2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Sorozatok, újoncok

Írta: | Kulcsszavak: sorozatok . series . sorozatjunkie . újoncok

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Volt már sorozatos bejegyzésem régen, de most megint elkapott a gépszíj és annyi sorozatba kezdtem bele egy időben, hogy szükséges valami nyomot hagyni róluk.

Jöjjenek a kedvenc újoncok, amikre teljesen ráfüggtem:

Hannibal: Amikor megtudtam, hogy készül, már akkor éreztem, hogy kötelező lesz és egyelőre - az első néhány rész megtekintése után - zseniális. Kellően véres, brutális, nagyon jól játszanak a színészek, a sztori is kezd bonyolódni és a mellékszálak is képesek lekötni (ami nálam ritka, mivel nem vagyok a híve az epizodikus történetvezetésnek.) Nagyon várom a folytatást.

Bates Motel: Szintén egy klasszikus film előzményeit bemutató sorozat. A Psycho mindig is a kedvenceim közé tartozott és amikor először láttam nem kicsit a hatása alá kerültem. Természetes, hogy vártam az előzményeket. A sorozat szintén kellően beteg, a karakterek is rendben vannak. Az ifjú Norman Bates nagyon jól játssza a szerepét és a film szempontjából lényeges anya-gyerek kapcsolat is jól van felvezetve. Ez is rögtön kedvenc lett.

Banshee: Pörgős, véres, erotikus, izgalmas, csak túl gyorsan lett vége az első évadnak.

Orphan Black: Ez volt az, amitől nem tudtam mit várjak. Unatkoztam, kellett valami, amit nézhetek, eszembe jutott ez a cím és megnéztem a pilotot. Azóta teljesen rákattantam, csini a főszereplő csaj, a történet azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Megállás nem nagyon van, pörögnek az események folyamatosan. Meglepődtem, hogy mennyire jó kis sorozat. Szerencsére berendelték a második évadot is. Jessz. :)

És ha már belekezdtem, akkor jöjjön néhány régi kedvenc, amik szintén nagy hatást gyakoroltak/gyakorolnak rám:

Dexter: Sajnos hamarosan kezdődik az utolsó évad, kíváncsi leszek hogy zárják le a történetet. Mindenesetre ez egy olyan sorozat, ami az első évadtól kezdve képes volt fenntartani az érdeklődésemet és mindig izgultam, hogy mi fog történni a következő részben. Volt 1-2 gyengébb évad is persze, de még azoknál sem rezgett túlzottan a léc.

Supernatural - Odaát: Ezt is imádtam. Az első pár évadon keresztül. Utána sajnos rohamosan kezdett esni a színvonal és ma már csak megszokásból nézem. Valódi főszál már jó ideje nincsen, csak mennek, gyilkolásznak, néha jön 1-2 visszatérő démon vagy régi szereplő és ennyi. Nagyon sajnálom, mert ebben is rengeteg lehetőség volt, de valamiért nem aknázzák ki ezeket a készítők már egy ideje.

Skins: Szintén nemsokára itt az utolsó évad. Fiatalok, buli, pia, szex, poénok, dráma. Kategóriájában az egyik legjobb.

Misfits: És ha már Skins, akkor a Misfits is kötelező. Még betegebb poénok, még őrültebb karakterek. Nathan baromkodásain annyiszor röhögtem könnyesre magam, hogy az valami hihetetlen. :D

Game of Thrones - Trónok Harca: Róla nem is írok semmit, aki nem tudja mi ez az nagyon gyorsan olvasson utána és pótolja.

Homeland: Ez volt az a sorozat, amit talán a leggyorsabban daráltam le. Mármint az eddig kijött 2 évadot. Nem tudtam abbahagyni, egyszerűen lehetetlen. Izgalom a tetőfokán, a sztori csúcs, a színészi játék is fantasztikus. Alig várom a folytatást.

Grey's Anatomy - Grace Klinika: Ez ilyen tipikus all-in-one sorozat. Dráma, romantika, vígjáték, izgalom. Nem is tudom miért kezdtem már el, de annyira megszerettem, hogy hiányozna, ha nem lenne. A karakterek is nagyon szerethetők (bár sajnos elég sokan lecserélődtek a régiek közül).

One Tree Hill - Tuti Gimi: Szintén all-in-one. Sajnos véget ért, de nagyon szerettem amíg ment. Az első 1-2 évad kicsit bugyutácska volt, de utána nagyon szépen kinőtte magát a sorozat. Az ember szívéhez tud nőni könnyedén.

Californication - Kaliforgia: Az utóbbi 1-2 évadot megint kicsit gyengébbnek éreztem, de még mindig ott van azért a szeren. Hank Moody még mindig megkap minden jó nőt, Runkle pedig még mindig az egyik legviccesebb figura. A drámai szál is helyén van. Szeretjük.

Walking Dead: A rajongásom iránta még töretlen, de ahogy az utóbbi évadot befejezték... hát az eléggé no comment. Nem szeretném, ha elmenne ilyen zombi környezetbe ültetett családi drámába a sorozat. Jó lenne már ha kiderülne, hogy mi van a világban, vannak-e nagyobb túlélő csoportok, van-e katonaság, ki mit tud a civilizációkban a vírusról, stb stb. Bár erre nagyon kevés esélyt látok az évadzáró megtekintése után.

The Killing: Nyomozósdi, főszál, mindig másra gyanakszol, mindig más a gyanús. A feszültség csak emelkedik végig, aztán jön a nagy katarzis. Nagyon kíváncsi vagyok sikerül-e hozni az első két évad szintjét a folytatással.

Fringe: Ez is véget ért nemrégiben, de nagyon szerettem. A vége felé kicsit összecsapták már a dolgokat a készítők, volt sok logikátlanság, logikai bukfenc és pár meggondolatlan csavar is, de ezektől eltekintve is hiányzik a sorozat. Ki vagyok már éhezve valami igazán jó kis scifire.

Szitkomok:

The Big Bang Theory: Megunhatatlan, kiváló, zseniális. Aki mást mond az egész egyszerűen hazudik. Bazinga!

Two and a Half Men: Sokan elpártoltak a sorozattól Charlie Sheen távozása után. Én maradtam. Azóta is jókat rötyögök rajta. Hamarosan már csak Two men lesz, mert ha minden igaz kilép Jake is, de én még azután is nézni fogom.

How i met your mother: Ez sem ugyanaz már, mint volt. Nézem, szeretem, de számomra kiveszett belőle valami az utóbbi évadokban. Emlékszem mikor elkezdtem abba se bírtan hagyni és fájt a hasam a sok nevetéstől. Átvettem csomó poént, szokást, Barney cseleit játszottuk és úgy beszéltünk egymással, mint ők. :) Most meg csak néha nevetek és már nincsenek is rám olyan nagy hatással a részek. Persze azért követni fogom, kíváncsi vagyok ki lesz a muter.

Modern Family: Kedves, aranyos. Kaja melletti néznivalónak szoktam betenni a részeket.

Amiket nézek, de még nem tudtam eldönteni, hogy mennyire szeressem őket:

Arrow: Ebben látok potenciált, de még nem győzött meg teljesen.

The Revolution: A bemutató után nagyon vártam, de kicsit csalódtam benne. Azért nem írtam még le, mert lehet, hogy csak én számítottam másra az előzetesek alapján.

Falling Skies: Nézem, mert scifi és mert az ilyen történet mindig is vonzott. Néhol sajnos meglátszik a kis költségvetés, a CGI sem a legkorszerűbb, de ha fabábuk lennének benne az idegenek akkor is nézném, mert scifi és mert űrlények!!!

The Vampire Diaries: Tipikus tinisorozat. Erősen kezdett, de tényleg, aztán viszont átment tinilányok bugyiját nedvesítő sármos vámpírsrácokat mutogató sorozatba. Viszont ha már elkezdtem, akkor nézem is tovább, egyrészt mert szerencsére a csajok is jók benne, másrészt pedig annyira csavarják és csűrik a sztorit, hogy kíváncsi vagyok mit lehet még kihozni belőle. Mindenki meghal legalább egyszer, mindenki feltámad legalább egyszer és mindenki szerelmes lesz mindenkibe legalább egyszer. :)

És ennyi volt a Series Calendar nézett sorozatai között. Sok minden kimaradt, sok régi és megnézett név nem került fel ide, de azért így sem rövid ez a lista. Azt hiszem mondhatni, hogy sorozatfüggő vagyok. :)

Hozzászólások

(#1) Heeken


Heeken
tag

Nem vagyok nagy sorozatos. Ezek közül kettő érdekelt csak.

Two and a Half Men: Én azok között voltam akik elpártoltak Charlie Sheen távozásával. Én miatta néztem. Nélküle nekem egy kicsit olyan a sorozat mint egy lábatlan step táncos. Aztán lehet nem így van, a fene se tudja. :U

How i met your mother: Az első pár évadot a mai napig előveszem néha napján. Még ha nem is nevetek már minden poénon, valahogy áraszt magából az egész egy számomra kellemes hangulatot, amit az új évadok már nem.

A Dexter-ről nekem először a Dexter laboratóriuma jutott eszembe először. :DDD

[ Szerkesztve ]

(#2) bzoley


bzoley
veterán

"The Big Bang Theory: Megunhatatlan, kiváló, zseniális. Aki mást mond az egész egyszerűen hazudik. Bazinga!"
Miért hazudnék?! Poéntalan, együgyű, primitív, igénytelen. Ezzel zártam néhány résznyi erölködés után. Később még belenéztem egy-egy részbe, nem láttam változást.
Tudod, az izlések különbözőek, hogy jön ide a hazugság?
A TWD pedig mindig is dráma volt, nem akció-horror. Ettől még jó.
Rövidebb sorozatnak jó A Híd is.

[ Szerkesztve ]

(#3) fesii válasza bzoley (#2) üzenetére


fesii
aktív tag

The Big Bang Theory +1 de nem akarják szinkronizálni :O Pedig angoltudás nélkül kétlem, hogy ugyanaz jönne vissza. Feliratosan még nem álltam neki...

(#4) bzoley válasza fesii (#3) üzenetére


bzoley
veterán

Az első pár részt felirattal néztem. A többit, (azt a pár percet) a tévében, szinkronnal. A téma ugyanaz marad minden nyelven.

(#5) The DJ válasza Heeken (#1) üzenetére


The DJ
addikt

A Two and a half men tényleg nem ugyanaz a sorozat Sheen nélkül, de ha ezen túl tud lépni az ember, akkor még mindig okozhat kellemes perceket. Nekem is hiányzott először és kellett pár rész mire átszoktattam magam, de most már olyan, mint egy új szitkom és ha nem méregetem a régi önmagához, akkor egész szerethető. A HYMYM-el kapcsolatban teljesen egyetértek.

(#2) bzoley: Nem akartam ezzel a kijelentésemmel vitát kirobbantani, de szerintem a Big Bang Theory egy nagyon jól felépített és eredeti sitcom. Persze itt is főként Sheldon viszi el a hátán a show-t, de a többi karakter jelleme is szépen hozzátesz ehhez. A poénok pedig szerintem a felsoroltak közül ebben a legjobbak. Persze ízlések és pofonok, nem tetszhet mindenkinek ugyanaz. De itt is érvényesül az a tézis, hogy ezt szinkronnal nézni bűn, mert a poénok fele egyáltalán nem jön át úgy. A TWD dráma, de ha követed az itteni topikját, akkor észreveheted, hogy nem csak nekem ez a véleményem az évadzáró után, hanem kb. a fórumozók 90%-ának. Legyen dráma, jó is az, de kellene mellé valami fűszer, ami fenntartja az érdeklődést a karakterek fejlődése és a konfliktusaik között, ha már egyszer egy zombivírus köré építették a sztorit. A Híd pedig valóban jó kis sorozat, végignéztem és tetszett, bár itt is a nyomozónő vitte a prímet. :)

(#3) fesii: Ne akard szinkronnal nézni. Ez tipikusan az a sorozat, amit csakis eredeti nyelven, felirattal érdemes nézni.

https://wpszaki.hu - Minden, ami WordPress, cikkek kezdőknek és haladóknak.

(#6) kmisi99


kmisi99
addikt

A walking dead 1. évada nagyon tetszett utána fokozatosan átment zombi barátok közt be. Nagyon nagyon idegesítő amit már a 3. évadban leművelnek.

(#7) Earl_Muttley


Earl_Muttley
aktív tag

Arrow nálam az első 4-5 rész után fuccsolt.

HIMYM az örök klasszikus.

Nekem ami még tetszett, vígjáték fronton az a Számkiszervezett (Outsourced). Csak az rövid..

Kiszámoltam, hogy életem nyolc évéből kilenc és felet töltöttem apa háborús történeteinek hallgatásával - Louie élete

(#8) The DJ válasza Earl_Muttley (#7) üzenetére


The DJ
addikt

Nagyon sajnálom, hogy elkaszálták, nekem is nagyon tetszett az Outsourced. :(

https://wpszaki.hu - Minden, ami WordPress, cikkek kezdőknek és haladóknak.

(#9) Lenry


Lenry
félisten

nézz House-t

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#10) Earl_Muttley válasza The DJ (#8) üzenetére


Earl_Muttley
aktív tag

Hát igen. Volt egy jó, humoros légköre, mellé még a két kultúra keveredéséből való félreértések. Tetszett.

Meg ugye a nickem névadója, My Name is Earl. Annak is jöhetett volna még a "beígért" 5. évada, de elkaszálták...

Kiszámoltam, hogy életem nyolc évéből kilenc és felet töltöttem apa háborús történeteinek hallgatásával - Louie élete

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.