2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Hajnali merengés

Írta: | Kulcsszavak: merengés

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A most következő néhány sorban valószínűleg semmi logika vagy mások számára hasznosítható információ nem lesz, úgyhogy ne is olvass tovább, semmi értelme. Magamnak írok, mint mindig :)

Megint nem tudok aludni. Vagy nem akarok? Már magam sem vagyok biztos benne melyik a helytálló. Agyalok itt értelmetlen dolgokon, amikre úgy sem fogok tudni megoldást találni és kérdéseken, amikre sosem lesz válasz.

Néha teljesen úgy érzem, hogy az életnek semmi értelme. Nem, nem egy depresszív kijelentés ez, de ha mélyebben belegondolok a dologba, akkor mindig ez a vége (tudom, nem szabad belegondolni, de vannak ilyen napok). Mindenki rohan, küzd, nagyobb ház, jobb autó, több pénz, jobb állás, vagyon, érték. Aztán meghalunk és mire megyünk velük? Biztos bennem van a hiba, de nekem kell valami támpont, valami cél, ami életet ad az életemnek. És nem, ez nem a vagyon, nem a tárgyak, nem azok a dolgok, amik elporladnak velem együtt. Jön a nagy megvilágosodás: A szerelem. Ha valamiért megéri élni, akkor az a szerelem. Ez a válasz áll legközelebb a valósághoz, ez az, ami legtöbbször erőt ad ahhoz, hogy menjek tovább. Hogy ha van is odaát valami, ha van túlvilág, mennyország, reinkarnáció vagy bármi, akkor csak azokért a dolgokért éri meg élni, amik a lelkünk kincseit növelik. Ezek az értékek, amiket talán tovább vihetünk, amiknek a lenyomatai talán megmaradnak bennünk és ha minden oda is vész, de a a következő életünkben lesz néhány felvillanás, néhány megérzés, néhány mélyről induló, bizsergető érzés, ami azt mondja majd: "Igen, ez vagy te. Ez a te utad, ilyen voltál, és ilyen is maradsz."

De persze nem tudom. Senki se tudja. És néha megijedek, mert erőt vesz rajtam az az érzés, hogy nincsen utána semmi. Se mennyország, se más. Csak a sötétség és az üresség. A por. Amikor kicsi voltam, tizenpár éves, akkor ez volt a rémképem a halálról. Azt gondoltam, hogy ha meghalok, akkor elporlad a testem, a lelkem pedig vele együtt hal. Nem lesz más, csak a sötétség. Aztán teltek az évek, szerelmes lettem és elhitettem magammal, hogy bármi is lesz, akár van túlvilág, akár nincs, ha szeretsz valakit és szeretnek, akkor van értelme az életednek, hiszen az utolsó perceidben majd elmondhatod, hogy tényleg elértél valamit. Nyomot hagytál a világban, nyomot hagytál egy emberben, a lelked lenyomatát, és ez többet jelent bárminél.

Szép gondolat is ez. Legtöbbször megnyugvást nyújt a bajok ellen. Legtöbbször. Néha viszont úgy érzem, hogy az emberi lény - az emberi faj maga - egyre inkább képtelen szeretni. Valahogy egyre kevésbé vagyunk kompatibilisek egymással. Csak megyünk előre mint a buldózerek és mindent és mindenkit letarolunk. És nekem ez fáj. Talán gyenge vagyok, nem tudom. De fáj, hogy erre tart a világ és félek, hogy az egyetlen mentsváram, a megnyugvást jelentő álomképem se helytálló már. Mert talán nincs túlvilág és talán szeretni sem tudunk. Túl önzőek vagyunk. Túl sokat akarunk és mindehhez túl kevesek vagyunk. Valószínűleg én is. Világéletemben csak egy érzést kergettem. Csak azt akartam, hogy legyek valakié és legyen valakim. És most, mikor úgy érzem megtaláltam azt, akit kerestem elbizonytalanodtam. Mert félek, hogy már én sem ugyanaz vagyok. Én sem vagyok elég. Én is többet akarok és én is önző lettem. Túl sok a gond és túl gyenge vagyok. Talán csak magunknak emeljük a falakat. Nekem kell egy cél, egy biztos pont, egy álom, amit kergethetek. De egyre inkább erősödik bennem az érzés, hogy semmi sem biztos. Sosem volt az és sose lesz. Az elvek, a rendíthetetlennek hitt örök igazságok is úgy borulnak össze, mint egy kártyavár. És én nem tudom mit tegyek. Szerettem. Szeretek. De nem elég. Valaha az volt? Nem tudom. Valaha az lesz? Nem hiszem. Talán majd egy másik világban, vagy egy másik életben vagy...soha. És én csak ülök fenn a szikla szélén, alattam rohannak az autók, lenézek a városra és közben napszakok váltják egymást. De én csak ülök mozdulatlan, mint egy régi kor régi emléke...egy olyan világban, ahova már jó ideje nem illek be.

Miért nem elég szeretni? Miért gyártunk magunknak ezer gondot és problémát a legtisztább és leggyönyörűbb érzés mellé? Miért ijedünk meg, ha tartoznunk kell valakihez és miért ragaszkodunk ahhoz, ami a múltba húz? Miért nem elég... miért nem elég ha azt mondom: "Szeretlek"? Miért nem jelent ma már semmit ez a szó és miért félünk becsomagolni a szívünket és átnyújtani valakinek? Miért?

Kérdések, amikre sose kapok választ, gondolatok, amikre nem szabad gondolni. Épeszű ember nem tesz ilyet. Az épeszű ember csak él, nem kérdez, nem kételkedik és az épeszű ember beáll a sorba. Én nem vagyok az. Én szeretek. Én kételkedem. És félek. Sokszor félek élni és félni fogok majd meghalni is. De keresem a célt, keresem az utam, keresem a boldogságot és szakadatlanul reménykedem, hogy tudok még szeretni. Hogy boldoggá tudom még tenni a társam. Hogy lesz bennem elég kurázsi ahhoz, hogy sose adjam fel és kitartsak a végsőkig. Mert hiszem...szeretném hinni, hogy van értelme. Ha nem vár odaát semmi, ha a testem és a lelkem is itt marad ezen a földön...én akkor is nyomot akarok hagyni. Valamit, ami mosolyra késztet majd másokat. Ami értéket nyújt majd abban az időben, amikor még ennyi sem lesz. Hogy képes vagyok-e erre? Nem tudom. De megpróbálom.

Ha pedig mégis léteznek csodák és mégis lesz odaát valami, akkor remélem sok mosolygós arc vár majd. És talán akkor, majd ha levetettem az emberi mivoltom minden javíthatatlan és tökéletlen gondját...na akkor majd képes leszek kimondani azt, amit az életem során nem tudtam. Mondatokat, amiket az önzőségem miatt nem mondtam ki és tetteket, amiket a félelmeim miatt nem tettem meg. Akkor majd nem hibázom. Talán akkor majd szerethetek. Talán akkor majd... beteljesül az álmom.

"You'll remember me when the west wind moves
Upon the fields of barley
You'll forget the sun in his jealous sky
As we walk in the fields of gold..."

Hozzászólások

(#1) C64


C64
őstag

Hu, te nagyon a fején találtad a szöget, és örülök, hogy nem csak én agyalok egyedül hajnalig azon, hogy mennyire nincs értelme az egésznek :D
És igen, szerelem nélkül, tényleg nincs értelme!

Yᵒᵘ Oᶰˡʸ Lᶤᵛᵉ Oᶰᶜᵉ

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.