2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Codename: The Hello Kitty Wood PC - part 2

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sikerült folytatnom a házat. Elég sok mindent megtudtam rajta csinálni, így nem maradt sok hátra. Nos, nézzük mit sikerült összehoznom:

1. A pác beszerzése és kipróbálása:

2,5 hónap után sikerült beszereznem rózsaszín ruhafestéket a pácoláshoz. Elkészítettem a pácot és kipróbáltam ez előlapból kivágott hulladékon. Reménykedtem benne, hogy rendesen befogja majd a fát és "szép" színt ad neki. A képen látható, hogy az aggodalmam felesleges volt, mert jól befogta a felületet. Lakkozás után még élénkebb lesz a színe.

2. Az alaplap tálca beszerzése:

Megint benéztem kecsón a pc-bontóba. Elvileg csak simán alaplap tálcáért mentem be, találtam is, de a faszi erősködött, hogy csak egyben adja a házat, mondván neki itt maradna a többi része hulladéknak. Megkérdeztem, hogy mennyiért adja az egészet egyben és azt mondta, hogy legyen 500 forint. Gondolkozás nélkül rámondtam az áment :D .

Buszon hazavittem a házat és kiszedtem belőle azokat a cuccokat amiket hasznosítani fogok ehhez a házhoz, illetve majd a következőhöz(ha lesz olyan....tuti, hogy lesz :DDD ). Nos, amit kiszedtem belőle az az alaplaptálca, 5,25-ös keret, 3,5-ös keret, 2db nyomógomb, 2db led és 1db hangszóró.

3. A DVD-író és a HDD keret elkészítése:

A DVD-író és a HDD keret nem a most beszerzett házból származó keretekből készült. A HDD keret az egy nagyon régi HDD keretből csináltam, amit egy kicsit átszabtam. A DVD-író kerete az pedig egy elpukkant codegen tápegység burkolatából készült.

Az elkészült házat majd hátulról lehet szerelni és ez alapján készítettem a kereteket akasztósra. Nem sikerült a legszebbre, de nem fog látszódni és a funkcióját ellátja tökéletesen :) .
A gányolás eredménye:

4. A DVD-író besüllyesztése és az előlap kivágása:

A következő lépés az író besüllyesztése az előlapba. Bejelöltem a kimarni kívánt területet, rögzítettem az előlapot, majd nekifogtam a marásnak. Amikor kimartam ez egészet, akkor a sarkokat (amiket nem tudott kimarni a gép) vésővel kivéstem.

Az előlapon bejelöltem, hogy hol lesz a nyílás és a vonalon 1mm-es fúróval fúrtam két lyukat, amin áttudtam dugni a lombfűrész pengéjét.

A fűrészelés eredménye:

5. A power és a reset gomb helyének a kialakítása:

Ennél a gépnél is el fogom rejteni a gép aljához a gombokat. Gondolkoztam azon is, hogy az O betű-t megcsinálom gombnak, de végül maradtam az aljánál.
Ezt a műveletet is először bejelöléssel kezdtem, majd jöhetett a fúrás. Fontos, hogy a fa le legyen szorítva és hogy legyen alatta egy másik fa. Ez nem feltétlen azért kell, hogy ne fúrjuk szét az asztalt, hanem hogy az anyag másik oldalát ne szakítsuk ki.

Most, hogy a lyukak készen vannak, valahogy rögzíteni kell a nyomógombokat. Én ezt úgy oldottam meg, hogy az oldallapból kiesett darabból kivágtam nekik egy tartókeretet.

A kész mű :) :

6. Az USB kivezetés elkészítése:

Az USB-port az oldallapon kapott helyet a Hello Kitty szöveg alatt. Bejelöltem a helyét és a két végét 16-os fúróval kifúrtam, majd a köztes részt dekopírral kivágtam.

Ezek után kicsit megcsiszoltam a belsejét és maróval legömbölyítettem a belső éleket.

7. A HDD-led elhelyezése:

Itt sem fogok power-ledet használni, mivel a gépben lesz egy neoncső. A HDD-ledet az előlapon kivágott szellőzőnyílásnál helyeztem el. Így, majd a led a rács előtt fog elhelyezkedni.

Végezetül összeállítottam a házat (csak egymásnak döntöttem a részeket), hogy lássam hogy fog kinézni:

Meló ami maradt még az az oldallapok összeragasztása, a teljes felület átcsiszolása, pácolás, lakkozás és a fém részek színre fújása. Szemfülesek észrevehették, hogy nem lett elkészítve a hátsó oldal. Azt majd akkor alakítom ki rétegelt lemezből, amikor bele rakom a gép alkatrészeit és látom, hogy hol kell kivágni. Azért választottam a rétegelt lemezt, mert stabilabb, mint az 1cm-es táblásított fenyő és színben nem sokkal tér el. Na meg lehet, hogy a végén a hátlapot csak simán lefújom matt feketére. Egy ismerősömtől tudtam szerezni 3mm-es plexi-t (amit az oldallaphoz fogok felhasználni), így ennek a költségét is megúsztam :DDD .

Előzmények:
- Codename: The Hello Kitty Wood PC - part 1

--->>Irány a következő bejegyzés<<---

Köszönöm, hogy elolvastad az írásomat! Ha valamit elgépeltem, hiba van benne vagy esetleg van valami kérdésed, kritikád, akkor írj egy hozzászólást és ne tartsd magadban!
Arigato gozaimasu!

Üdv.: Takemoto

Hozzászólások

(#1) mexicanraven


mexicanraven
aktív tag

Háth ez csúcs!! Mikor megláttam a nicked, arra gondoltam, hogy megint vmi tutit fogok látni, és IGEN!:R Szép munka!

when the sun shines, we'll shine together

(#2) #43960832


#43960832
törölt tag

Majd a végeredményről is kérünk képet! :R

(#3) Móci


Móci
addikt

Kegyetlen ügyes vagy! Igényes, szép munka, még ha a téma egy kicsit khmm is a magamfajtának (de ugye nem nekünk készül, a célközönség meg ennek örül). :DDD
Profi munka, mese nincs! :R

"...In a struggle to be happy and free, swimming in a primitive sea..."

(#4) mephi666


mephi666
nagyúr

banyek, nagyon szép munka ismét :K nem semmi türelmed lehet hozzá... egyre kíváncsibb vagyok a végeredményre...

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#5) D1Rect


D1Rect
félisten

Ez igazi ajándék lesz. :K
Maximális tisztelet a belefektetett időért, és munkáért. :R

Annyit hozzátennék, hogy belülre érdemes lenne betenni egy sűrű szövésű fémhálót, minden oldalra.

[ Szerkesztve ]

(#6) Takemoto


Takemoto
tag

Köszönöm mindenkinek! :R

(#5) D1Rect: Ráhibáztál! :K Ez a ház is úgy lesz megcsinálva, mint a "kocka ház". Az is kapott belülről fémhálót. Ennek csak az oldallapon lévő kivágásnál nem lesz háló....bár így lehet, hogy értelmét veszíti az egész árnyékolás, nem tudom. Vélemény?! :F

Ma elkezdtem a ragasztást, hamarosan arról is írok.

Üdv.: Takemoto

"Bringázás közben előbukkan belőlem az a lény, aki ebből a bolygóból lett; a vándor, aki este tiszta lélekkel pihenhet meg..."

(#7) D1Rect válasza Takemoto (#6) üzenetére


D1Rect
félisten

Hopp, látom. :B
Azt is te csináltad? Nem is figyeltem. Régebben olvastam, nagyon egyedi. :R

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.