2019. július 19., péntek

Gyorskeresés

Használható elemlámpa készítése jóval bolti ár alatt.

Írta: | Kulcsszavak: elemlámpa . lámpa . LED lámpa . lámpa építése . elemlámpa építése

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Kezdődött úgy, hogy kéne egy elemlámpa. Mert lehet kapni Vaterán és olcsó. Persze olyan is, egyetlen rész kivételével: és ez a váz. Teljesen jó minőségű, bizony-bizony vetekszik néhány drága modellel is. De semmiképp sem marad el lényegesen. Csupán át kell alakítani némi munkával..

Ez volna az, gyárilag működésképtelen volt már,

és a fényereje sem óriási. Bal oldalt egy 30 Wattos halogén, kizárólag összehasonlítás miatt.
Persze aki 30 éves vasutas lámpához van szokva, ezt is komolynak fogja találni:

Ami a cél volt, egy erősebb és jobb hatásfokú LED beépítése, hozzá a meghajtó elektronika, valamint az energiaforrás (3xAAA) lítium akkumlátorra való cserélése. Mindezt természetesen emberi külsővel és használható minőségben.

Első lépésként a belső átmérőt kellett leszűkíteni, hogy a vékonyabb akkumlátor ne lötyögjön. Ezt egy csővel oldottam meg.
Ezen felül a csőnek más szerepe is van: egy kétszínű LED (piros-zöld) kapott benne helyet, ami az akku pillanatnyi feszültségét mutatja indikátor pontossággal.
Ehhez két alkatrészt használtam még: egy zener diódát a zöld emitterre, ezzel teljesen lecsökken a LED fényereje olyan 3,6 Volt környékén.
Ilyenkor előtűnik a piros, halványabban fény, ami eddig el volt nyomva. Ezt egy sima ellenállással állítottam be. Ez nagyjábol 3 Volt környékén alszik ki, ami alá amúgy sem szabad meríteni a lítium cellát.
Nem laboratóriumi pontossági osztály, de használható, jó dolog. Ezen felül nehéz elrontani.
Tehát ezek az alkatrészek kaptak helyet a cső falába belesüllyesztve.

A felül belógó fémlemez a akku pozítív feléhez ér, a negatív (amit a kapcsoló megszakít) a falhoz nyomódik belülről.
Beépítve már nem olyan ronda:

Akkunak TrustFire 18650-ás (18x65 mm) tölthető lítiumot választottam.
Ezeket eredetileg laptopok ipari celláinak használták, de volt rá igény, hát megjelentek rövidzár-, túltöltés-, túlmerülés elleni védelemmel kiadott típusok.
Nagyon fontos, hogy ilyet vállasszunk, mert az akkuban lévő lítium nagyon reakcióképes anyag, ha nem megfelelően használjuk, akár ki is gyulladhatnak, és ez nem vicc !!!
Így fest egy ceruzaelemmel:

Ez egy 2400 mAh-ás típus, melyet valóban képes leadni.
Hogyha ez egy 1,2 Voltos tölthető cerka akksi lenne, akkor 7400 mAh-nak felelne meg. A többi előnyét gondolom nem kell ecsetelnem a lítium akkumlátornak.
Töltőt készen vásároltam, 2x1 Amperes, teljesen jó. A NiCd-, NiMh töltők nem használhatóak hozzá, csak amit lítium-ionhoz terveztek. (És nem Lítium-Polimerhez.) Így kell tölteni. Lehet építeni is, áram - és feszültség korlát kell hozzá, meg egy erősebb trafó.

Világító LED modulnak egy Cree gyártmányú, XR-E R2-est választottam.
Ez hivatalosan akár 250 Lumenre képes. (Hogy ez mire elég, majd a cikk végén.)
Fogyasztása olyan 3-3,5 Watt körüli.
A külömbség jól látható az eredeti kínai 7 Wattnak mondott (balra) és az R2-es közt (jobbra).

Egy ilyen LED-et nem elég csak az elemre kötni, kell neki egy meghajtó elektronika, mely képes megfelelő áramkorlátot beállítani hozzá. (Jelenleg feszültség korláttal oldja meg, de ez most mindegy, ez is jó.)
Nem olyan könnyű a választás, mint gondolná az ember, ugyanis a gyártók ott hazudnak, ahol tudnak. Elolvastam ugyan, mik a vélemények, de így is csak másodjára sikerült egy megfelelőt vásárolnom.
Egy ilyen elektronikának tudni kell a feszültséget csökkenteni, (nem is akárhogy, saját frekvenciagenerátorral és induktivitással oldja meg), valamint -az én esetemben- növelnie is tudnia kell.
Ennek oka, hogy a LED 3,7 Voltot igényel, a akku pedig 3 és 4,2 Volt között ingadozik.
Ebből stabil feszültséget kell előállítani, hogy a fényerő állandó legyen.
Ezen felül általában tudni szoktak különböző fényerő fokozatokat és egyéb "fontos" módokat (stroboszkóp, SOS, ...)
Így néz ki, mindössze 17 mm átmérőjű, kétoldalas NYÁK-on:

Most a LED-et és az elektronikát kellett illeszteni a lámpába. Ehhez itt-ott módosítani kellett, hogy beférjen, sima legyen, ...

Összeszerelve így néz ki. Kapott még egy "CREE" feliratot, hogy komolyabban nézzen ki, üvegre lett cserélve az első plexi, szintén a kinézet miatt.
Aztán plusz szigetelőgyűrűk és zsír is került a csatlakozásokhoz, így víz alatt is használható.
Balra, középen látszik a töltöttség-jelző LED.

Akkor lássuk, mire elég a lámpából a gyakorlatban kilépő, kb 200, napfény-borult ég színű, teljes spektrumú Lumen!

Nem tudom, mennyire jön át a fényerő a képen, de erős, sötétben látszik a fénycsóva köd - és por nélkül.
Illetve egy esti kép, azonos fotobeállításokkal, aranyszínű köztéri lámpák fényéhez hasonlítva, olyan jó 20 méterre lehet az oszlop:

Üzemideje maximális fényerőn 2 óra, kisebb fokozaton 6 és 40 órára növekszik. Ekkor kb 200 Hz-en villogtatja, nem esik szét a fény, de látszólag világosabb lesz így, kisebb teljesítményen.

És az árak, röviden:
-"Police 7W" lámpa: 1300 Ft, Vatera.
-LED: 1200 Ft, DealExtreme, külföldi oldal.
-Elektronika: 1100 Ft, Deal
-Akksi: 2 db, 2000 Ft, Deal
-Töltő: 1500 Ft, Deal.

Tehát jóval 8.000 Ft alatt megállt az egész, ennyiért egy erős és jó lámpát kap az ember. Meg némi munka, de ezt fel lehet fogni időtöltésnek akár.

Vannak természetesen jóval erősebb LED-ek (és lehet többet is alkalmazni), de kérdés, mennyire éri meg egy olyan lámpát csinálni, ami 20 perc alatt lemerül. Akkor kellhet több akksi, de az már egy másik kategória.

Nos, érdekes volt? Vagy inkább szereljek lámpát, mit hülyeségeket írkáljak? :)

Hozzászólások

(#1) #24889344


#24889344
(törölt tag)

Hajrá!

[ Szerkesztve ]

(#2) stangli


stangli
(senior tag)

nocsak nocsak máris augusztus 28ika van :F :Y :))

(#3) szaszlaci válasza #24889344 (#1) üzenetére


szaszlaci
(PH! kedvence)

Hehh, köszi.
Rá is jöttem, miről lehetne írni: elemlámpa. Nem túl népszerű a topikja, de érdekes téma, egy kicsit hozzá is tudok szólni.

■■■

(#4) attiLANte válasza szaszlaci (#3) üzenetére


attiLANte
(tag)

Hűha, most látom, mi készül itt! :C
És külön elismerés a körültekintő, alapos leírásért (megelőlegezem így félkész állapotban is).
:R

(#5) #24889344 válasza szaszlaci (#3) üzenetére


#24889344
(törölt tag)

Idáig érdekes írás, kiváncsi vagyok a folytatásra is.

[ Szerkesztve ]

(#6) Jim Tonic


Jim Tonic
(PH! nagyúr)

Ez nagyjábol 3 Volt környékén alszik ki, ami alá amúgy sem szabad meríteni a lítium cellát. -> Szóval én 2,5V-ról tudok, de ez is csak úgy igaz, hogy ha ez alá esik, akkor hagyományos töltővel nem lehet tölteni.

[ Szerkesztve ]

Alcohol & calculus don't mix. Never drink & derive.

(#7) szaszlaci


szaszlaci
(PH! kedvence)

Köszönöm az elismerő szavakat. Féltem, hogy túl részletekbe menő lesz, unalmas. De akkor mégse.

Jim Tonic: igazából még az alá is lehet menni, de akkor valóban körülményes az újratöltése. (Pici árammal szabad csak tölteni.)
De általában 3 Volt körül kapcsol le az ekkuba épített elektronika. 2,5 Voltról a töltőáramát rákapcsolni eléggé határeset, nem tenném.
De amúgy igazad van.

■■■

(#8) macikos


macikos
(PH! addikt)

Nagyon jó írás! Remélem folytatod :) Jöhetnek az egyre komolyabb lámpák :)

(#9) szaszlaci válasza macikos (#8) üzenetére


szaszlaci
(PH! kedvence)

Köszönöm! Komolyabb lámpa lesz, pár év múlva, mikor majd nagyot ugrik a LED ipar. :)

■■■

(#10) kuri1


kuri1
(újonc)

Szia nekem is van ilyen police lámpám tönkre ment hogy tudnám én is meg csinálni vagyis honnan lehet a hozzávalókat megvenni. Tudnál nekem segiteni?

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.