2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

Azt hiszem elérkeztem arra a pontra, hogy felrobbanjak...

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Tisztelt olvasóközönség!

Bánatomban/idegességemben/ki tudja még mimben leírom a mai napomat, hogy mások egy jót nevessenek rajta, mert már én is csak ezt tudom tenni. A történet alappillérei: Kőszegen lakom, vonattal járok egyetemre Győrbe, Szombathelyen tudok átszállni, a bérletem pedig a Szombathely-Csorna-Győr útirányra szól.

Történt ma reggel, hogy barátnőm édesanyjának Szombathelyen akadt kora reggel dolga, így engem is le tudott vinni az említett városba. Korán keltünk, de így legalább nem kellett kisétálnom gyalog a vasútig cuccokkal (40 perc séta) és a megyeszékhelyen sem kellett - volna - fél órát várnom a csatlakozásra. Mivel már 7:40-kor Szombathelyen bóklásztunk, ezért úgy döntöttünk, elintézi először Kedvesem édesanyja a dolgát (amivel tíz perc alatt kész szokott lenni) és utána kidob vasútra. Miért is ne pont ma kellett elromlania a gépnek, ami alá feküdt volna és pont akkor, mikor ő következett? Húsz perc szerelés után sikerült befeküdnie, majd 08:35-kor be is ültünk a kocsiba. Egy dolog volt csak a bökkenő: 8:32-kor indult a vonatom. Pech, mehetünk akkor haza, legközelebb dél körül megy a következő.

Slusszpoén 1: Nyáron Kecskeméten a Mercedes gyár logisztikai részlegén dolgoztam, mint diákmunkás, azonban egy napomat lehúzták és a négy szombatot amit ledolgoztam, nem fizették ki. Másodszor hívtam az ottani kisfőnököt (az ügyvezetőt régóta személyesen is ismerem, de ő finoman szólva elküldött melegebb éghajlatra, hogy elégedjek meg azzal, amit kaptam), aki első alkalommal - két hete - készséges volt, most pedig már terelte a témát, hogy beszéljem meg a dolgot az ügyvezetővel, ő intézi a pénzügyeket. Természetesen ez is negatívan érintett.

Slusszpoén 2: Mivel nem egy gazdag családból származom, válás is folyamatban van, ezért otthonról nem tudnak engem támogatni. Ennek a következménye pedig az, hogy muszáj volt Diákhitel felvételéhez folyamodnom, amit a nyári munkáért kapott fizetésből törlesztek. Idén azonban sikerült elcseszni a diákhiteleseknek ezt is, jött az email, hogy sajnos ebben a félévben már nem tudnak nekem utalni, csak a következőben. Hogy miért? Hát azért, mert ők voltak olyan kedvesek és egy hónapon keresztül egyeztették az adataimat a Tanulmányi Osztállyal, így megakadályozva azt, hogy időben kérjem a folyósítás folytatását. Szép, ugye? Én, mint laikus mit sem sejtő egyetemista, kérdezném: és most miből éljek? Költői a kérdés, majd eszek fényt és gyalog járok Győrbe, hogy bérletet se kelljen vennem.

Hazaértünk, ledőltem aludni, majd mikor elérkezett az idő, indulás gyalog a kőszegi vasútra, egész időben oda is értem, de sokat nem kellett várnom. Pontosan beért a vonat, már kezdtem örülni, erre nem elnéztem az időpontot? De. Másfél óra várakozás következett. Szerencsémre barátnőm épp akkor végzett az iskolával és ért a szombathelyi vasútra, mikor az én vonatom beért, így némiképp meg tudott nyugtatni és kezdtem azt hinni, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Letelt az idő, felszállás a vonatra és igeeen, végre sínen vagyok (micsoda szóvicc)! Azaz lettem volna, ki is fejtem, hogy miért.

Mivel országszerte vágányzárak vannak ”felújítások” miatt, így kénytelen vagyok Porpáctól vonatpótló autóbusszal folytatni utamat egészen Csornáig, ahol ugyanis röpke fél óra várakozás után felszállhattam volna a Győrig közlekedő személyvonatra. Igen ám, csakhogy a vonatom már Porpácnál hét perces késéssel futott - dehogy futott, kocogott - be, a menetrend szerint pedig így kellett volna történnie:

14:45 érkezés Porpác állomásra
14:47 indulás vonatpótló autóbusszal

Gondolom sejthető a reakcióm, illetve tudható a következmény.
Telefon elő, sokadszorra hívom már barátomat, valakinek muszáj volt kiöntenem a lelkemet mielőtt még idegösszeroppanást kaptam volna. Ezek után édesanyámmal is beszéltem, aki szintén nem hitt a fülének.
Állt egy vonat járó motorral a síneken, előbb megnéztem a kihelyezett táblát az induló vonatokról (nincs információ az állomáson, miért is lenne (?) ha egyszer már ilyen jó napom van..) és odabattyogtam a mozdonyvezető úrhoz a következő kérdéssel: ugye ez az a vonat, ami most indul Szombathelyre vissza? Ez körülbelül 15:00-kor hangzott el, a kiírás szerint pedig 15:12-kor kellett (volna :C ) elindulnia a vasdoboznak. Természetesen helyeslő választ kaptam, majd miután tömören elmeséltem, hogy jártam, felszálltam a vonatra. Azóta mászkálok fel-alá, írom a cikket és hoppá....nem lemerül a telefon? Slusszpoén 3!

Az az egyetlen egy szerencsém, hogy ”csak” a bejegyzés felét kellett újraírnom, illetve van nálam egy külső akksi ami jelen pillanatban életmentő. Most 16:15 van és még mindig itt dekkolok Porpácon. Valaki vagy lőjön fejbe, vagy küldjön értem egy repülőt :O

Hozzászólni ér, remélem ennek már nem lesz folytatása....
U.i.: Azt még hozzátenném, hogy ha elindultunk volna Porpácról időben (muhahahaha) elértem volna a négy órai kőszegit, így viszont most várhatok az ötórásira...amúgy juhééé, elindultunk, 16:16!

Hozzászólások

(#1) Szoszo94


Szoszo94
őstag

És még nem merem kijelenteni azt, hogy vége....40 perc sétá tutira lesz még Kőszegen, mire hazaérek...

Lexus IS250 Sport Mark Levinson // Renault Mégane II Limousine 1.5dCi // Renault Mégane II PH2 Grandtour 2.0dCi

(#2) Doze


Doze
aktív tag

Én csak a Mercis részhez tudok hozzászólni, van 1-2 volt egyetemista cimborám aki a fent említett céghez vetődtek, hááááát nemtom. Nagyon szidják mint munkáltató.

Lehetetlen dolgozni, a munkakörnyezet a szó szoros értelmében fos, a befeszülsz akkor sem tudod a feladataidat elvégezni időre, cseszegetnek, szívják a véred.

A másik említésre méltó dolog, felvesznek aztán kiderül műszakos rendbe kell dolgozni, mikor interjún egy büdös szó nem esik róla, ha meg épp nem műszakos vagy, akkor elvárják azért 4 helyett maradj 8-ig, esetenként szombat vasárnap, az elszámolásból meg valahogy kimarad, ha megemlíted akkor elzavarnak stb,

Ilyen egy gagyi hokedli elfajzott német céget még nem láttam...

(#3) Szoszo94 válasza Doze (#2) üzenetére


Szoszo94
őstag

Nem lepődök meg ezen, az ottani főnökség 90%-a azért került a posztjára, mert anno tudott németül mikor megépült a Merci gyár és kellettek az olyan vezetők, akik beszélik a nyelvet. Személyesen ismerek most már olyan vezető beosztású hölgyet is, akinek fodrász a hivatalos szakmája, csak anno a rokonságában voltak német nyelvűek is így megtanult németül. Tudnék én is szépeket mesélni, de ez csak egy kis kitérő volt, hogy még árnyaltabb legyen a kép :) Miután hazaértem, gondoltam leülök és kiosztok pár headshot-ot a cs:go-ban a feszültség levezetése érdekében - hát nem most kell sz@rakodnia a routernek? 500-1000 közt ugrált a pingem, úgyhogy még ez sem jött ma össze....gondoltam akkor nekilátok az alkoholellátmányom elpusztításának, de gyorsan letettem erről is, mivel amilyen szerencsés vagyok a mai napon úgyis a detoxban kötöttem volna ki, az meg nem hiányzik nekem... :DDD Most pedig lefekszem és megpróbálok holnap jobb lábbal kelni :)

[ Szerkesztve ]

Lexus IS250 Sport Mark Levinson // Renault Mégane II Limousine 1.5dCi // Renault Mégane II PH2 Grandtour 2.0dCi

(#4) #56230144 válasza Szoszo94 (#3) üzenetére


#56230144
törölt tag

Lesz még jobb is :D go-ban meg nem csak te laggoltál :D

(#5) Szoszo94 válasza #56230144 (#4) üzenetére


Szoszo94
őstag

TeamSpeak-en nem hallottuk egymást haverral, annyira szakadozott a vonal :)

Lexus IS250 Sport Mark Levinson // Renault Mégane II Limousine 1.5dCi // Renault Mégane II PH2 Grandtour 2.0dCi

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.