2019. április 20., szombat

Gyorskeresés

Cicada 3301

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

2012 elején az interneten felbukkant egy feladvány-sorozat, amiről azóta sem derült ki, hogy ki/mi áll a hátterében. Elsőként egy 4chan-on megjelent képen kellett megtalálni egy elrejtett üzenetet, majd annak alapján jutottunk el a következőhöz, és így tovább. Azóta 2013-ban, és most 2014-ben is felbukkant egy-egy újabb feladvány.

Mivel a feladvány nyomai egymástól nagyon távoli helyeken bukkannak fel, ezért gondolják, hogy valamilyen nagyobb szervezet áll mögötte. Sokan azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy valamelyik titkosszolgálat próbál ezzel embereket toborozni (a feladványok megoldásához a legtöbb esetben szükséges kriptográfiában, szteganográfiában, valamint programozásban való jártasság). Ez mindenesetre kizárja, hogy csak egy egyszerű marketingfogás lenne a dolog.

Az interneten közösségek alakultak, hogy közös erővel fejtsék meg a rejtvényeket. Eddig senki nem hallott olyanról, aki eljutott volna egy-egy fejtörő legvégéig, ami persze nem jelenti azt, hogy még nem is sikerült senkinek. Arról sincs senkinek információja, hogy mit kap az, aki megoldja.

Aki érez kedvet, megpróbálhatja az idei feladványt, ami igazi megvilágosodást ígér:

Hozzászólások

(#1) dicenem


dicenem
(kvázi-tag)

Csak én látok a sötét részben egy nagyon halvány kabócát? (Szemmozgatással jobban látszik :DD)

(#2) Samus válasza dicenem (#1) üzenetére


Samus
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Az biza ott van, én is látom. TN paneles monitoron könnyű észrevenni :D

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

(#3) Akmak válasza dicenem (#1) üzenetére


Akmak
(kvázi-tag)

Tényleg :Y Nem értek ilyen feltörősdi dolgokhoz annak a mi köze lehetne hozzá?:) Amúgy ha nem szemből nézem a monitort nálam úgy jelenik meg.

Backup The World and Headphones on! AMD A8 6600k, Asrock FM2A85X Extreme4, Kingston HyperX DDR3 1600 2x2Gb

(#4) kemotox válasza Akmak (#3) üzenetére


kemotox
(PH! addikt)

Az a logója. Cicada = kabóca.

Isten útjai kifürkészhetetlenek, de a tieid nem kellenek, hogy azok legyenek. Használd az indexet nyugodtan.

(#5) Akmak válasza kemotox (#4) üzenetére


Akmak
(kvázi-tag)

oké akkor ma is tanultam valamit köszi. :R

Backup The World and Headphones on! AMD A8 6600k, Asrock FM2A85X Extreme4, Kingston HyperX DDR3 1600 2x2Gb

(#6) PC-rev-RM


PC-rev-RM
(tag)

Ezt érdemes megnézni.

• Where faith fails, human ingenuity prevails. • • We put the fun in funeral •

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.