Sziasztok.

Ez lesz a legelső Logout bejegyzésem, aztán kiderül, hogy az utolsó-e, de úgy érzem, hogy valahova le kell írjam azt a frusztrációt, amit lassan 4. hónapja érzek magamban. Igazából nehéz lenne nem érezni.

Konkrétan tombol bennem a frusztráció, és az, hogy igazából 23 évesen tökre úgy érzem, hogy sehova se vagyok jó.

Történetem 2018-ban kezdődött: az iskolából megszabadulva úgy gondoltam, hogy majd milyen jó lesz a felnőttélet, mindig is ezt vártam, hogy érettségi után elkezdhessek dolgozni, hogy megmutathassam a szüleimnek, hogy igenis vagyok valamire való.

Megismerkedtem egy nálam konkrétan egy hónappal fiatalabb sráccal: jól menőüzlet, fasza vállalkozás, pont abban mozog, amiben én. Fiatalkoromtól kezdve érdekelt a webdesign és a webprogramozás - értsd: 12 évesen létrehoztam a legelső G-Portálos weboldalam, és azt csinálgattam, fejlesztgettem. Szerettem, szeretem csinálni. Szerettem kifejezni azt, hogy mi jár a fejemben, hogy hogy érzem magam, ezért 2012 óta blogolok, tehát maga az írás nem áll messze tőlem, csak sose voltam igazán menő blogger. Szerettem csinálni, akartam csinálni, önkifejezés volt számomra, és ezt kamatoztatni akartam. Nyilván G-Portál után fejlesztettem magam, és nem álltam meg Wordpressig, és Wordpress blogom is volt, viszont utána visszakanyarodtam a G-Portálhoz, mivel a gyökerek visszahúztak - ettől függetlenül nem adtam fel a Wordpresses pályafutásom sem, csináltam ott is weboldalakat. Sőt.

Az egyik - szerintem - legjobb munkám, még 2018-ból.

Tehát 2018-ban megismertem egy nálam egy hónappal fiatalabb srácot, akinek dolgoztam. Először diákmunkásként, majd elméletileg úgy, hogy bejelentett - viszont ezzel soha nem léptünk előrébb. Már nem volt egy hónapja semmiféle jogviszonyom, amikor mondta, hogy na, akkor jön a szerződés, már az ügyvédnél van, szóval 2 hét és meglesz. Ez volt novemberben - ez egészen 2019 márciusáig húzódott, addig feketén dolgoztam neki, és TB-t se fizettem, mert fogalmam sem volt, hogy kell fizessek TB-t. Mert ugye erre nem készítenek fel az iskolában, hogy hahó, ha nem dolgozol, és nem is tanulsz, TB-t mindenképp fizetned kell.

Ennél a srácnál Wordpress oldalakat csináltam, konkrétan gyártószalagon. Megcsináltam egy alapot, majd azt az alapot 4-5 kép cserélésével, színkód felcserélésével eladta Ő leginkább tetőfedőknek. Egyszóval olyan embereknek, akik nem értettek hozzá. Ez azért volt jó neki, mert egy: egy ilyen weboldalért behúzhatott 150-200 ezer forintot; kettő: neki ezért semmit se kellett csinálnia - én megcsináltam 2000 forintos órabérben 4-5 óra alatt, a többi neki tiszta haszon volt.

Márciusban elküldtem a búbánatba, azóta nem beszéltünk. Próbálta velem felvenni a kapcsolatot, viszont én annyiszor csalódtam benne, és annyiszor húzott le az életről, hogy nem akartam vele beszélni. Nem egyszer kaptam meg azt, hogy az, amit csináltam, egy szar, miközben nem tudtam konkrétan semmit nem kezdeni ezzel, azért, mert megmondta azt is, hogy egy ilyen weboldalra nem tölthetek el több, mint 6 órát. Szó szerint ezt mondta. És ehhez próbáltam magam igazítani, viszont nekem 4-5 óra volt az, hogy úgy alapból egy sablont felhúzzak. És nem azért, mert nem volt alap, hanem azért, mert szégyelltem magam, hogy basszus, ugyanaz, de nem lehet mégse ugyanaz. Képeket nekem kellett szerezzek Google-ről, persze licenszelés nélkül, tehát az egész minimális kiadás, maximális bevételre lett beárazva.

Azóta ez a cége már nem is nagyon foglalatoskodik, ahogy láttam, viszont azt láttam, hogy ő maga még dolgozik a weben belül, tehát nem tűnt el, csak más cégen keresztül csinálja a lehúzást.

Szárnypróbálgatásaim egyike még 2015-ből, ekkor fedeztem fel ezt az "elvont" stílust.

Ez után volt egy hónap kimaradásom, próbáltam munkát keresni. Találtam is, Kecskeméten egy telefonos boltba vettek fel, elhúzták előttem a mézesmadzagot: hohó, 150 ezer forintos fizetés, 150 óráért, hát kinek nem éri meg ez? Az elején tényleg örültem, csak aztán, amikor jöttek azok a baszogatások, hogy nem jó a bevétel, nincs meg a MINIMUMBEVÉTEL, és ezért tőlem vontak le pénzt, mert nem volt bevétel - betelt a pohár, és otthagytam.

A probléma leginkább ott rejlett, hogy a marketinget tolták ezerrel, a webshop egy szar volt, nem is egyezett a webshopon feltüntetett készlet a valós készlettel, és így rengetegszer volt kellemetlen helyzet. Így az emberek nem jöttek be a boltba, és forgalom sem volt - és mivel nem volt forgalom, nem volt bevétel sem. A bolt azóta is mínuszosan működik egyébként. Ezek mellé volt egy olyan ígéret is, hogy minden eladott, 80k+-os telefon után kapunk 2% bevételt pluszba - a fél évem alatt egyszer nem kaptam ilyet. Komolyan, egyszer sem.

Miután otthagytam, volt megint egy 1.5-2 hónap kihagyásom, folyamatos posztolgatások után megtalált egy tök jó cégnek a tulajdonosa, ahova egy jól sikerült interjú után fel is vettek. Decemberben kezdtem, imádtam a helyet, nagyon szerettem, aztán jött a COVID-19, és az egészet úgy söpörte le az asztalról, ahogy annak lennie kellett.

Lényegében sitebuilderként kerültem oda, aztán mindent is csináltam - valószínűleg azért, mert nem voltak felkészülve arra, hogy nekem most ott tulajdonképpen mi lesz a feladatom. Illetve, még azt is lefektettem az interjú folyamán, hogy oké, szeretek designolni, szeretek gondolkodni, szeretek szépet látni, de ott is megmondtam, hogy kódolni nem szeretek. Nyilván megcsinálom, ha kell, de nem szeretem, azért, mert nem az én "szakterületem". Értsd, CSS-t megcsinálom szívesen, de pl. backendet már nem tudok programozni. Errre a főni jött, hogy hát meg kéne csinálni ezt is, meg kéne csinálni azt is, aztán rám meg folyamatosan jött a nyomás, hogy bazdmeg, ez kurvára backend, és hiába próbáltam megmagyarázni, hogy ehhez én sajnos vagy nem sajnos, nem értek, nem igazán akarta elfogadni, akkor is erőltette volna, hogy márpedig csináljam meg, aztán meg amikor egy harmadik megoldást találtam rá, számon kért, hogy mi ez a szar, miért nem működik, nem ezt kértem, nem ebben egyeztünk meg.

Az előző munkahelyemnek készített "main" website első verziója. Ez lett felújítva.

Egy szó mint száz: az utolsó pár hétben már nagyon nem éreztem azt, hogy nekem ott helyem van, mert úgy keltem fel reggelente, hogy úristen, már megint dolgoznom kell. És nem a kollégák miatt, nem a hely miatt, hanem leginkább az miatt, hogy olyat vártak volna el tőlem, amit nem tudtam megvalósítani. Én ezt tudtam, próbáltam magam képzeni, de aztán rájöttem arra is, hogy az, amit kér tőlem a főni, az nem 3 órás gyorstalpaló után elvégezhető feladat, hanem ehhez idő kell, pénz, és energia, hogy ténylegesen fel is fogjam azt, hogy mi történik.

A kegyelemdöfést július 3-án kaptam meg, amikor behívott magához beszélgetni, és szembesített a dolgokkal. Már tudtam, hogy ez lesz, mert előtte való nap írt egy e-mailt, hogy másnap mindenképp menjek be (be akartam amúgy). És olyanokkal szembesített, amik kicsit övön alulinak hatottak számomra: a karantén időszaka alatt, tehát márciustól júliusig alig csináltam valamit, alig dolgoztam valamit, nem haladtam a merchandising weboldallal, amit amúgy ő maga állított le, azért, mert nem tudtunk volna mit felpakolni, és akkor lett megbeszélve az is, hogy akkor a másik webet újrakezdjük, felújítjuk, és ahhoz kéne passzolnia a merchandising weboldalnak.

Igazából nem ért meglepetésként, mert már vártam, hogy ez a beszélgetés mikor fog megtörténni, inkább az fájt a leginkább, hogy ilyeneket mondott, hogy én azért kaptam a pénzemet, mert itthon ültem és vertem a dákómat. Ami amúgy valamilyen szinten igaz, mert sokszor tényleg nem tudtam mit csinálni, de akkor inkább fejlesztettem magamat. Munkaidőben, igen, de próbáltam fejleszteni magam. De ettől még nem lettem sokkal előrébb, ő ezt nem látta: ő csak annyit látott, hogy a karantén ideje alatt 1 weboldal készült el, ami gáz. Nem akartam már neki mondani, hogy amúgy a kettőből egy készült el, mert a másik le lett állítva, szóval hova készüljön el? Nem is értem.

Aztán meg lett mondva, hogy akkor júli 15-én befejezzük a közös munkát, etcetc, mondtam, hogy oké. Aztán beszélgettem a kollégákkal, és ők mondták, hogy próbáljak már meg beszélni a főnivel, hogy szeretnék maradni, erre következő hét pénteken került sor. Mármint, a beszélgetésre. Végülis belement, hogy maradjak, három feltétellel:

1. megcsinálok körülbelül 1 hónapnyi munkát egy hétvége alatt;
2. elmegyek velük szabadidőmben maratont futni, ami igazából éjszaka kezdődik, az utolsó buszom/vonatom meg 10-kor megy el, ergo másnapi első vonattal kéne menjek, és mindez egy szombati napon történt volna meg;
3. nem kapok fizetést júli 15-től augusztus 1-ig;
4. és ezek mellett még nem lett volna biztos az sem, hogy maradhatok, mert augusztus 1-én mondta volna meg az eredményt.

Gondolkodtam, számoltam, osztottam-szoroztam, megcsináltam az első részt, tényleg, az rohadt jól sikerült, arra büszke vagyok, majd azt mondtam, hogy nem. Nem, mert nem szeretek már ott dolgozni, nem, mert 150 ezer forintból (ami igazából 100), nem fogok tudni cigit venni, nem fogok tudni feljárni, meg emellett még a KATA-t is befizetni, és nem, mert ez így nagyon nem korrekt. Szóval hétfőn megmondtam neki, hogy bocs, ez így nekem nem fog menni, amire az volt a válasza, hogy gondolta, mert tudta, hogy kemény feltételeket szabott.

És itt bevillant az, hogy valószínűleg igazából csak kirúgni akart, csak nem volt indíték. Mondjuk a szerződésünk nem rendelkezett arról, hogy most mikor lehet és mikor nem lehet megszüntetni a szerződést. De ettől függetlenül ténylegesen csak indíték kellett neki, én pedig megadtam.

Így történt az, hogy júli 15-ig dolgoztam egy tök jó helyen, aztán azóta meg munkanélküliként tengetem hétköznapjaim, a félretett pénzem meg már szeptemberben elfogyott, fizetnivaló meg van.

És a legrosszabb az egészben az, hogy itt ülök 23 évesen, július 15-e óta 67 jelentkezés (!!) van a hátam mögött, ebből 24-re kaptam nemleges választ, 42-szer nem válaszoltak, egyszer pedig behívtak állásinterjúra, majd két nappal később megkaptam, hogy nem mehetek oda sem, mert "nem felelek meg" - a feladat webshop adminisztrátor lett volna 80%-ban, 20%-ban pedig eladás, értékesítés és kasszázás. Mindezt hétfőtől szombatig 9-18-ig, 140 ezer forintért.

Kérdem én: mit rontok el? Már hatféle önéletrajzot csináltam, minden helyre mást küldök, mert minden helyre más sablont használok, ami éppen oda illik. Szeretnék ezzel foglalkozni, szeretnék jó webdesigner lenni, csak nem kapok lehetőséget. És hogy miért nem leszek vállalkozó? Egyszerű a matematika: amíg nincsen kialakult ügyfélköröm, addig az is csak mínuszos lenne. Nagyon durván. A szüleim pedig nem tudják fizetni még az 50 ezer forintos KATA-mat is, mert én szeretném megvalósítani az álmaimat - amit átérzek az ő részükről, viszont a mostani helyzet sem jobb.

És íme a sztorim: eltelt 2 év az életemből, konkrétan a semmire. Mert mindent kaptam, csak releváns munkatapasztalatot nem. Az meg már csak hab a tortán, hogy továbbra sincs munkám, viszont a lelkem valamilyen szinten most megkönnyebbült.

Ugyanitt, ha látsz bennem kreativitást és lehetőséget, ne légy rest, beszéljünk. Sok dolog érdekel, sok dologhoz értek, viszont konkrétan semmiben sem vagyok kimaxolva - sajnos.

Ha eddig eljutottál, köszönöm, hogy elolvastad.

Tamás

Ui: tudok amúgy hírlevelet is hegeszteni, lent van az a munkám, amire a legbüszkébb vagyok.

Az indulást bejelentő program hírlevele, egy napi munkám tervezéstől kivitelezésig.