méretét nehéz lenne lehatárolni. Mindenesetre a Fővárosban már nem érzem magam túl kellemesen (még turisztikai szempontból nézve sem tartoznak a nagyvárosok a kedvenc desztinációim közé), jelenlegi városomat pedig már megszoktam, így fogalmam sincs, hogy egy más, hasonló létszámú városban mennyire érezném magam jól.
Azt hiszem a magamról leírtak elég jól párhuzamba állíthatók a fenti elemzéssel.
És ha életem folyamén kiköltöznék pl. falura vajon én is vinném a szociálisan zárkózottabb szokásaimat? Minden bizonnyal igen, elvégre ezt szoktam meg.