2023. január 28., szombat

Gyorskeresés

A hülyeségnek ára van

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

De nem mindig az fizeti meg, aki hibázott.

Lassan kezdem úgy érezni itt magam, mint aki valamilyen negatív kampányt folytat az ilyen írásokkal, de ez most kicsit ütött. Kis bevezetésképp el kell mondjam, némi gerincprobléma miatt én az iskolai tesi órákat délutáni gyógytesikkel kell helyettesítsem. Ma is voltam. Addig nem volt semmi gond, míg nem jött a klasszikus gyakorlat: 3 ember emelje az egyik vállára a padot, tartsa a feje fölé, majd engedje a másik vállára. (Hogy ez miként segít a gerincemnek, azt nem tudom.) Ugyebár ehhez célszerű 3 hasonló magasságú ember. Eddig nem volt gond. Én egy olyan csoportba kerültem, ahol egy szellemileg sérült srác is volt. Sajnos ennek szerepe van a történetben. Ő állt középen. Eleinte csinálgatta rendesen amit kellett, ahogy tudta. Aztán elkezdte néha-néha elengedni a padot, így ketten emelgettük többnyire. De aztán... Épp a fejünk fölé ért a pad, ahol 5 másodpercig kellett megtartanunk, utána tehettük csak le. Az előbb említett srác úgy döntött, hogy ő bizony most Tarzan lesz, és azzal a lendülettel elkezdett lógni a pad kellős közepén. Mondanom sem kell, 70 kiló pluszba egyik pillanatról a másikra nem kevés, nem is bírtuk ketten így fogni. Ennek eredménye az lett, hogy az elöl lévő srác konkrétan összerogyott, engem meg úgy vágott fejbe a pad, hogy azt hittem ott törik be a fejem. Az elöl lévő srácot úgy vitték ki ketten, mert egyszerűen nem bírt megállni a lábán, én meg szintén segítségre szorultam, úgy megszédültem. Kérdezem én: Komolyan kell az, hogy ilyen emberre is bízzanak olyan feladatot, amivel mind saját magát, mind másokat veszélyeztet? Nem mondom, hogy az ilyet küldjék xy helyre, mert ők is emberek, köztünk élnek. De ilyesmi feladat helyett inkább olyasmit kéne adni nekik, amivel nem tudnak hasonló balesetet okozni.

Hozzászólások

(#1) bambano


bambano
titán

itt az ideje, hogy másik szakembert keress.
esetleg valamelyik szülőd folytathatna egy kicsit emelt hangú beszélgetést azzal, aki ezt kitalálta. nem baj, ha többször is elhangzik az agyhalott kifejezés, és fejtse ki, hogy nem amerikai tengerészgyalogsági csapatépítő tréninget írtak fel neked, hanem gyógytornát.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#2) greenity


greenity
aktív tag

Igen, ilyenkor a gyógytestnevelő elfelejtett gondolkodni. :(

"Egy mosolynál jobb a több"

(#3) sutykuru


sutykuru
tag

Gyógytestnevelőt kéne xy helyre küldeni.... :)
Megmondod, hogy nem csinálod meg, max pampog egy kicsit.

(#4) RexMaximus


RexMaximus
aktív tag

A foglalkozast vezeto "szakember" alkalmatlan. Maga a gyakorlat is veszelyes. Igy is hatalmas szerencse, hogy maradando serules nelkul megusztatok. Ilyen mutatvanytol megserulhetnek tobbek kozt a nyakcsigolyak, foleg ha meg nyakon is vagja valamelyikotoket a pad szele...

(#5) Szatyor95


Szatyor95
aktív tag

Ami azt illeti, osztottuk egy páran a tanárt az eset után. Mondjuk sokat nem ért, mert ő meg a sráccal üvöltözött tovább, hogy lényegében ki is nyírhatott volna minket, ha nincs ennyi szerencsénk. Az elöl levő szerencsére nem a pad alá esett, hanem attól elfele, így nem tudott ráesni. Nekem meg most jól jött, hogy jóval erősebb a csontozatom. Minden esetre van egy olyan érzésem, hogy ennek még lesz folytatása, ugyanis nem csak az volt a hiba, hogy ilyet csináltat, hanem az is, hogy egy tanárra 27 ember jutott. Alapból a fele lenne, mert két tanár van, és a terem két felén dolgozunk. Viszont jó szokásuk, hogy egyikük hamarabb elmegy. Szóval azt hiszem itt duplán felejtettek el gondolkodni. Eddig ugyan megcsináltam amit kértek, de azt hiszem innentől kezdve inkább tegyenek belátásuk szerint, de én ebből nem kérek. Már egy ideje terveztem váltani, viszont van hátra 1 hónap, azt már csak túléljük valahogy. Utána meg bízok benne, hogy nem csak itt lesz hely.

Nyugodj békében Integra!

(#6) Jhonny06 válasza greenity (#2) üzenetére


Jhonny06
veterán
LOGOUT blog

Konkrétan inkább az iskola vezetősége. Egy szellemileg sérült srácnak nincs helye a többiek között, erre találták ki a speciális intézményeket.

[ Szerkesztve ]

(#7) greenity válasza Jhonny06 (#6) üzenetére


greenity
aktív tag

Azért tisztázzunk valamit. Különböző fokozatai vannak az értelmi fogyatékosságnak. És vannak azok a gyerekek, akik még igenis a többiek között a helye, ők az enyhe fokú értelmi fogyatékosok. Nem vagyok pedagógus, és nem is leszek, viszony "szegénysorsú pedagógusgyetekként" van benne tapasztalatom. Szüleim dolgoznak ilyen gyerekekkel. Tehát nem mindenkit kell kizárni a társaik közül.

Természetesen ez az eset más.
Plusz olyan feladatot kéne adni, amivel meg tud birkózni.

És továbbra is max 16 gyermekkel foglalkozhat egy gyógytesis.

"Egy mosolynál jobb a több"

(#8) bambano válasza greenity (#7) üzenetére


bambano
titán

már megbocsáss, de ez tipikusan a rosszul értelmezett liberalista duma.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#9) greenity válasza bambano (#8) üzenetére


greenity
aktív tag

Elképzelhető.
Én csak tapasztalom az egészet, és látom azt, hogy mi történik jelenleg pl az általános iskolákban.
Az viszont egy más kérdés, hogy jelenleg nem nagyon dívik kiadni a minősítést arról, hogy a gyermek értelmi fogyatékos, csak annyit, hogy foglalkozzon vele gyógypedagógus a suliban külön.

"Egy mosolynál jobb a több"

(#10) Cthulhu Dawn válasza greenity (#7) üzenetére


Cthulhu Dawn
őstag

Tegyük fel, hogy elvan a többiekkel az enyhe értelmi fogyatékos, de akkor még mindig ott van az, hogy a mezei tanár nem tudok vele mit kezdeni, mert nincs arra képesítése, hogy értelmi fogyatékosokkal/vakokkal/süketekkel is foglalkozzon.

"There are no bad ideas, only great ideas that go horribly wrong" - Jack Donaghy

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2023 PROHARDVER Informatikai Kft.