2019. június 19., szerda

Gyorskeresés

Mit csinálok rosszul?

Írta: | Kulcsszavak: az élet . itthon

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Van úgy, hogy az embernek nem jönnek össze a dolgok. Most, hogy Magyarországon vagyok próbálok a jó dolgokra koncentrálni, de az élet ilyenkor is halad.

Szerencsére a TB dolog elintézve, hajam befestve és levágva, az Axával még szívok - 2 és fél órája ígértek egy visszahívást, mivel 24 óra helyett 48 óra alatt sem reagáltak, ezért hívtam őket - egyelőre ülöka telefon mellett, mást nem tehetek....Mindegy, megoldódik, remélem.

Többen már tudjátok, nem jó hírekkel jöttem haza a szabadságomra, sajnos. Közben kiderült, hogy a megrendelt olimpiai jegyeket sem fogjuk megkapni, így jártunk, több megrendelést fogadtak be, mint amennyi jegyük volt. Szóval Anglia sem tökéletes ( csak általában alapvetően nem rossz:) ). :U :U

Aztán itt volt kb. 3 pályázat is, igaz, hogy az egyiken az első 10-be jutottam az ötletemmel, de nem azzal, amire büszke voltam,aztán ott volt az optikmedes műtét-névadó, amelyen szerintem nagyon jó szlogennel pályáztam(közel sem lehetetlen), aztán még az első 80ban sincs benne , és itt van ez a reklámpályázat is, amelyben úgy érzem kedvesemnek nem hogy hoznám a szavazatomat, hanem inkább viszem.

Ez van, biztosan velem van a gond másra nem tudok már gondolni , hiszen úgy érzem max erőbedobással küzdök , mégis kevés, úgyhogy változtatok.

Aztán vagy sikerül valami, vagy nem, semmi sincs véletlenül.

Hozzászólások

(#1) Alexios


Alexios
(PH! kedvence)

az a baj az ilyen pályázatokkal, hogy mindig lesznek csalók sajnos.. az optikmedesnél azért elég jól látszott az mekkroa különbség volt az első három helyezett közt, egyszerűen teljesen irreális volt. Én az ilyen minnél többen szavaznak pályázatokra nem is jelentkezek már, úgy is lesznek olyanok akiknek valahogy mindig irreálisan több szavazatuk lesz..

(#2) tildy válasza Alexios (#1) üzenetére


tildy
(PH! nagyúr)

Teljesen igaz. De azért az ember mindig reménykedik, hogy a jó ötlet győz a hülyeség ellen. Tényleg olyan ötletek voltak, hajmeresztő, pedig lehetne ezeket a szavazásokat akár jól is működtetni, de nem .

"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain

(#3) gaborbol


gaborbol
(őstag)

Nem keves az es nem is ertelmetlen csak szerintem turelmetlen vagy, talan tul sokat varsz magadtol, tul gyorsan.

Menni fog az, aki kitarto-celtudatos mindig celba er.

Ezek a palyazat-szavazat dolog, ha nincs is megbundazva, akkor ugyis az nyer akinek tobb ismerose van, ez mar csak igy megy.

A munka meg vagy megmarad vagy nem. Ha esetleg nem abbol, uj lehetoseg szulethet.
Most mar van kinti referenciad, konnyebb lesz melot talalni akar jobbat is.

Kijottem ide, minden szuper, 8 honap mulva elkezdett doglodni a ceg, majd egyik penteki reggel minden elojel nelkul kirugtak 5 embert.

Mindenki beszart, mi lesz, ki lesz a kovetkezo, csak ne ot mert ... En meg szepen kinyitottam a hirdeteseket.
3 het mulva mashol meloztam; sokkal konnyebb melo, lazabb a kornyezet, a fonokok-munkatarsak eszmeletlen rendesek, es + 40% nagyobb fizets, tobb szabadsag.

[ Szerkesztve ]

(#4) tildy válasza gaborbol (#3) üzenetére


tildy
(PH! nagyúr)

Jól látod ezt a türelmetlenség dolgot. Mellé jön még a bizonytalanság- ki megy, ki marad- és ezek így azért együtt cincáljákaz agyam. Ráadásul most nem is vagyok otthon, filózom, hogy érdemes-e addig is jeletkeznem valahova is , amíg nem vagyok normálisan elérhető (UK) mobilon.

"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain

(#5) gaborbol válasza tildy (#4) üzenetére


gaborbol
(őstag)

Ez mindig benne van a pakliba.
En azert szetkuldenem a CV-t, mert ahogy a mondas tartja: remeld a legjobbat, de keszulj a legrosszabbra.

Nem tudom, hogy vagy elengedve anyagilag, ha annyira nem, akkor meg plazne kuld szet, legrosszabb esetben te mondasz nemet.

[ Szerkesztve ]

(#6) Esmein


Esmein
(PH! nagyúr)

Igazsag szerint nem erdekel, hogy nyerek-e vagy sem. 4 nap Internet/szamitogep/munka nelkul nekem egy ongyilkossaggal erne fel. Az szamit, hogy nekiultem, meg mertem probalni, van akinek tetszett. Oszinten, ha minden percert, amit eddig dolgoztam a projektjeimen, megkapnam a fizetest, nem Varsoba mennek, hanem minden heten mashova.

Csak azert csinalom, mert hiszek benne, hogy a masik vegen a f*szlézernek egyenesen no a fu. Nem mert jol szorakozom. Aki mindig jol erzi magat azzal amit csinal, es soha nem kell hosszabbat lepnie, mint amennyit enged a gatya, az nem fog semmi kiemelkedot elerni, punktum. Egyeseknek opcio egy kenyelmes elet. Nekem nem, es megfertoztelek vele. Ez lehet a baj.

u.i.: Faj a nyakam mint a kurvaelet. Alig hasznalt nathaval egyutt jokai bablevesre cserelnem.

"I no longer want to declare war on Hungary. It would be like waging war on a mental institution." - Jeremy Clarkson

(#7) tildy válasza Esmein (#6) üzenetére


tildy
(PH! nagyúr)

Ez nem baj :U ;)

"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain

(#8) tildy válasza Esmein (#6) üzenetére


tildy
(PH! nagyúr)

Szegény, mi lesz veled a fesztiválon amúgy.....

"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain

(#9) tildy válasza Esmein (#6) üzenetére


tildy
(PH! nagyúr)

Jókai bableves...
Hogy csülköt ott hol kapsz, na azt ne kérdezd, mert nem tudom:D

"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.