2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Vegyészmérnöki szak - 3. félév tapasztalatai

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Fizika Labor

A legérdekesebb tárgy volt a félévben, nagyon sok jelenség megtapasztalható. Könnyű összehozni az ötöst némi odafigyeléssel. Az oktatók többnyire kedvesek, sok jó tapasztalatot szereztem a tárgyból. Azzal, hogy mikorra veszed fel, nem befolyásolhatod, hogy kihez, minden gyakorlatot más és más tart.

A rossz oldala a rengeteg munka és szöszmötölés a beugrókkal és jegyzőkönyvekkel. Volt, hogy úgy kértek elemi elektrotechnikai ismereteket, hogy azt nem volt alkalmuk - nem volt rá eddig tárgyunk - megtanítani. Egyenáramú körök esetén ez még egyszerűbb volt, sok minden a középiskolában is előjött, de a váltóáramú köröknél nem tudtam, hogy mit várnak beugróban, ennek megfelelően ki is vághattak volna, ha nem jóindulatúak. Aztán a laboron megtanították, amit kértek volna beugróban. Ez kicsit nonszensz volt.

Sok Gauss-hibaszámítást kellett végezni, ezek megkerülhetetlen elemei a gyakorlatoknak, így javasolt a gyors elsajátítása félév elején. Van róla bevezető előadás, van a tárgyhonlapon is jó kis magyarázós anyag. Sok időt kell a tárgyra szánni, de könnyű szeretni a változatos és izgalmas program miatt. Érteni néha nehéz, amiből a labor menni fog, de ezt foghatom a fáradtságra is.

Fizikai Kémia II

A tárgy fontos, érthető. Az előadások must have a teljes megértéshez. A zárthelyi vészesebb, és ezen sajnos a gyakorlat sem segít. A kiadott, megoldás menetével együtt feltöltött példák megoldása nem sokat lendít előre, ezek voltak a félév során a leginkább kidobottnak felfogható óráim. Főleg, hogy nem igazán láttam, mit ír a gyakorlatvezető, mert a nyolcvan fős hosszú, de keskeny teremben csak hátul jutott hely. A feladatok két nap alatt megérthetők és megoldhatók, a gyakorlat így jóformán értelmetlen. Kérdezni legalább lehet valamit, ha nincs meg a teljes megértés.

A tárgyból azért ajánlott az előadáson való részvétel, mert normális jegyzet nincs. A nagy, 900 oldalas fizkém-bibliának beharangozott könyv a tételsorból van, hogy csak egy bekezdésnyi infót ad, de a vizsgán persze többet kérnek számon. Az előadással ez persze kiküszöbölhető. Ajánlott a figyelem. Mi a K134es teremben voltunk ahol is a tanszerek kiváló minőségét mutatja, hogy egyszer kishíján ráesett a tábla Szilágyi Tanárúrra, amikor leszakadt a helyéről.

Szóbeli a vizsga. Én kedves hozzáállással találkoztam, de azt mindenképp szem előtt kell tartani, hogy ha jó tételt is húzol, mindent tudni kell az anyagból. Ha bármely részén hiányosságba tenyerel a vizsgáztatód tudománytól és időtől szikkasztott kérges keze, Isten óvjon! Annyira nem vészes egyébként, de az értés itt is kulcsfontosságú.

Szerves Kémia I

A félév legfontosabb és leggonoszabb tárgya. Hasznos és fontos, hogy alaposan számon kérik, ugyanis kell, hogy mindent tudjunk hová tenni a negyedik félév során. Muszáj, hiszen a negyedik félév maga a szerves kémia. Laborban, tankönyvben, előadáson, mindenhol ömleni fog ránk. Ezt a következő félév méltó előszobájaként lehet felfogni.

A tárgy gyakorlati részén a zárthelyik tekintetében nagyon sok múlik. A zárthelyik pontszáma nem számít, csak az aláírásszerzés a lényeg. Viszont a jó gyakorlatvezető a vizsgára készüléshez is sokat segít.

A vizsgára én 13-14 napot készültem. Sokat. Kellett is. Rengeteg az anyag, alaposan kell ismerni. A vizsgáztatók közül általánosságban mindenki korrekt, de az anyag ismerete itt is elvárt. K. Józsi például jóformán mindenkit átenged, aki a tételcímben szereplő dolgokról mind tud mondani valamit. Ha látszik, hogy nem kerek még a tudás, akkor is megpróbál átrúgdosni. Hornyánszky tanár úr dettó. A rémhírek mint általában, most is felkészületlen tanulóktól származnak. Ezt nem lehet megúszni, segg kell hozzá, és fájni fog.

Matematika A3c

A leghálásabb matekos tárgyunk volt. Itt nem a túlélésre hajtottam, hanem még jó jegyet is sikerült szereznem. Az első vizsga általában könnyebb, nekünk még annak idején a zárthelyik is elég jól sikerültek. Az eleje középiskolás anyagra emlékeztet, de kicsit csűrik, csavarják. Sokat számít, hogy kinél sikerül gyakorlatot felvenni. Elméletre nem jártam.

Analitikai kémia

Nagyon sok embernek volt a mumusa. Három zárthelyit írtunk, amiből az elsőre alig készültem, a másodikra lényegesen többet, a harmadikra pedig rengeteget. A pontszámaim viszont csökkentek, nagyon. Az utolsó zh csak ponthatáros kettes lett, hiába mozgattam meg minden követ. Az előadáson az "életre nevelés" zajlott, semmi szín alatt sem felkészítés. A Szasz - ha jól emlékszem, ők - tartott kiváló konzultációt a számolási feladatokból. A túléléshez elengedhetetlen a régebbi analitika-zh-k forgatása, pláne a vége felé.

Szervetlen kéima labor

Imádtam. Ez irónia. Aki kettest, vagy ennél jobb jegyet kapott, az igazi Bruce-Willisi magaslatokon érezheti magát. A Fresenius-féle ionvadászat a téma és a lényeg. A jegyzet ebben nyújt segítséget, de a gyakorló időpontok sajnos nem a legjobban kivitelezhetőek. Van alkalom, amire nem jut érdekes reakció, csak 14 féle fehér csapadék, és van olyan is, ahol több speciális van, amik körülményesebbek.

Pozitív, hogy nincs otthon készítendő jegyzőkönyv, de cserébe helyben véres verejtékkel kell megírni az aznapit az idővel, a soha nem működő, kiszámíthatatlan reakciókkal, és a hibalehetőségeinkkel dacolva. Igazi gyomorgörcs-generátor, bár a pótlaboron még 1-esről 3-asra tudtam javítani. Az ionvadászathoz minden papír alapú segédeszközt lehetett használni, de néhány embernek ez is kevésnek bizonyult. Sőt, sokaknak.

Egyes csoportokból felröppentek olyan rémhírek is, hogy NaSO4 és BaCl2 porkeveréket adtak, hogy vízben ne oldódjon fel, csak a konyhasó fele, a BaSO4 pedig a laborban gyakorlatilag oldhatatlan mivolta miatt azonosíthatatlanná vált. Nekem szerencsém volt, átmentem. Féltem tőle.

Műanyagok Vegyészmérnököknek

Igazi, jó kis gyakorlatorientált tárgy. Kedves tanszék, szabad játék az extrúderrel laborvezető felügyelete mellett (extrúzió labor), és számos izgis eljárás, amit testközelből meg lehet nézni. A legjobb tárgyak egyike a félévben, lehet élvezni.

A jegyzőkönyv pontosságára nagy hangsúlyt fektettek, a formai és tartalmi szempontok esetén egyaránt. Ezt nem hibaként rovom fel, hiszen így korrekt a jegyzőkönyvezés, ahogy kérik. A tárgy sajnos nem csak laborból állt, hanem egy számomra vontatott előadássorozatból is, ahol ugyan az összes előadónak adtam egy esélyt, hogy belopja magát a szívembe, sajnos egyiknek sem sikerült az érdeklődésemet fenntartania.

A könyv viszont rendkívül szemléletes, annak alapján zárthelyire készülni kiváló, és nem is olyan fárasztó olvasmány, mint mondjuk az Analitikai Kémia jegyzet (Rossz nyelvek szerint ez azért sikerült úgy, ahogy ,mert annak idején a jegyzetírók támogatásban részesültek, és a támogatást a tartalom hossza, szó vagy talán karakterszám alapján ítélték meg, ezért lett a fogalmazás az analitikai jegyzetben olyan, amilyen). Az ábrák is jók, és igazából azt elolvasva és értve könnyen meg lehet tanulni a műanyagoknál fontos alapösszefüggéseket és azok következményeit.

A tárgy szerintem végtelenül hasznos volt, ennyi idő távlatából is sok minden újra előkerül a gyógyszeripari szakirányon is a technológia kapcsán.

Fizika - Elektrodinamika

Az előadónk, Mr.Bush itt is végtelenül korrekt volt. Vegyészhallgatóként egy fokkal nehezebb feladat volt megérteni a hallottakat. Hozott be érdekes játékokat (Theremin, elektromos ukulele) amivel bemutatott egy-egy jelenséget.

A vizsgával kapcsolatban elég annyit megjegyezni, hogy a félév kevésbé gonosz vizsgái közül való. Nekem abszolút nem okozott nehézséget gyorsan összekapni rá az anyagot, és betanulni.

Hozzászólások

(#1) Hieronymus


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

Most kezd érthetővé válni a tanulmányaid és a "Elektromos autók hangja" bejegyzésed közötti összefüggés. :DD
Aki ilyen gyorsan képes expert szintre lépni a kémia egy területén, arra fényes jövő vár :C

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#2) Klaus Duran válasza Hieronymus (#1) üzenetére


Klaus Duran
senior tag
LOGOUT blog

Örült tudós vagy +1 metlabor ;]

[ Szerkesztve ]

A Doctor nem hal meg, csak átalakul. https://www.youtube.com/watch?v=0C3zgYW_FAM

(#3) exabit


exabit
tag

Nekem volt régebben 6 félév kötelező oktatási gyakorlatom a BME szervetlen tanszékén. Hidd el nekünk (a másik oldalnak) se volt könnyebb. :DDD
Valószínű túl sok Végső Állomást néztem mert rendszeres flash-jeim voltak arról hogy ki hogyan fog meghalni. Mer` ugye mindenki rohan, mindenki ideges, mindenki tüzet gyújt és mindenkinek ilyen-olyan vegyszer van a kezében, rajtam meg ott a stressz, hogy csak ne történjen semmilyen baleset. Szóval miközben épp elképzelem hogy egy lurkó lukas, kimart, vérző szemgödörrel rohan felém általában olyan dolgokkal rántanak vissza a hústérbe, mint a kedvenc kérdésük:
- "Ez mi?!??" - mondja és felmutat egy kémcsövet valami habos barna trutyival, mindenféle előzményt nélkülözve és kérdőn néz rám. Persze mivel nem vagyok terminátor beépített elemanalizátorral a szememben ezért elkezdem faggatni hogy kiderüljön miféle tücsköt, bogarat oldott fel addigra kétségbeesésében hogy egy kellemes hópehelyszerű csapadékot kapjon.
Szóval én azért igyekeztem segítőkész lenni mindig, de bizony gyakran előfordult hogy a legjobb tudásom és jószándékom ellenére is az ultimate válaszhoz kellett nyúlnom. Ahhoz a válaszhoz, ami a hallgatók minden ionvadászatos kérdésre működött, és amihez egy tökéletesre komponált elgondolkodó arckifejezésem is volt:
- "És a pH-t beállítottad?"
:DDD

[ Szerkesztve ]

(#4) TheLázs válasza exabit (#3) üzenetére


TheLázs
csendes tag

Én az Általános Kémia Laborban demonstrátorkodtam, arról fogok majd leírni egy-két sort, hiszen értékes tapasztalatokkal szolgált :) A Ti oldalatok is érthető, de azt is meg kell jegyezni, hogy többnyire nem a demonstrátori mentalitás ami kifogásolható.

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#5) Fáraó


Fáraó
őstag

Szép összefoglaló, sztem a szerves és a fiz-kém a két legfontosabb.

He-he, fránya ionvadászat. Emlékszem a legelsőre: megvolt mind az öt, erre hármas. Arcom: :Y Magyarázat: az előkészítőben a laboros nénik rosszul jegyezték fel a kéncsövek számát, felcserélték az utolsókettőt és így adták le a tanárnak. Hiába magyaráztam, senki nem hallgatott meg.

[ Szerkesztve ]

VIGYORRRGAZMUS.....

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.