Laci barátom ezerrel nyomul velem együtt, és a céges dolgaival, reklámokkal árasztja el.

Zoli barátom, mint séf, a konyhán töltött idejéről, és a kajákról posztol. Mindig kitalál valami új hidegtálat.

Attila, és Laci barátom már bejárta kamionnal egész európát. Küldik a szebbnél szebb fotókat, és a jó sztorikat.

Ezeket jó dolgoknak tartom, és hasznosnak.

De sajnos a fészbúk már régen nem erről szól. Számomra egyre félelmetesebb. Hiszen már szinte mindenkiről megtudunk mindent. És nem csak mi, hanem az a réteg is akik kihasználják ezeket az információkat.

Olyan ez, mint egy nagyon nagy család. Mindegyik közelebbi ismerősünkről tudunk mindent. Sokan, minden megmozdulásukról beszámolnak. Már olyan szinten, hogy talán azokat az információkat, régebben még a saját párjával sem osztott meg. Most meg százan látják, vagy sokkal többen, ha nem állítják be a korlátozásokat.

Persze. Tudom, hogy ezt a problémát már sok helyen felvetették.

Vajon meddig fokozódik ez még? Már lassan ott tartunk, hogy nem kell önéletrajzot írni. Elég lesz, ha megosztjuk az oldalunkat.
Hülye példa. Valaki beteget jelent a munkahelyén, miközben a haverokkal nyomul valahol a városban, vagy szórakozóhelyen, bárhol. Aztán ezt kiteríti a Facebook-ra. Végül csodálkozik, hogy nem lesz munkahelye.

További jó posztolást!