2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Itt a csomag, hol a csomag!?! - avagy a Magyar Posta

Írta: | Kulcsszavak: posta . rendelés . magyar posta . csomag . magyar . rendel

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Első bejegyzésemben, a mélyen tisztelt magyar postai szolgáltatással kapcsolatban olvashattok egy rövidke kis történetet, ami a napokban esett meg velem.

A postai szolgáltatás az amit az ember, nap, mint nap igénybe vesz, több-kevesebb bizalommal ez iránt.
Eddig sem rajongtam érte, ezentúl meg pláne, hogy nem fogok.

Esetemben a sztori úgy kezdődött, hogy egy külföldi oldalon (DX) kinéztem egy pár dolgot magamnak, és szerettem volna a jó ár csábítása miatt megvenni, megrendelni, de legfőképpen a "Worldwide Free Shipping" szolgáltatása miatt.
Első két alkalommal egyáltalán nem volt probléma, sikeresen megkaptam a csomagokat, amit természetesen a magyar postai futárszolgálat lakcímemre szállított ki. A szállítások időtartama a 9-16 nap között alakult, teszem hozzá, Hong Kongból.

A legutóbbi esetben 2 db mp3 lejátszót rendeltünk egyik barátommal, amiket október 19-én adtak fel postára, a visszajelzés alapján.
Bőszen vártuk a csomag érkezését, de mindhiába, egészen november 27.-ig. Ekkor ugyanis a haver már nagyon ráunt a várakozásra, és felvetette...kérdezzük meg vajon hol járhat a csomagunk?!

Fel is hívtuk a budapesti központot, és az email-ben kapott azonosítókód megadása után, a hölgy közölte velünk, hogy az adatbázisa alapján a csomag kézbesítve lett november 25-én. A hölgy készségesen adott egy telefonszámot, ahol tovább tudunk érdeklődni a csomag felől, ez pedig nem más volt mint a lakóhelyemhez legközelebb eső postai leosztóközpont.

Megejtettük a hívást ahol közölték velünk, hogy: A csomag kézbesítve lett. Türelmemet kérik utánanéznek a rendszerben. Elkérték a telefonszámomat, ígérve, hogy visszahívnak ha megtudtak valamit.
30 perc várakozás után visszahívtuk őket telefonon, és közölték, hogy az általunk megadott azonosítójú csomagot kézbesítették, de nem az én lakcímemre. A kérdés, hogy hova?! - erre azt a választ adták, hogy "Nem áll módukban megmondani." :Y

A hölgy azt is elmondta, hogy az átadási bizonylat alá van írva, de az aláírás nem kiolvasható, azt tanácsolta kérdezzük meg a szomszédokat, netán valamelyik átvette a csomagot.
Ezt kizártnak tartottam, mert mindig van családtagom aki itthon tartózkodik.

Fogtuk magunkat, kocsiba szálltunk és elmentünk a postára.
Az információs ablaknál "szolgáló" hölgyhöz fáradtunk, akinek elmondtuk ismét a problémánkat. - még mindig - Kis türelmet kérve elvonult az ablaktól a hátsó irodába. Pár perc múlva a postavezető tért vissza kezében egy sárga borítékkal. Szerintetek mi volt az?! :U A csomag...

A postavezető nem győzött elnézésünket kérni, hogy ilyen történhetett. A pláne még az volt benne, hogy a boríték fel volt bontva. Arra kért nézzem meg, hogy minden tétel megvan-e benne. (Gondoltam magamban...te már úgyis tudod)
Arra hivatkozott, hogy van egy ügyfelük aki rendszeresen rendel ettől a feladótól, és véletlenül, hozzá került a csomag.
Hogyan lehetséges összetéveszteni két eltérő nevet és lakcímet, és írányítószámot?!?! - kérdezem Én.

Érdekes dolognak tartom, hogy a világ másik oldaláról eljut egy csomag országunkba minden gond nélkül, és végül itt történik vele valami.
Szerencsénkre a csomag meglett, de fél délutánunk bánta.

Mi lett volna ha fel sem hívjuk őket?
Szóltak volna?
Kipostázták volna?
Mindenféle rosszindulat nélkül kérdezem...vajon meg akartak lopni?

Teszem fel a kérdéseket... :U

Köszönöm, hogy elolvastad, remélem nem köveznek meg a magyar posta dolgozói. :P

Hozzászólások

(#1) DEJVID


DEJVID
őstag

Szemét egy cég, de most legalább nem nyúltak le semmit.

(#2) D1Rect


D1Rect
félisten

Az egyik ismerősöm egy darabig dolgozott a pesti elosztóban, ott poén a székletmintával focizni....
Leírva tényleg vicces, de ha belegondolsz rohadtul nem az. :(((

(#3) Móci válasza D1Rect (#2) üzenetére


Móci
addikt

Ennyi erővel magukra is kenhették volna...
Szar egy cég, az biztos, anyám is dolgozhat eleget a semmi pénzért, állandó baszogatás...

"...In a struggle to be happy and free, swimming in a primitive sea..."

(#4) Thunderzolee

Posta... pppppppfffffffffffff... :(((

Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)

(#5) Ice!?


Ice!?
őstag

magyarország, én igy szeretlek.

(#6) KING1000


KING1000
tag

Én se rajongtam soha az átutalásos dolgok iránt, ezentúl még jobban elvette a kedvem ez a cikk. THX, hogy megosztottad velünk :R

(#7) Nwis86


Nwis86
aktív tag

nekem már 3 csomagom tűnt el szintén DX ből rendelt cucc. A csomagok Magyarországra megérkeztek mert erről visszajelzést kaptam, a csomag már országon belül tűnt el és meg se lett.

De ami mégjobban felháborító, hogy 8 napja feladtam egy 20 000Ft értékű csomagot ajánlottan és elsőbbségivel, ami a posta.hu szerint azt jelenti 92% ba másnap megérkezik! Adtam fel így kb 20csomagot (1-2000ft értékben) és mind megérkezett 1 nap alatt, na most ezt a csomagot 8 napja nem kapta meg a címzett, én és ő is elment a postára a követési szám alapján megnézetni mivan a csomaggal, neki annyit mondtak hogy a csomag feladásra került benne van a rendszerbe, de nem tudják hol van, nekem annyit mondtak itt, hogy innen elszállították... 21 000Ft os cucc csak úgy eltűnik a semmibe, mikor ráadásul ajánlottan és elsőbbségivel adtam fel!

valakinek nincs valami ötlete ilyenkor mit lehet tenni?

(#8) lesaux


lesaux
veterán

Mindenféle rosszindulat nélkül kérdezem...vajon meg akartak lopni?

Nem. Mindenféle rosszindulat nélkül mondom, hogy ha meg akartak volna lopni, akkor simán meg is loptak volna, mint ahogy már annyiszor, ha az ember külföldről rendel valamit. Lásd még: cégek, amelyek Magyarországra nem postáznak.

(#9) zed01


zed01
őstag

Én édesapámnak küldtem egy csomagban feltöltött mobiltelefont, márkás neszkávét, és két karton camelt Budapestről Mohácsra az idős otthonba. Soha nem érkezett meg, ellopták a postán.

“Amikor az emberek félnek a kormánytól, az önkényuralom. Amikor a kormány fél az emberektől, az szabadság.” Thomas Jefferson

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.