Unalmas napnak indult az a szombat. Korán kelt a lány, de gondolta nekiáll készülődni, és elindul kicsivel előbb. Pár baráttal találkozott azon a délelőttön. Hamar ért a találkozó helyszínére, így zenét hallgatott, és várt. Kisvártatva megérkeztek a barátok is, kivéve egyet. Ő sose volt pontos, mindig késett kicsit. Mindenki nagy mesélésben volt, mikor betoppant a hiányzó láncszem, és vele egy, a lány számára ismeretlen fiú. Közvetlen lány volt, így hamar elfogadta az új fiút. Idővel szóba került az életkor is. A lány odament és megkérdezte a fiútól:
- Amúgy hány éves vagy?
- 17 – jött a válasz a mindig elkéső baráttól – amúgy 14.
A lánynak leesett az álla.
- Nee, ez komoly?
- Igen. – mondta a fiú és édesen mosolygott a lányra.
Ő is visszamosolygott.
A kis csapat elindult sétálni, a lány és a fiú pedig egyre jobban elmélyült a beszélgetésben. Ahogy teltek a napok, egyre jobban kijöttek egymással, míg végül legjobb barátokká nem váltak. A fiú sokszor viccesen mondta a lánynak, hogy tanítsa meg csókolózni. A lány mindig nevetett ezen, de viccből mondta, hogy rendben. Megbeszélték, hogy egy órával előbb találkoznak a következő baráti összejövetel alkalmával, és együtt mennek oda. Így is történt ez a következő alkalommal, és onnantól kezdve mindig. Egy hónap telt így el. A fiú kezdte meg szeretni a lányt és lány is kezdett vonzódni a fiúhoz. Egyik alkalommal csak négyen mentek el egy találkozóra. A fiú és a lány ide is együtt érkeztek. Villamoson utaztak épp, mikor a fiú és az egyik barátjuk vitatkozni kezdtek az autókról. A lány már előtte is mondta viccesen a fiúnak, hogy nem lesz jó vége, ha vitatkoznak. Így is lett. Magához húzta a fiút és váratlanul megcsókolta. A barátok is ugyanúgy ledöbbentek, akárcsak a fiú. Ha nem jobban. Ez mindenkinek meglepő volt, közben mégis mindenki számított rá valahol. A lány onnantól már nem tudott szimpla puszival köszönni a fiúnak. Érezni kezdett valamit.
Eljött a fiú születésnapja. Pár napra rá megkérdezte a lányt, hogy lenne-e a barátnője. Mivel a lány párszor már hárította ezt a kérdést, így a fiú félve tette fel ismét. Igen volt a válasz. Szép születésnapi ajándék volt ez a fiúnak. Miután összejöttek, és teljes volt a boldogság, csak egymásnak éltek, nem mentek több összejövetelre. A három barát is hanyagolva lett. Csak ők léteztek egymás számára. Gyönyörű szerelem volt az övék, mindenki számára ők voltak az álompár, és követendő példa. Elérkezett az egy éves évforduló. A lány boldogan ment bárhová, hogy láthassa egyetlen szerelmét. Nagyon megilletődött mikor meglátta a fiút egy rózsával a kezében, mosolyogva. Gyönyörű vörös rózsa volt, díszpapírban, kis zölddel. Elképesztően boldog volt. Úgy gondolta minden így marad továbbra is. A fellegekben járt. Úgy hitte, köztük sose romolhat el semmi. Tévedett. Lassan bekúsztak a viták és a problémák is az életükbe. De elválaszthatatlanok maradtak. Egyszer, mikor a lány szüleinél voltak, összeveszett az apjával, és kapott egy nagy pofont. A fiú felállt, megvédte, majd kézen fogta a lányt és elmentek sétálni. A lány nagyon sírt, a fiú remegett. Féltette a szeme fényét. Eljött a lány 18. születésnapja. Megkérte a fiút, hogy menjenek el nézelődni. A lány meglátott egy ékszerboltot, és odament megnézni a gyűrűket. Főleg az eljegyzési gyűrűket. A fiú mondta, mutasson rá arra, amelyik tetszik, de ne nézze az árakat. A lány rámutatott egy olcsóbb, de szép darabra. Nem volt jó az ujjára. A fiú mutatott egyet. Tetszett a lánynak, de kissé drágának találta. Megkérdezte:
- Lehet?
A fiú édesen mosolygott és bólintott. Jó volt a gyűrű és elképesztően gyönyörűen mutatott a lány ujján. Ő pedig elsírta magát örömében. Megható és csodaszép pillanat volt. A fiú átölelte, magához szorította és mosolygott. Boldogok voltak mindketten. Karácsony tájára minden megromlott. A fiú nehezen viselte, hogy a lány sokat beszél és többször is megkérdez valamit. A lány nagyon rosszul fogadta, neki a fiú volt a mindene. Tudta, hogy sokszor idegesíti a fiút, de elképesztően szerette, nem akarta elveszíteni, bármit megtett volna érte. Nagyon félt, hogy elveszíti élete nagy szerelmét. Úgy érezte ő az a fiú, aki megtanította szeretni. Eljött a szilveszter. Együtt voltak, a lány barátainál. Feszült volt köztük a hangulat. A lány bújt volna, a fiú hárított. Végül megbeszélték és megint teljes volt a boldogság. Aztán egyre csak rosszabbodott a helyzet. A fiú egyre távolságtartóbb lett, a lány pedig rengeteget sírt miatta, úgy érezte a fiú már nem szereti. Rettegett a gondolattól, hogy elhagyja az, akit a legjobban szeretett a vacak életében. A fiúnak is rengeteg gondja volt, a lánynak is, és egymáson verték le a port. Ez volt a baj. A fiú egyre hisztisebbnek tartotta a lányt, mert sokat mondta, hogy bújjon hozzá és szeresse. Végül a lány is besokallt, hogy mindig lerázza a szerelme, nincs rá ideje. Egyre nagyobb lett a szakadék köztük. Végül a fiú azt mondta, hogy nem tudja mi van kettejükkel, gondolkodnia kell a folytatáson, de legbelül még szereti a lányt, viszont nem akarja vele tölteni a hétvégét. A lány nagyon sokat sírt emiatt, úgy érezte a fiú már nem szereti. Nagyon szerette, de nem hitt annak a szónak, hogy „szeretlek”. Feladta a reményt miután a fiú többször is kikosarazta, nem akart vele találkozni. Nem tudta már mit tegyen, teljesen maga alatt volt. Végül úgy döntött, bármennyire is legyen nehéz, nem keresi a fiút, és csöndesen reméli, hogy előbb utóbb jelentkezik élete szerelme. Még a két éves évfordulójuk előtt. Talán a lány az óta is reménykedik, rendületlen szerelemmel, és rengeteg szeretettel az összetört szívében.