Sokszor kérdezik tőlem és ahogy teltek az évek én is egyre többször kérdeztem magamtól, hogy: "Megéri szeretni? Van-e egyáltalán még bármiféle jelentése is ennek a szónak manapság?" A válasz pedig sajnos az, hogy egyre kevesebb. Megéri-e szeretni? Igen. Fájni fog-e? Piszkosul. Akár viszontszeretnek, akár nem, de előbb-utóbb pokolian fog fájni.
Sokan most elismerően bólogatnak és páran talán kétkedve rázzák a fejüket. Az előbbiek túl vannak már néhány csalódáson míg az utóbbi csoport valószínűleg éppen szerelmes és azt hiszi, hogy ez most majd örökre szól.
Figyelem, most pukkan ki a buborék: Amíg ezen a földön élsz és ameddig még dobban a szíved, addig mindent csak egy meghatározott ideig birtokolsz. Az életed, a tested, a vagyonod és a szerelmet is.
Tudod, ami a romantikus filmekben és a szerelmes regények lapjain annyira könnyűnek és hétköznapinak tűnik az a valódi hús-vér létben kínkeserves harc. Magunkért, a másikért, kettőnkért és egy olyan jövőért, amiben legtöbbször még a holnap sem biztos.
Megpróbálhatsz lavírozni, mint oly sokan. Ellökhetsz magadtól mindenkit, hiszen, ha nincs senki, aki számítana, akkor nem is fájhat a búcsúzás. De erre emberi mivoltod okán egyszerűen képtelen vagy.
Vágysz a szeretetre, vágysz a társadra és vágysz a törődésre is, pont úgy, ahogyan mindenki más. Ideig-óráig játszhatod ezt a játékot, de az élet szabályait így sem cselezheted ki. A magány is fájdalom. Méghozzá az egyik legnagyobb. Előrébb vagy tehát? Ugyan dehogy.
De mi van, ha szeretsz? Ha hosszas tétovázás után a szívedbe engedsz valakit? Ha egy vagy a kevés szerencsés ember közül, akkor egy rövid időre boldog lehetsz. Néhány órát, napot, hetet, évet. De tudnod kell, hogy ez a boldogság is pusztán csak néhány röpke felvillanás. Egy simítás a kedvesed arcán, egy kézfogás, egy csók, egy ölelés, a hajának rezdülése, ahogy a délutáni szellő befúj az ablakon.
A boldogság egy hullócsillag az égen, míg a fájdalom maga a sötét égbolt. Nagyon erősnek kell lenned ehhez a játékhoz. Erősnek, kitartónak és hűnek; a társadhoz, önmagadhoz és az ígéretedhez, amit akkor tettél felé, amikor először mondtad ki azt a nyolc betűs szót. Igen. Ez egy ígéret. Legalábbis valaha az volt.
Tudod, a virág, ha nem öntözöd elfonnyad. A lelked, ha nem gondozod elsorvad. A szíved pedig vagy elkérgesedik vagy összetörik. Nem igazán van köztes út. Mindenki ráébred erre a keserédes kettősségre az élete során. Kiábrándító érzés, hiszen nem ez az, amit reméltünk. Nem erre vártunk, nem ebben bíztunk. Milyen dolog az, hogy többet sajog a lelkem, mint amennyit örül odabenn a szív? Milyen dolog az, hogy meztelenre vetkőztettem előtted a testem és a lelkem és neked ez sem volt elég? Mert a legtöbbször nem az.
Megéri-e szeretni? Igen. Fájni fog-e? Piszkosul. Előbb-utóbb el kell majd válnotok, mert az emberi élet hossza is véges. Talán ő megy el előbb, talán te. Bárhogy is lesz, egy szív végül meghasad majd. Tudom, hisz átéltem és a két szememmel láttam. Hatvan év után elveszíteni azt, akivel leéltél egy életet felér a világ összes fájdalmával. Az ember ekkor feladná, menne a társa után, úgy érzi nincs már miért maradni, de végül mégis megy tovább, mert ez az élet rendje. Attól fogva pedig a fájdalom örökös útitárssá szegődik.
A szerelem azonban egy egyirányú utca, ami a szívbe vezet. Aki egyszer bejutott, az ott is marad, egészen az utolsó szívdobbanásig. S talán még utána is.
Jogosan mondhatod, hogy sötét és komor ez a néhány sor, igen. De talán te is belátod, hogy igaz. Nem kerülheted el a fájdalmat, de a szerelmet sem. Megcsalhatnak, eldobhatnak, átverhetnek és összetörhetik a szíved. De ha mindeközben hű maradtál önmagadhoz és az érzéseidhez, akkor nem lesz miért szégyenkezned. Az érzelmi sivárság korát éljük és érezni manapság pokolian nehéz. De mindezek ellenére is kérlek, próbáld meg.
Hisz már te is tudod: A szerelem csak néhány röpke felvillanás. A bőrének puhasága, a hajának illata, a szeme csillogása és az ujjainak érintése a hátadon. Talán tényleg csak ennyi és nem több. De ez a néhány pillanat végigkísér majd, amíg csak élsz. S talán még utána is.
A szerző utószava: Te, ki itt élsz bennem, kit a józan ész tiltása ellenére megszeretett a szív. Te, kit cipelek magammal nappal s éjjel. Tudnod kell: Részem lettél. Szívembe fúrtad magad, s attól a perctől kezdve bennem élsz. A tiéd vagyok s elfogadom sorsomat. De bármi is történjék: Szeretlek.
