"A gyűlölet egy tartós vagy rövid idejű érzelmi állapot, amelynek tárgya lehet egy személy, emberek csoportja, állat, vagy tárgy, esetleg elvont fogalom. Lényege a gyűlölet tárgyának teljes elutasítása, utálat (...) A gyűlölet rendszerint nem éri be azzal, hogy a gyűlölet tárgyát elutasítja, hanem meg akarja rontani, semmisíteni, mindenképpen kárt tenni benne.."

Alsó közép osztály, tartozás nem sok és számlák is fizetve vannak, de itt meg is áll az élet, hónap végére már öröm ha jut parizer meg leértékelt "napos" kenyér az asztalra.
Antiszociális ex alkesz apuka + eléggé vallásos anyuka nevelt engem és a nővérem, úgyhogy nagyon felemás volt a nevelés. Ő lett a bulizós, züllöttebb életű gyerek, én meg az otthonülős antiszoc kocka.

A nővérem a nagyinál lakott 16éves kora óta mivel itthon folyamatosan veszekedett apámmal a bulizósabb életvitele miatt. Érettségi után valamit próbált dolgozgatni, tovább tanulni, de évente új dologba kezdett, sose fejezett be semmit, így töltötte be a 23-at.

'14 őszén előtt kattant be először.
Kopaszra vágta a fejét. Nemsokára rá a szobába szart. (Nem volt kedve elmenni a wc-re.)
Pár napra rá jött a telefonhívás a nagyitól - "félek hogy bántani fog, bezárkóztam a szobámba" -
Letépte a festményeket a falról, és felszabdalta őket mert látta bennük a "gonoszat", szétverte a lakás egy részét, megfenyegette a nagyit hogy bántani fogja merthogy ő is igazából "gonosz".

Drogelvonón/Zártosztályon kívül mást nem tudtam javasolni anyámnak, úgyhogy ő hívta a mentőket, én pedig oda indultam. A mentő megelőzött pár perccel, és pici dobálózás után el is vitték. Próbálta tettetni hogy normális, de hát látszott hogy nem.
Az őrület látszik a szemekben. De még mennyire...

Kétszer látogattam meg. Amennyire az a dühöngő szitkozódó valaki akit elvittek nem hasonlított arra az emberre aki régen volt, úgy nem hasonlított az se aki benn volt.
Zöldség.
Orvosi oldalról kimerült abban a gyógyítás hogy tartósan telenyomták minden szarral és egy már már nyálcsorgató idiótát csináltak belőle.
Ennek ellenére valahogy sikerült megszöknie.

Mi van ha bosszút akar állni? Egyszerűen fogalmam sem volt mi járhat a fejében, mit akarhat. Szóltunk a nagyinak hogy ne engedje be egyedül, ha odamenne, de végül nálunk kötött ki. Nem volt agresszív, inkább csak rögeszmés, de itt tartózkodása se volt hosszú életű, mert hát persze hogy itt keresték először a rendőrök

Januárban kiengedték és hozzánk költözött erős gyógyszeres kezelés mellet. Ahogy fokozatosan állt le elkezdett krumpliból agresszívvá változni. Lassan már ugyanolyan volt mint amikor bevitettük, csak talán még rosszabb is, amit ott csináltak vele az összvissz rontott csak a dolgokon.
Akkor kezdtem el késsel a párnám alatt aludni. Ő meg lopni. Fokozatosan eltűntek itthonról az ékszerek, órák, aztán már a pénz is. Dolgozni nem akart elkezdeni, mi nem akartuk visszaküldeni.

Nagyinál kötött ki valamelyik veszekedés végén. Ott tartós semmittevés után valahogy elkezdett mégis dolgozni. 4 óra takarítás, de hát az is valami nem? Már már azt hittem minden stabilizálódik, aztán 1 hónapja kilépett mert már mindenkivel összeveszett. Az állapota egyre romlott, már megint kopasz lett, végül eljutottunk oda ahova '14 őszén.
Jön a hívás anyámtól, hogy hívta a nagyi hogy lökdöste meg kidobta a lakásból és bezárkózott.
Nálam van kulcs, apámmal menjünk már oda beengedni a nagyit, kipaterolni a nővérem.

Zárakat kinyitom, biztonsági láncot is kiakasztottam nehezen. Elkezdünk vele beszélni, hogy vagy orvosi segítséget kér önként, vagy esetleg nálunk próbálja meg a normalizálódást, de itt nem maradhat. Közben megjött a rendőrség. Kiderült hogy ő hívta ki őket hogy meg akarja gyilkolni a nagymama.A Rendőrök megértették a helyzetet, korrektek voltak, és miután kikísérték a lakásból a cuccaival együtt, elmentek.

Pár nap után hazajött. Azóta itt van. Többször kijelentette hogy gyűlöl mindenkit, nem akar változtatni az életén mert neki megfelel hogy eltartjuk. Nagyi anyagilag összeroppant attól hogy eltartotta, anyám teljesen kikészült, apámnak is kiújult a gyomorfekélye. Senki se tud mit kezdeni a helyzettel, de már mindenkinek elege van.
Egyszer láttam boldognak amióta itt van. Amikor diákmunka (nehéz fizikai éjszaka) után nem hagyott aludni, és már teljesen ki voltam készülve a fáradságtól ezért magamból kikelve ordítottam vele hogy hagyjon már békén aludni, mindjárt mennem kell vissza. Na akkor vigyorgott mint a tejbe tök.

Látom a szemében az őrületet és érzem ahogy gyűlöl, mégsem akarom visszaküldeni.A problémát nem oldja meg hogy 1 évre bedugjuk valami kórházba, sőt. Amennyire ott leszarják a betegeket (láttam), és azok alapján amit mond hogy mit tett vele egy másik "beteg" ott benn, már azért is súlyos bűntudatom van hogy először beküldettem. Azt látom hogy a legelején több kontrollal és több szeretettel meg lehetett volna oldani talán. Azt nem tudom hogy most ez elég-e. Az őrülteket nem értjük, és amit nem értünk, attól félünk, de nem szabad félelemből cselekednünk. Máshogy viszont nehéz. Nagyon nehéz.