2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

It simply works - Új telefon, új bejegyzés

Írta: | Kulcsszavak: .Szaki. . iPhone . iPhone 12 . iPhone 12 Mini . Tartós teszt . Teszt

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Hol is kezdjem. A bejegyzés előzménye 2019 januárjában íródott, amikor a hűséges kis iPhone 5S-em csütörtököt mondott és utódja egy Samsung Galaxy S9+ lett.

A Samsung sokat nem változott a bejegyzés megírása óta, megkapta a kötelező frissítéseket, megbízhatóan üzemelt, megbízhatóan üzemel a mai napig. Voltak frissítések amik tetszettek, voltak amik kevésbé. Például a szoftveres gombok eltűnésével átállt a telefon "gesztusvezérlésre", ami igazából egy teljes bullshit volt, hiszen az eltűnt gombok helyén lehetett csak egy felfelé gesztussal elérni azokat a tevékenységeket, amiket eddig a gomb megnyomásával lehetett. Viszont ha a szoftveres gombokat szerettem volna használni, akkor azok állandóan ott maradtak, már nem lehetett azt az opciót választani, hogy csak akkor jöjjenek elő a gombok, amikor szükség van rájuk. Ezzel együtt értelemszerűen a kicsinyített kijelzőt sem lehetett már háromszori home gomb megnyomással elérni, hanem egy másik, teljesen hektikusan működő alternatíva váltotta ezt le, amit amikor szükségem volt rá szinte soha nem értem el, véletlenül viszont többször is sikerült. Félreértések elkerülése végett, ettől ez nem lett egy rossz telefon, sőt, a mai napig egy kiváló készülék. Örömmel is használtam. Vásároltam hozzá DeX-et, Galaxy Buds-ot, Galaxy okosórát, kialakítottam egy komplett Samsungos ökoszisztémát, ami egyébként remekül működött, az Android Auto is kiválóan ment, bár tény, hogy voltak alkalmak, amikor valamiért nem indult el.

Aztán jött a szokásos baromság a fejemben. Elkezdett hiányozni az iOS. Amit persze elég könnyedén el tudtam magamban nyomni, hiszen tudom, hogy számomra az a felület sokkal megnyerőbb, logikusabb, de ez egy baromi jó telefon, milliószor több mindenre tudom használni és ezzel tulajdonképpen meg is tudtam magam nyugtatni az esetek 90%-ában. Ráadásul Apple fronton nem is lett volna olyan eszköz, ami megfelelt volna nekem, így gyorsan el is hessegettem a gondolatot.

Régen még az 5S-t tulajdonolva volt sokunknak az a gondolata, hogy egy olyan telefont szeretnénk, ami úgy néz ki, mint az 5S, de teljes kijelzős. De hát ez a telefon nem létezett. Be lett harangozva a második generációs SE és mindannyian arra számítottunk, hogy Cupertinoban meghallgattak minket és megvalósul, amit annyira szerettünk volna. Aztán megérkezett az, amire valójában számítani lehetett, egy kiszuperált 8-as lett a 2nd gen. SE. Semmi extra nincs benne, a +1GB RAM mellett esztétikailag sikerült előrelépni azzal, hogy végre mindegyik telefonnak fekete az előlapja, meg a 8-ashoz képest még valamennyivel több főverzió frissítést is megkap. Magyarul hozták a kötelezőt, amikor az ember egy Apple mércével megfizethető árú telefonra gondol.

Igen, de viszont ott van az, hogy a DeX bármennyire is remek, egy zseni aki kitalálta, mégis baromi kényelmetlen tud lenni amikor rajta keresztül megy a nagy TV-n a Netflix és ha hívnak megáll az egész, le kell húzni a telefont, megszakad minden és majd ha végeztem vissza kell dugni, áhh, bonyolult az egész. Ugyanez igaz munka közben is. Basszus, csak kéne venni mellé egy másik telefont, amit tényleg mobiltelefonként lehet használni és akkor az S9+ pedig átvehetne egy multimédia szerepet. Okosítja továbbra is a TV-t, munka közben sem rossz ha nálam van, ez egy teljesen működőképes alternatíva lenne. Itt van az SE2020, kifejezetten jó áron lehetne hozzájutni. Páromnak vettünk is egy Product Red kivitelt, ami egy 1st. gen. Rose Gold SE-t váltott, és egyébként egy meglepően jó telefon, miért ne vegyek egyet én is?! Fehérben még jól is néz ki.

Végül nem lett belőle semmi. Győzött a józan ész, van egy remek telefonom, minden rendben van vele, nem költekezünk feleslegesen, most már elég legyen, használom, amíg kap főverzió frissítést, aztán ha úgy látom, hogy érdemes cserélni, akkor majd cserélek, legyen szó iPhone-ról, vagy akár egy új S Galaxyról. Ki tudja mit hoz a jövő.

A jövő azt hozta, hogy az utolsó főverzió amit az S9+ megkapott az Android 10 volt, az Apple háza táján pedig elkezdtek pletykálni megint egy olyan telefonról, amire már évek óta várok. Újabb reménykedés, újabb várakozás, átvernek-e megint az amerikaiak, vagy végre megvalósul a teljes kijelzős, régi formavilággal megáldott iPhone.

Majd érkezett egy jel. Köztudottan odafigyelek a telefonjaimra, az eddigi 14 telefonom közül kettő tört össze. Egy SonyEricsson K300i és .... ez. Na jó, elméletben három, mert a Wave723-at gondolatban vagy százszor felgyújtottam, áthajtottam rajta autóval és egy tízemeletes ház tetejéről is ledobtam, de a valóságban sosem bántottam. Mentségemre szóljon, hogy e sajnálatos két esetben sem volt semmi szándékos, a K300i esetében ügyetlenül nekimentem egy asztal sarkának, aminek következtében betört az elképesztő méretű 1,6"-es 29x29mm-es kijelző, a Samsung pedig egy borzasztóan álmos reggelen lett az aszfalt áldozata, amikor beszálltam a kocsiba és kiesett a farzsebemből. Ez esetben szerencsére a vajas kenyér elv nem igazolódott be, csak a hátlap sérült, az viszont nagyon. Szilánkosra tört az egész felület. Széttártam kezem, nem tudom ilyenkor mi van. Amikor a K300i összetört, egyértelmű volt, hogy veszek helyette egy K310i-t. Ez esetben viszont a telefon működik, a kijelző teljesen ép, viszont szétvágja a kezemet a hátlap. A javítása egyértelműen nem érte volna meg, így egy ideiglenesnek gondolt low budget megoldás lett belőle, felkerült rá egy általam rendkívül gyűlölt tárgy, egy átlátszó szilikon tok. 500 Forint volt, az igazat megvallva a mai napig az van rajta. Iszonyatos a fogása, vastagabb a telefon, borzasztó igénytelenül néz ki, szóval borzalom az egész. Úgy voltam vele átmenetileg jó lesz, ha pedig lecserélem a telefont, akkor már édes mindegy, hogy a DeX-en lógva hogy néz ki a háta, úgysem látszik.

Lényeg a lényeg, most már tényleg kell venni valami mást, ez így nem állapot, de mi legyen? Vegyem meg azt az átkozott SE-t ami már rég nincs azon a jó áron, amin régen meg tudtam venni, vagy ott van a Galaxy S20, az sem lenne egy rossz választás, de akkor meg igazából még az S9+ is jó, csak az a rohadt hátlap..Vegyek egy ugyanolyan telefont megint iszonyat sok pénzért?

Egészen addig ment ez a vacilálás, amíg végre eljutott tanácstalanságom Cupertinoig is, kérésem meghallgatásra került és novemberben megjelent az a telefon, amit már 3 éven át vártam. Az iPhone 12-es szériája.

Jól sejti az Olvasó, az elkövetkezendő sorokban az iPhone 12-ről lesz szó. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire gyorsan telik az idő és ezzel szemben nekem pedig mennyire kevés van ebből, hogy mire ráeszméltem, hogy meg kéne írni ezt a bejegyzést a 12-ről és lett is rá egy kis szabad kapacitásom, addigra már megjelent a 13-as széria.

Szóval az iPhone 12. Megjelent a 12 Mini, a 12, a 12 Pro, és a 12 Pro Max. Novemberben megjelentek, januárra már kipróbáltam mindegyiket közülük. Az előzményekből könnyedén lehet arra következtetni, hogy számomra a Mini lesz a megfelelő választás, de meg akartam erről bizonyosodni. 190cm-es magasságomból ki lehet következtetni azt is, hogy elég lapát kezeim is vannak, de arra kellett jutnom, hogy a szögletes forma a nagyobb telefonok esetében azt eredményezi, hogy vágja a tenyerem. Viszont ami olyan előnytelen a nagyobb testvéreknél, az érdekes módon mocskosul jól működik a Mini esetében. Nagyon jól simul a kézbe, nem vágja az ember tenyerét, rendben van az egész. Innentől már csak az volt a kérdés, hogy milyen színű legyen a jövevény. Képeken, videókon egyértelműen a sötétkék szín tetszett a legjobban, de a zöld is jól mutatott, a fehér a keret miatt tetszett, a fekete viszont olyan semmilyen volt. A piros engem nem érintett, de azt meg kell jegyezni, hogy Párom Product Red SE2020-a mellett én nem tudtam megállapítani, hogy az a "piros" amit a 12-es kapott az valójában milyen szín lehet. Eléggé szerencsétlen. Élőben viszont a kék egyáltalán nem tetszett, a zöld nem volt rossz, de szolgáltatónál nem is volt ilyen színben, meg férfiként annyira nem is feltétlen tartottam szerencsés választásnak, viszont a fehér és a fekete meglepően jól mutattak.

Szóval januárban belevágtam és pár hét csúszással hozta is a futár a telefonom. Innentől kezdve el kell felejteni a józan gondolkodást, a racionalitást, mindent. Szerettem volna egy ilyen telefont, ha sok évet is kellett rá várni, de végül csak megjelent.

A telefonról

A mobil végül egy iPhone 12 Mini lett, fehér színben. Nem titok, hogy szeretem a fehér telefonokat, egy-két típusnak veszettül jól áll. 14 eddigi telefonomból 4 ilyen volt és az ötödik lett a Mini. Piszok jól néz ki ebben a színben.

Háttértárból a 64GB-osra szavaztam. Igen, mert a Samsung is 64GB-os volt, és egyáltalán nem tudtam megtölteni, ráadásul az Android még több helyet vesz el az iOS-hez képest, elég lesz ennyi tárhely. Ez jelenleg úgy néz ki egy átgondolatlan döntés volt, ezért örömmel töltött el, amikor olvastam a 13-as szériánál, hogy a belépőszint már 128GB. Esetemben ez egy iCloud előfizetést fog jelenteni a közeljövőben.

Első benyomások

A forma szerintem remekre sikerült, abszolút hozza a régi iPhone-ok hangulatát. Ha nem is minden idők legszebb telefonjának hátlap stílusát kapta meg, de a másodikét mindenképp. Ez pedig a 4-es széria. Viszont az összhatást úgy tudnám leírni, hogy csukd be a szemed, képzelj el egy iPhone 4-et, vagy 4S-t. Megvan? Szép szögletes, ezüstös keret, üveg hátlap. Változtass annyit, hogy legyen olyan vékony, mint az újabb 5S, nyújtsd meg az oldalsó gombokat, a tetőn található bekapcsológombot tedd át a jobb oldalra, hátra pedig tégy egy helyett két lencsét. Mindez egy teljes kijelzős előlappal. El is készült a 12: A régi tökéletes forma, ami kompatibilis 2021 elvárásaival.

Az összeszerelés és a felhasznált anyagok minősége kimagasló, legalább olyan jó kézben tartani a 12 Minit, mint az 5S-t, gombok ez esetben sem lötyögnek, minden gomb a helyén van és nem csak minőség tekintetében. Kézben tartva a telefont minden gomb pontosan ott van, ahol kényelmesen el is érni, legyen az a bekapcsoló gomb, a hangerő szabályzó, vagy akár az általam hőn szeretett némító retesz. Valószínűleg nem szimplán a megfelelő pozíció eltalálása ennek az oka, hanem elég nagyok a gombok ahhoz, hogy különböző kézmérettel rendelkező emberek is kényelmesen el tudják érni őket.

Doboz

A készülék egy rendkívül kicsi dobozban érkezett, ami nem meglepő, hiszen tartozékokkal nem bővelkedik. Mindössze a telefon, egy USB Type C - Lightning kábel és a már megszokott Apple matrica található benne.

Kis kitérő a környezetvédelemre

Töltő nincs. Ezt sokan egy iszonyat lehúzásként élik meg, rengetegen megénekelték akár írásban, akár YouTube videóban, hogy ez mennyire pofátlan dolog az Apple részéről és tulajdonképpen semmi másról nincsen szó, mint az eszméletlen drága készülékeikhez szintén aranyáron vásároltatják meg a hozzá tartozó tápegységet is. Elképzelhető, hogy ezeknek a hangoknak igazuk van. Az én véleményem viszont más és ez teljesen független a márkáktól, ez teljesen független mindentől.

Tudniillik ha az ember Apple környezetben, szebb szóval ökoszisztémában éli életét, akkor az azt jelenti, hogy nem ez az első iPhone-ja, amiből egyenesen következik az, hogy van otthon minimum egy töltője. Minden egyes telefonhoz adnak egy töltőt, aminek következményeként millió +1 tápegység hever a készülékek dobozaiban, mert nincs rájuk szükség, hiszen van mivel tölteni az eszközöket. Akik használt készülékeket vásárolnak, vagy épp értékesítenek, nekik is üzenem, át fog alakulni a használt piac, nem kell tápegységet adni a telefonokhoz. Egy tápegység átlagéletkora jóval nagyobb, mint egyes telefonoké, akár több generációnyi készüléket is kiszolgálhat egy tápegység. 2021-ben szintén alternatívává váltak már a töltőállomások, amiket szintén csak egyszer kell megvásárolni, ezeken vezeték nélkül is, USB-n is és Type C-n is tölthetünk akár 5-8 különböző eszközt is. Ezeknek tudatában pedig teljesen feleslegessé válik az, hogy még plusz egy tápegységet csomagoljanak a gyártók a készülékeikhez. Véleményem szerint hamarosan a kábel is elhagyható lesz.

Ha minden felhasználóval meglehetne osztani azt az álláspontot, hogy az új - bármilyen márkájú, típusú - készülékéhez használja a régi töltőjét és régi kábelét, akkor kijelenthető, hogy a jövőben csak azoknak lenne szüksége új tápegységre és kábelre, akinek már a meglévő elhasználódott, vagy új készülék vásárlásakor platformot váltott. Ebből pedig számomra következik az, hogy azok a tápok, amik eddig a dobozba kerültek nem a polcokra fognak kerülni kiegészítőként, hanem egyszerűen nem lesznek legyártva, mivel nem lesz rá igény.

Én személy szerint betartottam ezt. Otthon vezeték nélküli töltőn töltöm a telefont, az autóba pedig betettem a régi 5S-em USB - Lightning kábelét, és minden rendben van. Nem költöttem egy Forinttal sem többet a telefonra a vételáron kívül, ami a töltését illeti.

Ha visszatérünk az Apple környezetvédelemmel kapcsolatos kérdéseire, akkor szeretném megjegyezni azt, hogy remélem az iPhone 14 megjelenésekor az egyébként teljesen felesleges és érthetetlen Apple matricákat is száműzik végre. Késnének vele egy pár évet, de jobb később, mint soha.

Vissza a telefonhoz

A készülék beüzemelése elképesztő egyszerű volt, seperc alatt megtörtént, aminek meg kellett történnie, a Face ID felmérte az arcomat, és már csak annyi dolgom volt, hogy a már meglévő alkalmazásaimat visszapakolgassam a 12-re.

A telefon működésével kapcsolatban sokat gondolkodtam, hogy mi a fenét lehetne róla írni. Még most is gondban vagyok, mert semmi új nincs benne, ez a telefon egyszerűen csak működik, a lassan eltelt 1 év alatt sem tapasztaltam semmit, ami probléma lett volna. Teszi a dolgát, nincs hiba, mindent végrehajt, nem gondolkodik, nincs röccenés, nincs applikáció ami ne működne, nincs újraindítgatás, egyszerűen csak minden teszi azt, amit tennie kell. Erről szól az iOS: Korlátolt, de amit tud, azt mindig tudja.

Jelenleg iOS 15 fut a Minin, hozott egy-két új dolgot, ami a biztonságról szól, kicsit faragtak a Ne zavarjanak üzemmódon is, a FaceTime-on és még jó pár dolgon, az elsőn kívül egyik sem egy olyan izgalmas dolog, ami elvarázsolná az embert, de nem is ezért szeretjük a rendszert.

Apple CarPlay

Minden platformnak és azon belül pedig minden márkának megvan az, ami másnak nincs és baromi jó. A Samsung esetében ez a DeX volt, az Apple esetében a CarPlay. Az Android Auto használatakor úgy gondoltam, hogy ez egy remek elképzelés, kiválóan használható és funkcionális. Aztán jött a CarPlay és felborított mindent. Egy sokkal logikusabb egy sokkal átláthatóbb és vezetésre összpontosított rendszert dobott össze az Apple, aminél minden elérhető helyen van és amit látni kell, azt látni. Egy másodpercre sem röccen meg.

Kezdem azzal, hogy az elérendő leggyakrabban használt menüpontok az Android Autoval ellentétben bal oldalt egy függőleges, sötétített sorban vannak a pontos idő és a térerő alatt. Fontos, hogy sötétített, mert így az információk is láthatók és könnyedén leolvashatók, a menüpontok pedig a vezetőhöz a legközelebb esnek. Az ikonok méretei kifejezetten jók.

A CarPlay-nek van egy főoldala, ami rendkívül hasznos. Ez az éppen használt navigáció képét, amennyiben be van állítva úti cél, akkor annak instrukcióit, az éppen lejátszott zenét, valamint a naptárban az aznapra szóló eseményt tünteti fel. Mindezt egy lapon. Borzasztóan hasznos funkció ez. Már csak ezért megérte visszatérni erre a platformra.

A rendszer használatát sok esetben Sirire optimalizálták. Míg az Android Auto esetén a kormányon található hívás gomb megnyomásával előjön a névjegyzék, a CarPlay esetében Siri segítségével lehet hívást kezdeményezni, ami nagyon kényelmes és 20 hívásból 18-szor megérti azt is, akit hívni akarok.

Siri

El is jutottunk az Apple személyi asszisztenséhez, akit régen nagyon sokszor lehetett anyázni alkalmatlansága miatt, de már az iOS 11 megjelenésekor lehetett sejteni, hogy jó irányba haladnak a fejlesztésével. Gyorsan jegyzem meg, hogy a 11-nek nagyjából ez volt az egyedüli előnye, hiszen az volt az a rendszer, ami megrendítette a bizalmamat a platformban.

Siri rengeteget fejlődött, a parancsokra azonnal ad választ, és minden esetben helyes válaszokat ad. 2021-re eljutottunk oda, hogy Siriből tényleg egy jó személyi asszisztens vált.

Üzemidő

Talán az üzemidő az egyedüli olyan dolog, amit fel szoktak hozni a Mini ellen, amivel többnyire egyet is értek. Valóban nem bírja sokáig a telefon és ha nem tenném fel töltőre, akkor elképzelhető, hogy nap végén már kellemetlenül érezném magamat és kínosan keresgélnék 230-as csatlakozókat, hogy mégis hol tölthetném fel a kis iPhone-t. Főleg ha egy napon több FaceTime hívás is bejön. Iszonyatosan meríti az akksit.

Viszont nem csak hátránya van a kis akkumulátornak, hanem meglepő módon előnye is van neki! Hiszen ha egy akkumulátor kicsi, akkor abból nem csak az következik, hogy hamar lemerül, hanem az is, hogy gyorsan feltölt! Ennek köszönhető az, hogy 1 év során ez a telefon eddig összesen két alkalommal merült le, mert figyelmetlen voltam. Mivel az autóban a CarPlay használata kábelhez kötött, így tud az megtörténni, hogy a telefon folyamatosan töltve van, és mivel kicsi az akksi, a munkából való hazaút során fel is tölti az akkumulátort. Igazából az otthoni töltőre nincs is szükség, az autó mindig feltölti. A Samsung esetében Android Auto közben azt tudtam csak elérni, hogy maximum lassabban merült a telefon, de legjobb esetben is csak stagnált. Ezt a készüléket fel tudja tölteni 100%-ra, értelemszerűen az út hosszától függően.

Kamera

A kamera őszintén szólva engem nem érint, de hozzáértők is azt nyilatkozták a képeimről, hogy remek képeket készít a 12 Mini. A Live fotó viszont szerintem egy zseniális dolog.

Biztonság

A telefon kétféle biztonsági rendszerrel van ellátva, egyik a már jól ismert PIN-kód, másik pedig az iPhone X debütálásával megjelent Face ID. Bármilyen szituációban felismer, és nem verhető át. Sebességére nem lehet panasz.

Szolgáltatások

Egy iPhone vásárlásával nem csak egy okostelefonhoz jutunk. Az Apple egyik nagy előnye az, hogy a készülékhez járnak szolgáltatások is, legyen az egy iCloud előfizetés, vagy akár az Apple Music.

Az Apple Music esetében például rengeteg rádiót lehet hallgatni, élő adással, amit kizárólag Apple termékeken lehet hallgatni. Ilyen például az Apple Music1; Apple Music Hits és az Apple Music Country. Érdekes beszélgetésekkel, mindenki ízlésének megfelelő zenékkel, nyilván a nevéből adódóan mindegyiknél lehet számítani, hogy mit fog kapni a hallgató. Ezen felül egy Spotify-nál és YT Musicnál is korrektebb zenei applikáció, ami remek lejátszási listákat generál, temérdek stílusban, ha nem a rádió az, ami minket foglalkoztat.

Pozitívumok és negatívumok elfogultság nélkül

Pozitívum:

- Remek szoftver
- Fluid működés
- Siri fejlettsége
- Diktálás remek működése, ami a mondatvégi írásjeleket és a hangulatjeleket egyaránt ismeri.
- Apple CarPlay
- Live fotók
- Kompakt méret
- Face ID
- Apple szolgáltatások (Apple Music például)
- Apple HomeKit eszközökkel való fluid működés

Negatívum

Ergonómia

Úgy gondolom az Apple mindig híres volt a minőségről, amibe a megbízhatóságon túl beletartozott az is, hogy az ergonómia kiváló. Ez alól a 12 Mini sem kivétel, hiszen ahogy írtam remek a fogása, remek a mérete, ám van egy apró probléma. Ritka alkalom az ilyen, de bizony előfordul az ember életében az, hogy az asztalra lerakva szeretné használni a telefont. Nem, nem veszed a kezedbe, egyszerűen csak pötyögsz rajta és ekkor derül fény az egyik legnagyobb ergonómiai bakira.

Nem is tudom hogy írjam le, de...szóval... Billeg.

Nem gondoltam volna, hogy egyszer eljutunk idáig. Ez az első olyan telefonom, aminél kilóg a hátlapi kamera. Ráadásul egy elég méretes felület ez és akárhányszor hozzáér a telefonhoz az ember, annak hangja van. Végtelenül illúzióromboló. Szerintem senki sem utazna Cupertinoba vasvillával abban az esetben ha vastagabb lenne annyival a telefon, hogy síkban legyenek a kamerák. Minden gyártó el van ájulva magától, hogy milyen vékony telefonokat tudnak csinálni, ez alól az Apple sem kivétel, de nem! Nem tudnak! Akkor lenne ez egy vékony telefon, ha meg tudták volna oldani azt, hogy az egyébként kiváló kamerák beleférjenek egy ekkora házba, de ez nem sikerült és számomra nem is kérdéses, hogy mindez valószínűleg azért nem sikerült, mert nem lehetséges. Akkor viszont legyen ennyivel vastagabb a telefon, pontosan ennyivel vastagabb akkumulátorral. Ezzel csak nyerni lehetne.

Multitasking hiánya

A Samsungon rengetegszer használtam a multitaskingot, majd aztán az idők elteltével ennek száma valamiért drasztikusan csökkent, de ez még mindig egy olyan funkció, amit szívesen látnék az iPhone-ban is, sokszor látnám hasznát.

OTG hiánya

Szintén nagyon ritkán van rá szükség, de ez is egy olyan képesség amire ha egyszer is szükség van az életben, akkor már megérte, hogy tudja.

Összegzés

Ahogy arra számítani lehetett nyilvánvalóan nem lett a beszámoló 100%-ban objektív, de nagyon igyekeztem, hogy az legyen. Nyilván sokkal több pozitívumról szól a bejegyzés, hiszen ezzel a rendszerrel, ezzel a platformmal érzem azt, hogy a telefóniával kapcsolatos énem boldogan együtt tud működni. Ettől függetlenül semmi sem tökéletes és ez alól az iPhone 12 Mini sem kivétel.

Ajánlanám-e mindenkinek? Természetesen nem. Kevesen vagyunk, akik a kompakt méretű csúcstechnológiával ellátott mobiltelefonokat keresik, de szerencsére vagyunk elegen ahhoz, hogy mind a 12-ből, mind pedig a 13-ból készüljön egy ilyen modell. Aztán a jövőben kiderül, hogy mennyire éri ez meg az amerikaiaknak, de én bizakodó vagyok.

Akiknek a fentebb leírtak kiszolgálná minden telefonos igényét, nem zavarja a zártság és például a multitasking hiánya, annak minden további nélkül merem ajánlani a 12 Mini-t, akiknek pedig ez egérmozi, nekik a nagyobb modellek jelenthetnek alternatívát.

Akik úgy érzik, hogy a leírt negatívumok teljességgel vállalhatatlanok és nem bírják elviselni az iOS-t, nos.. Nekik szerencsére továbbra is elképesztően széles az Androidos eszközök listája, ahol egyébként szintén kiváló készülékek sorakoznak, elég csak a Samsung S szériájára gondolni, csak hogy hazabeszéljek.

Hogyan tovább?

Az iPhone 12 Mini számomra egy olyan tökéletes alternatíva, ami ha nem történik semmi fizikai bántódása szegénynek, akkor egészen addig megmarad, amíg kap iOS frissítéseket. Mindent tud, amire nekem szükségem van, ezért amíg működik, addig megmarad. Innentől befejeződött a kétévenkénti telefon csere. A környezetnek is jót teszek ezzel. Az sem tűnt fel, hogy már majdnem egy év eltelt vele. Ezt tudja az iPhone. Történésmentes, megbízható működés minden körülmények közt, igényes minőséggel párosítva. Semmi izgalom. Tulajdonképpen a telefonok Lexusáról beszélhetünk.

A Galaxy S9+ szintén megmaradt, multimédia eszközként okosítja a tévénket, továbbra is elégedett vagyok vele, ő is addig fogja betölteni ezt a szerepet, amíg csak működik. Nincs kétségem afelől, hogy ez még jó pár évig tartani fog.

A véleményeket és építő kritikákat továbbra is szeretettel várom a komment szekcióban. Köszönöm ha elolvastad. :)

Hozzászólások

(#1) .Szaki.


.Szaki.
addikt

A terjedelem ezúttal sem lett szűkös.. :)

(#2) RandomName válasza .Szaki. (#1) üzenetére


RandomName
aktív tag

Jó lett..

"A fejlesztők és a Jóisten versenyben vannak. Az előbbiek egyre hülyebiztosabb szerkezeteket csinálnak, a Jóisten meg egyre hülyébb embereket. És hát a Jóisten áll nyerésre." By:nalaca001

(#3) .Szaki. válasza RandomName (#2) üzenetére


.Szaki.
addikt

Köszönöm! :R

(#4) janeszgol


janeszgol
félisten

De regen olvastam ilyen terjedelmesen es igenyesen megirt intelligens irast.
Majd a szabadnapomom megint elolvasom. Kicsi nosztalgia, mivel tobb dolgot, ami a posztodban van azt megbeszeltuk a forumon. Csak mar ritkan latlak itt.

(#5) DrBubo77


DrBubo77
addikt

Azt nem értem, hogy a javítása miért nem érte volna meg? Tavalyi árlistában 18 ezer volt egy hátlap csere. Pár éve nálunk is volt egy ilyen az S8+-szal.

ÉN VAGYOK a feltámadás és az élet. (János 11:25)

(#6) Luck Dragon

Jó volt olvasni , köszönöm. :)

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#7) Somatom


Somatom
veterán

Az elején szóba került a DeX. Na, mondom, erre kíváncsi leszek, mert a többablakos módot aktívan használom készüléken és HDMI kimeneten is. De, aztán nem írtad, hogy ezt hogyan váltottad ki iPhone -nal.

Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

(#8) .Szaki. válasza janeszgol (#4) üzenetére


.Szaki.
addikt

Köszönöm! :R

Bizony, sok dologról beszéltünk régen, remek vitákat folytattunk le. :K

Az elmúlt időszakban volt olyan, hogy 2-3 hónapig nem is néztem az oldalra, a fórumot pedig már rég elengedtem. A termékek sem annyira izgalmasak már, a kommentszekció pedig tele lett olyanokkal akik vagy foggal-körömmel védik a terméket, vagy pedig széttrollkodják a topicot. Képesek vérre menni egy tárgy miatt.

Off topicban időnként megtalálható vagyok. :)

DrBubo77

Ugye írtam, hogy addig használom amíg kap főverzió frissítést, az Android 10-zel viszont ez már megtörtént. Akkor pedig már nem szívesen költöttem volna rá. Megmondom őszintén nem emlékszem milyen javítási ajánlatokat találtam. Utána pedig megjelent a 12 Mini és bár tény, hogy a Samsung még bőven bírná szusszal, onnantól kezdve, hogy akartam egy 12 Minit, minden logikus érv a kukába ment. Innentől ne keress racionalitást, kellett, megvettem. :)

Luck Dragon

Én köszönöm a visszajelzésed és hogy elolvastad! :R

Somatom

Erre végtelenül egyszerű a válaszom: Sehogy.

A DeX-et eredetileg azért vettem, hogy a munkahelyemen található rendkívül elavult gép helyett tudjak költséghatékonyan, gyorsabban, jobb minőségű munkát végezni, valamibt azért, hogy a TV-t okosítsa. Ez annyiban módosult, hogy ha nagyobb munkát kell végeznem, akkor behozom Párom azóta vásárolt notebookját, amivel azért nyilván lényegesen jobb dolgozni, de nem is egy kávéház a két eszköz. Így a Samsung megmaradt kizárólag tartalomfogyasztásra.

[ Szerkesztve ]

(#9) Somatom válasza .Szaki. (#8) üzenetére


Somatom
veterán

Sejtettem, hogy az nem fog menni.

Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

(#10) e-newsee


e-newsee
addikt

Nekem sima Galaxy S9 van már 3 éve, de valóban, kiváló telefon, teszi a dolgát.
Jó volt látni egy írást pont a két rivális márkáról, és még jobb volt azt látni (ezzel az avatárral pláne), hogy amennyire csak lehetett, objektívan megfogalmaztad mindkét márkánál a pro és kontra dolgokat. Nyilván az ember érzelmileg is húz valamerre, ezt nehéz levetkőzni, de valahogy így kellene mindkét oldalnak hozzáállni a dologhoz. Mert olyan nincs, hogy az alma mindenben jobb, mint a samu, és fordítva sem igaz. Az élet más területein is fontos lenne a hasonló gondolkodásmód, de az sajnos csak utópia marad.
:R

[ Szerkesztve ]

"Csak egy olyan töltött édesség van, ami megoldja az élet problémáit, és az az Oreo." /Sheldon Cooper/

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.