2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Egy körökre osztott stratégia születése 3. rész [Frissítve!]

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Az első blogot itt olvashatod el: Egy körökre osztott stratégia születése

Mivel az előző blogbejegyzést kicsit elkapkodtam és nem volt már türelmem frissíteni, így írok egy folytatást:

Az első bejegyzésben arról írtam, hogy az irányítást, az épületeket és nyersanyagokat készítettük el. Most arról lesz szó, hogy azóta mik változtak?

1.) Be lettek fejezve az épületek, meg lett határozva, hogy hány darab lesz és milyen funkciókat kapnak. Ezek az alapok, a későbbiekben még lehet változás, ha a fejlesztés egy olyan pontjához érünk, ahogy a fejlesztéseket tudjuk majd megvásárolni a játékban.

2.) A hősök útvonaltervezése is kész van, már nem szoktak problémák lenni azzal, ha egy object az útjukba kerül. Kikerülnek mindent, nagyon patent lett.

3.) Az első fajhoz köthető hasznos nyersanyagok meg lettek tervezve, rajzolva, illetve a lelőhelyeik is interaktívak és már, a játékban lehet őket gyűjteni.

A képeken látszik, hogy mennyit haladtunk az alapoktól kezdve:


Az első hős útvonaltervezése.


Szintén az első hős útvonaltervezése.


Volt egy terv, miszerint az egyik fajnál sisakba épített HUD lesz a képernyőn. Ezt töröltük. Republic Commando után én örültem volna az ötletnek. Ki tudja, talán visszajön.


A következő fázishoz hozzá lett csapva egy térkép, amiről a későbbiekben írok.


A játékban megjelentek az ablakok az építkezéshez.

Építkezés:

Fontos része minden stratégiai játéknak, főleg a körökre osztottaknak, hogy az ember építkezzen. Miért? Mert ez a legrégibb és legbeváltabb módszer arra, hogy hadsereget toborozzunk a ránk leselkedő ellenségek miatt. A mi esetünkben is a HOMM széria alapjait vettük számításba: van egy fő épület, ami a bázis alapja lesz. Illetve lesznek a melléképületek, ahol az egységeket tudjuk "vásárolni". Ami viszont újdonság lehet, hogy lesz egy banner épület, ami meghatározott távolságon kívül fog esni a bázis területétől. A bannerekhez lehet majd az egységek utánpótlásait kérni a központból, hogy megszűnjön a számunkra fölösleges ingázás a kalandtérkép felfedezésére váró részei és a "várunk" között.


A fő épület körül látható zöld mező az, ahova a melléképületeket lehet lerakni. Ezen a mezőn kívül helyezhetők el a bannerek.

Hősök:

A felbérelhető hősöknek itt is több kasztja lesz, ahogy a HOMM/Disciples/AoW és egyéb játékokban megszokhattuk. 3 kaszt lesz, egyszerüsítve ezek: harcos, mágus, bérgyilkos. A játékban mivel sci-fi témájú lesz, így teljesen más elnevezések lesznek. Egyedi képességekkel fog rendelkezni mindegyik, amelyeket fejleszteni lehet "szintlépések" után. A szintlépés azért van idézőjelben, mert nem számok alapján látja majd a játékos, hogy milyen erős a hőse, hanem rangot kapnak. Egy kis színt szeretnénk vinni a játékba ezzel a lépéssel. (Itt nem lesz 80-as pala.)


Így nézett ki az első képernyő vázlata, a hősökhöz


Elhagytuk a sisakot, viszont elkészült a képernyő a hadsereghez. Illetve egy portré.
Lent megjelent a dialógusokhoz készült ablak. Itt információk fognak megjelenni, illetve a játék megjegyzi minden egyes interakciónkat, amit vissza tudunk olvasni a későbbiekben, ha érdekel.


Toborozható egységekről készült elsődleges interface.

Az alapok kész vannak, már csak az interface külsején kellett változtatásokat csinálni és elkezdeni a grafikát kidolgozni a kalandtérképen található sziklákon, fákon, nyersanyagbányákon és lelőhelyeiken.
Az egységek portréi, épületek és objectek Sculptrisban készültek el 3D-ben, ezek lettek renderelve 2D-be.


Az első játszható faj színvilága és szülőbolygója elevenedik meg.


A főépületen kívül a melléképületek is megkapták a végleges formájukat.


A dialógusablak is alkalmazkodik már az első játszható fajhoz.


A pirossal jelölt épületeket még nem lehet megépíteni. Minden melléképülethez szükséges az "előd" épület megépítése.


Unique hősök is lesznek a játékban, akiket egy bizonyos pont után lehet csak felbérelni. A játék elején elérhetetlenek lesznek. Külön képességeket kapnak, komolyabb itemekkel együtt.


Az egységtoborzó képernyő is majdnem elnyerte a végleges formáját.

A következő bejegyzésben szeretnék majd a harcról írni, remélhetőleg hamarosan eljutunk oda is, illetve az űr-kalandtérképhez is, amin bolygók között barangolhatunk és ahol űrcsatákat vívhatunk majd. Hamarosan elkezdjük tervezni a következő játszható fajt, számot nem szeretnék elárulni, hogy hányan lesznek, de mind egyedi külsővel fog rendelkezni és egyedi atmoszférájú bolygón találhatók majd meg.

Az interface elemei Sculptrisban lettek lemodellezve, majd képszerkesztő programban át lettek kicsit alakítva.

A játék motorja teljesen házi barkács, ami Game Maker Studioban készült.

Köszönjük, hogy elolvastátok és ha kérdésetek van, akkor itt kommentben nyugodtan feltehetitek, vagy kövessetek minket Facebookon, YouTube-on és ott is válaszolunk.

A program fejlesztője: Bence_Monori. Őt is bombázhatjátok a kérdésekkel itt, vagy a következő blogbejegyzésekben, vagy privátban.

Hozzászólások

(#1) elithun


elithun
őstag

De jó, érdekes látni ahogy fejlődik. :C

Tereptárgyakat és dialógusablakokat is mind ti rajzoljátok? Azokat is Sculptrisban?

Én épp egy HoMM és böngészős játék egyvelegén dolgozok, de nekem még közel sincs mit felmutatni belőle. :)

„Minden egyes tapasztalat közelebb visz a megértéshez.”

(#2) Joccc07


Joccc07
addikt

Nagyon tetszik! :C

Mi az engine alatta?

>Gar taldin ni jaonyc; gar sa buir, ori’wadaasla<

(#3) Mr.Csizmás


Mr.Csizmás
félisten

nini, progmacska :DD

"Szólítson csak Cirminek." | B&B XI | 3D nyomtatás Bp és környéke |

(#4) szupermacs válasza elithun (#1) üzenetére


szupermacs
veterán

Minden amit az interfacen látsz Sculptirsban készült, majd képszerkesztőbe lett átrakva és ott kicsit megdolgozva.
Sajnos a netes dolgokhoz nem értünk, így nekünk az kimarad. Amíg ez így lesz, addig csak local coop (Hot-seat) várható a játékban is, pedig szeretnénk legalább egy online rendszert, ami alapján leaderboard is lenne.

(#2) Joccc07: Teljesen saját motor, Game Maker Studioban lett az egész az alaptól kezdve megírva. Ezért is tartunk még csak itt lassan 2 év alatt.

U.i.: A cikk még frissülni fog, az alján lehet majd még infókat látni. Leginkább a fejlesztő ismerősöm fog tudni válaszolni a kérdésekre, most is csak az ő szavait tolmácsolom. Én a játék ötletgazdája vagyok és a "marketinges". :D

[ Szerkesztve ]

(#5) szupermacs válasza Mr.Csizmás (#3) üzenetére


szupermacs
veterán

Sajnos a programozásban nem veszek részt, de ezt kitalálhattad volna, nem úgy nézek ki. :DDD Viszont örülök, hogy te is megtaláltad a blogbejegyzést! :R

[ Szerkesztve ]

(#6) Kasya


Kasya
nagyúr

visszatalalos

[ Szerkesztve ]

(#7) elithun válasza szupermacs (#4) üzenetére


elithun
őstag

Köszi az infot a Sculptrisról, kipróbálom. Mindig hadilábon álltam a digitálisan saját kezüleg készített modelekkel, textúrákkal, így hátha sikerül a "tehetségem" digitálissá alakítani. :D

Egy leaderboard készítése talán még egyszerűbb dolog, mert ott csak egy egyszerű adatbázis szinkronizációra van szükség. Majd utána az ott tárolt adatok vannak megjelenítve.
A bonyolult az valóban az, hogy a másik játékos műveletei valós időben vannak szinkronizálva. Abba még én sem vágnék bele. Legalábbis egyelőre. :))

Sok sikert a fejlesztéshez!

„Minden egyes tapasztalat közelebb visz a megértéshez.”

(#8) Mr.Csizmás válasza szupermacs (#5) üzenetére


Mr.Csizmás
félisten

de, úgy nézel ki :))

"Szólítson csak Cirminek." | B&B XI | 3D nyomtatás Bp és környéke |

(#9) Bence_Monori válasza Mr.Csizmás (#8) üzenetére


Bence_Monori
újonc

Köszönjük a biztatást! Sokat jelent ez számunkra! :)

(#10) szupermacs válasza elithun (#7) üzenetére


szupermacs
veterán

Köszi!

A leaderboard azon alapulna, hogy lenne egy "arcade" mód a játékban, ami minden egyes lépést (építkezés, csata megnyerése, kalandtérképen található mobok legyőzése, artifactok felvétele, illetve fejlesztése, stb.) számolna pontokkal. Minél komolyabb dolgot hajtunk végre, annál több pontot kapna az ember. A játék alatt és a pálya teljesítése után pedig összesítené a kapott pontszámot és ezzel lehetne plusz játékelemekhez jutni (fejlesztések a képességekhez, artifactokhoz) de ez még korai egy kicsit.
Egy olyan online többjátékos mód viszont rettentő macera lehet és a költsége is komolyabb lehet, ami például HOMM játékokban van. Gondolom a szerver bérlése és még több munka, amikhez én személy szerint nem értek.

(#8) Mr.Csizmás: Zavarba ne hozz. :B

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.