2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Coming out?

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

(ez az első blogbejegyzésem ezen fiók alatt) Akinek problémát jelent a homoszexualitás témaköre, annak a lenti sorokat nem ajánlanám.

Sziasztok!

Hadd mutatkozzak be pár szóban: egy 18 éves srác vagyok, középiskolás, és most érettségizem. Ja, és meleg. A felismerés nagyjából 13 éves korom környékén tört rám, azóta tudom kifejezetten, hogy márpedig én így születtem.

Nem fogtam ezt fel egyébként soha tragikusan, szinte természetesnek vettem, mint ahogy azt is, hogy kívülről a "hetero" arcomat kellett mutatnom. Nem volt nehéz: egy kicsit sportos, vékonyabb alkatú srác vagyok, ráadásul a külső jegyeimet tekintve is mindenképpen férfias és szerintem helyes is (nem felvágásból, ez a magamról alkotott képem).

A dolog azonban egyre inkább kezd feszítővé válni. Az, hogy a családi vacsorák során a "Van már barátnőd?" kérdést rendszeresen egy poénnal kell elütnöm, egyre inkább kellemetlenebb. Lassan abba a korba érek, ahol már sok rokonom házasodott, szóval nálam is számítanak legalább arra, hogy egyszer egy gyönyörű leányzóval fogok beállítani. Én tudom, hogy ez nem fog megtörténni, ők még nem. Fogalmam sincs, hogy a konzervatív nagyszülők egy ilyen hírt hogy fogadnának, majd egyszer kiderül.

De nem is a fenti kérdéskör kezd égetővé válni, hanem a magány. Az Internet sokat segít, látom a hozzám hasonlók írásait, betekintést kapok az ő érzéseikbe és egy kicsit az életükbe is. Azonban úgy érzem, hogy senkivel nem tudok beszélgetni erről a "nyomásról", amit érzek. Ahol élek, hát nem egy Budapest, azért elég nagy város (TOP 10-ben helye van), itt azonban nincsenek Pride-ok és elég kevés annak az esélye, hogy valahol szivárvány színű zászlóra bukkanjunk. Nem sokat járkálok a városban, de egyszer nem sikerült két férfit kézen fogva látnom. Úgy érzem, itt "vidéken" nincs helye az efféle dolgoknak.

Szóval hát egyre többször gondolok arra, hogy mennyit segítene (vagy akár rontana) a helyzetemen az, ha tudatnám a környezetemmel a dolgot. A jelenlegi álláspontom az, hogy csak azután, miután találok párt magamnak, akiért lenne értelme mindezt megtenni. De a dolgok nem mindig működnek úgy, ahogy megálmodjuk őket...

Nehéz ez. Egy blogon láttam, hogy a melegeknek "személyesen" (azaz spontán) párt találni mennyire nehéz. Ezt pontosan érzem magam is. Mennyi helyes "pasit" láttam már a buszon/utcán/suliban... De ha esetleg kialakulna valami szemkontaktus, és odamennék hozzá finomam kitapogatva azt, hogy mely oldalhoz tartozik, nem biztos, hogy nem vágna úgy pofán, hogy a fal adná a másikat.

Szóval van még egy évem itt vidéken, míg az egyetem miatt Bp.-re nem kerülök. Sokat fogok gondolkodni a fentieken addig az biztos.

Hozzászólások

(#1) 33as


33as
senior tag

Csak bátran! :K

MacBook Air M2 , iPhone 11 , Watch , iPad , Apple TV , Pixel 6a , Pocket 2 és Action, Nikon P900 , Htc G1 white , iPod classic , xDuoo X2 , Xbox One , RC Pilot

(#2) Máté94


Máté94
addikt

Édesanyámat idézve: "Ne aggódj, minden meg fog oldódni." Bármint, úgy ha tesz is az ember érte. :K :R

(#3) #51736960


#51736960
törölt tag

Biztos kell ez ide? A Ph lapcsaládot gyerekek is olvassák...

(#4) Gabás válasza #51736960 (#3) üzenetére


Gabás
addikt

És?

(#5) bitpork


bitpork
veterán
LOGOUT blog

Ha rosszul érzed magad, legalább a szüleiddel tisztázd. Annak semmi értelme, hogy kialakuljon benned valami komplexus és egy életre nyoma maradjon.
A szomszédaink egyike egy meleg pár: mindketten pasik és egészségügyben dolgoznak. Nincs náluk jobb fej a lépcsőházban! Hihetetlen jókat tudunk főzésről dumálni, volt h hazajövetel közben leptek meg pálesszel a folyosón oszt egy órát ott iszogattunk, mert náluk volt közben vendég is.
Attól meg ne félj h megvernek. A helyzet az, hogy manapság ez szexuális irányultságtól függetlenül is megtörténik könnyedén.

(#3) Loveless: a homofóbia és gyűlölet nem kell ide, csak. :)

[ Szerkesztve ]

https://hardverapro.hu/apro/audi_q7_hibrid_2016/hsz_1-50.html

(#6) dugo_ válasza #51736960 (#3) üzenetére


dugo_
veterán

Hiszen mint tudjuk a homoszexualitás írott szöveggel terjed.

(#7) Zigur válasza bitpork (#5) üzenetére


Zigur
senior tag

Magyarország nagyon konzervativ hely, semmilyen másságot nem tolerálnak az emberek, szerintem tényleg csak azoknak érdemes elmondani akik számítanak, bele gondolva, azoknak sem biztos hogy jó - előfordulhat hpgy azután más szemmel néznek rád.

Bocs nem bitpork-nak ment, hanem a posztolónak :)

[ Szerkesztve ]

(#8) #51736960 válasza bitpork (#5) üzenetére


#51736960
törölt tag

Az homofóbia, ha a gyereket meg szeretném védeni az ilyen témáktól, ameddig csak lehet? Ha ez a topik megmarad, blacklistre rakom az egész Ph-t a családi gépen.
És részemről a téma lezárva.

(#9) Gabás válasza dugo_ (#6) üzenetére


Gabás
addikt

Posztoló: Ez teljesen a te döntésed. Könnyebb valószínűleg, ha először olyannak beszélsz róla a családban, akivel közelebbi viszonyban vagy. A szüleidet te ismered a legjobban, de ha nem vagy biztos a reakciójukban, lehet puhatolózódni, pl. hogy viszonyulnak a melegekhez általában, a Pride-hoz, egy (akár kitalált távoli) ismerőshöz, aki coming-outolt… Ha ez alapján nagyon erős konfliktusra számítasz, akár várhatsz is vele, amíg elkerülsz az egyetemre, sok mindent megkönnyít egy kis ideiglenes távolság.

szerk. bocs, dugó, nem válasz akart lenni

[ Szerkesztve ]

(#10) Steve_Brown


Steve_Brown
aktív tag

Keress valakit akivel beszélhetsz ezekről. Előbb vagy utóbb meg kell ,hogy tudják az ismerősök, rokonok. Addig is kitartást! :R

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.