Ráakadtam egy érdekes cikkre ma reggel. Érdemes beleolvasni.
"Szorul a hurok a tizenöt éve zenélő ház körül"
"Tizenöt évig hangszórókból sugárzott egy ismétlődő operarészletet napi tizenhat órában a szomszédainak egy párkányi asszony, aki néhány napja szünetelteti a muzsikaszót az elértéktelenedett ingatlanokban lakó idegroncs helyiek legnagyobb örömére. A pillanatnyilag nem létező ügyben hozott önkormányzati határozatot a héten kézbesítik a nőnek. A történet tanulsága az, hogy Al Caponét adócsalás miatt zárták börtönbe.
A zene mindenkié.
Az emberek viszont önzőek. Elég csak körbenézni a helyi viszonylatú járatokon: mindenki fejhallgatón hallgatja a számokat. Van viszont egy önzetlen asszony a szlovákiai Párkányban (Sturovo), Nothart Éva, aki igyekszik továbbvinni a kodályi gondolatot, de megvetés, ellenkezés, népharag, sőt, legújabban önkormányzati eljárás a hűtlen társadalom, a barbár világ reakciója a kezdeményezésére.
Nothart Éva ugyanis a villanyszámláját, eszközeit nem kímélve immár közel 15 éve zenével szórakoztatja szűkebb lakhelye, a Kossuth utca lakóit. Néhány nappal ezelőttig reggel hatkor csendült fel a muzsika az ablakba kitett hangszórókból, a kulturális misszió mindennap este tízig tartott, legyen az egy hétköznapi péntek, karácsony vagy húsvét. Ráadásul az asszony a tevékenységét a reklámpszichológia egyik nagy felismerésére, az ismétlés fontosságára alapozta, ezért ugyanazt a zeneművet - Verdi A trubadúr című operájának egyik részletét - adta Placido Domingo interpretálásában, reggeltől estig.
Mégis, ahogy tapasztaltuk, van a Kossuth utcának több lakója, akik nem tudják, melyik műből származik a részlet. Ehelyett alvászavarra, pszichés problémákra panaszkodnak, meg arra, hogy a környéken eladhatatlanok az ingatlanok, de még nyári szállásnak sem kiadhatók, olyan a hely híre. Ezek az emberek elfelejtik azt a tényt, hogy az elmúlt 15 évben egyetlen fillért sem kellett vekkerre költeniük, ha nem hat óra előtt kellett kelniük.
A Kossuth utca ugyanakkor ablakgyári bemutatóközpont is lehetne, ugyanis aki tehette, hangszigeteltre cseréltette a nyílászárókat, az egyik közeli szomszéd pedig befalaztatta az oldalablakait. Amikor odaérkezünk, nincsen sziesztaidő, de lehúzott redőnyöket látunk a zenélő ház közelében, az is segíti a zajszigetelést. A szomszédok közül kevesen állnak szóba velünk, mert félnek Nothart Évától.
Egyszer a hölgy például lekurvázta az egyik utcabéli lányt, amire a megrökönyödött apa száján kicsúszott, hogy felrobbantja a nő házát. A dologból bírósági eljárás kerekedett, életveszélyes fenyegetés miatt, de voltak itt rágalmazási és egyéb ügyek is, a tulajdonosnak a szomszédok szerint kemény ügyvédi háttere volt, és mindenkit megtámadott, aki szót emelt a zene ellen. A lakók a hőskorban próbálkoztak ezzel-azzal, volt, hogy elvágták az elektromos vezetéket, volt, hogy együtt csengettek be a Kossuth utcai zeneakadémia ajtaján, de Kodály Zoltán követője soha nem nyitott ajtót nekik.
Éjszaka vásárol, a határ túlsó oldalán
Nekünk sem, az ötven körüli nő a szomszédok szerint nem mutatkozik, a vásárlásait is éjszaka, a Duna túlpartján lévő Esztergom egyik nagyáruházában intézi, nehogy összefusson a földijeivel. Egész nap nem mozdul ki, korábban bútorüzlete volt, Szabó Jenő polgármester szerint most abból él, hogy üzlethelyiségeket ad ki.
A házat ipari kamerák figyelik, így az sem megoldás, hogy besurran valaki a kertbe, és kiiktatja a hangszórókat,
mert az alapesetben is birtokháborítás - mondja az egyik lakó. Az utca túlsó felén, ahová már nem hallatszik el a népművelő muzsika, bátrabbak az emberek, egy rózsákat ápolgató idős férfi azt mondja, ő bizony felgyújtaná a házat, ha közelebb lakna. Kiderül az is, hogy a férfi nem hallott a robbantós sztoriról.
A kutya tehet mindenről
A zenekultúra ilyetén terjesztésének ellenzői azt is elmondják, hogy a történet a szomszéd kutyája miatt kezdődött: Nothart Évát zavarta az ugatás, ezért vetette be Domingót. A zörejekkel, sípolással megbolondított zene torzításig erősítve szólt, a néhány száz méterre lévő tízemeletes panelsorig is elhallatszott, és vissza is verődött onnan. Az ominózus eb már nem él, de kertvárosban vagyunk, lakik itt még néhány. A zene tehát maradt, az utca lakói hiába gyűjtöttek aláírást, fordultak a parlamenti képviselőhöz, nem történt semmi.
Mégpedig azért nem, mert a muzsikáló asszony betartja a csendrendeletet (este tíz után és reggel hat előtt nem szól a zene) és a hangerősségre vonatkozó előírásokat is.
A kialakult patthelyzetet csak a művelődni vágyók (egyesek katasztrófaturistának nevezik őket) élvezték,
szorgosan látogatva a Kossuth utcai koncerthelyet.
Igazuk volt, minden városnak lehet temploma, kiállítása, híres épülete, étterme, de zenélő háza csak Párkánynak van.
Pontosabban csak volt, mert az asszony a múlt héten beszüntette a muzsikaszót. Nem tudni, miért, de aznap, amikor a köztársasági elnök, Andrej Kiska ellátogatott Párkányba, és a házhoz is elment. Be ő sem jutott, de megígérte a helyieknek, hogy megpróbál segíteni a helyzeten. Azóta egy
óvatos örömünnep
az élet a Kossuth utcában, a helybéliek nem akarják elhinni, hogy ez így marad. Tudja, milyen nagy szó hallani a madarak csicsergését? A szél zúgását? - kérdezi az egyik szemben lakó szomszéd. És a kutyaugatást? - kérdezek vissza. Jaj, ne is mondja, emiatt most nagyon izgulunk - válaszolja.
A ház tulajdonosa nem elégedett meg a több mint tizennégy éve tartó népművelői tevékenységgel, két hónappal ezelőtt egy családot költöztetett az udvarába Kassáról, a hírhedt roma gettóból, a Luník IX-ből. Az ötgyerekes házaspár azóta egy, a ház mellé felállított, ablaktalan, semmilyen komfortfokozattal nem bíró fabódéban tengeti az életét. A család azért érkezett, hogy vigyázza a házat.
Most az udvaron ücsörögnek, mert a tikkasztó hőség elviselhetetlen a kalyibában. Eredetileg úgy volt, hogy a házba költözhetnek, de ez nem történt meg. Be sem mehetnek, csak arra az időre, amíg vizet vesznek magukhoz.
Érződik rajtuk némi félelem, kérdéseinkre szűkszavúan válaszolgatnak, úgy tudják, az asszony elköltözött Budapestre, a fiához.
Aztán gyorsan szedelőzködnek, és sietősen útnak indulnak, azt nem mondják meg, hová. Nothart Éva további harminc roma beköltöztetését tervezi, mint arról blogjában ír, a házát, vagyonát fogják őrizni, “a párkányi agresszív bolondok miatt”.
Betörték az ablakát
A szlovákiai Új Szó című lap értesülése szerint (a linken fotó is látható a nőről) az asszony meglátogatta a dunaszerdahelyi Karcsai úti szükséglakásokban élő romákat, hogy újabb lakókat toborozzon, ott azonban felismerték, és bedobták az autója ablakát.
A belvárosban sétálgatók közül szinte mindenki tud a zenélő házról, zömük nevetségesnek tartja, hogy egy ember miatt százak szenvednek hosszú évek óta. Találkozunk egy nyolcvanéves hölggyel is, aki egy árnyékos padon piheg, mert otthon a panelban meg lehet főni. Ő nem hallott a zenélő házról, de azt mondja,
ötvenéves koráig mindene volt a zene, ha egy nap nem táncolhatott, másnap rosszul érezte magát.
Ekkor már biztosak vagyunk benne, hogy tényleg nem hallott a Kossuth utcai házról.
A tavaly ősszel megválasztott párkányi polgármester, Szabó Jenő szerint az egész várost zavarta, még ha csak áttételesen is, a hangszórós épület. A városháza sokáig szomszédok egymás közti perpatvaraként kezelte az ügyet, azt várva, hogy a megoldás az érintett felek között szülessen meg. A zeneszó miatt magánvádas bírósági ügy is indult, de ez sem oldotta meg a helyzetet. Nothart Éva tulajdonképpen minden előírást betartott, így jogi úton nem lehetett a helyzetet megoldani.
Vissza a nyugodt állapotot!
Emellett mindenkit beperelt, akit tudott, tehát ha valaki szót emelt ellene, rövidesen a bíróságon találta magát, mint alperes. Meg is lett ennek az eredménye, a lakók csendben tűrtek. Nothart Éva időközben kijelentette, hogy ha Szabó Jenőt választják meg polgármesternek, akkor hajlandó tárgyalni a probléma megoldásáról, illetve a ház - önkormányzatnak való - eladásáról. Választási győzelme után Szabó Jenő felvette vele a kapcsolatot, a levelezésen azonban nem jutottak túl, a nő a személyes találkozóra nem ment el, végül pedig a levelekre sem válaszolt.
Április végén elővették az összes ügyét. Hivatali eljárás indult ellene, miután a szomszédok az önkormányzathoz fordultak,
„a nyugodt állapot megbolygatására” hivatkozva.
Ebben az esetben a polgármester kötelezheti a polgárt arra, hogy állítsa vissza ezt a nyugodt állapotot - magyarázza Szabó Jenő. Behívta magához az érintetteket, de a zenélő ház tulajdonosa nem jelent meg a tárgyaláson. Az ügyben végül határozat született, ebben a polgármester felszólítja Nothart Évát, hogy állítsa vissza a nyugodt állapotot. A határozatot ezen a héten kézbesítik az asszonynak. Konkrét rendelkezések, például, hogy szerelje le a hangszórókat, vagy halkítsa le a muzsikát, nincsenek a verdiktben, ami ingoványos talaj lehetne jogértelmezési szempontból, de hát ugye az asszony múlt héten beszüntette a zenélést.
A polgármester szerint a nő célja a bosszantás, valószínűleg ezért hívta a háza melletti viskóba a kassai romákat, ez azonban rossz döntés volt. Kiment ugyanis a szociális hivatal megvizsgálni, hogy a romák megfelelő körülmények között laknak-e, kiment az építésügyi hivatal tanulmányozni, hogy a kunyhó (ami egyébként pozdorjalemezekből áll) teljesíti-e a műszaki előírásokat, alkalmas-e arra, hogy ott emberek lakjanak. A válasz minden felvetett kérdésre nem volt, ezért harmincnapos határidejű felszólítást kapott arra, hogy tegye rendbe a kifogásolt dolgokat.
Benne volt a szeszcsempészetben
A harminc nap még nem járt le. Nothart Éva ellen egyéb magánkezdeményezésű eljárások is folyamatban vannak. Az egyik lakó szerint mindegy, milyen ügyben marasztalják el az asszonyt,
az a lényeg, hogy végre történjen valami. Tudja, mint Al Capone esetében. Fülig benne volt a szeszcsempészetben, de végül csak adócsalásért tudták elítélni.
A polgármester szerint a hölgy egyre inkább azt érzi, hogy már nincsen olyan kényelmes helyzetben, mint az elmúlt tizenöt évben volt. Ez lehet az oka annak, hogy legújabban azt állítja, elköltözött a városból. A szomszédok és Szabó Jenő szerint viszont nem költözött el.
Egy dolog biztos: ha a muzsikaszó újra elindul, akkor az önkormányzat bírósághoz fordul. Nothart Éva szerint a zene addig nem szól majd, „míg a romák hajlandóak itt lakni ezek között a párkányi agresszív bolond szemét söpredékek között, és őrzik a házam, vagyonom.”
Kodály Zoltán szavai jutnak eszünkbe:
Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza."
(Forrás: Origó)
Elég érdekes a történet. 15 évig húzódott, és valószínűleg még folytatása is lesz. Ebből érdemes lenne filmet csinálni.
