2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Egy kis összefoglaló az elmúlt pár nap eseményeiből(senki ne várjon sokat)

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Kis előszónak: Túléltem, igaz ez csak rajtam múlott :)) Maga az előzmény

A kórházi ellátás 16 Jan kb 3 órákkor kezdődött:

Ha nincs ismereted biológiából, illetve semmi tapasztalatod a saját szervezeteddel, tökéletesnek tűnik, az egesz korhazi kaland.
Műtét után be az intenzívre (majd 6 óra a műtét), kezedbe nyomnak egy gombot, olyan komásan, (azt se tudod épp repülsz e vagy a sárkány vagy) ami arra jó, hogy a testszagodhoz belőttek max dózist meg intervallumot, te neked csak nyomkodni kell és folyattatod a repülést.

Addig jó is amíg el nem kezd a szervezeted éhes lenni meg hasonlok, mert komoly mellékhatásai vannak, nagyon korán volt elvonási tünetem. Erre adnak egy másik gyógyszert, hogy tudj enni(ne szédülj) ha nagyon akarsz(persze arra magam sem gondoltam a boldog pillanataimban, mi lehet a gyomromban).
Első itatás félkomabán, annyi gondolatom volt véget nem erő alliteráló, egymásba kapcsolódó mondatszerkezetekor, amit magam sem hiszek, de jó volt, addig meg kb fel liter ver plusz a folyadék amit megittam ki nem ürült, egy kis mosolyszünet, aztán megint nyomtam a gombot :)
Még mindig olyan mondatokon agyalok amiknek nincs vége, csak gyakorlatilag csak folynak ki belőlem, de észreveszem, hogy hallucinálok is közben, The WHO- My generation, gyakorlatilag belehallom meg az EKG csipogásba is.
Mint kiderült elmondtak nekem ébredés után, nekem úgy jött ki a periódus ebből a cuccból, hogy kb 20 percenként kaptam egy nyomást, amit egy zöld fény jelzet volna, ha mehet, de hat vidámságomban, erre nem figyeltem csak nyomtam a gombot mikor "ereztem" közel az idő, mert a fényt nem láttam az kezemben levő kütyün. Statisztikák után leszállásra utasítottak, és éjszakai(lehet az mar volt reggeli is ne kérdezd) megőrzésre vittek. Na ez a halálos rész, mert azt mondtak, gyönyörű statisztikát csináltak rólam, majd 260-szor nyomtam meg a gombot, míg a valójában kb 1/5 is elege egy lónak( sacc per kb. mert meg a mondatok folydogáltak akkoriban bőven).

Lényegtelen, bezárnak egy egyszemélyes szobába, majd beírja a doki mit kaphatok mikor mennyit. Ettől eltérés nincs, persze az antibiotikum éhgyomorra, amikor a metántermelésem elérte az ingerküszöbüket, akkor mondtam, ne traktáljanak ilyen marhaságokkal, nem kell és kész, adjak a kaját meg a fajdalom csillapítót. Nem értetettem miért merik 3 óránként a vérnyomást meg test hőmérsékletet erre csak később derítettem fényt, egy reggelei 4 órás zuhanyzás után.

Közben nem kicsit paranoiás lettem, elvonási tünetek de hirtelen, kaja nem akkor mikor éhes az ember, a jeges vizet meg igyad ha kell ha nem, közben mericskélik a húgyhólyagod, mennyi van benne.
Ennek az egésznek az értelme, ha leírom elsírjatok magatokat.

Minek igyál annyit? A megoldás logikus, a klíma miatt, meg amúgy is jó ha megy a szervezeten keresztül a folyadék. A hiba a elgondolásban maga a klíma, főleg egy kórházban stabil 20 fokra belőve :C Nem kell részeltetnem, orrom üzemen kívül, számon át minden be és ki, csak a bibi, aludni így nem nagyon tudok, hamar elérem azt az állapotot, amint a fejem elér egy puhább tárgyat, átbillenek mikroalvásba, amit egy nagy horkantás szakít félbe kb 30 percenként, amikor sok a nyal a bejáratnál, ébresztő ivászat a jéghideg vizbol, aztán folyt következik...de mégsem, mert hidegnek érzek mindent, pedig úgy csináltam ahogy a doki mondta, igaz egyet nem értettem vele, mert ismerem magam kegyetlenül.
Na ekkor jött a 4 órás fürdés mert furcsa okból kifolyólag sosem volt senkinek laza....Csak nem tudtam kihámozni a makkomból a kihámozni valót, mert ilyen érteket meg nem mutatott, sem a jeges óceánvízben, sem télen pisiles közben, SOSEM. Kerestem a hibát a drogban, mondom ezek megcsonkítottak, lassan meg akarnak ölni...rosszul emlékszem, de annyi orgazmusra nem emlékezhetek rosszul...volt tapasztalatom drogokkal, de ilyen talán sosem, olyan sok dolgot kötött össze, gyakorlatilag a tetőt kerestem, mondom van vagy 5-6 emelet majd megnézzük a a G rendben van-e.

Nem viccelek először 1 órán át zuhanyoztam, ahhoz hogy pisilni tudjak, különben nem volt mit megfogni, aztán meg 3-szor megismételtem 1-1 óra eltéréssel, és kezdett leesni miért nem működnek a fajdalom csillapítok. MERT minden felduzzadt területemre jeget tettem, közben magam sem voltam 32 foknál melegebb, az egész arcüregem begyulladt.

De minden lohadt le alapos gyorsasággal, ahogy a doktor elvárta, max fajt, de hat az a dolga. Ekkor sikerült kibuliznom Hétfőn (JAN22), hogy hazaengedjenek. El lehet gondolni milyen állapotban voltam. Hazaértünk, átöltözök rövid gatya fel, napszemüveg, és a délutáni 33 fokos napsütésben elmentünk sétálni, úgy, hogy közben nem izzadtam semmit, kb 2 km séta a levegő minimum 40 fok, én meg üres gyomorral loholok a barátnőm mellett. Mire hazaértünk annyi "kattano/pattano" hangot számoltam meg, mint a csillag az égen, és érdekes módon lelohadt majd mindenhol az arcom közel fajdalom nélkül. Séta megismétel, a végen eszünk egy tál tejbe gombát, és éhes sem vagyok, szomjas sem vagyok, csak az alvással meg nem tudok mit kezdeni sajnos.

Mi a tanulság? Jó a dolog a klíma, ha egészséges vagy, ha nem kerüld el messzire minden irányból, mert csak bajod lesz. ;], és ha fájdalmas műtéted lesz készítse be otthonra füvet(ne ipari mennyiségre kell gondolni nekem 1 gramm elég akar 3 napra is ha többször csiklandozom, tényleg csak a hatást kell elérni), mert azzal nem tudod túladagolni magad gyakorlatilag(ezt a reszt hibáztam el sajnos mert nincs, de dolgozok rajta), lesz étvágyad, nem szédülsz, és fajdalom mentesen alszol, mint egy kisgyerek.
Nem drog pormo egyszerűen, mint fájdalomcsillapító ajánlom, jobbat nem találni, persze figyelni kell a szívbetegségekkel(persze ahol legális használni)

:C

Hozzászólások

(#1) #90088192


#90088192
törölt tag

Remélem olvashatóra sikeredett :P ha nem ott a leírás miértre :))

(#2) sztanozs válasza #90088192 (#1) üzenetére


sztanozs
veterán

wut :F

JOGI NYILATKOZAT: A bejegyzéseim és hozzászólásaim a személyes véleményemet tükrözik; ezek nem tekinthetők a munkáltatóm hivatalos állásfoglalásának...

(#3) #90088192 válasza sztanozs (#2) üzenetére


#90088192
törölt tag

It mi lenne az ertetlenkedes oka? :R

(#4) erer1000 válasza #90088192 (#3) üzenetére


erer1000
őstag

hogy mi a franc ez az egész :F :F :F :F

átláthataltan, és alig lehet valamit kihámozni a szövegből

M5A99X-EVO R2.0 , 1050Ti, 4x8GB 1960MHz , FX 8350@4,4GHz, 1x3TB+2x1TB HDD, 120GB+480GB+1TB SSD || HP Pavilion 15-CX0000NH

(#5) freeknight válasza erer1000 (#4) üzenetére


freeknight
őstag

Óda a zöldhöz, ami feltételezhetően a matéria hatása alatt lett írva :DDD

(#6) flymi


flymi
addikt
LOGOUT blog

Engem egyszer altatásos műtét helyett helyi érzéstelenítéssel csináltak meg. (Elromlott az altatógép)
Azt leszámítva, hogy végig láttam/hallottam mindent, teljesen le volt zsibbadva az egész fejem, csoda, hogy pislogni tudtam.
Vér, hideg kórházi szoba, stb stb... Aludni persze nem tudtam én sem, volt hogy arra ébredtem, hogy majd megfulladtam. Viszont amikor bedobtam a szunyát, akkor se kép-se hang. Azóta sem aludtam olyan jó 1-1 órákat.

Szerintem a cikkíró túladagolta magát fájdalomcsillapítóval az eljárás alatt, de nem is igazán értem, hogy egy félkómás emberre hogy lehet bízni a szer adagolását?!

A tiszta fű, vagy nevezzük nevén Cannabis, egy nagyon hatásos fájdalomcsillapító szer.
A drognak minősítése nagyjából anno a 20. század közepén kiváló üzleti húzás volt, másra nem nagyon volt jó.
Köszvényre, reumára, ízületi fájdalmakban szenvedőknek fel lehetne írni receptre, ráadásul növeli az étvágyat és a folyadékbevitelt. Sclerosis Multiplex (sajnos édesapám is ebben szenved) tüneti kezelésére, görcsösség (epilepszia), remegés és alvászavar kezelésére is kiválóan alkalmas (lenne). Mellesleg az emberiség már időszámításunk kezdete előtt is használta ezt a növényt gyógyításra.
Az óceánon túl annyira divatos kedélybetegségre/depresszióra felírt ződ nem ésszerű és sokan ezért is ellenzik a legálissá tételét, de szerintem bizonyos szinten lenne létjogosultsága.
Fűben fában orvosság... Ma meg az ember két marokra zabálja a sok szintetikus szart, ami nem mondom hogy rövid távon nem hatásos vagy rossz, de valamilyen káros mellékhatása tuti, hogy van vagy lesz.

Láttatok már őrjöngő marihuána fogyasztót? :F

Rengeteg növény van, ami alternatív megoldás egyes betegségekre, tünetek kezelésére, csak párat had soroljak fel: zsálya, citromfű, körömvirág, aloe vera, ...

[ Szerkesztve ]

/// "A félelmet lazán arcul csapom és fricskát nyomok az orrára" (T.B.A) ///

(#7) #90088192 válasza erer1000 (#4) üzenetére


#90088192
törölt tag

Ha ezzel kezdesz kepben vagy :)

Nem voltam, vagy vagyok betepve...max amit a fajdalom csillapito amit szedek ibuprfen enged. :)

[ Szerkesztve ]

(#8) #90088192 válasza flymi (#6) üzenetére


#90088192
törölt tag

Aki érti miről beszelek és miért, annak nem kell sokat mondani, elég lefesteni, hogyan működik a "bukott nyugati" vilagban a kórház, és mik az elvárasok. Miért torzak ezek a viszonyok.
Majd el felejtettem, barátnőm tanult növénytant is, elég komolyan mert érdekelte. Csak nincs rá piac...

[ Szerkesztve ]

(#9) sztanozs válasza #90088192 (#3) üzenetére


sztanozs
veterán

Az előző bejegyzést sem értettem (műtét) - de vsz csak én nem követem az eseményeket.

Mindenesetre ebből a bejegyzésből nem sok mindent fogtam fel, csak hogy nem voltál túl összeszedett a műtét után, és hogy volt valami a klímával és a zuhanyzással.

JOGI NYILATKOZAT: A bejegyzéseim és hozzászólásaim a személyes véleményemet tükrözik; ezek nem tekinthetők a munkáltatóm hivatalos állásfoglalásának...

(#10) #90088192 válasza sztanozs (#9) üzenetére


#90088192
törölt tag

Direkt trukkosre csinaltam, de nem gondoltam ennyire komplikalt a gondolatmenetem. /a lényeg, a hülyék úgy lehűtenek, gyakorlatilag a pocsod 0 fok alatti hőmérsékletet jelez vissza, vagyis nincs mit megfognod....ez a tapasztalat :) lenyegbevagoan :)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.