2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Country Blog - Brad Paisley különkiadás

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Először is, elnézést azoktól, akik várták volna újabb írásomat, újabb előadókkal. Ez még kicsit várat magára, de ami késik nem múlik.

Most nem új előadót akartam bemutatni, csak egyetlen számot - még akkor is, ha egy egyetlen linket tartalmazó pár szavas írás nem tekinthető túl tartalmas blogbejegyzésnek. Mégis, ez egy személyes blog, és mint ilyen, néha csak simán azok a dolgok kerülnek ki ide, amiket az adott pillanatban ki akarok írni magamból. Vagy meg akarok osztani. Vagy csak látni akarom leírva magam előtt. Így végül is, miért ne - ezzel a gondolattal ültem le bejegyzést írni. Végül azonban úgy döntöttem, hogy megtoldom még pár számmal. Ezek a számok közel állnak hozzám, és bár nem új előadót mutatnak be, talán kissé mások, mint az eddig bemutatott számai.

A kissé hosszúra nyúlt bevezető után következzen a dal, azt, amiért billentyűzetet ragadtam most - méghozzá három verzióban. Ha keveset írok, legalább legyen egyhangú alapon. Viccet félretéve, mindhárom verzió közel áll a szívemhez, mindhárom verzió kicsit más, és mindháromnak itt a helye...

Az először a klipverzió.... bár jómagam nem szeretem túlzottan a klipverziókat, nem is igazán szoktak kapcsolódni a számokhoz, de ez a kivételek egyike, és úgy érzem, ez érdemes lehet megtekintésre.

- Brad Paisley & Alison Krauss: Whiskey Lullaby

Ugyanez élőben:

- Brad Paisley & Alison Krauss: Whiskey Lullaby (live):

És egy kicsit más verzió, más énekesnővel - aki ismerős lehet annak, aki követte a blogomat. Igen rossz kép- és hangminőséggel, viszont mégis ez áll hozzám a legközelebb, ez tudott valóban megérinteni. Ez az a verzió, aminek a hallgatását, a minősége ellenére nem tudom megunni, és újra és újra meghallgatom - és általában észre sem veszem közben a felvétel hiányosságait.

- Brad Paisley & Carrie Underwood: Whiskey Lullaby (live):

Most pedig az ígért ráadások.... egy csendes ülős, egyszálgitáros dalt választottam elsőnek, egyenesen a 19. századból. Semmi sallang, de talán mégis több van benne, mint sok nagy csinnadrattával előadott mutatványban.

- Brad Paisley: What Child is This

A végére pedig egy kissé vidámabb hangulatú, pörgősebb szám, méghozzá a klipverzió - nem véletlenül, szintén azon klipekhez tartozik, amik, szerintem legalábbis, jól sikerültek és szeretem néha-néha megtekinteni.

- Brad Paisley: Welcome To The Future:

Hozzászólások

(#1) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Holnap, barátom, holnap. Ezt is félájultan írom.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Hmmm. Jó, hogy Brad megszületett, nélküle üresebb lenne a világ.

Jelenlegi hangulatomban a "Welcome To The Future" tetszik a legjobban. Pontosabban sikerült egy kicsit jobb kedvre derülni.

A "Whiskey Lullaby" kicsit másként.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#3) Szten Márs válasza Vakegérke (#2) üzenetére


Szten Márs
nagyúr

Na igen, nagy kedvenc :K Bár szerintem ezt észrevetted :DDD
Viszont ez a verzió, amit küldtél nem tetszik - elnézést. Bár néha ilyesminek is elő kell fordulnia :) Nem illik ez a világ a szám szövegéhez, teljesen idegen tőle, de még ha ettől eltekintünk, akkor sem nyerné el a tetszésem. De legalább megismertem egy ilyet is - eddig nem ismertem. :)

(#4) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Nincs tolongás, azonban remélem, hogy nem veszted el lelkesedésed. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#5) Szten Márs válasza Vakegérke (#4) üzenetére


Szten Márs
nagyúr

Nem, azt semmiképp :N
Kissé megsűrűsödtek a dolgaim, a bejegyzéseim ettől meg kissé megritkulnak, de semmi több :)

(#6) Vakegérke válasza Szten Márs (#5) üzenetére


Vakegérke
veterán

Lyó, lyó, én figyelek. :K

Aztán ez a sorozat tartson kedved szerint, mohón várom a folytatást.

Titkon pedig remélem, hogy lesz gospel sorozatod is. :B

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.