2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Számítógépes történelmem…

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Valahol 1997 tájékán kezdődött nálam a PC-vel való ismerkedés. A faluban, ahol felnőttem, létrehoztak egy PC Klub néven tevékenykedő játéktermet. Mint újdonság a faluba én is elkezdtem eljárni, majd a nagy érdeklődésre való tekintettel egy kurzust is tartottak, amit el is végeztem. Mivel különösebb erőfeszítés nélkül a legjobb eredményt értem el és tetszett is a dolog, mélyebben elkezdtem foglalkozni a gépekkel. Hamarosan a játékok helyett a gépeket próbáltam felfedezni. 1-2 alkalommal miattam kellett újrahúzniuk a gépet, de megtanultam mit nem szabad :DD Meg aztán itt érlelődött bennem, hogy informatikus akarok lenni.
’98 nyarán nyári meló ezerrel, majd ősszel is és karácsony tájékán ott pihent az első PC-m az asztalomon. Nem sokat értve még a dologhoz ezt hoztam össze:

Alaplap: ASUS volt azt tudom, integrált grafikus kártyával
Proci: Intel Celeron 233 MHz
Memória: Kingston 32 MB SD RAM
Merevlemez: Maxtor 10 GB
Monitor: 14” Targa (Mái napig jó és 1024*768-as felbontást is tud, igaz csak 60Hz mellett)
Ház+táp: valami kuka kategória

2002-ig nyúztam a fent említett gépet, aztán egy középsulis ösztöndíj hozzásegítésével jött az új gép:

Alaplap: ASUS P3V4X
Processzor: Intel Pentium II 333MHz
Grafikus kártya: ASUS GeForce 2 MX
Memória: Kingston 64 MB SD
Merevlemez: Maxtor 10 GB (előző gépből)

A többi cucc szintén az előző gépből jött, majd 2003 elején jött még egy 128 MB-os memória, húúú de hasított minden :))

2004 végén jött az új konfig, szintén ösztöndíjból…

Alaplap: ASUS A7N8X
Processzor: AMD Athlon XP 2600+
Grafikus kártya: ASUS ATI Radeon 9600XT
Memória: Kingston 2*256 MB DDR (duál csenöl szuperázzá :DDD )
Merevlemez: Maxtor 160 GB
Monitor: Samsung 793DF (CRT, de imádtam akkor)
DVD író: Pionner 102 (ha jól emlékszem a számozására)
Ház+táp: kuka kategória

Ment a NFS U2 maxon, más nem is kellett boldogsághoz :) 2006 nyarán aztán lett némi tunig: ASUS 7600GT, +1 GB DDR RAM és a név nélküli tápom egy 12 cm-es ventilátorral ellátott 520W-os Trust-ra cseréltem.
Megváltás volt ez a tuning, de hétre rá behalt a proci :W Így egy Athlon XP 3200+ váltotta.
Az alap gép „különleges képessége” az volt, hogy minden kikapcsolás után kb. 15x kellett újraindítani. Az alaplap valamiért nem volt jóba a grafikus kártyával. Másk kártyával nem volt gond, de másik gépben sem a kártyával. Így a garira sem volt lehetőség, mert külön külön nem hibásak az alkatrészek. Ebből kifolyólag sokszor anyáztam, de volt, hogy 8 hónapig nem volt kikapcsolva a gép. Biztosra mentem :)
Itt fogattam meg, hogy nem lesz többet Radeonom… meg az AMD proci is így járt, mert beadta a kulcsot. Tudom, hülyeség egy ilyen dolog miatt nem szeretni a márkát, de nálam így járt.

Az új alkatrészekkel ellátott gép 2007-ig szolgált, akkor érett a csere és sikerült is nagyon jó áron megválni tőle és jöhetett az új PC.

Alaplap: ASUS P5QL-E
Processzor: Intel C2Q Q6600+CM Hyper TX2
Grafikus kártya: Gainward 8800GT
Mamória: Kingston HyperX 2*1GB DDR2
Merevlemez: Maxtor 160 GB
Monitor: Samsung 793DF
DVD író: Pionner 102
Ház: valami Spire ház volt (utáltam szerelni, össze-vissza vagdostam magam)
Táp: Trust 520W

Alaplap terén csak is ASUS, memória csak is Kingston és graf. kártya is csak is ASUS, habár itt most kivétel volt, mert olyan jó volt kimondani, hogy Géjnwarrrd :P
2010 végén aztán jött még a gépbe +2GB RAM, szintén HyperX és a 8800GT-t egy ASUS GTX460 váltotta, meg jött egy Cooler Master Z600-is a procira és egy Cooler Master Storm Scout házikó. 2 héttel később egy Corsair HX520-as táp is megjött.
Ekkor ez volt a fő gépem és privát munkáim egyikéből (PC javítás) annyi alkatrészem volt, hogy még 2 gépem volt. Ám ezek most nem lényegesek.

2011 végén aztán nagyot fordult az életem, Németországba jöttem, kaptam munkát az álmomat beteljesítve: informatikusként dolgozok.
Néhány fizetés után tervezgettem az új gépet és 2012 márciusára meg is lett. Íme:

Alaplap: ASUS P9X79 Deluxe
Processzor: Intel Core i7 3930K
Grafikus kártya: ASUS GTX590 (GTX690-re lesz csere, amint kijön, mert van vevőm az 590-re.)
Memória: 16GB Kingston DDR3 HyperX Genesis
SSD: Samsung 830 Series 512GB+64GB (+2x2TB külső merevlemez Western Digital)
Monitor: Samsung SyncMaster C27A550U
DVD író: Samsung SE-406AB
Ház: Lian Li PC-8FIA
Táp: Enermax Revolution 85+ 920W

Ennyi az annyi +egy MacBook Air 11" 64GB most. Ha meglesz a GTX690, akkor 2-3 évig nem szeretnék a PC-hez nyúlni alkatrészek miatt.

Hozzászólások

(#1) total90


total90
veterán

nyíjjámeg

Ha nincs jó, ló a szamár is.

(#2) EczkE válasza total90 (#1) üzenetére


EczkE
addikt

Jól fizetnek kint vazze! :D :C

PC történetem:
-2008-ban vettem egy Acer Extensa 5220 lapost, a mai napig használatban van
-Tavaly ilyenkor vettem az adatlapomon szereplő konfigot.

The End. :R

szerk.: persze volt a családban korábban is gép, de csak játékra használtam meg netre.

[ Szerkesztve ]

Asszem mindenféleképpen!

(#3) total90 válasza EczkE (#2) üzenetére


total90
veterán

Jó helyen kell dolgozni ;)
Mondjuk az, hogy kinek mikor volt az első PC az kortól is függ, én 26 leszek idén...

Ha nincs jó, ló a szamár is.

(#4) EczkE válasza total90 (#3) üzenetére


EczkE
addikt

Én 23. :) Annyira sose vonzott maga a gép, én játszani szerettem rajta mindig is. :B

Asszem mindenféleképpen!

(#5) total90 válasza EczkE (#4) üzenetére


total90
veterán

Annó én is, de kb. 3 éve én csak is Fifat játszom gépem, azt sem sűrűn... de előtte sem voltam valami nagy gémer. Amikor a haverokkal lanoztunk (COD2) odahaza csak azért mentem, hogy legyen akit mindig ki lehet nyírni :DDD

Ha nincs jó, ló a szamár is.

(#6) EczkE válasza total90 (#5) üzenetére


EczkE
addikt

Nem jó céltáblának lenni. ;] Én annak idején MOHAA:SP-vel multiztam nagyon sokat. :K

Asszem mindenféleképpen!

(#7) total90 válasza EczkE (#6) üzenetére


total90
veterán

Nem érdekelt, marhultunk a skacokkal, nagyobb buli volt az mint maga a játék.

Ha nincs jó, ló a szamár is.

(#8) EczkE válasza total90 (#7) üzenetére


EczkE
addikt

Nekem az ilyen lanok kimaradtak sajnos, nem voltak elég kockák a haverok. :( :D

Asszem mindenféleképpen!

(#9) total90 válasza EczkE (#8) üzenetére


total90
veterán

Nekem havi szinten kb. voltak, de ők sem voltak nagy gémerek, csak marhulni jöttünk össze :DDD Egyszer jött egy valami CS bajnok srác is, aki ellen végül már 7-8-an voltunk, de még így is ő nyert. Szóval ilyen profik voltunk :DDD

Ha nincs jó, ló a szamár is.

(#10) EczkE válasza total90 (#9) üzenetére


EczkE
addikt

Hm a régi szép idők. :D :R

Asszem mindenféleképpen!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.