17 óra, nézett a nő az órájára. Megint egy órával tovább maradt bent, pedig senki sem fogja ezt megköszönni neki, a főnöke is már rég lelépett. De legalább nem otthon unatkozott az üres lakásban - gondolta.

Huszas évei végén járhatott, egész csinos nő lenne, ha egy kicsit foglalkozna is magával.
Ruhatárát már régen frissítette és fodrásznál sem volt már vagy két hónapja. Felvette a kabátját és eloltotta az asztali lámpát, elköszönt a takarítónőtől és elhagyta az üres irodát.
Mikor kilépett az utcára egy pillanatra megtorpant a hatalmas tömegtől, ami kint fogadta, vett egy nagy levegőt és elindult hazafelé a szokásos útvonalon.
Elment a nagy ódon épület előtt ahogy ezt minden nap megteszi. Az épület ajtaján egy kis táblát vett észre: "Dr. Frajd Zsigmond pszichiáter, párkapcsolati tanácsadó".
Ebben a pillanatban egy férfi lépett ki a hatalmas ajtón. A nő megnézte magának az alakot és arra gondolt milyen szánalomra méltó, hogy valakinek szakember kell a szerelmi életének rendbe tételéhez. Bezzeg neki semmi szüksége sincs efféle sarlatánok segítségére, hisz vele minden rendben van, eme gondolatát önkéntelenül is egy keserű félmosollyal nyugtázta. Kínos volt neki, hogy évek óta egyedülálló, de szerencsére ezt senki sem tudta róla.
Folytatta tovább útját a metró aluljáró felé.
Egy perc múlva észlelte, hogy az imént látott idegen kicsit lemaradva tőle, de a nyomában van. Feltűnésmentesen megpróbálta megfigyelni követőjét: magas, jó erőben lévő, huszas évei közepén járhatott. Ugyan már, biztos nem engem követ, csak ő is a metró felé igyekszik - gondolta a nő.
Elmélete próbára bocsájtása képen tett egy kis kitérőt és kerülőúton tette meg az utat a földalattihoz, legnagyobb meglepetésére a férfi követte őt a vargabetű után is.
Igen, most már biztos, hogy engem követ ez a fickó, de vajon miért?? Lehet, hogy egy őrült vagy valami kéjgyilkos… - futottak végig a nő fejében a borzasztóbbnál borzasztóbb lehetőségek. Felszállt a metróra, a tömegben biztonságban érezte magát, amíg emberek veszik körül addig nem lehet baj. A férfi követte a nőt a metrókocsira, ahol végig az egyre ijedtebb lányt méregette.

Szerencsére a metrókocsi két végében álltak, egymástól a lehető legmesszebb. Negyedik megálló, itt szállok le - gondolta a lány és gyors léptekkel hagyta el a metrószerelvényt.
Ezután pár percig hátra sem mert nézni, a lehető leggyorsabban igyekezett minél messzebbre jutni. Pár utcával később csak az egyre közeledő lépteket hallotta maga mögött, miközben elhűlve vette észre, hogy az utca ahol jár teljesen kihalt és sehol egy lélek.
Ősz lévén addigra már szürkülni kezdett. Még három sarok hazáig és végre biztonságban vagyok - biztatta magát a nő. Szívverése teljesen felgyorsult, légzése egyre szaporább lett, a léptek már közvetlen mögötte dobogtak. Kezét retiküljébe dugta és kotorászni kezdett benne.
A következő pillanatban egy kéz érintette meg a vállát, a nő hátrafordult és azt látta hogy a férfi a kezében tart valamit. Nem tudta megnézni mi lehet az pontosan, mert nem volt rajta a szemüvege, amit azért vett le mert az egész napos munka után nagyon megfájdult a szeme.
Ebben a pillanatban tudta tennie kell valamit és csak magára számíthat, senki sem segíthet neki. Végre megtalálta és elővette táskájából az ott lapuló paprika sprayt, mindig tudta hogy egyszer jó hasznát veszi. Szemen fújta a "támadóját" aki ettől megfutamodott, szeméhez kapta kezét és kiabálni kezdett. Ez nem volt elég a nőnek, hátralépett és ott rúgta meg a férfit, ahol az a legjobban fájhat neki.
Ez az egész jelenetsor egy szemvillanás alatt történt meg egyikük sem tudta igazán felfogni mi történik. A nő teljesen elvesztve lélekjelenlétét üvölteni kezdett: - Miért követtél te szemét, mit akarsz tőlem?? Meg akartál erőszakolni, vagy ki akartál rabolni?? Válaszolj már!!
A férfi csak nyöszörögni tudott, pár másodperc kellett hogy összeszedje magát és azt dadogja: - Én… én csak randira akartam hívni… mert nagyon tetszik nekem… nem akartam bántani..

A nő csak ekkor vette észre, hogy a férfi mit szorongat a kezében.
Egy szál vörös rózsa volt az…