De figyeld meg, hogy kalács leszel. Ezzel a mondattal a kishúgom mindent kifejezett, amit az előző bejegyzésben összefoglalt érzelmi homokvihar nagyjából lefedett. Megérkeztem Budapesten az albérletbe, D már várt rám. Eltökélten mentem be, és mondtam el neki a bajaim vélt orvoslását, ami a kapcsolatunk megszüntetését jelentette - az én olvasatomban. Abban egyeztünk meg, hogy elmegyek otthonról, és este 9-re előállok egy kész válasszal, hogy kívánom-e tényleg befejezni vele.

Elmentem otthonról. Sétáltam egy jót, leültem a kedvenc parkomban gitározni egy kicsit. Gondolkozni nem akartam, csak távolabb kerülni a kérdéstől. Mint a vizsgaidőszakban. Aztán elmentem enni egy jót, mert az egész hétvégét gyomorgörccsel éltem nagynehezen túl, és emiatt igencsak ki voltam már éhezve valami jó kajára.

Mielőtt felálltam volna, és hazafelé vettem volna az irányt, elővettem a telefonomat. Este hét óra tájt elkezdtem írni egy listát a szakítás ellen és mellett. Csak azokról a dolgokról, amik minket érintenek, pontosabban amik rajta keresztül érintenek engem. Sok olyan pontja volt a listának ami merő piszkálódás, bár nem számítottam rá, hogy ez a lista elő fog kerülni. Gyülekeztek a pozitívumok és a negatívumok. Hideg fejjel, ridegen, érzelmeimet a farzsebbe pakolva, majd ráülve próbáltam a kérdéseimre választ találni.

Nehéz ezt úgy, hogy amúgy az érzelmeimre lennék kiváncsi. Előkerült a galéria, belőle a fényképek. Amikor egy pillanatot meg szerettem volna örökíteni, általában sunyiban fotóztam. Ennek megfelelően rémült D-s fényképekkel dunát lehet rekeszteni.

Hazaindultam. Még mindig semmi érzés. Nagyon furcsa. A szabadság igérete egy karnyújtásnyira. Mellette valami, ami visszatart, és nem tudom elhelyezni az érzelmeim között. Most nem. Még 15 lépcső. Ahogy fogyott a lépcső, úgy lettem egyre szikkadtabb, kérgesebb kifli. Aztán ahogy az ajtó kinyilt, bementem, és leültem a fotelembe. Elmondtam, hogy a véleményem nem változott. Ő szabadkozott. Mindent másképp csinál majd. Megváltozik. Nem lesz többé egyoldalú. Nem én leszek ezentul az, aki belelapátolja az összes erejét és energiáját a kapcsolatba. Ahogy átjártak ezek a gőzölgő szavak, egyre kalácsabb lettem, majd lassan a mazsolák is megjelentek.

Remélem, hogy nem penészedünk össze. Egyelőre jó kalácsnak lenni. Komfortosabb, mint a szottyos kifli. Bár még kiszáradhatok újra, az idő eldönti.