Fáradt vagyok. Az elmém kétségbeesetten kapkod, és igyekszik a legkisebb pozitív visszacsatolásba is belekapaszkodni. Minden apró mondat, jel, szó, mosoly számít. Drog ez a petyhüdt akaratnak, ami éppen azzal dacol, hogy ne marcangolja magát szüntelenül. Mert kihagysz egy félévet. Mert nem értelmes munkát végzel, nem értelmes pénzért. Nem leszel egyszerre több szakterület mestere. A hobbidra sincs időd. Ha mégis kapsz néhány morzsát, az csak arra elég, hogy leroskadj a gép elé és elolvasd a híreket, majd vörös szemekkel kinyúlj. Mérnöki diplomával olyan munkát találsz, ami gyakorlatilag egy droid is elvégez, és ha szerencséd van, nem az elkövetkező 5-10 évben veszi át a szerepedet egy szoftver.

Mindannyian egy "kib@szott nyomasztó" (FAM, sic!) hajóban evezünk. A tetteinknek semmi hosszú távú következménye nincs, és hogy is próbálnánk egy egész társadalmat jobbá tenni, ha még önmagunkat sem boldoggá tesszük, csupán pótcselekvésekkel "szeretjük" vissza az életbe. Nekem ma nagyon megfogalmazta ezt az érzést Márai Sándor Halotti Beszéde. Nem vagyok emigráns, Magyarországon dolgozom, de nem látom magam sehol 10-20, de akár már csak 5 év múlva sem. Irány külföld, harsognák sokan, de ha itt is a "Márai üt meg" akkor odaát mit kapok majd? Forgunk együtt a földi poklunkban. Fogadjátok szeretettel a verset, a depis filozofálásért pedig utólag is elnézést kérek.

A vers előtt pedig egy számomra kedves ötlet előtt szeretnék tisztelegni vitaindító kérdésekkel, annyi különbséggel, hogy ezek - mivel filozófia és lélek témával is foglalkoznak - erősen a szubjektív térben játszódnak.

A modern ember nincs egyedül. Jól van-e ez így, vagy nem hiányzik?

Lehet-e teljesen elszakadni a hazától és világpolgárrá válni úgy, hogy ne gyötörjön a honvágy (barátok, család etc.)

Elégedett vagy-e a munkáddal, mivel foglalkozol, mennyi idő múlva vehetik ezt el tőled robotok vagy szoftverek?

Egyén és társadalom: működik-e a think global act local, ha egy egész nép gondolkodásmódját és hangulatát akarjuk szembe fordítani a gyűlölettel?

Márai Sándor: Halotti beszéd„

Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...”
De már tudod: igen, lehet ... És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét -
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„ Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek
Még azt hiszed, élsz? ... Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad ...”
Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad ...”
S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten ...”
Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?
Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? ...” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet
A radioaktív hamu mindent betemet
Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet
Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk