2019. március 23., szombat

Gyorskeresés

A jó pap holtig tanul...

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

...a jó tanár pedig holtig tanít.

Történt, hogy váratlanul beparkolt az iskolánk udvarába két tűzoltóautó. Először azt mondták a tanárok, hogy csak lesz egy kis bemutató a 9. évfolyamnak. Ezt mindaddig el is hittük, mígnem megszólalt a tűzjelző. Mindannyian elindultunk az ajtó felé, majd az elöl lévő ember kinyitotta azt. Hát nem arra számítottunk, hogy fehér füstön kívül semmit nem fogunk látni. Kiderült, füstgéppel telenyomták az egész épületet, mondván menekülési gyakorlat lesz. Nagy nehezen kijutottunk, de nem is ez a lényeg. Öt perccel a gyakorlat megkezdése után még hiányzott egy osztály, akikről nem lehetett tudni, hol is vannak. Végül egy tűzoltó kíséretében Ők is kiértek. Szóba elegyedtünk az osztállyal, mégis hol a frászban voltak. Hát idézem Őket:
"Hallottuk a jelzőt, XYZ ki is nézett az ajtón és szólt a banyának -tanárnak-, hogy tiszta füst minden. Ő hidegvérrel csak közölte, hogy "nem baj", és becsukta az ajtót. Aztán bejött egy tűzoltó, és megkérdezte, mégis mikor szeretnénk végre kimenni?!" Egy másik tanár pedig tájékoztatta diákjait, aki kimegy, egyest kap. Azt hiszem elhivatott tanáraink vannak. :DDD

Hozzászólások

(#1) greenity


greenity
(fanatikus tag)
LOGOUT blog (1)

Az rendben, hogy elhivatott tanáraitok vannak. Biztos tudták, hogy gyakorlat lesz. És ha éles, akkor mi a frászt fognak csinálni?

Nem minden az, aminek látszik.

(#2) Szatyor95 válasza greenity (#1) üzenetére


Szatyor95
(senior tag)

Ez is végigfutott a fejemben csak megpróbáltam humorosan ábrázolni a dolgot, így ezt itt terveztem kifejteni. :) Igazából ettől nem félünk, mert mindkét tanár "veterán", viszont ha még akkor is így reagálnának, szerencsére sokan egyből elkezdtük nyitni az összes termet, hogy megnézzük, üres-e a terem, nem kell-e segítség. Mondjuk ezt élesben -szerencsére- még nem próbáltuk ki, akkor nem tudom mi lenne. De megbízom bennük, hogy ez most csak a gyakorlat ténye miatt történt.

Nyugodj békében Integra!

(#3) vimes válasza greenity (#1) üzenetére


vimes
(senior tag)

Azt fogják hinni, hogy megint csak gyakorlat, és bent égnek, vagy füstmérgezést kapnak.

"Ole, ole, ole, ola, der FCK ist wieder da! Ole ole, ole ola, die roten Teufel sind ganz wunderbar." Let's go Bezte!

(#4) Szatyor95 válasza vimes (#3) üzenetére


Szatyor95
(senior tag)

Fontos megjegyeznem, a tanárok mindig előre tudják, ha próba lesz.

Nyugodj békében Integra!

(#5) bacsis


bacsis
(Közösségépítő)
LOGOUT blog

...Hogy mi történt volna, ha tényleg, igaz tűz lett volna?
Mindenki egyest kapott volna ;]

(#6) vimes válasza Szatyor95 (#4) üzenetére


vimes
(senior tag)

Az meg már egy másik kérdés, hogy mi lenne igazi vézzhelyzet esetén. Ok, hogy van tűzriadó, meg elmondják h ki kell sétálni libasorban, de nem tudom mi lenne igazi tűz estén. Lehet, hogy mindenki futna, amerre lát...

"Ole, ole, ole, ola, der FCK ist wieder da! Ole ole, ole ola, die roten Teufel sind ganz wunderbar." Let's go Bezte!

(#7) vimes válasza bacsis (#5) üzenetére


vimes
(senior tag)

A tanár is beírhatott volna magának egyet :D

"Ole, ole, ole, ola, der FCK ist wieder da! Ole ole, ole ola, die roten Teufel sind ganz wunderbar." Let's go Bezte!

(#8) Szatyor95


Szatyor95
(senior tag)

bacsis: Nem tudom mi fájt jobban. Anno a lekváros CPU hűtési kísérleted, vagy ez a vicc. :D
vimes: Sajnos egy ilyen szintű káosz nálunk elkerülhetetlen lenne, mivel hiába lennének sokan észnél, a többi ember félelme eluralkodna sok másik emberen is, amit meg 1-1 tanár már nem tudna kezelni. Főleg, hogy mint kiderült, a kijárat előtt 2 emelettel olyan mértékű tömeg alakul ki, hogy élesben ott égne meg mindenki, ha oda jut a tűz. Ehhez hozzájön a néhol trükkös lépcső, és végleg annyi volt.

Nyugodj békében Integra!

(#9) II.Démonlord válasza Szatyor95 (#4) üzenetére


II.Démonlord
(tag)

Szerintem sok esetben pont ez a probléma. Mert ha véletlenül pont aznap lenne az igazi tűz, amikorra a gyakorlatot mondták, akkor lehet, hogy sok tanár nem foglalkozna vele ...
Igazi gyakorlat, akkor lenne, ha csak az igazgató vagy max 2-3 ember tud még róla és lehetőleg mindenkit váratlanul érjen. Ha baj van az se lesz előre bejelentve :(

(#10) Szatyor95


Szatyor95
(senior tag)

Ez így van. Ha épp most lett volna igazi tűz is, azt alig lehetett volna észrevenni. Akkor viszont úgy 100-an maradtunk volna ott, a "vicces" osztállyal együtt.

Nyugodj békében Integra!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.