(ez az első blogbejegyzésem ezen fiók alatt) Akinek problémát jelent a homoszexualitás témaköre, annak a lenti sorokat nem ajánlanám.

Sziasztok!

Hadd mutatkozzak be pár szóban: egy 18 éves srác vagyok, középiskolás, és most érettségizem. Ja, és meleg. A felismerés nagyjából 13 éves korom környékén tört rám, azóta tudom kifejezetten, hogy márpedig én így születtem.

Nem fogtam ezt fel egyébként soha tragikusan, szinte természetesnek vettem, mint ahogy azt is, hogy kívülről a "hetero" arcomat kellett mutatnom. Nem volt nehéz: egy kicsit sportos, vékonyabb alkatú srác vagyok, ráadásul a külső jegyeimet tekintve is mindenképpen férfias és szerintem helyes is (nem felvágásból, ez a magamról alkotott képem).

A dolog azonban egyre inkább kezd feszítővé válni. Az, hogy a családi vacsorák során a "Van már barátnőd?" kérdést rendszeresen egy poénnal kell elütnöm, egyre inkább kellemetlenebb. Lassan abba a korba érek, ahol már sok rokonom házasodott, szóval nálam is számítanak legalább arra, hogy egyszer egy gyönyörű leányzóval fogok beállítani. Én tudom, hogy ez nem fog megtörténni, ők még nem. Fogalmam sincs, hogy a konzervatív nagyszülők egy ilyen hírt hogy fogadnának, majd egyszer kiderül.

De nem is a fenti kérdéskör kezd égetővé válni, hanem a magány. Az Internet sokat segít, látom a hozzám hasonlók írásait, betekintést kapok az ő érzéseikbe és egy kicsit az életükbe is. Azonban úgy érzem, hogy senkivel nem tudok beszélgetni erről a "nyomásról", amit érzek. Ahol élek, hát nem egy Budapest, azért elég nagy város (TOP 10-ben helye van), itt azonban nincsenek Pride-ok és elég kevés annak az esélye, hogy valahol szivárvány színű zászlóra bukkanjunk. Nem sokat járkálok a városban, de egyszer nem sikerült két férfit kézen fogva látnom. Úgy érzem, itt "vidéken" nincs helye az efféle dolgoknak.

Szóval hát egyre többször gondolok arra, hogy mennyit segítene (vagy akár rontana) a helyzetemen az, ha tudatnám a környezetemmel a dolgot. A jelenlegi álláspontom az, hogy csak azután, miután találok párt magamnak, akiért lenne értelme mindezt megtenni. De a dolgok nem mindig működnek úgy, ahogy megálmodjuk őket...

Nehéz ez. Egy blogon láttam, hogy a melegeknek "személyesen" (azaz spontán) párt találni mennyire nehéz. Ezt pontosan érzem magam is. Mennyi helyes "pasit" láttam már a buszon/utcán/suliban... De ha esetleg kialakulna valami szemkontaktus, és odamennék hozzá finomam kitapogatva azt, hogy mely oldalhoz tartozik, nem biztos, hogy nem vágna úgy pofán, hogy a fal adná a másikat.

Szóval van még egy évem itt vidéken, míg az egyetem miatt Bp.-re nem kerülök. Sokat fogok gondolkodni a fentieken addig az biztos.