2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Jármű - jogi know-how

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok!

A tavalyi év során volt egy kisebb Simson Schwalbe fellángolásom. Azt a motort végül eladtam, és örültem, hogy megszabadultam tőle. Idén februárban viszont ismét elkapott a gépszíj.

Annyi a különbség a két eset között, hogy az új motor - szintén schwalbe - már nem töltött egészen három napot egészben nálam. Eltökélt szándékom volt, hogy csavarról csavarra felújítva helyezem ismét üzembe. A felújítás szépen halad, sajnos elég drága lesz, de legalább tartós.

A váz szinterezést kap, akár az idomok, és a blokkot motorszerelővel tetettem rendbe - ez utóbbi kiderült, hogy egy 40e km-t futott, bontatlan blokk volt, ami sajnos már elég rossz állapotban leledzett. A gyújtás cseréje megtörtént elektromosra, a kiegészítő apróságok beszerzése pedig még jelenleg is folyik.

A kérdés a következő: ezt az 1985ös gyártású, 50ccm hengerűűrtartalmú motort szeretném forgalomba helyeztetni, és a tulajdonomként bejegyeztetni. Ez a jelenlegi gumiszabályok miatt nem lenne muszáj, de mégis szeretném, hiszen a teljesítménye némileg meghaladja (szakadékban hátszéllel) az SMKP kategóriáét.

Ehhez a motorhoz nincs szürke forgalmi, és tudomásom szerint nem is volt forgalomba helyezve. Az eredeti tulajdonosát és a második tulajdonosát viszont elérem és tudok velük beszélni. Milyen lehetőségek állnak előttem? Lehetőleg fehér úton, akkor is, ha sok vele a járkálás és a szerencsétlenkedés. Ha nem megy, privátban szívesen fogadok szürke javaslatot is - bár nem tudom, merek-e ilyesmit vállalni, szerintem nem.

Hozzászólások

(#1) Lauda


Lauda
félisten

Szia!

Javaslom hivd fel a nemzeti kozlekedesi hatosagot, hogy igazitsanak utba.

Itt talalsz egy kis olvasnivalot, hogy kb mire szamits.

[ Szerkesztve ]

(#2) bitpork


bitpork
veterán
LOGOUT blog

Lauda jól mondja, az NKHnál fognak az aktuális szabályozásról naprakész infót adni neked.
Amivel megtoldanám, hogy legyen nálad egy magánemberek közötti adás-véteni szerződés a motor egyedi azonosítóját-it tartalmazó fajta.

https://hardverapro.hu/apro/audi_q7_hibrid_2016/hsz_1-50.html

(#3) ivana


ivana
Ármester

Nem éri meg ezzel vesződni, semmi értelme. Ha ennyire rendszámost akarsz vegyél MZ trophyt hasonló mint a schwalbe, nem sokkal drágább alapból rendszámos és értékesebb is ha rendbe hozod, meg használhatóbb is.
Rendszámos simsonhoz meg motorjogsi kell azt ugye tudod?

[ Szerkesztve ]

(#4) TheLázs válasza ivana (#3) üzenetére


TheLázs
csendes tag

B125.

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#5) buherton válasza TheLázs (#4) üzenetére


buherton
őstag

Ha nincsenek meg az eredeti papírjai, akkor kb esélytelen kategória. Egyáltalán volt rajta rendszám eredetileg?

tely, baly, fojó, mennyél, mingyárt, telyföl, tolyás, malyd, kapú, egyenlőre, ejsd, jáccani, ahoz, fúj, hüje, muszály, alat, álok, lasan, fojtatás, ál, fontós, költsön, eggyüt, lyob (jobb?), mek, mongyak, milyért - !!! Tanúlyunk már meghejjessen irni... !!!

(#6) TheLázs válasza buherton (#5) üzenetére


TheLázs
csendes tag

Hát éppen ez az. Soha nem volt rendszámozva, de kötelező lett volna, hiszen az erősebb változat. Hosszas kutakodás után kezdem végül úgy érezni, hogy széllel szemben pisilek.

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#7) Lauda válasza TheLázs (#6) üzenetére


Lauda
félisten

Megoszthatnad esetleg, hogy eddig mire jutottal. ;)

(#8) TheLázs válasza Lauda (#7) üzenetére


TheLázs
csendes tag

Build log is lesz. Fotókkal, csuda történetekkel. Meg a csúnya gonosz anyagiakkal. Marhadrága lesz, ahogy most állok. Nem lövöm le a poént.

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#9) ivana válasza TheLázs (#6) üzenetére


ivana
Ármester

Följebb vitték valamikor a 80-as években a segédmotor definícióját, a rendszámos simsonok rendszámát le lehetett adni, a legtöbben éltek is ezzel.

(#10) Eastman


Eastman
őstag

Szinterezés aszem pikkelyesen pattan le. Vázra talán jó, de a lemezfelületekre nem biztos.

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.