2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Csernobil 2.0?

Írta: | Kulcsszavak: ukrajna . csernobil . zaporozsje

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

"A zaporozzsjei atomerőműben történt “malőr” kapcsán a kijevi udvar a legszigorúbb titkolódzást rendelte el. Az égvilágon semmiféle információ nem adható a történtekről. A városban több robbanásról beszélnek, de nem “terrorcselekményről”! A jelleget illetően azért mindenki megjegyzi, hogy az nem “pripjatyi” (csernobili) forma volt, ám nagyobb veszélyről suttognak.

Az okot illetően az látszik a legvalószínűbbnek, hogy az egyébként orosz típusú reaktorba amerikai fűtőanyagot raktak, ami pedig nem igazán kompatibilis.

Közvetlenül az esemény bekövetkezte után egy mérnök az erőműből azt telefonálta haza, hogy “igen komoly a baj, megtesznek mindent, de nem tudja hogy ez mire lesz elég!”

Többen emlékeztetnek, hogy szeptemberben az erőműben járt a Greenpace egyik szakértője, Toby Myunhmayer, aki elborzadt a tapasztaltaktól, és tragédiák sorozatának bekövetkeztét jósolta a látottak alapján. Myunhmayer akkor kijelentette, hogy az amerikai fűtőanyag betáplálása a reaktorba több mint veszélyes. A csernobilit sokszorosan meghaladó mértékű katasztrófa fog megtörténni, amely Európa jelentős részét fogja tönkretenni!

Odesszában, Zaporozzsjéban, és az erőmű ellátási körzetében időszakos áramkimaradások vannak, és továbbra is várhatóak.

A kijevi udvar mára ígért valamiféle tájékoztatást."

Forrás

Hozzászólások

(#1) Sztbeni


Sztbeni
őstag

Remélem azért olyan komoly dolog nem lesz.

Az igazság semmitől sem fél. Csak attól, ha elhallgatják.

(#2) westcoastog


westcoastog
veterán

Le a kib@szott atomenergiával.
Napelemet meg propellert ahová csak lehet, a fűtőanyagot meg dugják fel.
Utálatosan hülye az emberiség.

(#3) Sztbeni válasza westcoastog (#2) üzenetére


Sztbeni
őstag

Nincs baj az atommal, ha normálisan használják. De ha ez igaz, ami történt, akkor 100%-ban emberi hiba, mint Csernobil is volt.

Ami még aggasztó, hogy ez Európa legnagyobb erőműve, és még van három ezen kívül Ukrajnában

[ Szerkesztve ]

Az igazság semmitől sem fél. Csak attól, ha elhallgatják.

(#4) westcoastog válasza Sztbeni (#3) üzenetére


westcoastog
veterán

Nincs baj az atomerőművel, addig amíg nincs baj. Hibalehetőségek szerintem előjöhetnek bármikor.

Ez az eset meg szimpla trehányság és nemtörődömség.
Persze amerikának ebben is benne van a keze.

Naperőmű mezőket kellene telepíteni, csókolom, az nem tud felrobbanni meg sugározni.
Csak nincsen összefogás az emberiségben, mert ez sok pénzbe kerül, pedig ha a pénzt kizárnánk az egyenletből bármi megoldható lenne a világon, de a világ már csak ilyen sötét, és értelmetlen hely.
Háborúzzunk helyette nyugodtan.

[ Szerkesztve ]

(#5) Sztbeni válasza westcoastog (#4) üzenetére


Sztbeni
őstag

Istenem, ennyi eszük van, hogy más fűtőanyagot tesznek bele :W . Oroszoktól nem kapnak anyagot, és le meg nem akarják állítani, hát tegyük bele az amerikai cuccot. Gratulálok nekik. Ami még kérdés, hogy mit tudnak kezdeni az erőművel ha baj van? Szovjet erőmű, az amerikaiak nem nagyon értenek hozzá.

Az igazság semmitől sem fél. Csak attól, ha elhallgatják.

(#6) westcoastog válasza Sztbeni (#5) üzenetére


westcoastog
veterán

Fene sem tudja mihez fognak kezdeni, de azért elég ijesztő belegondolni mekkora katasztrófa szélére sodródhat európa.

Nehogy már a jövőnket tudjuk építeni.
Teljesen kretén módon működik a világ, a két nagyhatalom háborúzna szíve szerint, a maradék 7 milliárd ember meg le van tojva magasról.
1 föld bolygónk van, szétcseszhetjük az egészet, de nincs hová mennünk innen. És ezt a nagyokosok úgy látszik nem tudják.

Itt látszik hogy nem vagyunk különbek az állatoknál, azok is marják egymást, mi is ezt tesszük.

Amerikai fűtőanyag helyett megpróbálhattak volna valami egyezséget kötni az oroszokkal, bár tudom ez nem ilyen egyszerű...

[ Szerkesztve ]

(#7) Sztbeni válasza westcoastog (#6) üzenetére


Sztbeni
őstag

De azok az állatok nem rendelkeznek a világ elpusztítására alkalmas eszközökkel, ezek az állatok pedig igen.

Az igazság semmitől sem fél. Csak attól, ha elhallgatják.

(#8) westcoastog válasza Sztbeni (#7) üzenetére


westcoastog
veterán

Ők nem rendelkeznek, de a lényegen nem változtat, mi is vadállatok vagyunk.

(#9) Rive


Rive
veterán

Csodálkoztam volna, ha pont ezt nem kezdi ferdíteni valaki.

Jelen ismert (ellenőrzött) híranyag szerint a reaktort a hálózattal összekötő transzformátor hibásodott meg.

Bár a hiba magát a reaktort nem érinti, az a hiba jelentkezésekor automatikusan leállt.

/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!

(#10) lezso6 válasza Rive (#9) üzenetére


lezso6
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Rémhírek mindenek felett. Aztán csodálkozunk, hogy egy csomóan ellene vannak, pl a mostani esetnél az atomerőműveknek.

[ Szerkesztve ]

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.