2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Soha többet konzumer laptop, soha többet lenovo

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Tompika spórol. Az ötödik évét töltő laptopot szeretné lecserélni, és össze is rakott erre kicsit több,mint százezer forintot. Bement a nagy Budapest tetszőleges szalonjába, és megvette a pénzéből kikerülő legkomolyabb gépet. 2015 augusztusában.

A laptopot asztaliként használta, mellé tett monitort, hangfalat, egeret, billentyűzetet. Mégis kényelmesebb volt, mint egy asztali, mert hétvégenként hazavihette magával ama nagy Budapestről szerény kicsi falujába.

Tompika én vagyok, és nagyon mérges. A méltán fikázott lenovo z50-75-ből sikerült ugyanis bevásárolni. A notesz fogta magát, és belassult, de nagyon. Minden szuperül működik rajta, csak lassú, nagyon. Win újratelepítés megvolt, ramok és HDD tesztje megvolt, BIOS frissítés megvolt, de a laptop továbbra is rossz. Ez ráadásul csak olaj volt a tűzre, mert több okból is utálom a masinát.

-Takony hajlékonyságú vázszerkezet, ami a szélrózsa minden irányába szét készül folyni, ha az ember rossz helyen fogja meg.
-Hullasegg és túlszínezett képregény közé belőtt színekkel rendelkező fényes FHD kijelző, ami a legkisebb természetes fény hatására olvashatatlanná válik akármekkora fényerőn.
-Botrányos drivermentesség. Nincs chipset-driver, de még a CD meghajtó is beszüntette működését némelyik rendszerek alatt. És még ezer apró-cseprő probléma, ami a linuxhasználattal és elég jó angollal fűszerezett több, mint tíz éves PowerUser múltamat (22 vagyok) figyelembe véve hihetetlen, hogy mindegyik megoldása egy fél napot igényel.
-Szánni való touchpad. Annyira túlérzékeny, hogy a szabad szemmel nem látható részecskék is teljesen képesek megbolondítani. Újkorában is ilyen volt, néha egy kiadós törölgetés helyreteszi, néha meg megunom az egészet és letiltom a (tetszőleges hely vagy testtájék, esetleg testnedv)-be.

Kevés pontot soroltam fel, tudom, de ezek nekem pontosan elegendőnek bizonyultak eddig, hogy használhatatlanná nyilvánítsam a mindennapokban. Mintha a know-how kimaradt volna a gyártó mügül, ami a thinkpad szériákat ismerve lehetetlennek tűnik.

A fájó pont, hogy a szaros notebook akkor produkálja a hibát, amikor el akarom adni. Kinéztem az utódot egy használt de szép elitebook 8470 képében, és ez a kis szélkakas takonyhernyó beleköp a levesembe. Sőt! Nem hogy beleköp, de belefújja az orrát, és beletörli a cipőjét.

Ünnepélyesen fogadom tehát, hogy az alsó házból új notebookot soha, de soha többé nem választok, továbbá erről minden egyes ismerősömet eltántorítom és lebeszélem. Anti-Lenovo talán nem leszek, de csak a régi szériák miatt.

Vegyetek karácsonyra laptopot. Sz@rt is, hogy majd jól a hajatokra kenhessétek, olcsót is, és lehetőleg a tesco-ból, két rúd szalámi mellé.

UPDATE: 2017.12.25 A masina működőképes. A windows 8.1 feltelepítése után, a gyári lemezről feltéve a chipset drivert, a lassúság a merevlemeztől megszokott tempóra mérséklődött (értsd visszagyosult) és a rendellenes működés teljesen megszűnt. Gyorsan átkergettem rajta egy aida 64-et, HD sentinelt, memtest, et cetera, aztán megy a Hardverapróra. Ha egyszer elviszik... Soha többé :)

Hozzászólások

(#1) ncc1701


ncc1701
veterán

Vehettél volna ennyiért egy használt üzletit, Dell-HP-Lenovo vonalról.

(#2) Redneck


Redneck
veterán

Nem akarlak megbántani de 100k-ért mit vártál? Főleg HDD-vel... Ha használható új notebookot akar az ember, az nem ennyibe kerül. :N

[ Szerkesztve ]

Play Hard GO pr0! - A bugfix, a hiba véglegesítése a programban. http://steamcommunity.com/id/redneck026/

(#3) zarayg


zarayg
aktív tag

bármit, csak ne lenovot... vegyél inkább osanos sajátmárkás pink laptopot 60 ezerért, csak ne lenovot...

Telefonszámom: 36-30/935-51-87! || Szépen kérlek! Ha írok PM-et, akkor legyél hajlandó válaszolni rá! Köszönöm.

(#4) petya220 válasza Redneck (#2) üzenetére


petya220
senior tag

Azéééé....
Lenovo ThinkPad r61! :D
Semmi baj nincs vele.
t8100-es cpu, ssd, 4gb ram. és pörög a "kis" laptop :D Én nincs 100ezerben :P ;]

"Neked is pörög az agyad a szarokon, amíg a mosoly a szádra kanyarodik."

(#5) elithun


elithun
őstag

Százezerért már az is igen kimagasló, hogy eddig bekapcsolt. Nem tudom mit vártál.
Ha audit lehetne ennyiért kapni az is hasonló örömket tudna okozni.

Továbbá gyártót egészében megítélni a legalsóbb szegmensbe szánt termékük alapján nem szerencsés.

„Minden egyes tapasztalat közelebb visz a megértéshez.”

(#6) Alg


Alg
veterán

Tompika a power user múltjával és az angol tudásával elolvashatott volna pár tesztet, neadj'Isten rákérdezhetett volna itt a milyen notebookot vegyek topikban... :U

"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO

(#7) Redneck válasza petya220 (#4) üzenetére


Redneck
veterán

Új laptopról volt szó, szóval azt hiszem felesleges a szokásos "használt üzletit kell venni" lózungot puffogtatnunk.

Az egy dolog, hogy a tiéd még megy, de 10 éve 1489$ volt az MSRP-je, kicsit más kategória. Szerencséd van hogy neked még megfelel, de manapság már sok dolog kevés benne (nincs HDMI se USB 3.0, WLAN 54Mbit/s, 14 vagy 15 colos 4:3-mas kijelző). :P

Play Hard GO pr0! - A bugfix, a hiba véglegesítése a programban. http://steamcommunity.com/id/redneck026/

(#8) Sotho


Sotho
őstag

Ne a Levonó hanem az AMD oldalán keresd a drivert : [link] ;)

(#9) petya220 válasza Redneck (#7) üzenetére


petya220
senior tag

Új laptopról volt szó, szóval azt hiszem felesleges a szokásos "használt üzletit kell venni" lózungot puffogtatnunk. Én nem mondtam,hogy azt kell venni. :D

ha valamivel több kell, akkor ott az asztali gépem :D Programozásra használom egyébként, de linux alatt minden pacek :D ha meg windows kell akkor dual boot, és az is pörög.

[ Szerkesztve ]

"Neked is pörög az agyad a szarokon, amíg a mosoly a szádra kanyarodik."

(#10) Redneck válasza petya220 (#9) üzenetére


Redneck
veterán

Bocsi az a rész nem neked szólt, hanem mindenkinek. Bár a tulaj nem írta hogy újat akart mindenképp, de gyanítom. :U

TheLázs:
A helyedben raknék bele egy SSD-t mielőtt megőszülök, és ki is takarítanám, gondolom alapból nem túl komoly a hűtés. Driverek mehetnek a chipgyártók oldaláról, biztos találsz frissebbet, bár a Linuxhoz nem értek.

Play Hard GO pr0! - A bugfix, a hiba véglegesítése a programban. http://steamcommunity.com/id/redneck026/

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.