2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Ilyen volt 2013…

Írta: | Kulcsszavak: 2013 . éves összegzés

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

2013 volt talán az az év, ami leggyorsabban elmúlt számomra… már mint, hogy annyi minden történt, hogy nem nagyon unatkoztam, mindig volt valami.

2012 év végén előléptettek a munkahelyemen és 2013 elejétől léptem be az új munkakörömbe. Csoportvezető lettem, vagy is a csoportba, ahol melóztam, azt én vettem át és ugyan csináltam a korábbi munkám, de más feladatok is vártak rám.
Sajnos ez utóbbi nem nagyon tetszett, vagy is nem annyira attraktív számomra, de anyagilag meg jobb.

A 2012-es évből maradt még szabadságom és szabadnapjaim is, amit február elején ki is töltöttem. 10 napom volt összesen és ennek apropóján elmentünk barátnőmmel és pár haverral a bajor erdőbe. Volt egy szálláshely, de kb. minden nap másik részre mentünk, de nagyon állat volt. Eléggé ilyen hegybuzi lettem, meg ha tehetem, hétvégeken irány az Alpok valami vándortúra céljából. Ez utóbbi is volt sok 2013-ban, szerencsére…

Márciusban aztán jött a 2013-as év első szabadság és Kanári szigetekre mentünk asszonyal. Helyileg Playe del Ingles volt a szálláshely, de autót bérelve kb. az egész szigetet bejártuk. Azt hiszem kb. 2x pocskoltunk az óceánban, egyébként úton voltunk, hegyek, mezők, szigeti egyediségek látogatása, spanyol kaják és italok kipróbálása.
Ez volt az első nyaralásom, ami úgy telt, hogy nem volt cél, mentünk amerre jónak láttuk, csináltuk amit akartunk. Penge volt, naaagyon is. Nudista strand is jó volt, azt is kell egyszer próbálni ;]

Májusban jött a hír, hogy mehetek az éves konferenciára New Yorkba, aminek nagyon örültem. Kb. leszartam a konferenciát, számomra a túristáskodás jobban érdekelt. Szóval kb. annyit voltam a céges cuccokon, amennyit kellett és utána városnézés volt.
New York csalódás volt számomra, koszos, nem mondanám modernnek sem (metró úristnnnn) és tuti nem élnék ott semmi pénzért.

New Yorkból alig, hogy visszaértünk kezdődött egy konferencia szezon, aminek köszönhetően Európa fővárosainak nagy részét be tudtam járni. Igaz csak napok voltak, de kihasználtam… Párizs, Madrid, London, Brüsszel…

Munka mellett a saját kis életemet is jól alakult. Szerencsére barátnőmmel nem volt gond, igaz korábban sem, családdal is minden okés, ahogy tudok segítek is nekik.
A nagy tervek szövőgetése is ezerrel. Terveztem, hogy beújítom a fotós repertoárom, de végül rájöttem, hogy elég ha veszek egy obit a mostani gépemhez és akkor is öröm meg bódogság lesz. Lett is :DD

Elkezdtem keresgélni lakást… mert úgy gondoltam, hogy a spórolt pénzem elég lesz alapnak egy saját lakáshoz és a maradék megy majd törlesztésbe.
Szóval volt egy összeg, ami körül keresgélni kezdtem… majd el is kezdtem nézegetni a lakásokat.
Nem is olya egyszerű feladatnak bizonyult jó lakást találni. Mindenféle bajom volt egy-egy lakással, de úgy gondoltam, hogy a számomra az összeg rohadt sok pénz, akkor legyen olyan, amilyet akarok. Persze müncheni viszonylatban talán nem húzós összeg lakásvásárlás terén, de nekem igen.

Jött a nyár, jó idő, túrázások és valahogy minden annyira rendben ment, hogy vége lett a nyárnak úgy, hogy igazából ezer mindent csináltam, de kiemelni alig tudok valamit, annyira elillant.
Voltak bulik, fesztiválok, jó volt, ennyi.

Az ősz kezdetén még mindig ment a lakás keresés téma és az egyik ingatlanügynök el is küldött (:D), mert állítólag nincs lakás számomra Münchenben.
Szeptember vége felé aztán sikerült még egy szintet lépnem a munkahelyemen, részleg vezető lettem, tehát 4 csoport tartozik alám.
Ez a szerencsének is köszönhető, mert aki volt a részlegvezető, az nyugdíjba ment és aki meg lett volna helyette, azt épp előtte léptették elő egy másik részleg vezetőjévé, így lettem én a választott. Fizetésben látszik is az előrelépés, de most már teljesen olyat csinálok, amit nem szeretek, ami szar.

Mindegy, elkezdtem tervezgetni, hogy októberben megyek haza… aztán közbeszólt a sors, vagy is egy hülye drogos picsa, aki belénk jött autóval és széjjel törtem.
Így hát január 3.-ig kórházban voltam, ergó karácsony, újév, az mind ki lett lőve és 2013-ban nem voltam odahaza. Hja, az év vége nem volt jó, nagyon nem.

A 2014-es év… milyen lesz?

Remélem hasonlóan eseménydús mint a 2013-as volt, az utolsó 2-3 hónapot leszámítva.
Jó pont, hogy megtaláltam a lakást és 2 hete már benne is lakunk. Minden téren az, amire vágytam és rohadt nagy szerencsém volt vele.
A lakásra úgy tettem szert, hogy a fickó, aki meg akarta venni nem tudta fizetni a törlesztést és a bank elvette a lakást, majd így lényegesen olcsóbban lehetett hozzáférni, ami már azt jelentette, hogy az én összegemnek meg is felel.

Munka terén is lesz változás, érik a saját vállalkozás téma, mert hiába jó a fizetés, de nem szeretem, azt amit kell csinálni és van annyi privát munkám (amit szeretek csinálni), hogy ha teljes munkaidőben tudom csinálni, akkor még jobb is lesz, mint a cégnél. Egyelőre még várat magára a dolog, de meglátom…

Összességében jó évem volt a 2013 a végét leszámítva, úgy érzem. Semmilyen problémám nem volt, alakultak a dolgok, ahogy akartam, minden pozitív.

Hozzászólások

(#1) EczkE


EczkE
addikt

Tartalmas év volt. Az enyém kevésbé.

Talán tavasztól nálam is elindul valami. :)

Asszem mindenféleképpen!

(#2) total90 válasza EczkE (#1) üzenetére


total90
veterán

Csak hajrá :K

Ha nincs jó, ló a szamár is.

(#3) petipetya


petipetya
nagyúr

Ez igen, igazi sikertörténet az átlaghoz képest. :C

"nincs rá lezsóidő"

(#4) #53932800 válasza EczkE (#1) üzenetére


#53932800
törölt tag

Nekem csak a nyaram volt ilyen mozgalmas...:) Sokat utaztam,nyaraltam kb 2 hétig voltam otthon:)

(#5) EczkE válasza #53932800 (#4) üzenetére


EczkE
addikt

Én meg sehol sem voltam. :( :D

Asszem mindenféleképpen!

(#6) total90 válasza EczkE (#5) üzenetére


total90
veterán

Majd mész'

Ha nincs jó, ló a szamár is.

(#7) EczkE válasza total90 (#6) üzenetére


EczkE
addikt

Há de mennék má. :DDD

Asszem mindenféleképpen!

(#8) Crystalheart


Crystalheart
senior tag

Nekem minden évem gyorsan eltelik, legalábbis visszatekintve igen gyorsnak tűnik. Mivel alig történik velem valami, az emlékezetemben az egész összefolyik néhány nappá. (Tavaszi nap, nyári nap, őszi nap...)

(#9) Sztbeni


Sztbeni
őstag

Nekem is hasonló volt az évem. Az első fele jól alakult, de ősztől sajnos nem volt túl jó.

Az igazság semmitől sem fél. Csak attól, ha elhallgatják.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.