Míg a legtöbb ember ösztönösen az FTPre mutatna, a megoldás csak félig igaz. Valóban sokan használták az FTP servereket különböző tartalmak csereberéjére, de ez a megoldás nem nevezhető P2Pnek. Technikai értelemben az FTP vagy számos más adatátviteli megoldás lehetne a P2P elődje, valójában azonban ez nem feltétlenül igaz. Akad viszont két másik előd: A klubok, ahol az adatokat (programok, zenék, stb) az emberek egymás között cserélgették, és a különböző BBSek.

Az adatátvitel eszközei a különböző adathordozók voltak, a C64 korszak kazettái, az Amigahoz, PChez egyaránt használt lemezek mellett megjelentek a streamerek, sőt a DAT kazettára dolgozó adatrögzítő rendszerek is. A mobil rack, a merevlemezek ki és be szerelése a klubokon, különböző találkozókon, partikon jelentették sokak számára az adatok kicserélésének módját. Persze magnókazettát is lehetett másolni, valamint a VHSen terjedő filmek sem voltak biztonságban. A kazetták árában persze már akkor is volt jogdíj. Az emberek pedig megosztották egymással a tapasztalataikat, mit és hol lehet kicserélni, és persze a klubok is hirdették magukat. Karácsony táján akadt Computer Karácsony is, ahol például az év újdonsága, ''szoftverrendőrség'' akkori vezetése el próbálta magyarázni miért is rossz a cserebere, és bizony az ősrégi C64esekre elérhető játékok is jogvédettek, akkor is, ha nincs kiadó. Mi pedig már a DDs lemezek korszakában is többet vettünk egy hajlékonylemezre, vagy egyéb adathordozóra, mint a kiadók és a fejlesztők gondolták.

Nem, nem csak a 800.com a tömörítés (pkzip, ARJ) jut eszembe, hanem a commodoros korszak eredményei: A kazettás turbo, valamint az ollo, aminek a segítségével a lemeznek a két oldalára lehetett adatot rögzíteni... A PCsek esetében akár az RLL kártya (a korabeli merevlemezek esetében a vezérlő java még nem a merevlemezen volt, hanem egy külön kártyán, az MFM és az RLL kódolás közötti váltás másfélszeresére növelte a merevlemez kapacitását), vagy a jó öreg stacker (nem stacker házak, hanem a valós idejű tömörítéssel dolgozó segédprogram) is eszembe jut. Nem született még olyan adathordozó amin az ember ne próbált volna meg több adatot tárolni. És az ember mindig szívesen cserélt adatokat.

Mindezek mellett léteztek BBSek is, ahol a BBSre való csatlakozás (modemes kapcsolat közvetlenül közted és a BBS üzemeltetője között) után a felhasználló és a tulajdonos között folytatódhatott a cserebere. Az egyetlen ''konvertibilis valutát'' ebben a világban a az erotika jelentette. A fotómodellek fürdőruhás képeitől kezdve a keménypornóig minden ilyesmi elfogadott fizetőeszköz volt. Aki nem érti, hogy egy erotikus tartalmú GIF hogy lehetett értékes, nem árt, ha eszébe jut, akkoriban sokáig az volt a kérdés, hogy 16 színű módot használunk, vagy kell 256. Az pedig, hogy az 1024*768 ''non-interlaced'' volt az még egy darabig ritka maradt. Van valakinek kedve megnézni egy mai erotikus fotót 640*480as felbontásban, 16 színnel? Eselteg kisebb felbontás, de 256 szín? Mielőtt legyintenénk: A 256 szín az egyszerre 256, valójában több mint 200000 szín közül kiválasztva, a valamivel VGA alatti felbontás, az ennyi össz szín pedig a mobiltelefonok világából ma is ismerős lehet. Az erotika pedig ott, fekete fehérben is erotika volt. Ugye, hogy nem is olyan idegen az a világ?

Miért nem volt akkor éles konfliktus a zenét, programokat cserélgető emberek, és a kiadók, jogvédők között? A válasz egyszerű volt: A kiadók is ismerték a csereberét, sokszor a döntéshozók is ilyen környezetből kerültek ki, embereket láttak és nem adatokat elmaradt profitról, adatforgalomról, egy számukra idegen világról. Mert tetszik, vagy sem, nagyon sok zenésznek, kiadónak ma is idegen az informatika világa. Idegen, és ellenséges. Nem azt látják, hogy a Sony-BMG által illegálisan telepített rootkit (ennek az ilyen telepítése amúgy bűncselekmény) által nyitott biztonsági réseknek köszönhetően egy fiatal bölcsész hallgató lány az adatvesztéssel küszködik, kicsúszik a határidőkben sír... Hanem azt látja, a következő hónapban ez a jogvédős megfogalmazás szerinti ''szemét bűnöző szuka'' inkább letölti az albumot, és nem fizet, és mennyit kell költeni az ilyenek miatt másolásvédelemre, kapcsolódó jogi költségekre, és ez még akkor rúg belénk, amikor a rootkit ügy miatt a szokásosnál kevesebb a hasznunk. Hogy? Egyetemista, és miattunk került bajba, veszélybe az ösztöndíja? Ugyan már, csak egy veszélyes statisztika, egy szemét erkölcstelen szukának és bűnözőnek beállított számadat a ProArt adatbázisában.

A kialakult helyzet társadalmi veszélyességéhez nem fér kétség, akár rootkit ügyről, akár zsarolásról, az adataink illetéktelen kezeléséről, stb. beszélünk, akár a magáncélú másolás jogának korlátozásáról, a biztonsági másolat készítésének kötelezően megadandó jogának korlátozásáról, a starforce fejlesztőinek kétes ügyeiről (pl. GalCiv ügy) jól látszik, megoldásra pedig szükség van. A kiadók pedig a rootkit ügy után sem érzik úgy, az ő társadalmi felelősségük is, hogy megoldást keressenek, kommunikáljanak, fenyegetés helyett meggyőzzék az embereket, tiszteljék mások jogait. Ők továbbra sem embereket, hanem statisztikákat akarnak látni, hanem statisztikákat amik elleni küzdelemben a törvényes és törvénytelen eszközök, az ártatlan fogyasztónak okozott jelentős károk, stb. számukra belefér. Az önbíráskodás, a rootkit ügy, a zsarolás, stb. kapcsán mindenki el tudja dönteni, a magáncélú másolás jogával élő felhasználló, vagy a kiadói oldal egyik vagy másik képviselője a bűnöző.

De a megoldásért nekünk, fogyasztóknak kell tenni, ha már a kiadókra nem számíthatunk, és ehhez az első lépés a probléma megértése, az elfogadható középút megtalálása. Ugyanígy fontos, hogy a zeneipar, filmipar új generációja már megtanul együttélni a file cserélőkkel, megtanulja őket a saját haszna érdekében használni, és megtanulja a saját termékeit úgy forgalmazni, hogy ezekből ne legyen kár. Hosszú távon ez is megoldás lehet. Megértem azokat akik haragszanak a kiadókra, proartra, nem érzik az erőszakot, mert látják a P2P előzményeit, ismerik miért fizetnek egy üres CD megvásárlásakor, de nekik is el kell fogadni: Vagy van megoldás, vagy marad az erőszak. Ha nem tesznek a megoldásért, ők is felelősek a kialakuló helyzetért.