2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Stadionra ugye van pénz ?

Írta: | Kulcsszavak: kórház . egészségügy . egészség

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Tisztelt Fórumtársak !

Magyarisztáni egészségügy 2017 !

Sajnos, tegnap délután a 92 éves nagymamám jelezte hogy nem jól érzi magát. Ez nem a „szokásos”, korral járó rosszullétnek indult, hanem érezte, hogy baj van. Hívtam a XX. kerületi orvosi ügyeletet, akik nagyon készségesek voltak. 40 percen belül megérkeztek, végtelenül kedvesen és segítőkészen. Sajnos arra a következtetésre jutottak, hogy nagymamám hasnyálmirigye megint begyulladt és ezt helyszíni kezeléssel nem tudják elhárítani. Kértek egy 2 órán belüli, fekvőbeteg szállítást. A családban van BM dolgozó, így szerencsére jogosultak vagyunk igénybe venni a Honvéd Kórházat. Ami nagyjából jó hír is lehetne.
A betegszállító 1 órán belül megérkezett, 2 figyelemreméltóan kedves sráccal. Az út a kórházig eseménytelenül telt.

De amikor megérkeztünk… Hát…
A Honvéd volt az ügyeletes kórház, ebből kifolyólag sorban álltak a mentők a betegfelvételnél. Természetesen a sürgős esteket előrevéve, amivel nincs is semmi baj.
De annyira kevés volt az orvos, hogy csak éjfél után 2-kor került sor a vizsgálatra.

Nah…. Itt dobta le az agyam a láncot !

Szerettek volna csinálni egy EKG-t. Szegény nővérke 10 percig küzdött, hogy az agyonhasznált tappancsok a helyükön maradjanak. Ezeknek nem egyszer használatosnak kéne lenniük ? Csak kérdezem ??!
Jön a doki, ránéz a gépre és ráncolja a homlokát… Engem itt levert a víz !
Erre fogja, és OLDALBAVERI a gépet (mint régen a Junoszty TV-t), majd elégedetten nyugtázza, hogy „most már jó…”
Így készült el az EKG, ami szerencsére semmi kórosat nem mutatott.
További vizsgálatok is voltak, majd reggel 6-ra (!) került fel az osztályra.
A kórházba érkezésünk és az osztályra kerülés között light 10 óra telt el !

Tényleg ez van most ?
Szerencsére mindenki egészséges a családban és nem kerülünk kórház közelébe túl gyakran.
De most komolyan !

- Olyan EKG masina amit oldalba kell verni hogy működjön ?
- Egy 92 éves embernek 10 órát kell várnia – erős fájdalmak közepette - egy olyan tolószékben (mert még ideiglenes ágy sem volt), amiről le volt törve mindkét lábtartó ?
- Minden gyógyszerét vinni kellett, mert a kórház nem tud adni ?

Egyébiránt a dolgozóknak maximális tisztelet, mind az orvosoknak, mind a nővérkéknek !
Egyenesen látszik, hogy nem rajtuk múlik az ellátás minősége !
Ócska sz@r műszerek, lepusztult berendezések, lepusztult segédeszközök…

Ha a valódi érzéseimet és indulataimat írtam volna le, akkor nemcsak a Logout-ról, hanem még a Naprendszerből is kitiltanának !

Nem szoktam politizálni, most sem teszem ! De akkor is azt kívánom, hogy az összes, ebben a kérdésben felelős személy rokonsága most azonnal szoruljon kórházi ellátásra !
Én kérek elnézést !

Köszönet hogy végigolvastátok !
Trydium

Ui: közben sikerült beszélni a dokival, elmondta, hogy a gyulladás szerencsére nem olyan súlyos, mint tavaly. Valszeg 1 hét múlva „a futott kilométernek megfelelő, hibamentes állapotban” kapjuk vissza Nagyanyót !

Hozzászólások

(#1) kemotox


kemotox
addikt

Most a zolimpia fontosabb, először arra kell elbaxni milliárdokat, utána majd néhány újabb kisvasút után TALÁN a kórházakra is jut néhány fillér....

(#2) twollah1976


twollah1976
őstag

Mar elore felek a junuis vegetol amikor, kes ala fekszem a pazsmirigyemmel (a 80%-at fogjak kimuteni belolem).

\m/ Minden lehetséges, kivéve forgóajtón átsíelni... \m/

(#3) nemlehet


nemlehet
őstag

Megmondta Bayer vagy Kósa, hogy demagógia állandóan felemlegetni az egészségügy állapotát az olimpia kapcsán. Megmondták, nem értem mi a probléma :D

Nokia 3310->3410->3100->6500 Slide(RiP Nokia)->Acer Liquid Metal ->Xiaomi Hongmi-> Xiaomi Redmi Note 3

(#4) Angie™


Angie™
addikt

És a Honvéd még egy jó állapotú kórház.. Jobbulást nagyanyónak <3

⏺︎ Bankot váltanál? Segítek! Küldök meghívót! ⏺︎ Gránit Bank meghívó az ajándék 10.000Ft-ért, belépési bónusz: 10+40e ⏺︎ K&H Bank meghívó az ajándék 10.000Ft-ért, belépési bónusz 10+40+40e ⏺︎ Részletekért keress priviben! ⏺︎

(#5) 8th


8th
addikt

Magyarország jobban teljesít! Mind örvendezzünk...

Nagyinak jobbulást.

A vallás akkor keletkezett amikor az első csaló találkozott az első ostobával

(#6) potyautas


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Én sem értem, hogy jön ide akár a stadion, akár az olimpia. London is rendezett olimpiát, pedig ott is vannak gondok az egészségügyben. Ezt olyan személytől tudom, aki dolgozott benne. Ez persze nem mentség, de senki ne higgye, hogy ha lefújják az olimpia rendezését, az látványos javulást okoz bárhol.

(#7) Angie™ válasza potyautas (#6) üzenetére


Angie™
addikt

Semmi más nem folyik a csapból csak a korrupció.. mindegy hogy ki van hatalmon, jobb vagy baloldal, mindig az a fontos hogy a saját zseb tömve legyen.. ha most lefújják az olimpiát akkor majd keresnek másik kiskaput a lopásra.. egy biztos amiben sajnos egyetértünk, a kórházak ettől nem lesznek szebbek, jobbak..

⏺︎ Bankot váltanál? Segítek! Küldök meghívót! ⏺︎ Gránit Bank meghívó az ajándék 10.000Ft-ért, belépési bónusz: 10+40e ⏺︎ K&H Bank meghívó az ajándék 10.000Ft-ért, belépési bónusz 10+40+40e ⏺︎ Részletekért keress priviben! ⏺︎

(#8) potyautas válasza Angie™ (#7) üzenetére


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

A lopáshoz nem kell olimpia! A korrupció pedig mélyen beleivódott a társadalomba minden szinten. Nem kell hozzá vezető politikusnak lenni.

(#9) kemotox válasza potyautas (#6) üzenetére


kemotox
addikt

Tehát ott is mehetett volna jobb helyre az olimpiás pénz. Kösz a megerősítést :D

(#10) zolikaDB


zolikaDB
veterán

Nem kell elnézést kérned.
Sajnos sok pénzéhes "ember" is olyan poszton van kórházakban, akiket erősen áthat a politika szele és a pénz szeretete.
Tisztelet a tenni akaró és fáradhatatlan kivételnek. Nekik nem jut új autó, nyaraló, nagy ház. Ők csak teszik a dolgukat.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.