2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Hogyan csináljunk rossz hangsugárzót? (2.rész)

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A HiFi Magazin cikke.

Cikkünk első részében arról értekeztünk, hogyan lehet elfuserálni a "kétütemű villanymotorokat", illetve, hogy milyen szempontok szerint válasszunk hangszórót, ha biztosítani akarjuk magunkat a jó hangminőség ellen.
Ma a keresztváltókról és a hangszóródobozokról lesz szó. Ígérjük, ezúttal is mindent elkövetünk, hogy kielégítsük a rossz hangsugárzók kedvelőinek információéhségét.

*

Rendszerek és 'rosszóverek

A tervezők hamar rájöttek, hogy "egyedül nem megy", vagyis hogy egyetlen (pontosabban egyféle) hangszóróval nem tudják átfogni a teljes hangfrekvenciás sávot. Tehát inkább két hangszóróval próbálkoztak, mondván: ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit. Illetve: a mélyhangszóróból egy nagyot.

A szabás-varrás tanfolyam

Eddig az volt a baj, hogy a hangszórók nem sugároztak elég széles sávban. Most viszont az okoz komplikációt, hogy azért így is éppen elég széles sávban sugároznak, és belebeszélnek egymás mondandójába. A mélyhangszóró magas hangjai mindenesetre eltorzítják a felső regisztert. A magassugárzó mély hangjai ezzel szemben nem annyira a mélyhangszórót zavarják, mint inkább a csipogót magát. (Ha túl mély frekvenciák sugárzására és túl nagy membránkitérésre kényszerítjük, tönkremegy.) A konstruktőrök legszívesebben ollóval nyírnák ketté a diagramokat, hogy aztán úgy varrják össze, ahogy nekik tetszik:"gyűszű, cérna, vasaló, vasaló - jaj de jól él a szabó, a szabó".

Ámde a hangszórók jelleggörbéit a valóságban csak "ferde egyenesek" mentén lehet összedolgozni, a crossovernek - keresztváltónak, X-váltónak, frekvenciaváltónak - nevezett szűrőáramkör segítségével. Ez a ferde egyenes a leggyakrabban 6, 12 vagy 18dB/oktáv meredekségű (1. ábra). Minthogy a crossoverek meredekségét dB/oktávban definiálják, mi is oktávokban adtuk meg a frekvencia léptékét.

1. A 6, 12, 18 dB/oktáv meredekségű, szimmetrikus X-váltók frekvenciakarakterének idealizált rajza. (A görbék a valóságban csak jóval a keresztezési pont után egyenesednek ki.) A keresztezési frekvencián elvben mindkét hangszóró egyformán sugároz, vagyis együttesen éppen kiadják a referenciaszintet.
2. Háromutas rendszer mindkét keresztezési ponton szimmetrikus, 12 dB/oktáv meredekségű X-váltója. A középsugárzó gyakorlatilag egy pillanatig sem dolgozik egyedül.

Minél kevésbé meredeken vág a crossover, annál egyszerűbb megépíteni. A 6dB/oktávos X-váltókhoz elegendő balról egy tekercs (amely leszedi a mélyhangszóróról a magasakat), jobbról pedig egy kondenzátor (amely nem engedi a csipogóra a mélyebb frekvenciákat).
Viszont így roppant sokáig tart, amíg a hangszórók görbéje összelapolódik. Bezzeg a meredekebb, 12 vagy pláne 18dB/oktávos X-váltókkal gyorsan összedolgozhatják a két hangszóró átvitelét. Látszólag. Ugyanis hiába ilyen szép szabályosak a 1. ábrán látható, ferde egyenesek - a hangszórók görbéinek is lineárisan kéne futniuk, s nem csak a keresztfrekvenciáig, hanem jóval tovább! A keresztfrekvencia nem valamiféle startvonal, amelyen a futók átadják egymásnak a stafétabotot, és elhárítják maguktól a további felelősséget. A hangszóróknak ezután még minimum 1, de inkább 2 oktávon keresztül, 6dB/oktávos keresztváltóhoz pedig még sokkal tovább is lineárisan kéne működniük.
A gyakorlatban a hangszórók a keresztfrekvenciáig jól viselik magukat, onnan kezdve azonban zavaros, nyugtalan az átvitelük. Mintha csak tudnák, hová tesszük a keresztezési pontot! Persze, nem ők intézik így a dolgot, hanem a konstruktőrök: a görbe lineáris szakaszát a végletekig kihasználják - a többit meg majd úgyis levágja az X-váltó. Pedig nem vágja le, csak mérsékli. A hepék és a hupák így is érződni fognak a hangsugárzó átvitelén. Annál is inkább, mert - mint minden hifista tudja - az elektroakusztikai jeleknek nemcsak a nagyságát (amplitúdóját) kell hűségesen reprodukálni, hanem az időbeliségét, azaz a fázisát is.
Valójában a kettő csak együtt érvényes. Hogy az egyik a másik nélkül mennyire megtévesztő lehet, azt éppen az 1. ábra bizonyítja a legjobban.

Lyuk az életrajzon

Amikor elektromos ollónkkal belenyírunk a frekvenciagörbébe, azon nyomban változtatni kezdjük a rendszer fázisát, mégpedig annál hevesebben, minél meredekebben vág az olló. A fázistolás a görbék jókora szakaszán érvényesül, de különösen a keresztfrekvencián hatékony. A leggyakoribb 6 (és a 18dB-es) váltók itt éppen 90 fokot tévednek, a népszerű 12dB/oktávos szűrők pedig a keresztfrekvencián mindkét irányból 90-90, összesen 180 fokot hibáznak, ami azt jelenti, hogy a mély- és a magassugárzó éppen ellenfázisban dolgozik. Kioltják egymás átvitelét, és a frekvenciagörbe beszakad. Ezt úgy szokták korrigálni, hogy a két hangszóró közül az egyiknek felcserélik a polaritását, miáltal a keresztfrekvencián most minden stimmel -
viszont a görbe más szakaszain lépnek fel szép cifra fázisanomáliák.
Nem kétséges: a crossover afféle szükséges rossz. Nekünk, akik rossz hangsugárzót szeretnénk csinálni, sokat lendít a dolgunkon. Érdemes most visszalapozni az előző lapszámunkban közölt 12. ábrához, amely a kettős hangforrások interferenciáit szemlélteti. "Ugyan mi közünk a kettős hangforrásokhoz - kérdezheti az Olvasó - nekünk mindig csak egyetlen hangforrásunk van: mélyben a mélyhangszóró, magasban a csipogó!" Ez igaz, a középtartományban viszont mégiscsak egyszerre sugároz a kettő, ennélfogva itt nagyon szép interferenciáink lesznek, sőt, még szebbek, mint eddig, mert a diagramra most még a fázistolások is rárakódnak. Ha különösen esztétikus térbeli mintázatokat szeretnénk, akkor ügyeljünk: a két hangszóró nehogy véletlenül túl közel kerüljön egymáshoz! Az is jó, ha a dohogót meg a csipogót nem függőleges, hanem mondjuk vízszintes vonal mentén helyezzük el. Valami kis aszimmetriát mindenképpen vigyünk a rendszerbe, hogy az interferenciáink is aszimmetrikusak legyenek, és folyvást változzanak, aszerint, ahogy föl-le járkálunk a szobában. Éljük ki kreativitásunkat!
Itt az ideje, hogy figyelemre méltassuk a háromutas hangsugárzókat is. A 2. ábrán egy ilyen rendszert vázolunk fel, az X-váltók meredeksége mindvégig 12dB/oktáv, a keresztfrekvencia 640, illetve 5000Hz. A hangszórók itt kevésbé erőlködnek, mindegyik azt teszi, amihez a legjobban ért, és még a Doppler-macskák nyávogása is teljesen elhalkul, minthogy a mélyhangszóró most nem megy magasra, a felső regiszterre pedig nem bízunk mély hangokat. Már-már azt gondolnánk, hogy számunkra itt nem terem babér, de azért ne keseredjünk el, inkább vegyük szemügyre a középtartományt. Minek a hangját fogjuk hallani 640 és 5000Hz között?
Természetesen a középsugárzóét. Meg a mélysugárzóét. Meg még a csipogóét is. És bele van keverve a hangkoktélba két aluláteresztő, továbbá két felüláteresztő szűrő fázistoló hatása. A középső regiszter mindenesetre a tér három pontján szólal meg egyszerre, a lehető legtarkabarkább fázisban. Szemből talán lesz egy pont a levegőben, ahol a rendszert lineárisnak mérhetjük - de mozduljunk csak ki ebből a pontból jobbra-balra, le-föl, és térképezzük fel az interferenciákat! Szóval, ne vessük el a háromutas rendszert: esélyeink, hogy rossz hangsugárzót csináljunk, jobbak, mint valaha.
Képzeletünkben most magunk előtt látjuk az Olvasót, amint megkönnyebbülten felsóhajt, és végleg elveti azt a lidérces lehetőséget, hogy hangsugárzónk netán mégis hifinek fog minősülni. Sajnos, a fellegek még nem vonultak el a fejünk felől. Ne feledjük, mi csak a legegyszerűbb példákat sorakoztattuk fel, márpedig egyes
elvetemült konstruktőrök sokkalta bonyolultabb X-váltókat fabrikálnak, például olyat, amely aszimmetrikus, tehát nem azonos meredekséggel vágja a mély- és a magassugárzó görbéjét, hanem alkalmazkodik ehhez
is, ahhoz is. Aztán mindenféle korrekciós tagokat iktatnak a szűrőbe, hogy kisimítsák a frekvenciagörbe egyenetlenségeit. Vagy, hogy egyebet ne mondjunk, nem röstellnek olyan rendszert tervezni, amelynek nemcsak az amplitúdó-, hanem a fázisgörbéje is többé-kevésbé lineáris. Mint látjuk, az ördög nem alszik. Még szerencse, hogy az ilyen faramuci keresztváltókhoz 1. nagyon jól kell tudni számolni; 2. nagyon jól kell
ismerni a rendszer mindegyik hangszórójának valamennyi fontosabb paraméterét; 3. nagyon jó műszerek kellenek hozzá és 4. ezeket kezelni is tudni kell. Akit a fentebb felsorolt négy csapás nem sújt egyforma
hevességgel, az aludjon nyugodtan, és ne tartson attól, hogy a keresztváltója valami kétségbeejtő véletlen folytán precízre sikeredik.

Fegyelmezetlen tekercsek

Mindeddig feltételeztük, hogy a hangsugárzók belsejében katonás rend uralkodik, hogy a hangszórók függelmi viszonyban állnak a keresztváltóval, és ha az utóbbi azt mondja, hogy "végrehajtani", akkor a hangszórók haptákba vágják magukat és azt felelik: "értettem". Hát nem, a hangszórók nem fogadnak szót ilyen könnyen. Általában teljesítik ugyan a parancsot, de nem egyszer visszakérdezik, hogy jól hallották-e; máskor azt válaszolják, hogy "ezen még gondolkodnunk kell egy kicsit" - és az is megtörténhet, hogy hevesen tiltakozni kezdenek az utasítás ellen. Nem katonák ők, hanem fegyelmezetlen civilek. Lelkük van. Elvárják, hogy szépen beszéljenek velük.

3. Dinamikus hangszórók jellegzetes impedanciagörbéje. Csak a harmadik tartomány "nyugodt", "rezisztív" - a sáv többi része "feleselő", "reaktív". (Colloms nyomán)

4. Példa a hangszórók reaktív viselkedésére: egy bizonyos magassugárzó átvitele önmagában (A), illetve szűrővel (B), amely egyetlen kondenzátorból áll. A kondenzátor jelenlétét a hangszóró élénk rúgkapálással reagálja le az alsó rezonanciafrekvencián, de a felső rezonanciája is megelevenedik valamelyest. (Colloms nyomán)

Illusztrációképpen 3. ábránk bemutatja a dinamikus hangszórók jellegzetes impedanciagörbéjét. Mint látjuk, a hangszórókkal leginkább a harmadik szakaszban lehet értelmesen beszélni: itt, hogy úgy mondjuk, "néma ellenállással" veszik tudomásul feladatukat. A másik három tartományban viszont inkább induktív vagy kapacitív, tömören: reaktív módon viselkednek, visszapofáznak, és esetleg civakodni kezdenek az X-váltó saját tekercseivel és kondenzátoraival.
A 4. ábrán egy magassugárzó produkálja magát. Átvitele eredetileg szélessávú és sima, és mivel a keresztfrekvencia magasan van (7kHz), elegendőnek látszik a 6dB/oktávos szűrő, azaz egyetlen kondenzátor. A példánkban szereplő magassugárzó azonban nincs megelégedve ezzel a műszaki megoldással, s nemtetszését azáltal juttatja kifejezésre, hogy rúgkapálni kezd mindkét rezonanciafrekvencián (főleg az alsón). Az átviteli görbe végülis sok mindenre emlékeztet, csak éppen egy
6dB/oktáv meredekségű egyenesre nem.

5-6. Egy háromutas, 12 dB/oktávos keresztváltó átvitele. Méréskor az áramkört előbb 4 ohmos ellenállással (balra), majd egy 4 ohmos Orion HS 280 hangszórókészletével terhelték (jobbra)

Hogy Olvasóink jobban érezzék (esetleg a saját vállukon is) e probléma súlyát, az 5-6. ábrán olyan görbéket mutatunk, amelyek az Orion HS280-assal kapcsolatosak. Az első diagramra egy gondosan, szabályszerűen megépített, háromutas X-váltó átvitelét vittük fel (keresztfrekvenciák: 1 és 7kHz, a szűrők meredeksége 12dB/oktáv), miközben a keresztváltót - előírás szerint - 4 ohmos ellenállással terheltük. Ámde a való világ (s ezen belül a HS280-as) hangszóróinak impedanciája távolról sem konstans, s még kevésbé rezisztív. Ha a
keresztváltót nem a "steril" 4 ohmmal, hanem a HS280-as hangszórókészletével terheljük, akkor úgy fog működni, ahogy a második diagram mutatja. A középső görbe 800 és 8000Hz-en szinte égnek emeli a két karját, mintha csak azt akarná mondani: "megadom magam ".
Ha jól megnézzük ezt a diagramot, rájövünk, hogy nem 3 görbét látunk, hanem négyet, csak a középső kettő összefolyik. Merthogy a középsugárzóra két szűrőt is ráakasztottunk: alulról egy felüláteresztőt, felülről egy aluláteresztőt. A kétféle szűrő szerencsés esetben nemcsak a hangszóróval diskurál hanem egymás között is párbeszédet folytat. Fölöttébb tanulságos egyébként, hogy - mint a 6. ábrán látható - a mély- és a magassugárzó szűrői is produkálhatnak egyet s mást. Holott nekik "papíron" semmi közük a középsugárzó rezonanciáihoz.
A megvetésünk tárgyát képező, nevesebb hangsugárzók keresztváltóján általában nehéz eligazodni. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy számítógéppel tervezték avagy szokás szerint süketszobában kotyvasztották őket. Ugyanis a hangszórók tökéletlensége miatt annyi mindent kell korrigálni, hogy a végén már az sem világos, milyen meredek a szűrő és hol van a töréspontja. Ennek a cikknek (és szerzőjének) túl szűk a kapacitása ahhoz, hogysem bővebben szólhatna az X-váltók alkatrészeiről, a különféle típusú kondenzátorokról és tekercsekről - holott ezek is jól szolgálnak bennünket a minőség elleni küzdelemben. Nagy a "szórásuk", öregszenek, reaktívak (tárolják és visszarúgják az energiát), és számos torzításfajtát produkálnak. Az is előfordul, hogy az erősítőt kényszerítik torzításra. (Vasmagos tekercsek, ha nem jól méretezték őket, a zene dinamikus passzusaiban oly módon változtatják a rendszer impedanciáját, hogy az erősítő hirtelen túlterhelődik, "klippelni" kezd.) Az igazán jó minőségű alkatrészek kényelmetlenül drágák, különösen azok, amelyeknek mély frekvencián nagy teljesítményt kell elviselniük.
Megadhatjuk tehát a rossz hangsugárzóknak egy csaknem általános érvényű receptjét: végy 2-3 hangszórót, válassz ki valamelyik szakácskönyvből egy megfelelőnek látszó szűrőváltót, szerezz olyan alkatrészeket, amilyenekhez hozzáférsz - és ne ellenőrizd, hogy ezek mit művelnek együtt. Persze, ha valakinek szanaszéjjel hevernek a lakásán a műszerek, és amúgyis van otthon süketszobája (a társalgó, az ebédlő, a nappali és a vendégszoba mögött), akkor esetleg nem tud ellenállni a csábításnak, s akár a szenvedélyévé is válhat, hogy mindent megmérjen. Mi azonban ne fecséreljük a szót az efféle gyönge jellemekre.

Hol kössük - mint kössük

Mint látjuk, ha egyszer szétnyírtuk a hangfrekvenciás sávot, utána már nem lehet újra összeszőni - legfeljebb összebogozni lehet. Viszont nem mindegy, hol kötjük meg a csomót. A fül ugyanis nem egyformán érzékeny a különböző regiszterekben. Észlelni mindenképpen észleli ugyan a hibákat, csak nem egyformán és nem azonos mértékben. Ez a körülmény szabad teret nyújt kreativitásunknak: egyrészt szinte
biztosra vehetjük, hogy hozzájutunk az annyira áhított rossz hangsugárzóhoz, másrészt még azt is mi magunk dönthetjük el, hogy a hangsugárzónk milyen tekintetben legyen rossz.
A klasszikus, 15-20 évvel ezelőtti hifi-hangsugárzók általában kétutasak: egy nagy, legalább 30 centis mélyhangszórót kombinálnak egy magassugárzóval. A szűrőváltójuk többnyire 12dB/oktávos. A csomót 1kHz környékén kötik meg, garantálva, hogy az X-váltó hatása a teljes hangfrekvenciás sávban érvényesül.
A modern, "angolos" iskola inkább lemond a nagy energiájú mélybasszusról, kisebb dohogókat ajánl (általában 20 centiset), szorgalmazza a speciális membrántípusokat, és a keresztváltó helyét 3-4kHz-re teszi. Minthogy az emberi fül éppen ebben a tartományban a legérzékenyebb, biztosra vehetjük, hogy a "bog" hatása ezúttal sem marad észrevétlen.
A háromutas rendszerekben az alsó keresztfrekvenciát a leggyakrabban 3-600Hz között találjuk, tehát az emberi beszéd- és énekhangok tartományának kellős közepén. Ez is nagyon jó hely. Mert az oboa vagy a brácsa hangját nem mindenki ismeri pontosan, de mindenki tudja, hogy milyen az emberi hang, hiszen egész életünkben folyvást azt hallgatjuk, a lehető leghifibb minőségben. Észrevesszük, ha nem ilyen!
Úgy tűnik, mindenképpen célt fogunk érni, ha bárhol is megszakítjuk, majd újból összecsomózzuk a zenei alaphangok tartományát. Csak arra vigyázzunk, nehogy véletlenül 6kHz fölé, illetve 100Hz alá vigyük a keresztfrekvenciát, arrafelé ugyanis a fül már kevésbé szigorú kritikus. Szerencsére meglehetősen ritka az olyan középsugárzó, amely képes volna hibátlanul (tehát betörés, harangozás, nyávogás stb. nélkül - lásd az összes előző fejezetet), lineárisan sugározni 80-100Hz-től egészen 6-7kHz-ig. Ilyen galádságra valószínűleg csak a hatalmas, iskolatábla-méretű elektrosztatikus hangszórók képesek, meg néhány hasonló, futurisztikus modell, mint a Magneplanar, amely nem elektrosztatikus ugyan, de éppoly nagy, éppoly lapos és éppoly drága, mintha az volna. (A Magneplanar képét 14. számunk sajtószemléjében közöltük. Ennek a spanyolfal-alakú rendszernek a membránja "át van szőve" a tulajdonképpeni
lengőcsévével.)

Szubvencionált sztereofónia

Skandináv a pigmeustól, kőszáli kecske a tengerimalactól nem különbözik annyira, mint a másfél-kétméteres elektrosztatikus panel a könyvespolcra való, húszcentis törpedoboztól. És mégis van egy közös
vonásuk. (Azon kívül, persze, hogy zene szól belőlük.) Nevezetesen: mindkettő jó néven veszi, ha "megtámogatják" az alsó két oktávban. Erre szolgálnak az úgynevezett szub-basszussugárzók, amelyekből egyet vagy kettőt szoktak csatlakoztatni a sztereó rendszerhez, 60-100Hz közötti keresztfrekvencián. A minidobozt nyilván azért kell "szubvencionálni", mert egyáltalán nincs basszusa; az ezerdolláros ELS-nek volna ugyan, csak nem elég mély és nem elég erőteljes, mondhatni: nem éppen ezerdolláros. Márpedig ha lúd, hát legyen kövér. A szubbasszus-dobozok mindenesetre jó kövérek, 100-300 literesre is meghíznak. Drágák is, persze, úgyhogy a tulajdonos előbb-utóbb maga is szubvencióra szorul.

Különösen, mert a szub-basszust nehéz összehozni a többi regiszterrel. Ilyen mély frekvenciákon már jókora "graft" folyik át a keresztváltón, akkora, hogy csak egészen nagy és szinte megfizethetetlenül drága tekercsek és kondenzátorok viselnék el. De még ha találnánk is megfelelő alkatrészeket, akkor sem tudnánk közös nevezőre hozni a basszus és a szub-basszus hangnyomásszintjét. A közép- és magassugárzók még elviselik, ha beiktatunk eléjük egy ellenállást (potmétert), viszont a "normál" mély hangsugárzónak az ilyesmi teljesen elrontaná a csillapítását. A hagyományos, passzív keresztváltó tehát itt csődöt mond - és ez a tény újabb aktivitásra serkentette a hangsugárzó-konstruktőröket. Úgynevezett aktívrendszereket állítottak össze: minden hangszórót külön teljesítményerősítővel hajtanak meg, és a keresztváltóval nem a hangszórók, hanem az erősítők között osztják szét a jelet (7-8. ábra).
Miután az X-váltónak most már nem áramot, hanem csak feszültséget kell feldolgoznia, szinte mindent el lehet intézni egyetlen nyomtatott áramköri lapon. Teljesen mindegy, magasra vagy mélyre helyezik-e a
keresztfrekvenciát. A szinteket is kényelmesen össze lehet hozni, szintszabályozókkal.

7-8. ábra

Szub-basszust gyakorlatilag csakis aktívszűrőkkel lehet csatlakoztatni, de persze "normál" hangsugárzókat is működtethetnek aktív keresztváltóval. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy az aktív módszer sorra "überolja" legerősebb ütőkártyáinkat. A külön-külön meghajtott hangszórók sokkal szelídebbek, szófogadóbbak, hívebben követik az erősítő utasításait, és egyáltalán nem zavarják sem egymást, sem a keresztváltót. Könnyebb ekvalizálni-korrigálni a frekvencia-, úgyszintén a fázisátvitelüket. Siralmas ügy.
No de él a magyar, áll Buda még - jelenleg nem sok aktívsugárzót találni széles e hazában. Mellesleg külföldön sincsenek túlságosan elterjedve, és könnyű megérteni, miért nem. Ha az aktívrendszer
mellett döntünk, először is búcsút kell mondanunk a kényelmes receivereknek és az egybeépített erősítőknek (habár, ha az elő- és végfokozatot szét tudjuk választani - és a tengerentúli készülékeken
ez csaknem általános - a teljesítményerősítőt továbbra is felhasználhatjuk, csak ki kell egészítenünk további sztereó teljesítményerősítőkkel.) Másodszor, ezeknek az erősítőknek, meg természetesen a keresztváltónak is meg kell ütniük nagyjából ugyanazt a nívót, hiszen változatlanul fennáll a szabály: a minőséget a leggyengébb láncszem határozza meg. Hadd emlékeztessük az Olvasót arra, hogy még a legszimplább meghajtófokozatnak is van valamiféle hangszíne, saját hangja, gyakran nem is kevés. Hogyne volna hangelszínező hatása egy komplex elektronikus keresztváltónak! És hát a leggyengébb láncszem azért így is a hangszóró marad. (Még akkor is, ha maga Mark Levinson készíti hozzá a szűrőváltót.) Az
aktívrendszer egyébként is drága, tehát hajlamossá tesz a takarékoskodásra, tehát nem csoda, hogy némely aktívdoboz gyöngébben szól, mint a kétszerte olcsóbb passzív. Legalább is a külföldi szakírók ítéletéből olyasmi derül ki, hogy a jelenlegi aktívrendszerek az árukhoz képest nem elég jók, a minőségükhöz képest pedig túlságosan drágák. Márpedig a High Fidelityben nemcsak a szorosan vett minőség számít - ugyanennyire fontos az Ár/Minőség mutató is.
Végezetül egy pszichikai motívum. Mielőtt felesküdtünk volna az aktívrendszerre, volt: egy erősítőnk meg egy pár hangdobozunk, ezeket teszteltük-cserélgettük-módosítgattuk... Az aktívrendszer több láncszemből áll: elektronikus keresztváltóból, két vagy több sztereó végfokból, ugyanennyi (gyakorlatilag szabadon kombinálható!) hangszóróból. És bármelyiket módunkban áll megváltoztatni, jobbra cserélni. Érezzük a távlatokat? Némely aktívsugárzó tulajdonosának egész élete nem más, mint egyetlen, véget nem érő A- B teszt.

Dobozba zárt szellem

Témakörünk túlságosan összetett, nehéz megtartani a logikus sorrendet. Így történhetett meg, hogy beszéltünk már mélysugárzókról, sőt, szub-basszussugárzókról - anélkül, hogy egy árva szót is ejtettünk volna elengedhetetlen kellékükről, a hangszóródobozról, a hangszórók halhatatlan lelkének e földi porhüvelyéről. A hangszórók nyughatatlan szellemek, s feltehetőleg hisznek a lélekvándorlásban, mert gyakran átköltőznek egyik dobozból a másikba, mint ezt minden hifista tudja. Test nélkül azonban nem létezhetnek, mindenképpen szükségük van valamiféle dobozra.

9. Egy megválaszolatlan kérdés: hogyan tüntessük el a membrán
hátoldáról sugárzó jelet?

Hadd mutassuk be újra (némiképp módosítva) legelső rajzunkat, szemléltetve, hogy hogyan sugároznak valójában a membránok (9. ábra). Primitív rajz, de sokat mond, helyesebben sokat kérdez, ti. hogy hová
az ördögbe tegyük azt az energiát, amely a membrán hátoldaláról sugároz? Fel lehetne használni valahogy, és akkor növelhetné a hangszóró basszusának erejét. Csakhogy: ha összetalálkozik az előrefelé, ellenkező fázisban sugárzott jellel, mély frekvencián kioltja (akusztikai rövidzár), a magasabb regiszterekben pedig
elszínezi a frekvenciaátvitelt, és időben is elkeni az információt. Ha pedig bezárjuk egy üregbe, nem marad nyugton, ficánkol, nekiütközik a membrán hátoldalának sőt, keresztül is tudja verekedni magát a membránon.
Akusztikusok és hangsugárzó-tervezők a legkülönfélébb módon próbálják eltüntetni ezt a hátrafelé sugárzó jelet; a legszívesebben átpasszolnák a negyedik dimenzióba. Tökéletes megoldást szerencsére mindmáig nem találtak, a mi dolgunk tehát most csupán annyi, hogy futólag sorba vesszük a különféle doboztípusokat, és megállapítjuk, melyikkel miért lehet rossz hangsugárzót csinálni.

Egy fal, és más semmi

A hangfal olyan doboz, amelynek csak előlapja van. A legmélyebb frekvenciák (=legnagyobb hullámhosszúságú hangok) megkerülik ezt a választófalat, és kioltják önmagukat. Még az 50-60Hz-es basszushoz is több négyzetméternyi hangfalra van szükség. Kézenfekvő megoldás be(hang)falazni a hangszórót két szoba közé, de ezt manapság valahogy nem kultiválják, talán mert a házgyári lakások fala betonból van, nehéz kilyukasztani. Minden hangsugárzótípus közül a hangfalnak a legszebb a mélyátviteli karaktere: a rezonanciafrekvencia alatt a görbe mindössze 6dB/oktávval esik. Másrészt: minden hangsugárzó közül a hangfalnak a legkellemetlenebb az iránykarakterisztikája; minthogy ez a típus előre-hátra egyformán sugároz, a jelleggörbe egy "8"-as számra emlékeztet. Még egy szempont: a hangfalra szerelt hangszóró membránja szabadon mozog, tehát nem zavarja, ámde nem is csillapítja semmi. Úgy dolgozik, ahogy akar - és ahogy tud. Klasszikus hangfalat ma már nemigen használnak a hifisták. (Legalábbis mélysugárzó céljára nem.) Vannak viszont különleges, hangfal-karakterű modellek: a már említett elektrosztatikus-rendszerűek és a Magneplanar. Ezekben nem a hangszórót szerelték fel egy panelra, hanem maga a panel sugároz előre-hátra. Bevalljuk, ezekről a Felső Tízezerhez tartozó hangsugárzókról csak némi rosszindulattal tudunk rosszat mondani, de azért egy kis erőfeszítés árán sikerülni fog. Szóval: a membránfelületük azért ilyen nagy, hogy legyen basszusa. Ámde a nagy felületeken menthetetlenül rezonanciák ébrednek keresztben és hosszában, tehát a frekvenciaátvitel azért mégsem lesz annyira sima. Aztán: a nagy felület a magasabb regiszterekben már nem tud pontszerű hangforrást imitálni (erről majd később). Aztán: a mély átvitelük valóban kielégítő - mindaddig, amíg meg nem hallgatjuk őket szub-basszussugárzóval kombinálva! S végül, de nem utolsósorban egy praktikus szempont. "Nyolcas" iránykarakterisztikájuk miatt a paneleket el kell húzni a falaktól, másfél-két méternyire. Tessék ezt megszervezni egy 3x5,5 méteres szobában, úgy, hogy a sztereó bázistávolságra is maradjon 3 méter. A megfejtők között elektrosztatikus violinkulcsokat sorsolunk ki.

Lehet egy lyukkal több?

Ha eltekintünk a hangfalaktól, meg a tölcsérektől, amelyekről már szóltunk, oda lyukadunk ki, hogy minden hangsugárzó valamiféle doboz, csak éppen vagy van rajta lyuk, vagy nincs. Amelyiken nincs lyuk, azt zárt doboznak nevezzük, amelyiken van, azt reflexdoboznak, vagy - ha összehajtogatott cső van a belsejében - labirintusnak. Basszusátvitelükről bővebben írtunk lapunk 5. számában ("A három kívánság - mese felnőtteknek a mély hangsugárzó dobozokról"), nincs értelme, hogy ismétlésekbe bocsátkozzunk. Csupán a tanulságot foglaljuk össze: akármelyik típust választjuk is, kompromisszumot kötünk, mert a basszus vagy több lesz, de zavarosabb - vagy kevesebb, de tisztább. (Persze, ha ügyesen dolgozunk, elérhetjük, hogy a basszus ne csak szegényes legyen, hanem ráadásul zavaros is.)
Inkább csak egy-két kiegészítést szeretnénk fűzni a mélysugárzó-meséhez. A Szerző mindenekelőtt él az alkalommal, és korrigálni szeretné egy hibáját: annak idején nem szólt a mélysugárzó-rendszerek tranziensátviteléről, sőt, egy helyütt azt írta, hogy "az optimalizált labirintusnak ugyanolyan a mélyhang átvitele mint az optimalizált reflexdobozé". Ez tévedés. A háromféle rendszer közül a zárt doboz jelleggörbéje lankásabban esik, mint a másik kettőé (csak 12, nem pedig 24dB meredekséggel oktávonként), így kevésbé forgatja el a rendszer fázisát, ennélfogva precízebb lehet az impulzusátvitele. A
labirintus pedig azért követheti precízebben a tranzienseket, mert a hosszú cső rezisztív módon csillapítja a membránt, ennek folytán az alaprezonancia nem lesz annyira reaktív, mint a reflexdobozoké. Ez mellesleg egybevág azzal a hétköznapi tapasztalattal, miszerint a basszreflex-dobozok nagy része "üt", vagy éppen hordószerűen döng.
Főleg, persze, ha nem tömik ki tisztességesen - ami nagyon előnyös, ha valaki rossz hangsugárzót akar, de ragaszkodik az erőteljes basszushoz. A fent leírt módszerrel elpénecolhatja a hangdobozt, anélkül, hogy elbasszustalanítaná.
Jó tudni, hogy a mélysugárzók a felsőbb regiszterekben sem működnek egyformán. Erről egyébként a múltkoriban is szó volt: a reflexdoboz nyílásából magas frekvenciás zajok, torzítások szűrődhetnek ki (bolond lyukból bolond szél fúj?). Igaz viszont, hogy ezeket blokkolni lehet egy úgynevezett passzív radiátorral, azaz a reflexnyílásba épített, motor nélküli membránnal.... De semmi gond: ha ügyesek vagyunk, és nem függesztjük fel eléggé lágyan, akkor a passzív radiátorral több bajt okozhatunk, mint hasznot.
A labirintus (Transmission Line) nyílásából szintén energia lép ki a levegőbe, de a torzításokat meglehetősen leszűri a hosszú, kitömött cső. A nyílás "frekvencia jelleggörbéje" viszonylag sima, a magasabb frekvenciák fokozatosan halnak el. Az érem másik oldala: a labirintus a gyakorlatban nagyon rossz hatásfokú rendszer, úgyszólván felzabálja az erősítőteljesítményt, frekvencia- és impedanciagörbéje pedig többnyire igencsak hullámos, a nem elég jól csillapított csőrezonanciák miatt.

Hullámverés a dobozban

Nyílt tengeren senki se veszi észre, mikor van dagály, viszont a zárt öblökben annál inkább feltűnik, hogy hirtelen megnő a víz szintje és magasabbra csapnak a hullámok. Hasonló dolog történik a hangdobozok
belsejében is: dagály idején hanghullámok csapkodnak ide-oda, annál hevesebben, minél nagyobbakat pumpál rajtuk a hangszóró. Bizonyos frekvenciákon ezek visszaverődnek, mindennek nekimennek, természetesen a membránnak is - sőt, keresztül is mennek rajta. Ezek a frekvenciák: a doboz saját hangjai. A hangsugárzó gazdája ott áll megfürödve. Nemcsak a zene hullámaiban merítkezik meg; azt is folyvást hallgatnia kell, hogy mi folyik a doboz belsejében.

10. Egy 170 milliméter átmérőjű, bextrén-membrános hangszóró átbocsátóképessége. A doboz belsejéből érkező jelek alig 20 decibellel maradnak a referenciaszint alatt; rezonancia-frekvencián a membrán szinte mindent átenged. (Freyer ábrája)

11. A frekvenciagörbe változása az idő függvényében. A hangszóró saját berezgései között, nem egészen 1 milliszekundumra a kiindulási görbétől fel lehet ismerni a doboz hátoldaláról érkező jeleket, amelyeket a membrán nem képes feltartóztatni. A mérés tárgyát képező rendszer egy 110 milliméteres, bextrén-membrános hangszóró, feltehetőleg a KEF B110, egy 7 literes dobozban. (Ábránkat a KEF cég egyik kiadványából vettük át)

12. Különböző vastagságú hangdobozfalak rezonanciái a hangszóró saját akusztikai kimenetéhez viszonyítva. (Barlow ábrája)

13. Bitumenes csillapítólemez hatása. A dobozfal alaprezonanciája 10 decibellel csökkent. (Barlow ábrája)

Minél nagyobb és minél vékonyabb a membrán, annál jobban átfolynak rajta a késleltetett, a doboz belsejéből visszaverődött jelek. Hogy ez az árapály-jelenség mennyire drasztikus, mindenki megítélheti 10.
ábránkból. A hangszórómembrán redukálja ugyan valamelyest a nemkívánatos jeleket, de azok így is csak 20-25 decibelnyire maradnak el a műsorjeltől. A csillapítás egy helyütt mindössze 6dB, az alaprezonancián pedig úgyszólván semmi - a membrán itt szinte mindent keresztülenged. Ha számításba vesszük, hogy a példánkban szereplő hangszóró viszonylag kicsi, a membránja pedig tömör, súlyos műanyagból, bextrénből készült - fogalmat alkothatunk a nagy papírmembránok frekvencia-átbocsátó képességéről. A visszaverődést
természetesen nem akkor fogjuk hallani, amikor magát a műsorjelet, hanem valamivel később. Vagyis "elkeni a zene jelenidejét", ahogy ezt 11. ábránk szemlélteti. Meg kell jegyeznünk, hogy ezeket a szép hegy- és vízrajzokat a gyárak kizárólag elvi cikkekben publikálják. Eszükbe sem jut, hogy az eladott készülékek mellé dugott gyártmányismertetőkben is ilyesmivel rémisztgessék a félénk audiofülűeket.
Az a bizonyos vatta-, üveggyapot- és gyapjúhalmaz, amit a hangdobozok belsejében találunk, a belső hullámverés csillapítására szolgál. Csillapítja is az állóhullámokat, körülbelül annyira, mint a citromos tea az influenzát - nem öli meg a vírusokat, de nélküle még kutyábbul érezné magát a beteg. Az állóhullámok csomópontja egyébként a doboz belsejében képződik, nem a falak mentén. Ha tehát a csillapítást hatástalanítani akarjuk, ne lazán függesszük fel a vattát, hanem szögecseljük oda a fára jó szorosan.
Az állóhullámok frekvenciaspektrumát jórészt a doboz méretei határozzák meg, ahogyan a teremhangok eloszlása is a szoba méreteitől függ. Erre az analógiára támaszkodva az akusztikusok azt javallják,
hogy "hangoljuk szét" a doboz méreteit, s ezzel a rezonanciákat is. Például jónak tartják az 1:1,6:2,5-ös méretarányokat. Hasonló megfontolás alapján ajánlják a szabálytalan doboz-alakzatokat, tehát például az öt- vagy hétszögű hasábformát. Visszájára fordítva az akusztikusok tanácsait, könnyen megfogalmazhatnánk, mi kell egy rossz hangsugárzóhoz, - de most valahogy nem vagyunk magabiztosak. Mert például a Spendor BC1 dobozának belső méretaránya körülbelül 1:1:2 - és ezt a hangsugárzót mégis viszonylag színezetlen hangúnak tartják. És még egyszer, utoljára a labirintusról. Ez folyamatosan emészti
fel az energiát. Minél hosszabb, annál mélyebb frekvenciákat képes elnyelni. Az ideális (negyed hullámhosszra hangolt) labirint csak a mélybasszus tartományában dolgozik vissza a membrán hátoldalára. A való világ labirintusainak azonban van érzékük a realitásokhoz. Minthogy hosszúságuk miatt nem férnének be a szobába, "össze vannak hajtogatva" - és a hajtogatásból adódó csőszakaszokban állóhullámok képződhetnek. Magának a labirint-csőhossznak pedig van egy sajátos felhang-struktúrája. Különösen a Harmadik és az Ötödik szól megkapóan. Ezeken nem szimfóniát értünk, hanem harmonikus torzítást.

Falrengető!

A hanghullámok nemcsak a membránt csapkodják, hanem a dobozfalat is. Meg is rázzák, alaposan: A 12. ábrán egy kísérlet eredményét látjuk. A kutatók megmérték egy hangszóró frekvenciaátvitelét, majd
különféle vastagságú rétegelt lemezeket szereltek elé, és újra felvették a frekvenciagörbét - a panelen keresztül. A diagram tanúsága szerint a kritikus frekvenciákon mindegyik panel teljesen transzparens, átengedi a teljes energiamennyiséget, amit kap. A jól összedolgozott hangdoboz-falak természetesen sokkal merevebbek a különálló, szimpla paneleknél, de bármennyire merevek is, rezonanciafrekvenciájukon annyi hangot engednek át, hogy az 10 decibelnyire is megközelítheti a referenciaszintet. Talán mondanunk
sem kell, hogy ezek a rezonanciák megint csak némi késéssel érkeznek; ráadásul sokkal nehezebben csengenek le, mint a membránon keresztültörő jelek. A faanyag ugyanis súlyosabb a papírnál vagy a
műanyagnál, és ha egyszer rezgésbe jön, beletelik vagy fél másodperc, amíg úgy-ahogy lecsillapodik.

Ez való nekünk!

Mások azonban nem lelkesednek ennyire a panelrezonanciákért, és megpróbálják csillapítani mindenféle bitumenes borításokkal. A 13. ábrán ennek a praktikának az eredményét szemléltetjük: a dobozfal
rezgése csillapodott, rezonanciafrekvenciája lejjebb tolódott. Ez a technika azonban csak akkor hatékony, ha a dobozfal tömege csekély, a csillapítóanyag pedig súlyos. Ebből a tényből máris ihletet meríthetünk egy-két fölöttébb rosszul sikerült hangszóródobozhoz. Ugyanis ha a dobozfal vastag, akkor merev ugyan, de súlyos, tehát csak nagyon sok csillapítóanyaggal lehetne "megfogni". Ha viszont vékonyak a dobozfalak, akkor nehéz megmunkálni őket, és asztalos a talpán, aki igazán merev dobozt tud csinálni belőlük. Aztán az is elgondolkodtató, hogy merre érdemes eltolni a dobozfalak önrezonanciáját. A Spendor BC1 tervezői például lefelé nyomták, mondván, hogy így kevésbé zavaró. Ezzel szemben a Celestion SL6 konstruktőrei a végletekig kimerevítették a dobozfalat, és felfelé tolták a rezonanciát, mondván, hogy így kevésbé zavaró. (Ma kétségtelenül ez az uralkodó tendencia.) Most már csak az a kérdés, vajon melyik frekvencia tartományban érdemes benntartani a rezonanciát, hogy a lehetá legzavaróbb legyen. Amíg erre a kérdésre nem kapunk választ, nem tudjuk megmondani, hogyan csináljunk rossz hangszóródobozt. Az Olvasónak saját megérzéseire kell hagyatkoznia. A "know-how"-t azért alább összefoglaljuk. Tehát: lefelé mozdul a
rezonancia, ha az oldalfalakat vékonyítjuk vagy méretüket növeljük. Felfelé mozdul, ha a falat vastagítjuk, méretét csökkentjük, hosszúkás vagy szabálytalan alakúra szabjuk, meggörbítjük (!), megfeszítjük,
keresztlécekkel merevítjük. Hasznos tudnivaló, hogy minden hangszóródoboznak az előlap a leggyöngébb fala, minthogy azon kivágások vannak, és így nincs elegendő tartása. A nagyméretű dobozok (bármilyen vastag a faluk!)általában jóval mélyebben rezegnek és sokkal erősebben is, mint a miniboxok. A szakemberek manapság úgy vélik, hogy ha egy doboz köbtartalma meghaladja a 30-40 litert, a falait okvetlenül csillapítani kell. Mi tehát még véletlenül se tegyünk ilyet. Egyébiránt, akkor se reménytelen az ügyünk, ha a dobozrezonancia csillapítva van. Ezek a rezonanciák ugyanis furcsán viselkednek. Hagyják csillapítani magukat, de amint ellaposodnak, egyszersmind elterebélyesednek (14. ábra). Némely kutatók megesküsznek rá, hogy a széles, lapos rezonanciákat sokkal jobban meg lehet hallani, mint azokat az éles berezgéseket, amelyek belül maradnak egy viszonylag szűk frekvenciasávon.

14. Rezonanciacsúcsok csillapodásának karaktere. A berezgés általában
kiszélesedik. Frekvenciája a valóságban lejjebb száll, mert a
csillapítóanyag megnöveli a rezgő rendszer tömegét.

Pontszerű hasábok

Az ideális hangsugárzót úgy definiálják, hogy: pontszerű hangforrás. Ez minden frekvencián ugyanabból a geometriai pontból sugároz, teljesen koherens fázisban. Egyetlen hibája, hogy nem működik. A pontnak ugyanis nincs kiterjedése, ennélfogva sugározni sem tud.
A pontszerű hangforrást csak imitálni lehet, több-kevesebb sikerrel. A frekvenciasávot végülis egyszer már felosztottuk két vagy több hangszóró között, és ezek mind pontszerűnek minősülnek, mindaddig, amíg az átmérőjük kisebb a lesugárzott hang hullámhosszánál. Önmagában véve pontszerű forrás az egyméteres
szub-basszussugárzó, akárcsak a felső basszust szolgáltató, könyvnagyságú minidoboz, a 3kHz fölött sugárzó 25 milliméteres dóm vagy a 10 milliméteres "szupertweeter". Ha sikerül összehozni őket valami koncentrikus alakzatban, akkor ezt a hangsugárzót pontszerűnek tekinthetjük. Ha nem - nem. A legismertebb koncentrikus hangsugárzó a Tannoy-é, ebben egybe van építve a dohogó és a csipogó, de különálló hangszórókkal is imitálhatják a "pontszerű hangforrást".
Tökéletesen, hál' Istennek, ez soha nem fog sikerülni. Ugyanis, míg a geometriai pontnak nincs térbeli kiterjedése, az akusztikai értelemben vett pontszerű hangforrásnak érezhetően gömb alakúnak kell lennie. A gömb úgy "támasztja alá" az éppen lesugárzott hangot, hogy sehol sem képződik rajta másodlagos hangforrás. A hanghullámok nem ütköznek bele semmibe, szép simán kiterülnek" a gömbfelületen - persze, csak addig, ameddig annak átmérője arányban áll az ő hullámhosszúságukkal. Az emberek azonban valahogy nem szeretik a gömbölyded alakzatokat, legalábbis a High Fidelityben nem. A nagy építész, Le Corbusier szavaival: életünket az átkozott derékszög uralja. És persze könnyebb összeasztaloskodni egy hasábformát, mint egy gömböt vagy valami tojásdad figurát. Ennélfogva a legtöbb hangdoboz úgy néz ki - mint egy hangdoboz. Hasábformájú. Van hat oldala, nyolc sarka, tizenkét éle. Ezeken mind elhajlik, megtörik, újraképződik a hanghullám, más szóval diffrakciók lépnek fel. Tegyünk egy kis kitérőt, és lapozzunk vissza előző lapszámunk 11. ábrájához: a hangszóró csak mélyebb frekvenciákon "szórja" a hangot, a magasabb frekvenciákat pedig mindinkább előrefelé irányítja. Ennek a jelenségnek az lesz az eredménye, hogy hangsugárzónk frekvenciaátvitele felbillen! Ha ugyanis a teljesítmény előbb egyenletesen pumpálódik szét a térben, majd pedig - magasabb frekvenciákon - egyre inkább tengelyirányban összpontosul, akkor a hangnyomásgörbe egyenletesen emelkedni fog. Néhány oktávon belül 6 decibellel nő a szintje. Ez a néhány oktáv nem más, mint az az átmeneti tartomány, amelyben a hangsugárzó összemérhetővé válik a hang hullámhosszával, és fokozatosan elveszíti pontszerű jellegét.

B&W hangsugárzó. Felső részét a diffrakciók elkerülése végett
legömbölyítették

15. A doboz-formátum, pontosabban a diffrakciók hatása a frekvencia-átvitelre 100 és 4000 Hz között; a vízszintes osztások 5 decibelre vannak egymástól. A kísérleti hangszóró 2-3 centiméteres volt, a próbatestek átmérője 60 centiméter. (Olson ábrája)

És a diffrakciók ebben a tartományban érvényesülnek igazán! Szinte minden akusztikával (vagy hifivel) foglalkozó újság publikálta már azt a diagramsorozatot, amelyet mi a 15. ábrán adunk közre: így módosítja
a hangsugárzók átvitelét az átmeneti tartományban a tulajdon dobozformájuk! Kevésbé ismeretes, hogy ezt a kísérletet "laborméretekben" végezték, egy különleges, széles sávú, de csak néhány centiméter átmérőjű hangszóróval és körülbelül 60 centis próbatestekkel, s ezért nem annyira a mélysugárzók, mint inkább a
közép- és magassugárzók doboz-diffrakcióját modellezi hűségesen. Egy biztos: bármelyik frekvencia azonnal "megérez" bármiféle diszkontinuitást, tehát felismeri az éleket, sarkokat, síkokat, üregeket, egyszóval az eltérést a számára ideális gömbfelülettől. Most már csak néhány jó tanács van hátra. Fontoljuk meg őket, hiszen ez az utolsó alkalom, hogy elronthassuk a hangsugárzónkat. (Ha meg már eddig is rossz volt, akkor most feltehetjük művünkre a koronát.) Tehát:
Semmiképpen se térjünk el a négyzetes hasábnak nevezett alakzattól. És legyen a dobozunk széles és lapos, mint a palatábla, nehogy véletlenül pontszerűnek minősüljön. (Ebből a szempontból még a
Magneplanarok és az ELS-ek is szalonképesek a mi számunkra.) A doboz élei legyenek élesek! A sarkai sarkosak! Semmi hajlat, semmi görbület!
A hangszórókat a világért se kívülről szereljük az előlapra, csakis belülről, úgy, hogy rá tudjon sugározni a kivágás éleire! Használjunk akusztikai terelőelemeket! Még a csipogók is boldogabban csipognak, ha mindenféle korongokat, koszorúkat, műanyagcsillagokat szerelünk eléjük. Az is nagyon effektív, ha a nagy
membránok közepébe kis papírtölcséreket ragasztunk. Hadd kommunikáljanak egymásközt! És így tovább. Folytathatnánk még sokáig ezt a "pontszerű hasábjainkról" szóló fejezetet - de lapunk terjedelme véges, és
mindjárt a végére érünk a hasábnak. Úgyhogy ide is kívánkozik már valami pontszerűség.

*

Kutyafuttában végigszaladva az egész hangszórótechnikán, hamarjában ennyit tudtunk összehordani. De reméljük, már ez a pár maréknyi műszaki motívum is meggyőzi az Olvasót: igenis, lehet rossz hangsugárzót csinálni! Hogy mást ne mondjunk: erre még jelen sorok szerzője is képesnek érzi magát!
Némely kishitűek talán visszariadnak e nagyszabású vállalkozástól, mert úgy vélik, igazán rossz hangsugárzót csak a gyárakban lehet összeeszkábálni. Ez azonban tévedés! Bárki nekigyürkőzhet a feladatnak, otthon, igen, akár a konyhában is, és ha megvan benne a kellő elszántság, munkáját előbb-utóbb siker koronázza. Tapasztalni fogja: nincs rossz konstruktőr - csak rossz hangsugárzók vannak...

Szekám Pál

Hozzászólások

(#1) #27483136


#27483136
törölt tag

Egy újabb kis segítség hangfal buherátoroknak.

(#2) Cifu válasza #27483136 (#1) üzenetére


Cifu
nagyúr

Na ez az, ami miatt én soha nem is gondolkodtam a hangfalépítésben. Ez a lelkes időmilliomosok hobbija, és ha megfeszülsz se fogsz olyat letenni az asztalra, amivel teljesen elégedett leszel a végén. Csak elmondhatod, hogy igen, ezt Én építettem. :D

Az írás nagyon bő és kellően hangulatosan van megírva, gratula érte! :C

[ Szerkesztve ]

Légvédelmisek mottója: Lődd le mind! Majd a földön szétválogatjuk.

(#3) #27483136 válasza Cifu (#2) üzenetére


#27483136
törölt tag

Szia
Ez a HiFi magazin írása, de köszi azért.
...
És rettenetes műszerezettség kell hozzá, ha nulláról akarsz építkezni. Egy süketszoba sem árt...
Látszik hogy 90%-ban nem úgy működnek a dolgok, mint papíron.
Talán csak a kész gyári recepteknél van esély.

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.