Gondolkoztam, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, mert biztosan sokakban indulatot fog kiváltani, egyet nem értést is akár, ám vállalom.
Illetve az általános reakciókra is nagyjából fel vagyok készülve, biztosan lesz, aki szararcnak fog elkönyvelni, stb., pedig nem az a célom, hogy lenézzek most bárkit is, előrebocsájtanám - amit majd nyilván többen megkérdőjeleznek -, hogy írásom forrása nem irigység, vagy keserűség, se semmi hasonló, okom sincs rá, egyszerűen a mögöttes gondolatmenetével ezen embereknek nem tudok azonosulni.

Szóval van az úgy, hogy az ember egy új környezetbe kerülve előbb-utóbb elkezdi felfedezni, milyen kapcsolati lehetőségek, kommunikációs csatornák vannak, források, ahonnan a már korábban ideköltöző, így régebb óta itt élő emberek tapasztalatából hasznos tanácsokat tudunk szerezni a saját "újrakezdésünk" segítése végett.
Kiköltözés után én is így tettem, természetesen az Arckönyv birodalmában nincs olyan, aminek nincs csoportja, így a környékbeli magyarok csoportra is relatíve hamar rábukkantam.
Csatlakoztam hát, és bevallom, hogy az államat azóta is csak nagy nehézségekkel sikerül a helyén tartani, pedig mondhatnánk, hogy "gondolhattad volna".

Nem szeretnék gazdasági/gazdaságpolitikai vitákba bonyolódni, hogy hol milyen, miként élhető az élet, tény, hogy a közös munkaerőpiac révén van lehetőség arra, hogy az ember adódó lehetőséggel élve változtasson időszakosan, vagy permanensen, azonban a mai napig megdöbbent, hogy mennyien vágnak ennek neki BÁRMI nélkül...

Én megértem persze, hogy ma sokaknak vonzó a Nyugat, hogy ész nélkül terjed a "Nyugaton minden jobb" szemlélet, illetve, hogy a határon osztogatják az Euróval tömött bőröndöket (engem akkor nyilván átb@sztak, vagy rossz átkelőn jöttem át), azonban az megdöbbentő, hogy milyen sok emberek gondolja úgy, hogy neki bizony "jár" a "jó", a "jobb" (szándékosan idézőjelezve, kinek mi a jó, jobb) anélkül, hogy Ő minden tőle telhetőt meg kívánna tenni érte, és mennyien elhiszik ezeket a csodás urban legendeket..
És ennek gyönyörű látlelete a legtöbb ilyen csoport.
Mégegyszer hangsúlyozom, hogy a cél nem bárki megbántása, nem a konkrét emberek a célpontok, hanem a gondolatmenetük, természetesen a példákat teljes anonimitásba burkolva tenném ide, a valósággal való bármilyen egyezés csak is a véletlen műve lehet.

Ugye vannak az örök álmodozók, akiknek kiskorukban is Andersen volt a jelük oviban, majd felnőve is az az életmodelljük, amit az Széllel-Szaggal Bp-ben láttak, Ők azok, akik könnyen beszaladnak a f@szerdőbe, mint emberünk/embereink is alant:

Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. Márpedig az "ingyen minden" az túl szép lenne, hogy igaz legyen - általában.

A másik ilyen ijesztően nagy csoport az, akik elindultak, mert ugye "A szomszéd Jolánkáéknak is összejött", és ha Őnekik sikerült, akkor "nehogymár én a' Ignisszel járjak, ha már a Jóska is 320d-ből pattan ki".
No, Ők tipikusan azok, akik elvárják, hogy Őt itten megillessék a nyugati bérek, mert az ugye jelenlét alapján jár itt, és különben is mennyit utazott már érte, egészen elmacskásodott a lába is...
Alanyaink is pakoltak, és jöttek, mert a munka ugye úgysem szól vissza, akkor meg már a nyelv sem kell, kifelé hallgattuk sokat az Eins-Zwei-Polizei-t, az is valami. Ettől függetlenül az épkézláb munka (épkézláb fizetéssel, csak ezt szerényen lehagyja, de odagondolhatjuk) az jöhetne.

Ők valamivel talpraesettebb csapat, jelenleg is dolgoznak, azonban váltanának - na de akármit azért mégsem csinálnak meg, és sürgősen mennének -, és legalább egyikük beszéli a nyelvet, ami tökéletes addig, amíg 1 légtérben tartózkodnak mindhárman, ha ne adja Isten egyszerre két emeleten lesznek, majd morzéznak, vagy nem tudom:

Haladjunk tovább, ugyanezen második réteg egyik variánsa, aki kategórikusan kijelenti, hogy ugye nem elég a munka, neki bizony szállás is kell, hát mégis hogy néz az ki már, hogy Ő magának keressen/ fizessen ilyet. De emberünk lelkes, mert ugyan se munka, se szállás, de azért már tolja a "Munkaerö-ajánlást" is, mert elrángatta a haverját is, ugyan neki sincs munka, de kettejüknek nyilván könnyebb lesz, plusz addig se unatkozzon, amíg találnak valamit.

A teljes képhez a saját utamat is leírom- mivel előbb-utóbb úgyis előjönne ez a téma is, én miután (cirka 12 hónappal "előbb") jeleztem a cégen belüli váltási érdeklődésemet, s mivel cégen belül akkor nem volt nyelvoktatás, beiratkoztam egy nyelviskolába (hétvégi kurzus, a kiküldetések miatt másra nem volt mód), hogy mire eljön az interjú, már egy alap szinten meg tudjak szólalni németül, az esetlegesen elém rakott német nyelvű papírokkal is kisebb szókincsbeli hiányosságokkal ugyan, de boldoguljak, illetve, hogy a hivatalokban, hivatalos ügyek intézésében se legyenek nagy gondok. Emellett több, szókincs fejlesztő telefonos applikációt is letöltöttem, amikkel buszon, szabadidőmben, a WC-n ülve is foglalkoztam, gyakoroltam. Illetve a kiköltözés után az elsö teendőm volt idekint is nyelviskolát keresni, amit ugyan pár hónappal késöbb újfent megfúrtak az itteni kiküldetések is, de azóta is rendszeresen veszek órákat Skype-on is jellemzően hétvégén, rengeteg német TV műsort/filmet nézek, igyekszem minden módját megragadni a tanulásnak.
Emiatt azt gondolom, hogy aki komolyan akarja, annak igenis rengeteg lehetőség áll a rendelkezésére, hogy fejlessze magát akkor is, ha rövid úton, sűrgősen szeretne dobbantani.

Első zökkenőn túl, legyünk optimisták, sikerült elhelyezkedni, van munka, lakás (szállás is), nem győzi vasvillázni a bankjegyeket, a következő sokk akkor ér, amikor az itt élő magyarok közül rendszeresen jön valaki, aki kijelenti, hogy Ő "magyar fodrászt/körmöst/tetoválót/autószerelőt/stb. keres...".
Itt én naívan arra gondoltam, hogy elképzelhető persze, hogy nem minden kiköltöző beszéli anyanyelvi szinten a németet, ergó nehezen magyarázza el a cikcakkosan formázott frufruba átmenő féloldalas felnyírást a hajbárónak, illetve ugye a tetoválásnál is megvan a veszélye, hogy az áhított pillangó helyett valami nyúzott sátánfajzatot varrat magára emberünk, illetve egy főtengelyszimmeringlefogatótárcsatartócsavar-t sem egyszerű németül elmondani, azonban ezen bejegyzések vége mindig kizökkent ebbéli naívitásomból, ugyanis a mondatok vége rendszerint a "... lehetőleg jó áron/ kedvező áron/ olcsón." Boomheadshot.

Itt ugye érezzük a faszkorbács szükségességét.
Mert Ő kijött, neki folyósítsák/ folyósítják a "német bért", na de a szolgáltatásokért nehogymár itt elkérjék ugyanazt az összeget, amikor otthon a sarkon a Béla fusiban ´kétezeré cseréli az olajat, itt meg elkérnek érte 40€-t..
Semmi gond nyuszifül, fogod magad, hazautazol, és megcsináltatod otthon, de ugye az nem pálya, mert akkor utazási költség, stb., nahh az neeem...neki itt kell az olcsó szolgáltatás..

Mert majd Ő, Ő betipeg a Magyar Autó Gmbh-hoz, ahol már az ajtóban villantja a magyar személyit, mert ugye "Földim", és akkor Magyar úr egy elégedett mosollyal megfordítja a falon függő német árlistát, hogy a másik oldali feleakkora összeggel számolja, mert hát a kuncsaft elvárja, plusz miért is ne?!
Majd adóbevalláskor is odaírja az adott tételek mellé, hogy "itt Ungarischer Kunde" volt, így a "B" árlista ment, bittedánke..

Legközelebb majd én is mikor beülök a fodrász székébe jelzem, hogy otthon a BioHair-nél "Máximum 2 ezer Ft" (6,5€) egy gépi vágás, szóval olyan állásba kapcsolja a gépet, hogy "úgy vágjon"...

És, hogy ez mennyire így van, arra egy magyar autószerelővel való beszélgetés adta meg a visszaigazolást.

A vizsgázós posztban írtam, hogy egy kisvárosi szervíz szerencsétlenkedése után az interneten találtam rá, majd fel is kerestem. Esetemben nem a munkadíjon való spórolás vezetett, hanem - és ez azt gondolom tény -, hogy a magyarok elvitathatatlan előnye (?) a sokkal nagyobb mértékű rugalmasság, feltalálókészség.
Nagyon jó példa erre a korábbi Astra OPC féltengelyes kalandom, amikor ugyanez a német kisvárosi szervíz a gépbe bújva az egyetlen gyári opciót ajánlotta (1000€)/db, mert gyárilag(!) nem létezik más megoldás. Ez tiszta ügy persze, más kérdés, hogy ő is elég citromfejet vágott az árat látva, de ez van, akkor ez van, "nem tud mást"... Míg egy otthoni magyar szakival folytatott eszmecsere során derült ki, hogy ugyan valóban, a GM által gyártott komplett féltengely otthon is ennyibe kerül, ami szerinte sem éri meg a felárat, mert két másik motorvariánssal, de azonos váltóval szerelt Astra féltengelye szintén passzol bele, figyelembe véve persze, hogy ezek a darabok a kisebb motorok teljesítményéhez vannak "igazítva", ergó valószínű hamarabb mehet tönkre, mint egy gyári, cserébe ~150€ az ára, és az eddig beszereltekkel pozitív a tapasztalat. No, de vissza a történethez, ez csak a sztori kerekségéhez tartottam fontosnak megjegyezni.

Szóval, az első meglepetés akkor jött, mikor a műhelybe lépve érdeklődésemre közölte, hogy "sajnos annyi kuncsaftjuk van, hogy nem tudnak többet fogadni", de a problémát természetesen meghallgatta, majd mikor kiderültek szándékaim és vázoltam a kormányműves kalandomat - illetve látta rajtam, hogy "nem tűnök problémás gyereknek" - változott meg a beszélgetés iránya és a hangulat is.
Ezek után mesélte el, hogy kevés magyar szervízként elég gyorsan terjedt szájról-szájra a műhelye neve, és halomban jöttek a magyar ügyfelek, volt közöttük, aki a nyelvi, mások az anyagi megfontolás végett, aztán, ahogy az lenni szokott, egyre gyakrabban került elő a "de hát Te is magyar vagy, tudod, hogy van ez" kezdetű, illetve a "jajj, nagy a baj, ki tudnál segíteni a javítással, aztán rendezzük mindenképpen cimbi.." folytatású mondatok, vegyítve olyanokkal, mint "okosan, tudod olyan magyarosan fogjon majd a toll", amikből több esetben is lett az, hogy azóta is folyamatban van a(z) - esetenként nagyobb összegű - számla rendezése, Ő rohangászik az elmaradások után, amiből elege lett, ezért ha kiderül, hogy magyarok jönnek be, akkor veti be az elsö mondatot. És nem azért, mert nem szívesen segítene, hanem mert megunta, hogy Őt nézzék hülyének...

A legvégére még egy téma.
Ugye sokszor hallani azokat a sztereotípiákat, hogy mennyire fontos ma sokaknak, hogy mit látnak róla, státusz, a villantás, mert azért nem mindegy, hogy az osztrák/német rendszám milyen hűtőrácson fityeg, mintha a társasház összes lakója az erkélyen csünggve várná, hogy Tóth-ék ráforduljanak a parkolóra, és együttes sóhajjal nyugtázzák, hogy "nekik ´zdmeg összejött".
Hogy aztán az autóajtót felpattintva, peckesen kikászálódva a bolyhosra kopott alacantara S-line fotelből vállukra hulljanak a fuvallatban vitorlázó rózsaszirmok, és mindenki lássa, hogy megjött Mr.&Mrs. Nyugat, személyesen.

Én is hallottam már ismerősi körből olyan visszhangot, hogy "Most mi, vett egy 14 éves Opelt, akkor nem is nagyon élnek olyan jól kint, ezért mentek ki?...ami engem csak erös mosolygásra késztet a mai napig, meg is hagyom öket ebben a hitben, a többiek pedig ismerik a céljaimat, így nekik kerek a kép.

De persze emberek vagyunk, mindenkinek más rugóra jár az agya, nincs ezzel gond, amire nem is lehetne ékesebb példa az alant látható gyöngyszem (amely bejegyzésből a csoport minden szombaton epekedve várja a következő adagot, hogy láthassa a "Kiválasztottakat").
A legtöbbünk ismeri korábbról a jó ideig Magyarországon is slágernek számító 0% önerővel elhozható csodaautókat, amik finanszírozási konstrukciójának kimenetelét az esetek 90%-ban ismertük persze már előre.
És itt nem is maga a módszer végett kezd mosolygásba a legtöbb racionalista ember, hiszen egy egyszerűbb, nem túl drága használt autót a kezdetekkor 0% önerővel megvenni, amit aztán majd módszeresen kifizetünk, az egy teljesen szimpatikus segítség lehetne...lehetne, de ehelyett ilyenkor gondolatban mindjárt hosszabb lesz a takaró, ez is 0%, na de az is ott 0% nyam-nyam, és máris itt találja magát az ember:

És tényleg nem vagyok irigy rájuk, aki megteheti, hogy ilyenekkel járjon az bátran járjon ilyenekkel, de számomra a 0% önerővel való vásárlás legtöbbször azt sugallja, hogy "barátom, neked erre nagyon nincs pénzed". Mert ez nem egy hűtő, aminél ha elromlik, és pont nem tudunk a cilinderből előhúzni egy újnak az árát, akkor a napi életünk szenved csorbát, ilyenkor elfogadom, hogy nincs más mód, hanem ez egy luxustermék. Nem számolva azt, hogy előbb-utóbb egy ilyen autó is kérni fogja a minőségi szervízt, ami aztán újabb posztokat szül majd "lehetőleg olcsón" végződéssel.

És ez abszolút nem hungarikum, sőt, barátnőm hotelesként már több helyen is tapasztalta, hogy ez származástól függetlenül igaz, az oroszok, törökök, románok, olaszok, stb. között is szép számmal találni ilyen beállítottságú embereket, bennem ilyenkor csak az a kérdés merül fel, és talán ezzel lehetne szummázni a poszt lényegét, hogy ha integrálódni nem fűlik a foguk sem nyelvi, sem életviteli területeken, akkor a financiális oldalon miért várják el ezek az emberek, hogy az adott ország egyenlően kezelje őt, egyenlő jutattatási szinttel?

Tisztában vagyok vele, hogy nem minden ember ilyen a magyarok közül sem, ismerek én is a másik csoportból néhányat, ugyanakkor meglep, hogy milyen sokan vannak mégis a fent vázolt csoportban.