2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Rejtélyes eltűnés

Írta: | Kulcsszavak: folytatás

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Előző írásom [link] után rengeteg bíztatást kaptam, ami nagyon jól esett, de sajnos még mindig nem tudok pozitív dolgokat írni.

Az egész kezdődött szombat este. Szolnokon voltunk a nagyszüleimnél. Hazaindulás előtt még felléptem msnre, hogy megnézzem ki van fenn. Fent volt Ő. Rögtön köszöntem is, mert hiába vagyok max 2 percig akkor is tudunk valamennyit dumálni. Válasz betűszíne fekete, amivel csak a barátja szokott írni (ő mindig rózsaszínnel ír). Éreztem hogy valami baj lesz, mert azt írta smsben hogy fent lesz. Barátjánál utánnaérdeklődtem a hollétének, mire ezt a választ kaptam:
''Nem tudom, de délután óta nincs meg. Senki se tud róla semmit.''
Itt vége is szakadt a beszélgetésnek, mert indultunk, de a hatása megvolt. Egész éjjel alig aludtam 3-4 órát.
Másnap hulla voltam. Délelőtt a kertet tettük rendbe, ami úgy ahogy sikerült is. Dél körül beszéltem a lánnyal, azt mondta hogy jól van, ami nem volt túl meggyőző. Kérdeztem lesz-e msnen, mert beszélni szeretnék vele. Azt mondta, hogy este lesz.

Eljött az este. Be is jelentkezik az msn címe. Köszönök. Visszaköszönnek. Körübelül a 10 mondat után vettem észre hogy a táncpartnerével msnezek. Kérdem hogy merre van Ő. Válasz: Nincs meg. Reggel 8 óta nem tudják merre van. Rögtön hívom telefonját, de semmi. Kicsöng, de nem veszi fel. Úgy a 5dik hívásra sikerül elérnem. Azt mondja hogy otthon van. Írok táncpartnerének hogy megvan. Mondja, hogy tudja, de nincs otthon, mert a barátjánál van.

Most nem tudom mit higgyek, de érzem hogy ma se fogok túl sokat aludni....
Bárkinek bármi tanácsa van szívesen fogadom. Ha lesz valami fejlemény akkor írok még. Talán...

Hozzászólások

(#1) (Kolombusz)


(Kolombusz)
veterán

Szerintem ideje másik lányt keresned. ;)

(#2) Hikvision


Hikvision
senior tag

Ez aztán a kacifántos dolog :D

20 éve a PH-n.

(#3) ttower válasza (Kolombusz) (#1) üzenetére


ttower
aktív tag

Nem fogok. kedden tali. azt mindeképp megvárom. és ezért nem akarok mindent előrről kezdeni. Majd meglátom mi lesz. Ahogy Dalai Láma mondta :De ezzel a lánnyal kapcsoaltban nem történhet sokkal rosszabb. Max, hogy nem áll veled többet szóba, de akkor jobb is. Vagy marad minden a régiben, vagy jóra fordulnak a dolgok.

It's not a bug until it is in production. | Wake up and smell the ashes.

(#5) (Kolombusz) válasza ttower (#3) üzenetére


(Kolombusz)
veterán

Amúgy érdekes, hogy a táncpartnere is tudja az msn cimét, meg a barátja is(ez kevésbé) és mindkettő azon lép be.

Az eltűnésről tudod hogy lehet meggyőződni? Felhivod a szüleit.

Hm, ezt kétszer küldte el. Sorry.

[Szerkesztve]

(#6) vicces válasza ttower (#3) üzenetére


vicces
addikt

szóval te egy olyan csajra hajtasz, akinek van barátja :DD

:)

(#7) ttower válasza (Kolombusz) (#5) üzenetére


ttower
aktív tag

Nem igazán bíznak meg benne és ezért.
Sajnos telszámukat nem tudom, de majd megszerzem (mire jó a sulis napló).

vicces:szeretem a kihívásokat, és a szabad csajokkal nincs túl sok jó tapasztalatom, de lehet hogy egyszer azt is megírom

[Szerkesztve]

It's not a bug until it is in production. | Wake up and smell the ashes.

(#8) darkarthur válasza ttower (#7) üzenetére


darkarthur
senior tag

Sok Sikert! :)
Tudod, egyszer élünk, és kitudj amég mi lesz ebből!
Hajrá! ;)

Samsung S23 Ultra 5G

(#9) #51736960


#51736960
törölt tag

Szerintem középiskolás korban célszerű a legtöbb időt a tanulásba és a bulizásba fektetni, a csajokkal (érzelmileg) komolyabban foglalkozni nem érdemes.
Azt tanácsolnám, hogy csajozz ahogy csak a csövön kifér, az érzelmeket pedig hagyd meg akkorra mikor már 20+ leszel. Ja, és még valami: egyetlen nő sem éri meg, hogy miatta ne aludd át az éjszakát. Könnyen lehet, hogy amíg te álmatlanul forgolódsz, addig a hőn szeretett nőcit éppen a barátja/exbarátja kufircolja...

(#10) ttower válasza #51736960 (#9) üzenetére


ttower
aktív tag

valahogy beférnek azok is
kufircolni biztos nem fogják, ez talán az egyetlen dolog amit nyugodtan kijelenthetek
darkarthur: köszi a bíztatás, megpróbálom én is így felfogni a dolgokat


[Szerkesztve]

It's not a bug until it is in production. | Wake up and smell the ashes.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.