Jónéhány évvel ezelőtt, a budai hegyekben, cégünk marketing tevékenységével kapcsolatos egész napos meetingen vettem részt. A tanácsadó vállalkozás már menőnek számított, melyet jól tükrözött a szép épületből elénk táruló fantasztikus kilátás, az ízlésesen berendezett iroda és modern informatikai rendszer, valamint - a megszokott PC-kel és kábelkötegekkel ellentétben - az almás számítógépek jelenléte. Megbeszélésünk szerves részét képezte egy új nyilvántartó rendszer megismerése, amelynek bevezetését terveztük gőzerővel. Nos, nem 100%, de érdemben ekkor és itt találkoztam először Macintosh géppel.

Leraktak elém egy - akkori szemmel - meglehetősen piciny, fehér laptopot, amelyen a demó program futott. Mivel már akkor sem voltam kezdő a számítástechnika világában, nem gondoltam, hogy kifog rajtam, de majdnem így lett. Azon túl, hogy - jól megszokott Windows-os rendszeremhez képest - szinte minden másként működött, egy nyamvadt @ jelet sem bírtam beütni, nem beszélve, hogy billentyűzettel egy teljesen hétköznapi szöveges fájl megnyitása is kihívásnak bizonyult. Szerencsémre a kapcsolattartó munkatárs rögtön a segítségemre sietett, így a tesztelés különösebb fennakadás nélkül folytatódhatott.

Maga a készülék piszkosul tetszett. A szuper könnyű, ultra hordozható és sok-sok akkuidővel rendelkező masina, elég jól jött volna a mindennapokban, azonban a rendszer nem különösebben győzött meg. Túlontúl idegennek hatott.

Következő találkozásom az almás hardverekkel egy kis kocka alakú Mac képében érkezett, amely már akkor sem volt fiatal szerkezet, ellenben - hordozható társához hasonlóan - iszonyatosan jól nézett ki és szinte tökéletesen hangtalanul tette a dolgát. Tehát irodai környezetben, átlagos adminisztratív feladatok elvégzéséhez, pompás kis gépnek bizonyult. Ez nem volt más, mint a Power Mac G4 Cube.

Emlékeim szerint a kezdeti rajongás ekkor kezdődött a márka irányába. Bár az idegen rendszer még ekkor sem lett a szívem csücske, értelem szerűen az újdonság varázsával hatott. Oké, mentségemre szóljon, hogy jobban megismerni sem volt időm, így a rendszer még váratott magára, ugyanakkor a hardver egyértelműen a bejövős kategóriába került.

Telt-múlt az idő, továbbra is Windows volt a rendszer, továbbra is vastag, ormótlan laptopokkal mászkáltam, továbbra is konnektorról-konnektorra vándoroltam és továbbra is a ventilátor hangját hallgattam zenei aláfestésként, amikor a gépem előtt ültem.

Éjszakánként rengeteget dolgoztunk egy barátommal közösen az ő irodájában. Sokszor kitárgyaltuk az éppen aktuális csúcs számítógép konfigurációkat, a rendszer hibáit, hogy milyen gépet kellene vennünk, stb. Tehát, ahhoz képest, hogy nem ezzel foglalkoztunk - de határozottan érdekelt a téma - meglehetősen képben voltunk.

Egyik este mikor lepakoltam az asztalra, megláttam egy kis fehér négyzetes dobozt, alma jellel a tetején. Rögtön tudtam hogy mi az, bár méretéből adódóan nem sok reményt fűztem hozzá, ettől függetlenül érdekelt a ketyere, tehát azonnal ki akartam próbálni. Tesztelni hogy muzsikál, milyen teljesítmény leadására képes, mit tud a mindennapi rutin során, stb. Sajnos azt kellett mondjam, nem sok mindent. Vagyis szinte valamennyi dologra elegendőnek bizonyult, de mégsem adott felhasználói élményt.

Hogy kiderüljön miért, kicsit vissza kell kanyarodjak a Windows-hoz… A Windows-os rendszerek ritkán érkeznek komplett összeállításban, jellemzően külön vesszük a hardvert és külön a szoftvert. Tehát adott egy valamilyen gép, amelyet összekötünk egy akármilyen monitorral, beviteli eszközökkel, feltelepítjük az operációs rendszert és kész. Használjuk.

Ezzel szemben az OS X ritkán érkezik magában, szinte kivétel nélkül a hardverrel együtt kapjuk (leszámítva az újabb verziók megjelenését), tehát sok dolgunk nincs, telepítgetni - legalábbis - nem nagyon kell. A hardver amely a rendszerrel érkezik, minőségi, formatervezett és szép. Vagyis, kellemes érzés az Alma logóval ellátott készülékre pillantani.

Ehhez képest mi ötvöztük a kettőt. Az OS X a saját központi egységéről futott, a megjelenítést viszont egy 19 colos Samsung kijelzővel oldottuk meg, egér és billentyűzet pedig az lett csatlakoztatva, ami éppen kéznél volt.

Nem kicsit meglepődtem, mert szerencsétlen OS X kimondottan rondán nézett ki. Az egész felület kissé homályosnak tűnt, a szöveg pedig elmosódva, nehezen olvashatóan jelent meg. Nem erre emlékeztem, de aztán kiderült mi okozza a problémát… Az ok, alacsony PPI. Mármint a monitoré.

Mi az a PPI?

Azt mindenki tudja, minél nagyobb a felbontás, annál több részlet jelenik meg, tehát szebb lesz a kép. A PPI ennek a mértékegysége. Megmutatja, hogy adott területen belül (négyzethüvelykenként) hány képpontot találunk, ami a képpontok sűrűsége lesz. Angolul pixels per inch, azaz PPI.

Vegyük a 19 colos kijelzőnket, amelynek 1440x900-as felbontása 89.37 PPI-t eredményezett. Mivel a Windows egész másként rajzolja ki a tartalmat, ez az érték teljesen megszokott, gyakorlatilag átlagos szemnek bőven elegendő. Azonban az OS X jóval magasabb PPI-t kívánt és ez a monitorra kivetített tartalom kritikán aluli megjelenését eredményezte. Példaként a nagyobbik (tehát még nem retina) MacBook Air kijelzőjét említeném, amely 13 colon, 1440x900-as felbontáson, 130.62 PPI. Ez jóval magasabb érték, mint a fent említett Samsung monitoré. (PPI kalkulátor)

Tehát a Mac Mini nem varázsolt el, annak ellenére, hogy minden nagyon szépen és gördülékenyen futott rajta.

Nem sokkal később a Mac Mini-t egy MacBook Air tesztvezetés követte. Ezzel már jóval nagyobb élmény volt bármit is csinálni. Az SSD-nek köszönhetően a rendszer fürge és pattogós volt, a felület tényleg szépen nézett ki nem beszélve a szenzációs akkuidőről. Csak nem 6 órát elment egyetlen feltöltéssel! Ez hatalmas előrelépés volt ahhoz a másfél-két órához képest, amennyit az akkori gépem tudott.

Mivel sokat jöttem-mentem és az asztali gép mellé kellett egy könnyű, hordozható notebook, sokat nem kellett győzködnöm magam, hogy a 13 colos MacBook Air lesz a társam útközben, így hát belevágtam.

Utólag azt gondolom nem bántam meg, bár az elején akadt probléma bőven.

Egyrészt Windows-ról érkezvén rettenetesen hiányzott az Office. Habár volt Office for Mac, de messze nem úgy működött, ahogy én azt elvártam volna, ráadásul magyar nyelven sem volt elérhető, tehát kénytelen voltam a Libre Office-t telepíteni. Nem rossz a Libre Office, de céges környezetben ahol mindenki a Microsoft termékét használja, gyakran nem állta meg a helyét, valamint kompatibilitási problémák is előjöttek. Ott volt ugyan az iWork csomag, de annak használata - az MS Office-szal párhuzamosan - teljesen esélytelennek bizonyult. Mentőövként azóta szerencsére megérkezett az új Office for Mac, amelyet Office 365 előfizetőként azonnal fel is tettem. A két platform közötti átjárás - ha nem is tökéletesen - de megoldódott. Hogy miért nem tökéletesen? Mert az Office hiába lett újraírva, kicsit csak döcögött Mac-en és eleinte rengeteg - a munkát tényleg megnehezítő - problémába futottam bele. Ilyen a cellák elcsúszása, a retina lag, vagy Excelben (nem retina kijelzőn), a fontok elmosódása, stb. Azonban idővel ezek java része javítva lett, szóval mostanra képes vagyok csaknem ugyanazon hatékonysággal dolgozni Office fájlokkal is, mint régen Windows-on.

A másik nagy gondot a Corel Draw - Corel Photo-Paint páros hiánya jelentette. Ez ugyanis egyáltalán nem volt elérhető Mac-re. Az App Store keresője a Pixelmator nevű alkalmazást is kidobta, amely ugyan nem vektoros programként kellette magát, de rendelkezett ilyen funkciókkal. A pozitív visszajelzések elolvasását követően nem sokáig hezitáltam, rögtön megvásároltam. Az app néhány eurós árához mérten hatalmas tudással bírt, használatát gyorsan és könnyedén megtanultam, szóval rettentő kezes társam lett alkalmi grafikák elkészítésében.

Mivel a vektoros grafika csak részben oldódott meg, tovább keresgéltem… Az Adobe Illustrator szóba sem jöhetett, azonban gyakran belebotlottam egy Sketch nevű Mac-es alkalmazásba. Számtalan YouTube videó és review megtekintését követően végül ezt is megvásároltam, majd elkezdtem használni, de nem lett a szívem csücske. Persze nem volt rossz, de a Corel Draw X3 messze túlszárnyalta. Az valahogy jóval egyszerűbben és pontosabban végrehajtotta mindazt, amit szerettem volna megvalósítani. Igen, simán lehet, hogy csak az évek rutinja miatt éreztem így, nem tudom. Mindegy is. Célnak többé-kevésbé megfelelt, ha kellett valami egyszerűbb vektoros grafika, nem estem kétségbe. Immáron volt mivel elkészítenem.

A harmadik szoftveres problémát egy kétpaneles fájlkezelő megtalálása okozta. Aki ismeri a Total Commander-t, annak nem kell mondanom, hogy mennyire megkönnyíti az ember életét és milyen szinten hozzá lehet szokni, tehát nem volt egyszerű a feladat. Olvasgattam, nézelődtem, egyet-kettőt ki is próbáltam, de valahogy nem találtam igazán jó TC alternatívát. Végül mivel magyar fejlesztés, valóban okos és a rendszerbe is gyönyörűen integrálódik, a Forklift mellett döntöttem. Szinte mindent tud amit elvártam tőle, így azóta is ezt használom elsődleges fájlkezelőként. Sajnos a Dropbox integráció még nem valósult meg és vannak apróbb hibái, de ennek ellenére ez az egyik legjobb a mezőnyben.

Windows alatt mp3 zenék lejátszásához nagy kedvencem volt a Winamp. Ezzel gondolom nem vagyok egyedül… Mivel már jó ideje szépen tag-gelt, albumokba rendezett és borítóval ellátott zenegyűjteménnyel rendelkeztem, az iTunes-ra áttérés különösebb fennakadás nélkül lezajlott. Azonban hiába a szórakoztatásra kihegyezett felület, valahogy mégsem feküdt a használata. Túlontúl lomhának, nehézkesnek bizonyult, azonban a hangminőség a régi rendszerhez képest, messze sokkal jobbnak tűnt. Gondolom ebben a Mac hardvere is közrejátszott, ezért leteszteltem a hangzást. Ugyanazon hangrendszeren Windows alatt az iTunes-t hallgatva is jobb eredményeket tapasztaltam, tehát ilyen téren pozitívan érintett a váltás, ennek ellenére továbbra sem állt kézre. Keresgéltem, keresgéltem, majd viszonylag hamar (az App Store-ban is) rátaláltam a Vox nevű lejátszó alkalmazásra. Hellyel-közzel emlékeztetett a Winampra (gyorsbillentyűk és testreszabhatóság), az ájtyúnsznál is fürgébbnek tűnt, jóval többféle zenei formátumot támogatott, szóval ha nem is tökéletes, de méltó utódja lett szeretett Winampomnak. Akadtak azonban hiányosságai. Ezek közül leginkább idegesítő apróság, hogy nem görgeti a lejátszási listát, tehát nem látom mi lesz a következő track. Ezt a Winamp alapra tudta, illetve azt is, hogy hol hagytam abba a listát. Ez utóbbi néha működik, néha pedig nem, de mentségére szóljon, hogy ha teljes albumot hallgattam, majd kilépek az alkalmazásból, még az iTunes sem jegyzi meg hol tartott. Hát ennyit a zenéről.

Következő és egyben legegyszerűbb megoldandó feladat a filmek lejátszása. Ezt egy gyors huszárvágással elintéztem. VLC telepít, problem solved.

Levelezés. Nem elhanyagolható tényező, még akkor sem, ha az ember csak otthoni használatra állít be egy gépet, nem hogy munkaeszköz esetén. A kezdeti Windows-os időkben volt az Outlook Express, majd tudatosabb és magasabb igényeket támasztó felhasználóként Thunderbird-re váltottam. Annak aki ismeri, a programot nem kell bemutatni. Aki viszont még esetleg nem hallott volna róla, annak (fél mondatban) leírom, hogy az egyik legjobb levelező kliens a piacon, ingyenes és multi platform. Tehát Mac-re is elérhető. Rögvest telepítettem, mindent beállítottam ahogy megszoktam és használtam. Azonban csak egy darabig, mert a gyári Mail alkalmazás, a rendszerbe beépülve lényegesen kezesebbnek bizonyult, a felhasználói felület is optimálisabban jelent meg és ugyanúgy boldogult a Gmail, POP3 fiókkal, mint a TB. Tehát levelezésre szükségtelennek bizonyult harmadik fél által készített alkalmazást telepítenem, a gyári 100%-ban bevált.

A böngésző is érdekes történet… Nem azért, mert különösebben kalandos lett volna, mint inkább azért, mert tősgyökeres Firefox felhasználóként mennyire könnyedén átálltam a rendszer gyári alkalmazására, a Safari-ra. Eleinte kissé szokatlannak bizonyult a működése, de hamar átkapcsoltam. Főleg, mivel akkorra már iPhone-om is volt és a két eszköz között szépen szinkronban tartotta a könyvjelzőimet, jelszavaimat, előzményeket, stb. Persze, a Firefox lényegesen testre szabhatóbb mint a Safari, de őszintén szólva az AdBlock Plus-t leszámítva nem nagyon használtam kiegészítőket, tehát ez az igény nem tűnt különösebben fontosnak. Azóta is a Safari az elsődleges böngető a Mac-emen…

Fényképeket Windows-on mappákban tároltam. Persze nem rendetlenül, hanem eseményenként almappákba csoportosítva. Aztán jött a Mac és az iPhoto. Amennyire bonyolultnak látszott elsőre, a gyakorlatban olyan egyszerű volt a használata. Telefonnal lőttem egy képet, az szépen leszinkronizálódott a Mac-emre, ahol kedvemre rendezgethettem és szerkeszthettem. Később megérkezett a Fotók alkalmazás, ami még egyszerűbbé tette mindezt. Mostanra minden képemet az alkalmazás és a hozzá 0,99€-ért előfizetett 50GB-os felhő tárolja, szinkronizálja az eszközeim között. Eddig - szerencsére - hiba nélkül. Kényelmes, egyszerű, működik.

Letöltés. Vagyis JDownloader. Mivel van belőle Mac-es változat, így sok dolgom nem akadt, csak telepítettem és kész. Azóta is teszi a dolgát szépen, akár csak a Windows-os megfelelője.

µTorrent dettó. OS X-re kiadott változat letölt, telepítő elindít, használ. Mindent tud, mint amit eddig megszoktam, leszámítva, hogy a felület kicsit eltérő, de nem vészesen, következésképpen minden ment tovább a régiben.

Skype, Viber, Messenger kliens szintén felkerült, tehát a rendszer készen állt a kommunikációra is. Yosemite óta a beépített üzenetkezelő alkalmazás egyébként szinkronban működik a telefonom üzeneteivel, tehát SMS-t is küldhetek a gépemről, valamint a Face Time segítségével akár hívást is kezdeményezhetek-fogadhatok. Ez utóbbi két tétel rettentő kényelmessé teszi a rendszer használatát, hovatovább rém praktikus, ha sokat SMS-ezek valakivel.

Dióhéjban ennyit a telepített programokról. Vagyis App-ekről, (Mac-re App-eket töltünk le és nem programokat telepítünk), elnézést a nyelvbotlásért!

Piciny MacBook Air-em egész jól tette a dolgát, azonban sokszor kevésnek bizonyult még akkor is, amikor csak netezgettem, vagy táblázatokkal ügyködtem. Például a Facebook hírfolyam simán leterhelte a gépet… Akadozás, szaggatás rendszeresen előfordult, szóval úgy döntöttem, eladom és beruházok egy 13 colos, retinás MacBook Pro-ba.

Amikor megkaptam, azonnal lenyűgözött. A retinás kijelző egészen fantasztikus, az óriási felbontás hihetetlen élményt adott a hagyományos megjelenítőkhöz képest. Nincsenek pixelek, minden tű éles, minden gyönyörű. Önmagában ez is elég ok az upgrade-re, de természetesen a teljesítmény is megnőtt. Dupla mennyiségű RAM, kétszer akkora tárterület és combosabb processzor, ami - közel két év után - még ma is megállja a helyét.

Mindent összevetve adott volt a gép, ami a napi munkámra elegendőnek bizonyult, így asztali gépemet egyik munkatársamra hagytam. (i5-2500K, 8GB RAM, 250GB SATA6 SSD, GTX460, 2x FHD kijelző)

Múltak a napok, retinás gépem szépen tette a dolgát, azonban hiába a fantasztikus kijelző, csak kényelmetlenné vált egész nap 13 col felett görnyedni, így tehát elkezdtem külső megjelenítőket keresgélni. Mázlimra Handrás éppen ekkor tesztelte az LG 34”-es ultraszéles kijelzőjét, ami a Thunderbolt csatlakozójával tökéletesnek tűnt a gépemhez. Fel is rongyoltam Budapestre az Árkádba, ahol az iStyle-ban megtekinthettem a szélesvásznú óriást. Konkrétan azonnal beleszerettem, így rögvest megrendeltem. Potom 280.000 Ft-ot szurkoltam le érte, ami baromi sok pénz volt, de örömmel fizettem ki, mert időközben félreraktam az árát.

Hogy miért örömmel? Nos… Ez egy külön történet, de pár szóban kitérek rá.

A vásárlás előtt 2 évvel még dohányoztam. Mivel ez egy rettentő egészségtelen szokás, nem beszélve arról, hogy iszonyatos pénzbe kerül, így egyik napról a másikra letettem a cigit. Ebből kifolyólag egy csomó felesleges pénzem lett, amit nem az egészségem megkárosítására költöttem, hanem a zsebemben maradt. Nos, ezt a pénzt apró formájában, minden nap beledobáltam egy 5 literes Unicum-os üvegbe. Két éven keresztül. Minden nap. Mikor tele lett, kiöntöttem, megszámoltam és elvittem a bankba. Pontosan 256.000 Ft-ot kaptam érte ropogós papír bankjegyekben. Mivel ennyi pénzt nem költöttem cigire, így azt gondoltam, bármi hasznosat veszek belőle, tutira megérdemlem.

Tehát meg is rendeltem az említett monitort. Mikor meghozták és először összeraktam, teljesen lenyűgözött. A képe gyönyörű volt, hibátlanul csatlakozott a gépemhez és egyszerűen óriási élményt adott, bármit is csináltam éppen rajta.

Azonban az új monitorral együtt jött az első komolyabb gond is, melyre megoldást nem kis munka és nem kevés pénz kifizetése árán találtam. Ez a probléma pedig nem volt más, mint a kurzor lag.

Előző bejegyzésemben írtam róla, szóval itt elolvashatod a teljes sztorit: Mac és az egér

Hja, alma jel ide, alma jel oda, amint az kiderült, az Apple termékekkel is akadtak problémák. Főleg, mióta megjelent az OS X 10.10 Yosemite. Ahogy feltelepült, úgy szaporodtak meg a gondok is, melyek jó része javítva lett az El Capitan érkezésével, ugyanakkor kaptunk egy halom másikat. Persze nem őrülten nagy hibákra gondolok, inkább csak apróságokra, azonban ezektől az apróságoktól frankón egy perc alatt felment bennem a pumpa. Tehát Mac-et használni sem leányálom…

Ezek után joggal kérdezheti bárki, hogy mi a bánatért váltottam Mac-re, hiszen azon túl, hogy egy vagyonba kerül (PC-hez képest), szinte csak kompromisszumokkal használható.

Nos. Egyrészt a hardver gyönyörű. Ezen nem sok magyarázni való van, elég ránézni bármilyen almás eszközre. Egyszerűen szép.

Másrészt az operációs rendszer (OS X) szerves része az Apple ökoszisztémának, ezáltal minden-mindennel együttműködik, kompatibilis, kapcsolódik, stb., ez pedig kényelmes, gördülékeny használatot eredményez.

Harmadrészt a rendszer tele van olyan apró, a napi rutint megkönnyítő megoldásokkal, amelyeket nehéz lenne hátrahagyni. Ilyen például a Space billentyűvel szinte bármilyen fájlba történő betekintés, a különböző felvehető fiókok és hozzájuk kapcsolódó értesítések megjelenítése, az alkalmazások áthúzásos telepítése, stb.

Még nem esett szó az akkuidőről és a működési zajokról. Előbbi fergeteges, simán elmegyek egy egész napra töltő nélkül, működés közbeni zajról pedig konkrétan nem tudok beszámolni. Oké, átlagos terhelésről beszélek, nem arról, amikor videót konvertálok és 100%-on teker a processzor - ámbár olyankor sem vészes a ventilátor hangja - szóval éjjel, teljes csendben, böngészés közben a gép nem zavar, mert meg sem nyikkan. Ez azért valljuk be őszintén, nem kis előny…

Mindezeken kívül az a nagy helyzet, hogy az OS X sokkal jobban tetszik, mint a Windows bármelyik verziójának felülete. Ránézésre letisztultabb, összeszedettebb és átgondoltabb, mint a Windows 8-10 páros. Azokból nekem hiányzik a harmónia, bár a Windows 7 egyébként egységesebb képet mutat, csak sajnos már kissé ódivatúnak hat. Persze mindez csak egyéni ízlés kérdése, de én így látom, így érzem.

Apropó Windows 7…

Bevallom őszintén, néha hiányzik. Amíg használtam - jelentéktelen apróságokat leszámítva - különösebb gondom nem volt vele. Munkára a legjobb, ésszel használva atom stabil, tehát ha céges felhasználásról van szó, a mai napig ezt telepítjük.

Na de kanyarodjunk vissza az Apple termékekhez, mégpedig ahhoz a részéhez, hogy mivel magyarázom a számottevően drágább hardvert, a sok kompromisszumot, bosszantó apróságokat és egér mizériát…

A Mac első sorban egy cool cucc. Gyönyörű, vékony, elegáns, öröm ránézni és megérinteni, illetve mivel egyelőre nem túl elterjedt, ez még inkább vonzóvá teszi. Non plus ultraként pedig, rohadtul menő a világító alma a tetején.

Lehet magyarázni mindenféle logikus érvet felhasználva, de azok egyike sem lesz olyan meggyőző mint ezek, amelyek az érzékszervekre hatnak.

Csak hát baromi drága.

Persze ezzel is lehetne vitatkozni, hogy mit kapunk mellé (egy halom hasznos alkalmazást), milyen minőségű a hardver, stb., de akkor is iszonyat pénzbe kerül. (mondom ezt én, aki minden vackot megvesz, csak rendesen használni tudja)

Nemrég úgy terveztem lecserélem és veszek egy komolyabb, dedikált VGA-val szerelt, 4-magos gépet, de elvetettem, mert 900 ezer alatt nem nagyon állna meg, annyit pedig nekem nem ér meg. Főleg úgy nem, hogy a teljesítményadatokat összehasonlítottam más hardverekkel, amelyek a piacon jelenleg elérhetőek.

Az Apple egyre inkább divatcéggé kezd válni, ami annyira nem jön be. Nagyon sok dolgot beáldoznak a dizájn oltáráán és ez gyakran a minőség és használhatóság rovására megy. Professzionális felhasználóként (ezalatt azt értem, hogy a gépemmel keresem a kenyerem, tehát nem mindegy, mennyire megbízható, hatékony, stabil, stb.) kevésbé érzem kiszolgálva magam.

Az, hogy szép és kúl, egyre kevésbé számít. Lényeges, persze, hiszen hazudnék ha nem venném számításba, ugyanakkor ami valójában fontos, az a hatékonyság és az eredmény. (Meg az, hogy a kurzor mindenféle trükkök nélkül, pontosan és kiszámítható módon kövesse az egeret.)

Tehát ha munkára kell a Mac, érdemes alaposan megfontolni a váltást. Mire használjuk, milyen programokat kell futtatnunk, kivel-milyen közös fájlokat szerkesztünk, mekkora teljesítményre lesz szükségünk, stb., szóval amit csak lehet, gondoljunk át és ezt követően adjuk vásárlásra a fejünket.

Most, hogy jól megszapultam Cupertino-s barátainkat és úgy tűnik, ellene vagyok az Apple termékeknek, azért elmondom, hogy semmi kedvem nincs visszaváltani. Valamennyi hibája ellenére nagyon megszerettem a rendszert és nem vágyom vissza PC-re. Ha össze is rakok egyet (ami egyébként tervben van), akkor az 99%-ban a játékok miatt lesz. Kijött a Star Wars Battlefront és a Battlefield 3-at is jó lenne 3440x1440-ben, 34 colon tolni. Ehhez viszont vajmi kevés bármelyik Mac. Legalábbis épeszű árban.

Dióhéjban ennyi lenne Mac-re váltásom története…