2011.01.21-én pénteken délután, háromnegyed 2-kor találkoztam Annával. az egész nap nagyon csodásan telt. a reggel majdnem teljesen hagyományosan indult, annyi különbséggel, hogy már akkor is nagyon izgatott voltam, és csak erre tudtam gondolni: 'végre végre! ma van! ma találkozunk!', és hogy negyed órával korábban keltem. igazából nem volt több dolgom mint máskor, mert már minden elő volt készítve, de mégis 5:15-re állítottam be az ébresztőt, mert még azért egyszer meg akartam győződni róla, hogy minden nálam van, amire szükségem lesz. aztán hamar eltelt az itthoni reggel, készülődés, reggeli, kimenni az állomásra. a vonatot majdnem lekéstem, de azért még épp időben odaértem. ilyenkor InterCity jön, de csak az első két kocsi IC, a harmadik egy egyszerű fülkés, de mi csak oda ülhetünk, helyjegy nélkül. hát igen, de az a kocsi most le volt zárva. mivel ilyenkor sokan szoktak lenni, gyorsan szaladtunk hátra, a hátsó ajtóhoz, hogy ott szálljunk fel. hát az is be volt zárva. vissza előre, felszálltunk az egyik IC kocsiba. a kalauz azt mondta, ha találunk helyet leülhetünk, ha nem, akkor álljunk. hát nyilván nem fogunk valaki ölébe leülni, de egyébként is kibírjuk ezt az alig több mint fél órát, amit Debrecenig megtesz a vonat. az első kocsiban találtunk helyet, oda leültünk.

ahogy beért a vonat az állomásra, én már mentem is, és megvettem a jegyet és a helyjegyet Szolnokig az IC-re. vicces ez a jegyvásárlás, annyi mindent kell elmondani, hogy a felét elfelejtem, és valamire biztosan visszakérdeznek. na megvolt a jegy, elindultam gyalog a suliba. szokás szerint a zöld lámpa előttem váltott át pirosra. úgy van megoldva, ha nem csiga tempóban, vagy egy rakéta sebességével sétál az ember, akkor nem éri el a következő zöldet időben. de nem baj, így is hamar bent voltam. egyik órán sem feleltem, pedig egy történelem felelés és egy matematika témazáró is be volt tervezve, de helyettem más felelt, a témazárót pedig elhalasztottuk szerdára. szerencse. a második és harmadik informatika óra közötti szünetben kimentem mosdóba. rossz ötlet volt. láttam, hogy a nadrágomon a cipzár ilyen 'féloldalasan' áll, vissza akartam fordítani a helyére. hát ő meg nem akart visszafordulni. elkezdtem erővel 'hajtogatni', erre letört. hirtelen nem tudtam mi van, csak álltam ott és néztem a kezemben a cipzárt. utána már tényleg nem tudtam hogy most sírjak vagy nevessek, úgyhogy kitört belőlem a röhögés, és csak ennyit mondtam: 'na ne.' felhúzom, lecsúszik. zsííír! a legjobb. nagyon örülök neki. máskor nem történik ilyen, most meg ez életem legfontosabb napja, és most, tessék. hú, nagyon ideges voltam. bementem a terembe, leültem a gép elé. az adatbázisom már kész volt, szóval elfoglaltam magam a cipzárral. végülis meg tudtam oldani, hogy nem csúszott le. sőt! annyira jól működött, hogy utána már le sem tudtam húzni. de nem baj, ez még a jobbik eset. na szóval eltelt a nap, odaadtam az igazolást (mivel utolsó 2 óráról eljöttem) a magyartanáromnak, mivel osztályfőnöknő beteg volt, és nem volt bent az iskolában.

11:29-kor már az iskola előtt voltam, a helyi buszmegállóban. néztem a menetrendet, 30-kor indul troli. áh, az nekem tökéletes lesz, még biztosan nem jött, még egy perc múlva lesz 30. persze. ez a dkv. 34-kor, miután akkor sem jött, gondoltam mégis elment hamarabb, úgyhogy elindultam gyalog, mert ami negyed óra múlva jön, azzal már nem biztos, hogy kiérek az állomásra, ha elkapunk valami hosszabb piros lámpát. miután elhagytam a második megállót, elment mellettem a troli. ó, nagyszerű! nem baj, nem idegesítjük magunkat. csak nyugodtan. nagyon szedtem a lábam, mert féltem, hogy lekésem a vonatot. igazából nem kellett volna, máskor is kiérek gyalog 10-15 perc alatt. 11:45-kor már az állomáson voltam. már ki is volt írva a vonat, a 4-es vágányra jött Nyíregyháza felől. 12:05-kor érkezett, és már 07-kor indult is tovább, szóval nem sok időt töltött el az állomáson. nagyon izgatottam vártam, 'mikor jön mááár?' időben meg is érkezett. nagyon sokan szálltak fel, de így is menetrend szerint elindultunk. menetiránynak megfelelően volt a helyem, ablaknál, négyes üléscsoportban. örültem mikor megláttam, pont ilyet szerettem volna. csak velem szemben ült valaki, akivel a köszönésen kívül semmit nem beszéltünk. mellettem és mellette nem ült senki, így kényelmesen elfértünk. a mellettünk lévő üléseken volt egy 'ismerős', aki nyíradonyi, akárcsak én. de ő nem ismert meg engem. azt hiszem. az utazás nagyon gyorsan eltelt. 1 óra pár perc alatt már Szolnokon voltunk. közben zenét hallgattam, ettem egy házi szendvicset, aminek... elég borzalmas íze volt, de jobb volt, mint a semmi. 10 percenként figyelgettem telefonon, hogy hol járunk. tudtam, hogy a 3. megálló lesz, de azért mégiscsak biztosra mentem. már épp fel akartam hívni Annát, hogy 'ááátjöttünk a Tiszán, mindjárt ottvagyok!', de mondom inkább mégis megvárom amíg beérünk. jól tettem. kiderült, hogy amin átjöttünk, az nem a Tisza volt. hanem a Zagyva. hát igen, nem sűrűn járok arra, és a magas vízállás miatt ez is elég nagynak tűnt. utána mikor megláttam az 'igazi' Tiszát, már biztos voltam benne, hogy mindjárt megérkezünk. be is mondták, hogy hamarosan Szolnok állomásra érünk. ahogy leszálltam, és lementem az aluljáróba, kicsit meglepődtem. nem úgy van ám mint Debrecenben, hogy egy rövid kis aluljáró, aminek az elején van egy lépcső ami felvisz a váróteremhez. ez itt sokkal hosszabb volt, és nem is volt a végén semmi. csak fal. mindkét végén. elindultam az egyik irányba, 'majd lesz valami' - gondoltam, de utána feltűnt hogy a vágányok számozása egyre csak nő, úgyhogy visszafordultam. a másik irányból lehetett felmenni, de így oldalra nyílt a lépcső, ahogy a vágányokhoz is. ott lent tovább sétálva a helyi buszmegállóhoz, és a taxiállomáshoz lehetett közvetlen menni. milyen jól ki van ez találva!

ahogy felmentem az utascsarnokba, megvettem visszafelé a jegyet és a helyjegyet a 19:38-as Délibáb IC-re, és 2 vonaljegyet a helyi buszokra. igen meglepődtem, mikor kimentem az állomás épületéből, és csak a rengeteg buszt láttam. akit először megláttam, egy körülbelül felem egyidős fiú volt, megkérdeztem tőle, hogy melyik busszal tudok eljutni a buszpályaudvarra. válaszolt is segítőkészen. megköszöntem, majd elindultam a 24A jelzésű buszhoz, amin már ültek utasok, és járt a motor. felszálltam, köszöntem a sofőrnek, és visszaköszönt! Debrecenben ez nagyon ritka. elindultam hátra, mert hozzá voltam szokva, hogy itthon a buszon több jegyérvényesítő hely is van. hát nem találtam, itt csak egy volt. a sofőr hátra is szólt: 'itt van elől!' visszasiettem és egy 'óó köszönöm szépen' kíséretében érvényesítettem is a vonaljegyet. leültem az első szabad helyre, utánam felszálltak még ketten-hárman, majd el is indultunk. a harmadik vagy negyedik megálló volt a buszpályaudvar, bemondták, így ott meg is találtam. elsőre. elég nagy szél volt, de csak át kellett sétálni a zebrán, bemenni a forgóajtón, és már bent is voltam a pályaudvar épületében. szép volt, rendezett, és jó idő volt bent. nem lehet összehasonlítani a debreceni buszvégállomással. (egyébként az egész város ilyen. lenyűgözött! minden más ott, mint 'erre'...) körülnéztem, de nem találtam Őt, úgyhogy felhívtam. kedvesen megkérdezte, 'már itt is vaagy?' mondtam, hogy igen. 'akkor lemegyek, itt vagyok fent az emeleten' - válaszolta. odamentem a mozgólépcsőhöz, és ott vártam. épp arrébb mentem pár lépéssel. amikor visszamentem, már a mozgólépcsőn volt. és amikor megláttam. *.* és Ő mosolygott. soha nem felejtem el, most is előttem vannak a képek. ugyanúgy, mint az első találkozásnál. ez volt a második. két puszi, (vagy három. nem emlékszem pontosan, ez a pillanat valahogy kiesett, akkor nem a földön jártam.) ott volt még a nővére, és egy osztálytársa, akivel igaz már egyszer beszéltünk, de Anna olyan aranyosan bemutatott bennünket egymásnak. (:

aztán elindultunk a Tiszai hajósok terére. Annával hátul sétáltunk, a nővére és az osztálytársa előttünk mentek. még ekkor is fújt a szél -ha jól emlékszem- de ez egyáltalán nem zavart. el voltam varázsolva teljesen, hogy újra láthatom, láthatjuk egymást. sétáltunk, egyszer csak feltűnt a Tiszavirág-híd. szép volt távolról is, de annyira nem foglalkoztam vele. sokkal fontosabb volt, hogy most ott sétálunk egymás mellett. hihetetlen. mintha egy nagyon jó álomban lettem volna. de ez most a valóság volt. lassan odaértünk az ünnepség helyszínére. még nem volt senki az énekkarból, akikkel Ő is énekel az osztálytársával együtt, úgyhogy elmentünk a Tisza-parti sétányra. ott sem voltak, visszamentünk a Tiszai hajósok terére. sétálás közben Anna nővére előttünk ment, én pedig Anna mellett bal oldalon. mindig bal oldalon sétálok, megszokás. sok oszlop volt a járda közepén, ott egymás mellett nem fértünk el. ilyenkor mindig megálltunk, mert Ő is előre akart engem engedni, és én is Őt. így minden oszlopnál nevettünk. (: onnan körbe a Pálfy elé, ahol kellett volna gyülekezniük. hát először ott sem voltak, sem ismerősök, sem az énektanár. álltunk ott egy ideig, aztán jött néhány ismerős, akikkel együtt Anna és az osztálytársa felmentek a híd felvezető 'járdájára' vagy valami ilyesmire, addig mi a nővérével visszasétáltunk a térre, ahonnan néztük, hogyan kezdődik az ünnepség. nem túl sokat beszélgettünk, ha jól emlékszem, néhány mondatot. sokáig kerestem Annát a tömegben, mire egyszer megláttam. onnantól kezdve viszont megszűnt minden más, csak Rá tudtam nézni. ahogy onnan a messziből láttam, jól érezték magukat, sokat nevettek. (: nagyon-nagyon aranyos volt. nem sokkal, talán 10-15 perccel később néhányan lejöttek onnan fentről, Anna is. akkor már nem láttam a nagy tömegtől. csörgött a telefonom. Ő hívott, kérdezte, hogy hol vagyunk, odajött hozzánk. az osztálytársa itt már nem volt velünk, biztosan az énekkarban maradt, az ünnepségen. erre a pillanatra megint nem emlékszem, hogy ahogy odaért egyből elindultunk-e, vagy vártunk ott valamennyit. de szerintem egyből elindultunk, vissza a városba.

a buszpályaudvarra indultunk, aztán mégis a plázába mentünk. nagyon közel van egymáshoz a két épület. bementünk, felmentünk a mozgólépcsőn, és leültünk egy padra. 16:20 körül lehetett, akkor nem néztem a pontos időt. Anna ült középen, én mellette jobb oldalon, a nővére pedig bal oldalon. beszélgettünk, boldogok voltunk. ott ültünk egymás mellett két órán keresztül. ez is annyira hihetetlen és csodás, szinte még most sem tértem magamhoz. közben majdnem elfelejtettem odaadni a csokit amit vittem Neki. ilyen szíves (epres) milka, nagyon örült neki. úgy láttam rajta. (: és Ő is hozott nekem. *.* ilyen 'megfelezős' csokit, ami szintén milka. nem láttam még ilyet, de olyan jó. van Tőle valamim. ott mellettem felezte meg a saját kis kezével. *.* a nővére csinált rólunk így egy közös fotót, kezünkben a két fél csokival. a kép. szerintem én borzalmasan nézek ki rajta. próbáltam nem nagyon vigyorogni, az lett belőle, hogy még csak nem is mosolyogtam. paff. de nekem Ő ezen is gyönyörű, mint minden képen és a valóságban. Ő pont fordítva látja. (: szerinte rólam jó lett a kép, de Róla rossz. pedig szerintem nem így van. *.* (:

közben megnéztük egymás félévi bizonyítványát. hát elég szégyenkezve adtam oda az enyémet, mert szörnyű lett, a 3.1-es átlagommal. az Övé egy egész jeggyel jobb mint az enyém. el kell kezdenem mostmár tanulni, ennyi. nehéz. a baj az, hogy hiába ülök le, hogy most akkor ezt megtanulom. nem megy. mindig máshol járok. valahol 'arrafelé'. nem tudok nem Rá gondolni. aztán egyszer csak a nővére elment valamelyik boltba ott a plázában, nem emlékszem, hogy melyikbe. akkor Annával ketten maradtunk a padon, és folyamatosan beszélgettünk. amikor visszajött a nővére, megint volt egy kis csend, ezen nevettünk is. (: aztán a 'laza figura', aki moziba szeretett volna menni. úgy mozgott, mint egy hidraulikahibás robot. de vicces volt. ahogy beállt a 'jó sorba' a pénztárhoz, majd meglátta a feliratot a másik sorban 'ZÁRVA! Kérjük fáradjon másik pénztárhoz', egyből átment oda. Megkerülve a korlátot persze, nem ám ott elől, ahol egyszerű lett volna. aztán meglátta hogy miújság, visszament az előző ablakhoz, szintén megkerülve a korlátot. beszélgetett a jegykiadóval, nem láttam hogy nő, vagy férfi, de láthatóan nem volt egyszerű megértetni a mozizni vágyóval a dolgokat. felült a korlátra, 'beszélgettek' - gondolom, majd ugyanazzal a jól koordinált mozgásával, magában dünnyögve továbbment. aztán a magányosan földön lévő pattogatott kukoricaszem, ahogy Anna mondta: 'csöves kukorica' (: és a sportos biztonsági őrök, akiket úgy igazán megnéznék amikor szaladnak egy-egy bűnöző után. vicces lenne. (: találkoztunk 'ismerősökkel' is. hát, Annának ismerősök, én nem vagyok jártas Szolnokon. csak egyikőjüket ismertem meg, de ő biztosan nem tudta, ki vagyok. aztán eszembe jutott, hogy van nálam egy csoki, ilyen... nem tudom milyen. kerek, és rumos-cseresznyés zselével van töltve. szerintem finom, odaadtam Annának. (: ránézett a csomagolására, és azt mondta: 'dehát ebben rum vaan!' erre a nővére megszólalt: 'hát és ebben töménytelen mennyiségű rum van.' ezen is jót nevettünk. (: közben nézegettük a napfénytetőn keresztül, hogy mennyire van már kint sötét. hát sajnos elérkeztünk oda, hogy már teljesen sötét volt. ránéztünk az órára, és 18:17 volt. a busz, amivel hazamentek, 18:30-kor indult, úgyhogy gyorsan felpattantunk, és mentünk a buszpályaudvarra. a busz bentről indult, (ilyet sem látni Debrecenben) ilyen mélygarázs szerű helyről, ott szálltak fel rá. addig ott álltam oldalt, és mikor elindultak, Annával az ablakból integettünk egymásnak. *.* (: aztán ahogy elment előttem a busz, felmentem a buszpályaudvar épülete elé, ahonnan a helyi busz indult a vasútállomásra. 7 perc volt amíg a következő 24A jelzésű busz odaér, ezt is bemondta az az 'oszlop'. közben láttam, ahogy egy busz kifordul balról, éppen arrafelé. akkor még nem láttam a sötétben, hogy vajon azon a buszon vannak-e, csak reménykedtem, hogy hátha, és akkor még egyszer, azon a napon utoljára láthatom Őt. és igen, az a busz volt. *.* akkor egy utolsó integetés, majd a távolban el is tűnt a busz.

utána már percenként bemondták, hogy melyik megállót hagyta éppen el a következő helyi busz, és az előrejelzés szerint, percre pontosan itt is volt. 18:40 körül értem ki a vasútállomásra, vagyis 2 perccel késtem le az előző vonatot, de nem számított, legalább végig együtt voltunk. (: és egyébként is, már megvolt a helyjegyem a 19:38-asra. hamar eltelt az az 1 óra, de végig Ő járt a fejemben. *.* majd bemondták, hogy Délibáb IC érkezik Budapest-Nyugati pályaudvarról, ami tovább közlekedik Debrecen - Nyíregyháza felé. akkor még gyorsan bementem az aluljáróban lévő mosdóba, ahol egy idős néni ült. adom oda a 100 forintot, erre csak annyit kérdez: '#### papír?' nem értettem mit mond az elején. visszakérdeztem: 'elnézést, milyen papír?' majd így rámutat a halomnyi wc papírra az asztalon. 'kér wc-papírt? mondom 'jaaaj, nem kérek, köszönöm.' és már mutatott is az ajtó felé: 'arra menjen aranyoskám!' - kedves volt. (: a cipzár még mindig korrekten működött, nem lehetett lehúzni. : D de nem baj, mert alapból engedett annyit a nadrág, hogy megoldható volt a dolog. gyors kézmosás, majd szaladtam is a vonathoz. egy-két képet még készítettem ott az állomáson, majd be is állt a vonat a 4-es vágányra. pont amikor a kocsi lépcsőjén mentem felfelé, kaptam sms-t Annától, hogy kiértem-e az állomásra. (: aannyira aranyos, hogy így aggódott értem. (: aztán ahogy leültem a helyemre (szintén ablaknál, négyes helyen, menetiránynak megfelelően), felhívtam. elég halkan beszéltem, mert nagy csend volt a vonaton, úgyhogy utána még váltottunk pár sms-t. kérte, hogy ha hazaérek, valahogy jelezzem, hogy épségben hazaértem. *.* (: Debrecenből már autóval hazahoztak, fél 10 és háromnegyed 10 között már itthon voltam. (: megírtam az sms-t, vissza is kaptam, hogy akkor már megnyugodott, úgyhogy én is nyugodt voltam. (:

így telt a pénteki napom. nem tudom még, hogy mikor találkozunk legközelebb, csak reménykedem, hogy minél hamarabb. erre a napra, mindenesetre, örökké emlékezni fogok. (: *.*

innen: szombatitomi blogja