2019. június 20., csütörtök

Gyorskeresés

Az utóbbi évek legmeghatározóbb játékélménye

Írta: | Kulcsszavak: bioshock . infinite . far cry 3 . alan wake . pc . játékok

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Nem vagyok egy hardcore gamer. Egyre ritkábban és egyre kevesebbet játszom, ennek pedig az egyik oka az, hogy kevés olyan név jön ki, ami kicsit is felkeltené az érdeklődésemet. Ebből kifolyólag a gépemet sem újítottam nagyon sokáig és így kedvem sem volt kipróbálni bármit is, mert mi értelme a lebutított grafikának és a diavetítésnek? Pár hete azonban mégis gondoltam egy merészet és lecseréltem a régi gépvasam egy relatíve erősnek mondható gépre. Ezzel már nincs szükség komolyabb grafikai butításokra és minden, amit akkor feltelepítettem csak úgy száguldott. Elérkezett hát az idő, hogy utánanézzek mit lenne érdemes még játszanom.

Az első név, ami felkerült és elnyerte a tetszésemet az a Far Cry 3 volt. Komolyan, el voltam képedve. A történeten, a grafikán, a játékmeneten, az interaktivitáson. Alig tudtam abbahagyni. Vaas karaktere azóta is favorit.

Természetesen végig is játszottam és a befejezés is akkorát ütött, amekkorát már régen nem ütött semmi. Ültem ott a monitor előtt és néztem a stáblistát és csak meredtem magam elé keserédesen. Filmben és játékban is ezeket szeretem. Amikor a végén ott maradsz és elgondolkozol és benned marad valami plusz, amit kaptál. Akkor azt hittem, hogy kizárt, hogy a közeljövőben jöhet még valami, ami jobban tetszhet a Far Cry 3-nál. Nos, tévedtem.

Ezután végig játszottam az Alan Wake mindkét részét (az első rész nagyon bejött, a kettő viszont számomra nagy csalódás, inkább tekinthető DLC-nek, mint önálló játéknak). Utána pedig elkezdtem a Dishonored című játékot, de valahogy mégsem ragadott magával. Jó-jó, szép-szép, lehetőség is van benne, de nem az én világom ez a lopakodós gyilkolászás. Ezután jött az új Tomb Raider és így ismét találtam egy címet, amit kénytelen voltam végig vinni. Ez is magával ragadott és ez is beszippantott, még akkor is, ha nem sok köze volt a régi TR-ekhez. Szinte már fájt nézni ahogy folyamatosan esik-kel szegény Lara :) A Far Cry 3-at azonban egyik fentebb felsorolt címnek sem sikerült letaszítania a trónról. Aztán eljött a születésnapom, március 26, és megjelent PC-re egy név, amiről rögtön éreztem, hogy különleges lesz.

Bioshock: Infinite

Tegnap hajnalban értem a végére. Minden zugot, minden rést felfedeztem, bejártam, megcsodáltam. Olyan hatással volt rám a játék, hogy még most is ezen kattog az agyam, a háttérben pedig Elizabeth dala szól. Az indítás után olyan világ tárult elém, ami rögtön beszippantott. Húsz percek teltek el azzal, hogy néztem az épületeket, az embereket, csodáltam a lebegő házakat. Az első pár órában szinte alig haladtam előre valamit, mert minden lépés után meg kellett állnom valamin csodálkozni. Olvastam tesztekben, hogy elavult az Unreal Engine és a grafikából sokkal többet ki lehetett volna hozni és hogy sokkal szebb is lehetett volna. Csak egy kérdés: Mi van??? Lehet csak azért érzem így, mert évek óta nem játszottam semmi modern játékkal, de számomra ez a világ úgy csodálatos, ahogy van. A grafika lehengerlő. Minden egyben van, minden él, mozog. Aztán ott a történet... nem akarok spoilerezni, de játékban talán még soha nem volt olyan sztori, ami ennyire összetett és ennyire megkapó lett volna. Komolyan mondom, a végén mikor minden darabka összeállt akkor sikerült annyira elérzékenyülni, hogy fátyolos is lett a szemem. Ennek a játéknak bizony lelke van. Látszik, hogy az Irrational Games-es srácok mindent beleadtak. Elizabeth karaktere hihetetlenül szerethető. A reakciói, a viselkedése. Aztán ott vannak a zenék. Annyira passzolnak ehhez a világhoz. Most jön az a rész, hogy ráfüggök a soundtrackre is. Ritkán mondok ilyet, de ez a játék nálam 10/10-es és attól félek nagyon sokáig nem lesz nálam ellenfele.

Tehát a jelenlegi listám:

1: Bioshock Infinite
2: Far Cry 3
3: Tomb Raider 2013

Zárásként jöjjön az egyik kedvenc jelenetem az Infinite-ből:

(Katt a képre!)

A teljes dal pedig meghallgatható itt: [link]
(Nem tudom megunni.)

Hozzászólások

(#1) The DJ


The DJ
(PH! addikt)

Ajánlhatnátok még pár hasonló címet, további jó játékokra éhezem :)

https://wpszaki.hu - Minden, ami WordPress, cikkek kezdőknek és haladóknak. || http://kepfeltolt.es - A kedvenc képfeltöltő oldalad a weben!

(#2) szente válasza The DJ (#1) üzenetére


szente
(PH! addikt)

A Borderlands-al viszonylag sokáig elvoltam. :K

(#3) Samus


Samus
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Tudom, ma már nem sokat ér, de én a BioShock első részének legjobb befejezése közben morzsoltam el egy könnycseppet, annyira meghatott. Első végigjátszásra értem el, valami hihetetlen volt maga a játék akkor nekem.

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

(#4) Crystalheart


Crystalheart
(senior tag)

És még jön a Beyond Two Souls, meg a The Last of Us is. Kemény egy év ez, halljátok. Elsősorban mert végre a Blizzardon kívül is (valószínűleg) Hollywoodból éppen csak kiszorult forgatókönyvírókat és rendezőket alkalmaznak a játékgyártó cégek. :) Ennyit számít. (Zenében már rég megtörtént a dolog.)

[ Szerkesztve ]

(#5) The DJ válasza szente (#2) üzenetére


The DJ
(PH! addikt)

Ezzel a Borderlands-al szemeztem én is, a 2. részét eléggé dicsérték mindenütt, viszont ez a fajta "rajzolt" grafika annyira nem vonzott ezidáig. Lehet azért adok majd neki egy esélyt. Nálam létfontosságú a jó sztori, a kidolgozott karakterek, a jó zene. Ezek kellenek ahhoz, hogy magával tudjon ragadni a játék. A grafika nálam sokad rangú tényező, persze azért nézzen ki a játék valahogy. Viszont az ilyen Crysis "techdemók" egyáltalán nem vonzanak. Sztori nulla, single kampány pár óra maximum és ki is fújt. Oké, ott a multi, ott a csúcs grafika, de ez annyira hidegen hagy.

(#3) Samus: A Bioshock első része nálam is nagy favorit volt. Akkoriban egész szépen elfutott a gépemen és számtalan órát öltem bele. Viszont azt hiszem valami miatt nem sikerült végig vinnem teljesen. Talán a gépem halt le alatta vagy az operációs rendszert kellett újra tenni, a lényeg az, hogy elvesztek a mentések és nem volt erőm újra kezdeni, így számomra kimaradt az epikus befejezés.

(#4) Crystalheart: A Last of us-al régóta szemezek, kár hogy PS3 only. :( A Beyond Two Souls is tetszetős a trailer alapján, viszont ez is csak PS3-ra jelenik meg. Viszont ezeket látva elég erősen érik bennem a késztetés egy konzol beszerzésére és ez nem is lenne baj, de ahhoz meg ajánlott lenne valami normális TV is, az pedig nincsen, mivel egyáltalán nem nézek TV-t. Szóval ez a kettő egyszerre nem lenne éppen olcsó mulatság. Bár ha PC-re nem találok semmi értelmeset, akkor lehet nyáron spórolok egy kicsit és kerítek egy konzolt.

https://wpszaki.hu - Minden, ami WordPress, cikkek kezdőknek és haladóknak. || http://kepfeltolt.es - A kedvenc képfeltöltő oldalad a weben!

(#6) szente válasza The DJ (#5) üzenetére


szente
(PH! addikt)

Én se a grafika miatt játszom, a Crysis nekem unalmas volt.
Húgom pasija is ódzkodott a rajzolt grafikától, de addig rágtam a fülét, amíg kipróbálta. Az első két nap 18 órát tett bele, annyira bejött neki, pedig nem nagy játékos. Mondjuk most az első részről beszélek, a másodikat még nem próbáltam.
Persze azért próbáld ki "valahogy" mielőtt vételre adnád a fejed. :D

(#7) Crystalheart válasza The DJ (#5) üzenetére


Crystalheart
(senior tag)

Valahogy a PC-monitoroddal is össze lehet kötni, ha nincs HDTV-d.

Én is mindig csak szemezek ezekkel a játékokkal, mert nekem sem erős gépem, se PS3-am, se HDTV-m. Valahol fetreng egy PS1... :DDD

(#8) szente válasza Crystalheart (#7) üzenetére


szente
(PH! addikt)

Na a PS1-hez legalább nem kell HDTV :))

(#9) The DJ válasza Crystalheart (#7) üzenetére


The DJ
(PH! addikt)

HD monitorom sincs :DDD

Konzolom se volt soha, kivéve a Sega Mega Drive-ot (bár azt erős túlzással sem lehet annak nevezni). Abból elnyüstöltem egy párat. :) Aztán szomszéd srác kapott egy PS1-et és a napok felét nála töltöttem és Mortal Kombatoztunk meg még fene tudja hány játékot akasztottunk ki. Szüleim nem is láttak akkoriban. Ez se mostanában volt. :)

Na sebaj, valami normális TV-t amúgy is szerettem volna már egy ideje venni, de csak azért, hogy megadjam a módját a filmezésnek és a sorozataim nézésének, ha meg már TV lesz, akkor a konzol se tűnik majd olyan távolinak. Csak ez a kontroller téma zavar még mindig. Nálam az FPS vagy a TPS összeegyeztethetetlennek tűnik a kontrollerrel.

A Borderlands-et pedig ki fogom próbálni, hátha mégis beszippant.

https://wpszaki.hu - Minden, ami WordPress, cikkek kezdőknek és haladóknak. || http://kepfeltolt.es - A kedvenc képfeltöltő oldalad a weben!

(#10) Crystalheart válasza The DJ (#9) üzenetére


Crystalheart
(senior tag)

Biztosan kompromisszumokkal jár a dolog, de talán egy 720p-s megjelenítéssel már élvezhetőek lesznek, úgyis a sztori lesz a lényeg, azt meg már nagyjából minden monitor tudja. Az ilyen játékokban én nem azt nézem, hogy hány poligon van a főhős fülén.

Persze a TV-t távolról nézve még élethűbb, csalóka dolog ám. :)

Nálam az FPS és az RTS az (meg a point-and-click játékok), amit nem tudok/szeretek kontrollerrel játszani. Soha nem is értettem, mi buli van abban. De erre is van megoldás, lehet billentyűzetet és egeret is kötni a PlayStationhöz egy átalakítóval. Viszont az olyan TPS-ekhez, mint a fent említett két túlélős játék, valószínűleg abszolút passzolni fog a kontroller is.

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.