2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Gertrúd megállt.

Írta: | Kulcsszavak: simson . blokk . váltó . széthullott

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Ezerháromszáz kilométer. Ennyi jutott nekünk. Hazafelé haladtam, nem hajszolva a motort - aki olvasott, az tudja, hogy a kanárisárga schwalbe az alany, aki nem, annak pedig [link] - Aztán a kórház előtt Siófokon a négysávoson egyszer csak daráló hangot hallatott a szentem, majd megállt. Azonnal behúztam a kuplungot, majd a közeli járda melletti gyepre vettem az irányt. Nem sejtettem, hogy mi lehet, mert nagyon megijedtem, hogy nagy a baj, és először azt hittem, hogy elment a harmadik sebesség. Kiderült, hogy ilyesmiről szó sincs, csak álló helyzetben nem tudtam sebességbe rakni a motort.

Sokkal szomorúb volt, amit ezután megállapítottam: a gyertyát kivéve az égéstérben aprócska fémszilánkok tömkelege volt. Felhívtam Tibort, minden keleti motor megsegítőjét, és megkérdeztem, hogy letolhatom-e hozzá, mert pont félúton volt a lerohadás helye Közte, és szerény otthonom között.

Mikor odaértem, éppen Schwalbét szerelt, csak eggyel idősebb generációból. Megcsodáltam a szépen megőrzött vasat, majd megbeszéltük, mi lesz a sorsa az én harcos német paripámnak.

Korrekt szakember. Pénzt előre nem kért, alkatrésze bőven akad, sőt! Amikor mondtam neki, hogy még nincs meg a rendelkezésre álló mag a rendbetételhez, annyit mondott csak, hogy ne aggódjak, rá érek akkor fizetni, amikor a motor már berreg. Megemlítette továbbá, hogy most nem járna jelentős többletköltséggel a négy sebességessé alakítás sem, ha már úgyis bontani kell a motorblokkot.

Úgyhogy, most keresem a négy sebességgel bíró váltószerkezetet, lehetőleg német gyártmányt.

Az indok a németségre a megfelelő minőség hiánya utángyártott komponensek esetén. Lehet, hogy az utángyártott főtengely/dugattyú környékén történt valami huncutság most is, illetve elsőként az utángyártott tirisztoros gyújtás tréfált meg. Hát igen, hallgatni fogok ezután az öregre, ha ez a módszer arra, hogy megbízható motor legyen a végeredmény.

Tavaszit Gertrúd tehát a műtőasztalon - és remélem, nem a boncasztalon - pihen. Pedig az akciókamera már megjött.

És még a laptopom is besz@rt ugye, dehát csőstül jön a baj. Öröm az ürömben, hogy a családom jóvoltából a halálközeli állapotban lebegő Lumia 630-omat egy Redmi 4x váltotta. Most ezt nyomkodom búfelejtőnek. Na meg tanulok, mert vizsgaidőszak van. És persze fordítok, mert a semmiből nem lesz simson blokk, pláne nem négyes.

Hozzászólások

(#1) TheLázs


TheLázs
csendes tag

Tudom, hogy a cím végére nem teszünk pontot, ez viszont nem pont. Ez egy úgynevezett felkiáltópont ami az instabil, nyugalomtól távoli állapotot és az érzelmi töltetet magába foglalja.

[link]

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#2) AllTheBest


AllTheBest
senior tag

Ha fémszilánkok vannak az égéstérben, akkor bizony megragadt... Milyen olajjal használtad és milyen keverési aránnyal?

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#3) TheLázs válasza AllTheBest (#2) üzenetére


TheLázs
csendes tag

Hmm. Félszintetikus és szintetikus olajokat használtam, vegyesen 50-es (néha picit vastagabb a pontos adagolhatóság hiánya miatt) keverékként. Elsőként OMW bixxol, másodjára pedig OMW félszintetikus, aztán volt TESCO (szintén félszintetikus) egyszerű olaja, de abból csak egy deci még az eleje felé. A bejárató 500 km erejéig 30-35 keverékkel járattam.

A szerelőm még nem szedte szét, de azt mondta, hogy a legvalószínűbb a felső vagy alsó tűgörgő. A henger mozgott, csak a kompresszió tűnt el és a teljesítmény.

[ Szerkesztve ]

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#4) TheLázs válasza AllTheBest (#2) üzenetére


TheLázs
csendes tag

Nem hiszem, hogy az olaj lehetett a baja. Főleg, hogy régen az Arol 2T is elég volt nekik, miért pont a korszerűbb motorolaj adná meg a kegyelemdöfést?

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#5) #90088192 válasza TheLázs (#4) üzenetére


#90088192
törölt tag

Volt rengeteg simom, 1:50 keveres az jo, bar kar ennek mindig az illesztesek es a csapagyak adjak meg a vegso szot. Mivel ujj volt EN szemely szerint vastagabbal jarattam volna pont az elso 1000km-en. Pl 1:40 1:30, mert az osszekopas folyamata tobblet hot termel amihez tobb olaj kell. Es jobb a vekonyabb olaj bejaratashoz.

Egyszer jartam igen erdekesen, a gyurustift( a gyuru elfordulasat megakadalyozo pecek) a dugattyuban, ugy dontott kiesik, es pont ugyan ez lett a vege.

Ne aggodj minden javirhato, az ar a kerdes mindig... :))

(#6) CounterBoci


CounterBoci
senior tag

Gyártottam egy cégnél utángyártott alkatrészeket, simot is. Nem szabad megvenni, "szemre" készült szinte minden. Sokszor nem is láttam gyári alkatrészt, hanem eleve utángyártott alapján kellett gyártani. Ellenőrzés nem volt, voltam szállításon is. Csak betolták a nagyker polcaira az árút.
Mostani munkahelyemen szidták a nem mondjuk ki a nevét nagyker váltótengelyét, hogy nem veszi a negyediket. Bavattam őket, hogy valami távol keleti minta alapján esztergáltam, megfelelő mérőeszközök nélkül. Vagy egy másik azt mondja akár mennyire meghúzta a kormányt, mindig lógott. Persze, mert a kormánycsészére olyan rádiusz került, amit kiadott préselés után, nem amilyen golyó megy bele és hasonlók.

(#7) TheLázs válasza #90088192 (#5) üzenetére


TheLázs
csendes tag

Aki csinálta a blokkot, az javasolta az 500km járatást, mondván, hogy nem lett olyan szoros illesztése a dugónak, hogy már hamarabb tudjak nagyokat motorozni a nyáron... Sajnos az utángyártott tirisztoros gyújtással is beszívtam, ami 30 ezresembe került, de ez már egy más tészta.

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#8) #90088192 válasza TheLázs (#7) üzenetére


#90088192
törölt tag

Le tudnnd pontosan mi volt a baj a gyujtassal nagyon erdekel, anno egy trabin oldottak meg, HALL jeladoval, es persze mukodott is egy darabig aztan a vegfok nem szerette tovabb hajkuraszni a trafot, igy 1 hengeres lett szegenyem :)

(#9) TheLázs válasza #90088192 (#8) üzenetére


TheLázs
csendes tag

A szaki akit nem nevesítek, úgy állt neki, hogy "mindent meg lehet csinálni, neki ez a szakmája". Na már most fogta magát, és a motoromba vegyes helyekről származó utángyártott tirisztoros gyújtásalkatrészeket szerelt, amik nagyon jól működtek az első háromszáz kilométeren.

Amint az órán elhagytam a felújítástól számított háromszázadik kilométert, az alkatrészek elkezdték egymást öldökölni. Először a gyújtótekercs (talán túl nagy feszültsége?) vágta rottyra a tirisztort, aztán valamiért az egész elkezdett marha nehezen indulni, (a keverékkel nem volt gond) aztán sok sok próbálkozás után a hibák egy darabig megszűntek ugyan, de nem mertem már elindulni legalább egy tartalék tirisztor nélkül otthonról. Nem sok gond, de ha azt vesszük, hogy ilyen kevés kilométer alatt ennyi szerencsétlenség kijött a motoron, már kétségbe vonható a szerelő típusismerete. Szándékosan nem azt mondtam, hogy a jóakarása vagy a szakértelme, csak a típusismerete.

A mostani Mester (akinek kezei között az utolsó lefingott rom is megbízható vassá formálódik) egyik első szava az volt, hogy vissza kellene alakítani az eredeti megszakítósra a rendszert, ő szerezne nekem jó kis gyári megszakítót, amivel még nagyon sokat el lehet menni, és megbízható is lesz a rendszerem.

A Mester jó szándékát is mutatja, hogy amikor fintorogtam, akkor a következőt ajánlotta: csináljuk meg úgy, ahogy én akarom (tirisztoros gyújtás többnyire gyári alkatrészekből, de mellette 6V-os az egyenfeszültségű rendszer és 12V-os a világítás), aztán ha tovább folytatódnának a bajok, akkor ő nem kínlódna többet a tirisztorral, és nekem sem javasolja. Miután egymás tenyerébe csaptunk és megszakértette a rendszeremet, a motor csodás módokon elkezdett hibátlanul üzemelni.

Jelenleg úgy áll a projekt, hogy németországból vettem egy doboz alkatrészt egy felújítóműhelytől (ők nem tesznek vissza megszakítós gyújtást semmi szín alatt) szállítással együtt kb. egy húszasért. Van benne 2 komplett megszakítós gyújtás, mellete még 5 db trafó nélküli (eből pár hiánytalan belső trafós), mindegyikhez jól futó, menetek tekintetében is ép lendkerekek, aztán indexrelék, relétartók, feszültségszabályzók... Szóval kincsek. Ezért is javasolta a Mester, hogy most, hogy már ilyen sok szép cuccom van, érdemes lenne visszaszerelni amit vissza lehet.

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#10) #90088192 válasza TheLázs (#9) üzenetére


#90088192
törölt tag

Privat velemenyem a dolgokrol: Egy jo elektronikus gyujtas fenyevekkel megbizhatobb mint a hagyomanyos mechanikus. Vagyis amit irtal az csak azt bizonyitja, sajnos az nem egy jo gyujtas volt, ahogy azt te is velemenyezted. En szemely szerint elkezdenek forumokon kutakodni, egy bevallt elektronikus megoldas utan.

A mechanikus problemak, amikre felfigyeltem az irasodban eleg erdekesek: Az illeszteseknek van egy gyari erteke, vagyis ha azon belul mozgott a mester akkor annak jonak kell lenni es igenyli a bejaratast, ha uj dugo, gyuru henger(barmelyik is cserelve lett szukseges, bar ezeket egyutt szoktak cserelni), amire javasoltam az elozoekben leirtakat, es SZVSZ legalabb egy 1000Km erdemes jaratasra szanni, nem terhelni alacsony fordulaton a motort es nem is nyelgazon jaratni, hanem nyomatekcsucs kornyeken, az az idealis bejaratas.

Hogy mi tortenhetett, miert hibasodott meg, na az szetbontaskor eleg jol megallapithato.
Nem vadaskodni akarok, tavol alljon tolem, de a szetbontasrol ha lehet csinalj kepeket, mindenrol ami erintett.
Ha akarod segitek megszakerteni, egynel tobb velemeny mindig jol jon.
Sokat dolgoztam, mint kisgepszerelo, illetve mezogazdasagi gepszerelo, de unalmamban autokat is javitottam, most eppen hengerfejet cserelek a Toyota hiace-men, mert az egyik hengerben a szelepek nem zarnak be, es igen hirtelen kovetkezett be az esemeny, de nincs egyenlore olyan nyoma mint amire szamitottam.

Remelem hamar megoldodik a problemad, ujra hajtahtod a keletnemet csodat :)

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.