2019. július 16., kedd

Gyorskeresés

Emlékképek

Írta: | Kulcsszavak: tardos

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

...ott állt rajta egy kis piros videoton tv. akkortájt jelenhettek meg a színes tv-k. mindig ezen néztük a játék határok nélkült. emlékszem, egyszer megnyaltam az antennát (az antennát egy otthon hajtot fém karika jelképezte. talán ez is megvan még valahol). enyhén megcsípte a nyelvem. úgy rémlik hogy három ágy volt a szobában. kettő a szemközti falon, a harmadik a sarokban. régen tároló szoba lehetett. fa padlóval, udvarra nyíló ajtóval. a szoba mellett volt a garázs. bár jobban mondva inkább fészer. nagy zöld általunk festett ajtókkal. nem emlékszem hogy egyszer is állt volna bent autó. inkább csak tűzifa. és a jobb falon középtájt két horgászbot. nagyapámé volt. azt mondták járt horgászni, bár én egyszer sem láttam. elfogadtam hogy a nagyapám horgászik. hát ha már egyszer ott a tisza. és a komp. hányszor mentünk át rajta. ismertük az összes kompost. ez konkrétan három személyt tett ki. egyszer megengedték hogy vezessem. egy nagy karral lehetett irányítani. középső állásban állt a komp, a jobb-bal pedig az előre-hátrát jelképezte. egyszer fürödtünk is. vagyis jobban mondva keresztapám ment le úszni egyet, mi meg elkísértük. büszkén néztem rá hogy ő már tud úszni, és úszott a tiszában. visszatérve a házra, a garázs(fészer, nevezzük ahogy jólesik) mellett volt még egy pottyantós. még a benti wc előtt készült. meg amúgyis. hogy néz már ki egy parasztház pottyantós nélkül? innentől hátrafele már csak a veteményes volt. krumpli, répa, sóska, paprika. még ilyen kis sárga körteformájú paradicsom is volt. nem tudom pontosan mi a neve, de ott ettem ilyet utoljára. minden ágyásnak szép ferde széle volt, köztük kis ösvénnyel. nagyapám rettentő precíz ember volt. minden ágyás derékszögű, palántakarók kis tartókba gyűjtve, növények kikötözve. ezek között az ágyások között mentem a traktorommal. egy zöld műanyag traktor volt. pedállal, kormánnyal, ahogy egy normális traktorhoz illik. bár az elején egy markoló volt, én traktornak hívtam. még most is az. a padláson várja hogy a tengelytöréséből kigyógyígytsa valaki. imádtam vele játszani. mentem nagymamám után, ő meg pakolta a zöldségeket a markolóba, hogy a konyhába hordhassam. később kaptam egy utánfutót is hozzá, így már az vetemény nagy részét egy fuvarral tudtam szállítani. vagy bármi mást amit szállítani akartam. például gázpalackot. volt egy másik kocsim is. egy fa szekér, hintó, lovaskocsi keverék. én csak fakocsinak hívtam. volt egy padja háttámlával, mögötte egy kis plató, lehajtható ajtóval. ezzel vittük a gázpalackokat vissza a telepre. én az ülőkén, palack a platón, nagyapám elől. ő húzott minket. volt a faluban még egy fakocsi. egy nagy tűzoltó. vagyis egy fa lovaskocsi tűzoltónak átalakítva. szemben állt a postával, a játszótér mellett. mindig el kellett menni mellette ha a játszótérre akartunk menni. a játszótér utcájának a végén volt a vegyesbolt. csak egy szoba volt, de jó falusi bolthoz méltóan mindent lehetett kapni.

kezdek fáradni. még fürdés, és alszom. el fogok menni tardosra a nyáron. keresek valakit aki eljön. vonattal tokajig, onnan bicikli. nem olyan vészes. majd akkor elkezdem, befejezem a történetet. ígérem.

Hozzászólások

(#1) Thunderzolee


Thunderzolee
(PH! addikt)

Húúú, ez annyira ismerős, jó is volt régen gyerekként.
Nagyon jó volt olvasni, kár, h felnőttünk. :( :O

Olyasmi dömperem nekem is volt. :)
Én is mindíg elhatározom, h körbejárom ezeket a helyeket, minden nyáron eltervezzük unokatesókkal, de aztán.. :( Vajon a bunkerek, amiket építettünk, megvannak-e még? Odatalálnék-e még a barlangokhoz? Mi lehet a hajdani forrásokkal?
Talán idén nyáron..

Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)

(#2) ABE


ABE
(őstag)

Most találtam ezt az írást. Pont ma gondolkodtam ezeken. Régi emlékképek, hangulatok, melyek felvillanak, belenyilalnak az emberbe. Szépek, mert jó volt átélni, és fájdalmasak, mert elmúltak, vége a gyerekkornak. Rengeteg ilyen emlékem van nekem is, melyeket sosem fogok kitörölni, sosem felejtek. De mese nincs, Andersen meghalt, az élet megy tovább. Talán majd pár év múlva, ha gyerekem lesz, talán, talán átélhetem megint a gyerekkorom egy darabkáját megint...

[ Szerkesztve ]

(#3) rep3at válasza ABE (#2) üzenetére


rep3at
(PH! addikt)

Lehet egyszer én is így fogok gondolni a szülői házra. Jó lehet visszagondolni.

Forward thinking. كرر

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.