Ott tettük le a kagylót, hogy a szerződést szignóval ellátva visszaküldtem a CÉG-nek, mi pedig elkezdtük realizálni fejben, hogy bizony az, amiről az előtte lévő hónapokban ábrándoztunk, megvalósul.
Apró megjegyzés, elképzelhető, hogy egy-két apróság kimarad, mivel 2 évre visszatekintve már nincs meg minden részlet kristálytisztán, valamint a memóriám is olyan, mint kedvenc politikusainké adóbevalláskor, előre is sorry, ha valakinek hiányérzete lesz…

Mivel ekkor volt még a költözésig cirka 2 hónap, így bőségesen volt időnk mindenre, ezért túl nagy stressz sem volt, a változás, újdonság miatti izgalmat leszámítva.
Különösen, mivel a németországi dolgokat otthonról egyébként is esélytelen intézni.

Nekiláttunk az albérletben szortírozni a dolgainkat, mi az, amit vinni akarunk magunkkal, az idő előrehaladtával nőtt a már összepakolt – és ezáltal folyamatosan kerülgetendő – dobozok száma, illetve a felismerés, hogy “qrvára nem fogunk beférni a két autóba” (C Corsa/F GSi).
Amik nem kellettek azonnal, azon dobozok elkerültek a korábbi gyerekszobákba, szekrények tetejére, telek pincéjébe, és nagyjából sikerült annyira hatékonyan összedobozolni, hogy mégis volt esély.
A helyzetet picit segítette, hogy a kiköltözés előtt 1 héttel még leszerveződött egy céges út a leendő irodába, egy amolyan bemutatkozós, projekt átvevős hétre, szóval az ekkor kapott bérautó is szikrát húzott az aszfalton Budapesttől a célunkig.

Érkezéskor a cég portáján átvehettük az ideiglenes lakásunk kulcsait is, ami két hónapig állt rendelkezésre, ezt előzőleg már írtam.
A lakás nagyjából ~20-30 négyzetméter közötti, pici konyhával, egy élhető méretű szobával egy apartmanházban volt, amiben 40-50 ugyanilyen szoba-konyhás kis garzon helyezkedett el, 5-6km-re a cég telephelyétől. A célnak tökéletesen megfelelt, ez így is hatalmas segítség volt, amíg találunk saját főhadiszállást.

Túl sok képet nem találtam róla, de elég ízelítőnek:

Hiszen a legfontosabb, a munka mellett, hogy legyen tető a fejünk fölött (meg lakcím, ahová be vagyunk jelentve, mert enélkül bármilyen ügy intézése, bankszámla nyitása, igénylése igencsak problémás).
Az élethez – bármily meglepő, de itt is – pénz kell, amit a cég ad, ha tud hova, tehát ahhoz meg bankszámla kell, amihez meg cím, így első utunk másnap a ´Pólgármesteri – aki nem Jenő – hivatalba vezetett (Bürgerhaus).
Ez ugye az a hely, ahová mindegy, milyen korán mész, akkor is már csak minimum 3. lehetsz, esetünkben is kempeltek már páran az ajtó előtt, pedig a nyitásig volt még bőven idő.
Fél perc pontossággal nyitották is az ajtót, amely jelenetet nyilván mindenki el tudja képzelni, aki látott már bármilyen Black Friday-es videót, minden tiszteletem azoké, akik ezeket a bejáratokat tervezik, hogy egyik sem dőlt még össze a picsába a mindennapos ilyen behatások következtében, mintha bármit is számítana, hogy 4. vagy 8. az ember, amikor 3 emeleten nagyjából 20-30 irodában foglalkoznak az ügyekkel.

Sorszám, kláng, papír a kézbe, majd behúzódtunk egy biztonságos sarokba, onnan szemlélve a helyzetet.
Az ilyen közösségi terekben uralkodó hangulatot sokkal vidámabbá tudjuk tenni, ha magunkban aláképzeljük a legendás BennyHill melódiát, közben pedig figyeljük az ilyen helyeken megszokott viselkedési formákat.

Mint például a bizonytalan pingvin, aki az ajtóban megállva hordja ki az infarktust, hogy itt most egy “krízishelyzetet” meg kell oldania, majd egy helyben aknakeresőzve várja, hogy a “Securitys” bácsi odatessékelje a sorszám kiadó automatához, ahol aztán egy 50 milliós “Legyenönismilliomos” kérdéskörrel ér fel a megfelelő pont kiválasztása.

Illetve ugye ennek tökéletes ellentettje, Mr. Magabiztosság, akit két lépessel előz meg a mellkasa az ajtón befelé, majd ütemes trappolással járja körbe a termet székfoglalósat játszva, lássa mégis mindenki, hogy itt van Herr Alfa. Majd hanyag eleganciával elhelyezkedve várja a csodát, míg pár perc alatt realizálódik benne, hogy itt sem szemszín alapján hívják be az embert, ráerősít erre a többiek kezében megpillantott sorszám, szóval újabb masírozás az információs pulthoz, ahol fennhangon adja elő, hogy ő most bizony bejelentkezni jött (nyilván, mert a többiek csak a jó társaság, és a fűtött tér miatt érkeztek), és akkor most neki mit is kell??...A hölgy kedvesen irányítja a kiadóautomata felé, nyilvánvaló, hogy csak a hatalmas mellény takarta ki belépéskor a szeme elől a szerkezetet, más okot nehéz elképzelni..

No de közben csengettek is, mehettünk fel, irodában csüccs, személyi, albérlet szerződés asztalra kiterít, és hozzávetőlegesen 10 perc nettó idő alatt meg is kaptuk a lakcímbejelentő A4-es papírunkat (Anmeldebestätigung).
Hivatalosan is németországi lakosok lettünk.

Ezzel első akadály letudva, jöhetett a bankszámla.
Itt is kismillió lehetöség volt, ráadásul a neten tájékozódva mindenki mást írt, melyik a legjobb döntés. Végül a nagyobb bankok közül választottunk, mint pl. Commerzbank, Deutsche Bank, stb. A hasonló tartalmú csomagok nagyjából hasonló árakon vannak a különböző bankokban, mi végül a Deutsche Bank mellett döntöttünk. Elfogadom, hogy biztosan van ennél jobb/olcsóbb bank is, eddig nagyon negatívumot nem tapasztaltunk, ezért nem váltottunk, de szabad a vásár, mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt.
Bankfiókba be, a papírok birtokában pedig rövidesen számlatulajdonosok is lettünk, jöhettek a milliók.

Eltelt a hét, ami után még pár napra hazautaztunk, amikor már tényleg az utolsó ellenőrzések voltak, hogy biztosan minden szükséges dolgot elraktunk-e, majd eljött a nap, megpúpoztuk a két “körbezártvillám”-ot, és nekiindultunk a ~1000km-nek.
Maga az út nem volt túlzottan kalandos, a határon sem ráncolódott a szemöldök a plafonig pakolt autók láttán, így egy nyugodt tempójú 12 órás út végén hullafáradtan álltunk neki az utastér tartalmát felvarázsolni a szobába.
Szerencsére gyerekkorunkban mindketten elég jók voltunk Tetrisben, így akárcsak az autóba, úgy a szoba sarkába is sikerült egészen tisztességes módon bezsúfolni a cókmókot.

Ezek után utánanéztünk a TB lehetőségeknek is, itt nagyon sok variálás nem volt, a cég által ajánlott betegbiztosítóhoz (Techniker Krankenkasse) jelentkeztünk be, online adatkitöltés, utána postán kellett küldeni egy igazolványképpel ellátott nyomtatványt, majd ugyancsak postán küldték is a TB kártyát, bádumm tss…
Ez utóbbival párhuzamosan pedig nekiállhattunk az albérletkeresésnek. Hogy miként sikerült találni, arról legközelebb.